Zuhanás ​a csöndbe 35 csillagozás

Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Két jó barát, Joe Simpson és Simon Yates 1985 májusában együtt vágnak neki, hogy meghódítsák a Siula Grande (6356 m) szinte teljesen függőleges, addig még megmászatlan nyugati falát a perui Andokban. Tervük sikerül, ám a visszaúton, ereszkedésnél Joe eltöri a lábát, ami ekkora magasságban kész életveszély. A kötél, amellyel társa fokozatosan egyre lejjebb engedi, a rossz látási viszonyok miatt egy gleccserhasadékba csúszik, és Joe egyszeriben a levegőben himbálózva találja magát. A kötél, mely egészen addig mindkettőjük számára a biztonságot jelentette, hirtelen halálos veszély forrása lesz. A társát tartó Simon, akinek több ujja megfagyott, s érzi, hogy lassan kihűl, kénytelen meghozni élete leggyötrelmesebb döntését…

A végtelen érintése címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1988

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Veszélyes Övezet Park

>!
Park, Budapest, 2010
206 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635309054 · Fordította: Németh Ágnes, Pornói István, Makovecz Benjamin, Sárközy Elga

Enciklopédia 3


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 74

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Fiammetta P>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Nyugodtan olvassa el mindenki a cselekményleírást kilátásba helyező fülszöveget: attól, hogy tudjuk, hogyan alakul egy sztori döntő fordulata, még bőven le tudja kötni az embert, hogy hogyan jutottak addig a bizonyos helyzetig az érintettek, mi történt azután, és hogyan élték meg mindezt. Van tehát ez a két srác, akik nekem inkább tűntek erre a projektre összefogó, egymásra utalt mászópartnereknek, mint barátoknak. A köztük lévő súrlódások ellenére a legidillibb pillanatokban van az együttműködésüknek valami bajtársias beütése (legalábbis Simpson így ír róla egy ponton). Aztán beüt a beharangozott krach, és az addigi csapatszerűség két különálló, felelősséget csak saját magáért vállaló emberre szakad. Innentől a narráció is felváltva hol egyiküket, hol másikukat szólaltatja meg, átélhetővé téve Yates helyzetét, és igazságot szolgáltatva neki. Ami Simpsont illeti, nincs az az érzékletes leírás (pedig van pár ilyen a könyvben), amellyel akár csak megközelítőleg át tudnánk élni, hogy min ment keresztül. De valószínűleg nem is akarjuk.

A spoiler módszere viszont nemcsak extrém körülmények között lehet követendő: az elsőre teljesen lehetetlennek látszó feladat spoiler helyett mindig egy-egy reálisabb célt tűzött ki, és az odáig vezető utat rövid, belátható szakaszokra tagolta, amelyek teljesítésére konkrét időt határozott meg magának. Egyszerűnek tűnik, de spoiler emberfeletti teljesítmény.

Ibanez P>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Jó régen láttam a filmet és megvallom, úgy emlékszem rá, hogy nem fogott meg nagyon… Újra meg kell néznem viszont most, hogy elolvastam a könyvet. A könyv nagyon tetszett. Valószínűleg azért is, mert egy könyvben jobban el lehet mondani a gondolatokat, a belső vívódásokat és mindent aprólékosan leírni.Nekem az egész sztoriban a leghátborzongatóbb talán az volt, az a pillanat, amikor Joe rájön, hogy Simonék esetleg már elmentek és ő meg kúszik-mászik a semmiért.. és mennyire tényleg hajszálon múlt csak az, hogy ott ne maradjon… brrr….

Virágszépe>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

A hegymászóknak új kihívás, hogy még járatlan úton jussanak fel egy hegy csúcsára. Teljesítendő feladat, mely próbára teszi az állóképességüket, felkészültségüket fizikailag, technikailag, lelkileg. Ketten indulnak, összeszokott páros, terveznek, megbeszélik, számítanak egymásra. Az ereszkedéskor viszont egyikük lába eltörik, így kétségbeejtő helyzetbe kerülnek. A hegy tetejére feljutottak, azután mégsem tudnak megszabadulni tőle. Joe Simpson őszintén, érdekesen meséli el tragédiájukat, a hihetetlen véletleneket, végül megmagyarázhatatlan kitartását. Számomra döbbenetes, hogy mi mindent képes elviselni az ember, talán nem is tudatosan, megmagyarázhatatlan erő és akarat hajtja előre az élni akarásért. Lenyűgöző, érzékletes visszaemlékezés.

moncsicsi83>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Joe Simpson nagyon jól szavakba és ezáltal egy könyvbe foglalta azt, amit átélt. Nem mindennapi. Eszméletlen, hogy mennyi élni akarás vágya és kitartása volt, hogy véghez vigye azt, hogy elérje a tábort. Én már az elején feladtam volna. Le a kalappal előtte!
És minden elismerésem ezeké a bátor embereké, akik ilyen lehetetlen dolgokra vállalkoznak, hogy több ezer méteres csúcsokat hódítsanak meg! Nem semmi…

2 hozzászólás
bodr>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Maga a történet nyilván klassz és izgi, azaz csak az lett volna, ha az Előszóban egy laza mellékmondatban ne mesélték volna el az egészet. Emiatt baromi dühös voltam, mert – picit saját érintettségemtől fogva is – imádok a túlélős könyveken izgulni. Az Előszó elolvasását tehát semmiképpen sem javaslom, sőt a tökéletesen random oldalak közé beékelt színes fotók áttekintését sem, ugyanis abban is benne van a végkifejlet, éppen az izgulnivaló kellős közepén. Ez a két szerkesztési malőr nagyon sokat levont a könyv élvezetéből.

A másik fő bajom a fordítói mesterkéltség volt, konkrétabban a káromkodások életszerűtlensége. A főszereplők következetesen „nyavalyát” és „kórságot” emlegetnek, miközben az életükért küzdenek. Még ha faszokkal és kurvaéletekkel nem is akarták teletűzdelni a szöveget, mert nagyon gyerekbarátra kellett alakítani a könyvet, akkor sem hiszem, hogy egy „mi a franc” vagy „mi a tököm” nagyon kiverte volna a biztosítékot az újra és újra felbukkanó „mi a kórság” helyett. (Az eredetiben egyébként „what the hell”-ez a szerző.)

Ami magát a sztorit illeti, a főhősök minden döntésével és tettével és mögöttes gondolatával egyetértek.

duby>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Nagyon bejött a könyv. Joe Simpson nagyon jól szavakba foglalta, amit átélt. Hihetetlen, min ment keresztül. Hatalmas élni akarás, kitartás volt benne. Véghezvitte , amit eltervezett. Én erre biztos nem lennék képes. Minden elismerésem az övé.

XX73>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Szeretem a magashegyeket. De csakis lentről, az alaptáborból. Fölfelé, álmodozva nézve, olvasgatva, főzőcskézve, és közben csöndben borzongva a bátrakon. Érthető tán, hogy a történet szereplői közül Richard figurájával tudtam leginkább azonosulni. Kell olyan is, aki hazavárja a vakmerő vándorokat.

Nem ez a könyv lesz az, aki egy tériszonyos/magasságfóbiás egyedet meggyőz a hegymászás szépségeiről. (Túrázni egyébként nagyon szeretek, de csupán élvezhető dőlésszögig és magasságig.)

A szerző néha brutálisan naturalisztikus leírásokat hoz. Émelyegtem is olykor. De pont ezért tudta jól bemutatni a mászó páros helyzetét és dilemmáját. Nem szeretnék hasonló helyzetbe kerülni. Teszek is érte: legfőként úgy, hogy nem mászok hegyet.

Amiben még nagyon jó a könyv: a tanulságok levonása. Hibáztunk, de hol? Mit tegyünk legközelebb másként?!

Nokimaki>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Nehéz megfogalmazni, milyen gondolatok kavarognak most a fejemben.
Láttam a filmet, ott a látvány, itt az érzelmek ereje az, ami megrendíti, mélyen megérinti az embert.
Bírálni Simont nincs jogunk. Csak ők ketten tudják, mi történt odafönt. És amikor a túlélés a cél…
„Hintaszékkalandorok” ne ítélkezzenek.

Kimmuriel>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Sajnos a filmhez előbb volt szerencsém, mint a könyvhöz, így gyakorlatilag a forgatókönyv ismert volt számomra. Érzékletes a leírás, meg kell hagyni, helyenként igencsak felfordult a gyomrom! Ami nagyon szimpatikus volt, hogy őszintén, kertelés nélkül bevallotta, milyen sokszor kívánta Simon-t a francba… Egészen fantasztikus, hogy Joe mitől menekült meg, rendkívül különleges élményben volt része, ilyen szinte nem is létezik! Nem szeretem a katasztrófákról szóló könyvet, viszont úgy gondolom nem árt, ha néha az ember elraktároz az elméjében néhány ilyen történetet, hogy elő tudja majd venni akkor, amikor kitartásra kell biztatnia saját magát.

Rozgonyi_Ildi>!
Joe Simpson: Zuhanás a csöndbe

Egy baleset a hegyen keményen próbára teszi az embert, döntéseink, tetteink megmutatják milyenek vagyunk valójában. Simon elvágta a kötelet, majd elindult a táborba, mert biztos volt abban, hogy társa meghalt. Utána sem nézett, hogy tényleg így van -e. A táborban sem gondolta, hogy vissza kellene menni, hátha… Két rossz döntés.


Népszerű idézetek

esőember>!

Az élet furcsa módon keveri a kártyát. Hogy mi a jó – meggondoltan játszani, vadul blöffölni, vagy mindent egy lapra tenni –, tudja a fene.

201. oldal

Kapcsolódó szócikkek: blöff · élet
esőember>!

De végül is akár hegyről legyen szó, akár a mindennapi életről, az embernek önmagára is gondolnia kell. Úgy vélem, ez nem azonos az önzéssel. Csupán arról van szó, hogy akkor segíthetünk másokon, ha mi magunk rendben vagyunk. Távol a hegyektől, a hétköznapok forgatagában ennek a felelősségnek az elhanyagolása vezethet egy házasság megromlásához, egy gyermek életének félresiklásához, egy vállalkozás bukásához vagy egy ház elvesztéséhez. A hegyekben gyakorta a halál a büntetés.

191. oldal

esőember>!

Kettéhasadtam. Volt egy hideg, cinikus részem, amely mindent előírt, eldöntötte, mit tegyek, és meg is csináltatta velem. A másik részem tébolyult volt -homályos, ködös képzelgésekkel teli, melyek olyan elevenek és valóságosak voltak, hogy belevesztem varázsukba.

134. oldal

esőember>!

Számomra mindig nehéz része volt a felkészülésnek a pszichikai ráhangolódás, hogy teljesen készen álljak. Néhányan racionalizálásnak hívják – de a „rohadtul berezelni” jobb kifejezésnek tűnik, és sokkal őszintébb is.

23. oldal

esőember>!

– Csinálok egy képet rólatok, mielőtt továbbindultok – közölte.
– Sosem lehet tudni, hátha eladhatom a gyászjelentéshez.
– Esküszöm, nagyon figyelmes – dörmögte Simon.

24. oldal

esőember>!

Feküdtem a hálózsákomban, és bámultam a kupolasátor zöld és piros anyagán átszűrődő fényt. Simon hangosan horkolt, időnként megrándult álmában. Bárhol lehettünk volna. A sátrazásnak van egy sajátos jeltelensége. Amint az ember behúzza a cipzárt, és kizárja a külvilágot, a helyszín és minden jellemzője megszűnik. Skócia, francia Alpok, Karakorum, teljesen mindegy. A sátrat csapkodó szél, egy vízesés susogó hangja, a derékalj alatt a kemény göröngyök, a mocskos zoknik meg az izzadság szaga – mindez egyforma mindenütt, ugyanolyan otthonos, mint a pehely hálózsák melege.

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Karakorum
esőember>!

Felnyögtem, és szorosan lehunytam a szemem. Forró könnyekkel telt meg, úszott bennük a kontaktlencsém. Még szorosabban becsuktam, és éreztem, hogy meleg csöppek gördülnek végig az arcomon. Nem a fájdalomtól sírtam, hanem magamat sajnáltam, elég gyerekesen, és amint erre gondoltam, végképp nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeknek. Eddig olyan távolinak tűnt a halál, és most még is minden tőle visszhangzott.

67-68. oldal

esőember>!

A látómezőből eltűnt a tábor, és abban a pillanatban rádöbbentem a kettőnket körülölelő csendre és magányra. Életemben először éreztem, mit jelent az elszigeteltség emberektől, társadalomtól. Itt valami csodálatos nyugalom és békesség honolt. Megérintett az igazi szabadság, azt tehettem, amit akartam, amikor akartam, és ahogyan akartam. Hirtelen megváltozott az egész napom. Minden fásultságomat elsöpörte a megelevenedett függetlenség. Nem tartoztunk felelősséggel senkinek, csak önmagunknak, és nem volt itt senki, aki ránk erőszakolta volna magát, vagy a segítségünkre sietett volna.

18. oldal

>!

Élek!
Tüzes, égető gyötrelem indult felfelé a lábamból. Beszorult a testem alá. A szúró fájdalom erősödésével az érzés, hogy élek, valósággá vált. A francba! Nem lehetek halott, ha ennyire fáj valami! A lábam tüzesen hasogatott, én meg nevettem – Élek! Hát élek, baszd meg! –, és újra csak nevettem, igazi örömteli nevetéssel. Átnevettem a fájdalmon, és nevettem harsányan, közben éreztem, hogy könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Magam sem tudtam, mi olyan őrülten mulatságos, de csak nevettem. Hisztérikusan sírtam és nevettem, mintha valami kigubancolódott volna bennem, ami szorosan, nagyon szorosan összegubancolódott a belsőmben, de most végül szétnevette magát, és távozott belőlem.

101. oldal (Park, 2010)


Hasonló könyvek címkék alapján

Reinhold Messner: A kristályhorizont
John Roskelley: Nanda Devi
Stefano Ardito: Csúcsok és csúcsteljesítmények
Ernest Shackleton: Endurance
Dan Simmons: Terror
Ernest Shackleton: Dél
Edmund Hillary: Pillantás a csúcsról
Thomas F. Hornbein: Everest: a nyugati-gerinc
Tadeusz Piotrowski: Viharban, fagyban
Luís de Camões: A lusiadák