A ​falon túl 92 csillagozás

Johan Theorin: A falon túl

Öland. Festői, békés sziget a svéd partok mellett. Itt tűnik el nyomtalanul egy hatéves kisfiú. Családja hiába keresi, nem kerül elő. Húsz év telik el, s a nagyapja, aki egykor hajóskapitány volt, s ma egy öregotthonban él, kis csomagot kap, benne unokája szandáljával. Ő és lánya, a fiú anyja újra megpróbálják összeilleszteni a két évtizede történt esemény mozaikdarabkáit. Sok jel mutat arra, hogy a rovott múltú Nils Kantnak köze lehet a gyerek eltűnéséhez, ám bizonyosságot nem szerezhetnek erről, mivel a férfi már rég halott. Júlia, az anya hamarosan azzal szembesül, hogy valakinek nagyon nem tetszik, hogy még mindig fia ismeretlen sorsa foglalkoztatja. És ki lehet az az idegen, aki naplemente után már jó ideje fel-feltűnik a tengerparton?

Eredeti cím: Skumtimmen

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Animus, Budapest, 2012
350 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639884410 · Fordította: Dobosi Beáta

Kedvencelte 4

Most olvassa 5

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Johan Theorin: A falon túl

Azt hiszem, ezzel a könyvvel igazán megérintett észak lehelete.
Vad vidéken jártam, az alkony óráján elsuttogott meséket hallgattam manókról, koboldokról, viharba került hajókról, régen a tengerbe veszett matrózok bolyongó szelleméről.
Mindehhez társult egy történet a nagyon lassan bontakozó, végig rejtett feszültséget hordozó, az olvasó bőre alá kúszó fajtából. A végén hatalmas fordulattal.
A regényt befejezve már nem tudtam eldönteni, ki is a kedvenc skandináv krimi szerzőm valójában. Nagy szerencse, hogy nem kell közülük választanom!

>!
Lanore P
Johan Theorin: A falon túl

A remény kegyetlen útitárs… titkok, kérdések, elvarratlan szálak, anyai félelmek, emberi kapcsolatok, bűnök… mindez egy ködös, hideg szigeten, komor hangulatban. Rég olvastam ennyire nyomasztó, de egyben nyomot hagyó könyvet.

>!
n P
Johan Theorin: A falon túl

Ezzel az volt, hogy tetszett. De, annyira el akartam már menni valamerre (és azonnal), hogy bizony átugrottam vagy 52 oldalt és megnéztem a végét. Jóvan’ megtudtam ki volt, becsuktam, bepakoltam és villámgyorsan elmentem a könyvtárba. Ez van. A könyv jó. Ölandról pedig képeket nézegettem a neten. Tájékozódtam (megtudtam), hogy Öland egy sziget (ez kiderül a könyvből is) meg azt, hogy már 8000 évvel ezelőtt lakott volt. Meg azt is, hogy: A svéd történelemben a sziget mindig királyi játékparkként szolgált. Ha nem akarom úszva megközelíteni, mint a krimi egyik szereplője, akkor az Ölandsborn hidat kell választanom. Amikor odaértem, akkor láthatom majd az Eketorp erődöt, a Himmelsberga Múzeumot, a Stora Alvaret mészkőfennsíkot, Madárfigyelő állomást, Svédország legmagasabb világítótornyát (41 méter, és 300 éve ott áll már), fegyencek építették. Sok mindent megtudtam, a könyv pedig csak hozzátett ehhez.

4 hozzászólás
>!
PRicsmond
Johan Theorin: A falon túl

Ha lehetne több csillagot is adnék rá, az egyik legjobb könyv amit idén olvastam. Theorin valami fantasztikus történetet írt, ami magával ragadja az olvasót. Bár az elején picit szkeptikus voltam ahogy a fülszöveget olvastam, hogy egy anya és egy nagyapa folytat majd nyomozást a 20 éve eltűnt kisfiú után vajon milyen izgalmak lesznek így, aztán bele kezdtem és egy hihetetlen jó sztorit kaptam. Csavaros, több idősíkon futó és fordulatokban gazdag történet méltó a skandináv krimikhez, sőt nálam a legjobbak közé került. Remélem hamarosan olvashatok még a szerzőtől, mert nekem nagyon tetszett a stílusa, lényegre törően tölti meg az oldalakat tartalommal, különösen a tájleírásoknál.

12 hozzászólás
>!
tunczo P
Johan Theorin: A falon túl

Összességében nem volt egy rossz olvasmány, de az eleje nehezen indul, az egész történet lassan bontakozik ki. Persze érthető, hiszen Theorinnak valamit csak kellett írnia, hogy teljenek a lapok. A végkifejlet nekem kicsit hiányos, máshogy fejeztem volna be. Kissé elnagyolt lett a vége, pár oldal még lehetett volna az epilógus. Maradt egy kis hiányérzetem.

>!
Fermin
Johan Theorin: A falon túl

Lassan hömpölygő, de szépen felépített történet volt. Egy anya, egy család szomorú tragédiája, melynek középpontjában egy 6 éves kisfiú rejtélyes eltűnése állt. Kiderül-e valaha az igazság? Megmondom őszintén, hogy engem mindig megvisel, ha egy történet áldozata egy kisgyermek. Nem volt ez másképp most sem. A könyv hangulata végig nyomasztó volt, hogy a helyszínről már ne is beszéljek: kietlen partok, ködös alvar, üres nyaralók… A szerző nagyon ért a feszültség fokozásához spoiler , sokszor mérges is voltam rá, hogy most miért kell húzni az időt, meg az olvasó idegrendszerét. A párhuzamosan futó két történet – múlt és jelen – a végén ügyesen kapcsolódott össze. A megoldást illetően jó irányba tapogatóztam, de azért értek meglepetések is. A szereplők mind hús-vér emberek voltak, közülük talán Nils Kant személye volt a legösszetettebb.
Szerintem egy picit lehetett volna talán pörgősebb a történet, de ettől eltekintve szórakoztató olvasmány volt a hűvös Öland szigetén járni ebben a nagy melegben.

2 hozzászólás
>!
nagara
Johan Theorin: A falon túl

Nálam nehezen indult be a történet, kicsit untam az elejét. Mivel sejtettem, hogy ezen csak túl kell lendülni, nem adtam fel, és egész érdekessé kezdett válni. Egy 6 éves kisfiú rejtélyes eltűnése áll a középpontban. Jól felépített, nem mindent lehetett előre tudni, volt pár dolog, ami meglepett. Párhuzamosan fut a múlt és a jelen, ami nem zavaró.

>!
Roszka
Johan Theorin: A falon túl

Azt gondoltam egy sablonos történet, kevés izgalommal, régi titkokkal.Eleinte igazam is volt. Azután beindult, természetesen kombináltam én is, és természetesen igen rosszul!
A végén van egy olyan csavar, amire álmomban sem gondoltam volna!

>!
tominho68
Johan Theorin: A falon túl

Olvasom a frankó skandináv krimiket, amelyekben jobbnál jobb nyomizók kergetik a bűnösöket. Aztán kézbevettem ezt a könyvet, és ezekből semmi sem köszön vissza a lapokon. A nyomasztó, esős, hideg, sáros, ködös (…) skandináv tájat megkaptam, mint ahogy a (sérült) főszereplőt is, igazság szerint rendőr is akad a történetben – mégis egészen más az egész. Egy család két, romokban heverő tagja és néhány ismerős próbál fényt deríteni egy 20 évvel korábbi esetre. Le kell szögeznem, hogy már az elején bekajáltam spoiler, amihez csak hozzájárult, hogy a spoiler És ahogy egy igazán jó történethez illik, a végén jól pofáncsap a megoldás. A fél csillag levonás az utolsó és igazából egyetlen akciójelenetnek szól: nem igazán éreztem odaillőnek.

>!
veronica_mars
Johan Theorin: A falon túl

igazi skandináv krimi a javából! az elején szkeptikus voltam, hogy hogy fogja megoldani az író, hogy egy izgalmas történetet kreáljon egy csendes, eldugott szigeten, ahol kevesen laknak, ennélfogva kevés a szereplő is a történetben, de én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire magával ragadott a könyv. egészen a végéig izgultam, hogy kiderüljön mi történt a kisfiúval és egészen meglepett a végkifejlet. a több síkon futó történet a végére szépen összeért és minden értelmet nyert.
Johan Theorin nálam rögtön bekerült a kedvenc skandináv krimiírók közé, remélem még olvashatok tőle könyvet.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Emerencia

Végül, amikor már elég öreg az ember, minden lecsillapszik, talál egy békés helyet, ahol otthon érzi magát, azok között, akiket szeret.

244. oldal

>!
Emerencia

Minden menetrendszerűvé válik, ha megöregszik az ember.

132. oldal

3 hozzászólás
>!
egy_ember

Ha Jens a tengerbe veszett, el kell fogadnom. Máskor is történt már ilyen […] Csak az a baj, hogy félt a víztől, nem is szeretett a parton játszani. Ezért sokszor eszembe jut, hogy biztos másfelé ment […] (181. old)

Nyáron gyakran úsztak a mólónál […] Jens egész álló nap a parton szaladgált a kis fürdőnadrágjában és a szalmakalapjában. (246. old.)

181, 246. old.

6 hozzászólás
>!
robinson P

Egy este, mikor Nils lement a faluba, és elsétált a parton a malom mellett, a molnárok néma tekintete kísérte. Egy szót sem szólt hozzájuk, de tisztában volt vele, hogy összesúgnak a háta mögött. Pletykálnak. Arról, ami történt odakint az alvaron. A szóbeszéd úgy terjedt, mint ahogy a hullámok gyűrűznek a vízen.

146. oldal

>!
amarillis 

Aztán beletette a múzeumi belépőt a füzetbe, becsukta, kényelembe helyezte magát, és várta a kávézás idejét. Menetrendszerűen. Minden menetrendszerűvé válik, ha megöregszik az ember.

88. oldal

>!
amarillis 

A szemük fehérje véreres, a tekintetük vénséges vén. (…)
A fejét láthatatlan vasabroncs kezdi szorítani, pont a füle fölött, és a fájdalom miatt képtelen tisztán gondolkodni.

66. oldal

>!
amarillis 

(…) nem is emlékezett rá, hogy megitta az első pohár bort. Látta, ahogy (…) kitölti a konyhaasztalnál, látta, ahogy a vörös folyadék örvénylik a pohárban, és ahogy kinyújtotta a kezét, hogy átvegye, aztán a pohár hirtelen üresen állt az asztalon. Érezte a bor ízét a szájában és az alkohol ismerős melegét szétterjedni a testében.

89. oldal

>!
amarillis 

Egy apró rézcsengő csendült meg a feje felett, amikor kinyitotta az ajtót.

75. oldal

>!
amarillis 

Ma is vizet ivott az ebédhez, amiben nagy jégkockák úsztak, kezdett szokásává válni. Jó érzés volt, hogy tiszta a feje, amikor kisétált a hotelpark hideg levegőjére, habár a vörösbor előidézte nyugodtság sokat segített volna…

91. oldal

>!
amarillis 

Az első gondolata persze az volt, hogy vörösbort rendel, leginkább egy egész kancsóval, de legyőzte a késztetést. Józanul fogja végigcsinálni

77. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Camilla Läckberg: Vészmadár
Kristina Ohlsson: Elnémítva
Maj Sjöwall – Per Wahlöö: Az elveszett tűzoltóautó
Carin Gerhardsen: Mama, papa, gyerekek
John Ajvide Lindqvist: Hívj be!
Tom Rob Smith: A tanya
Leif G. W. Persson: A Linda-gyilkosság
Camilla Grebe – Åsa Träff: A terapeuta
Liza Marklund: Studio 69
Åsa Larsson: Kristálytemplom