Zuhanás ​a csöndbe 91% 35 csillagozás

Nyugodtan olvassa el mindenki a cselekményleírást kilátásba helyező fülszöveget: attól, hogy tudjuk, hogyan alakul egy sztori döntő fordulata, még bőven le tudja kötni az embert, hogy hogyan jutottak addig a bizonyos helyzetig az érintettek, mi történt azután, és hogyan élték meg mindezt. Van tehát ez a két srác, akik nekem inkább tűntek erre a projektre összefogó, egymásra utalt mászópartnereknek, mint barátoknak. A köztük lévő súrlódások ellenére a legidillibb pillanatokban van az együttműködésüknek valami bajtársias beütése (legalábbis Simpson így ír róla egy ponton). Aztán beüt a beharangozott krach, és az addigi csapatszerűség két különálló, felelősséget csak saját magáért vállaló emberre szakad. Innentől a narráció is felváltva hol egyiküket, hol másikukat szólaltatja meg, átélhetővé téve Yates helyzetét, és igazságot szolgáltatva neki. Ami Simpsont illeti, nincs az az érzékletes leírás (pedig van pár ilyen a könyvben), amellyel akár csak megközelítőleg át tudnánk élni, hogy min ment keresztül. De valószínűleg nem is akarjuk.

A spoiler módszere viszont nemcsak extrém körülmények között lehet követendő: az elsőre teljesen lehetetlennek látszó feladat spoiler helyett mindig egy-egy reálisabb célt tűzött ki, és az odáig vezető utat rövid, belátható szakaszokra tagolta, amelyek teljesítésére konkrét időt határozott meg magának. Egyszerűnek tűnik, de spoiler emberfeletti teljesítmény.

Jó régen láttam a filmet és megvallom, úgy emlékszem rá, hogy nem fogott meg nagyon… Újra meg kell néznem viszont most, hogy elolvastam a könyvet. A könyv nagyon tetszett. Valószínűleg azért is, mert egy könyvben jobban el lehet mondani a gondolatokat, a belső vívódásokat és mindent aprólékosan leírni.Nekem az egész sztoriban a leghátborzongatóbb talán az volt, az a pillanat, amikor Joe rájön, hogy Simonék esetleg már elmentek és ő meg kúszik-mászik a semmiért.. és mennyire tényleg hajszálon múlt csak az, hogy ott ne maradjon… brrr….

A hegymászóknak új kihívás, hogy még járatlan úton jussanak fel egy hegy csúcsára. Teljesítendő feladat, mely próbára teszi az állóképességüket, felkészültségüket fizikailag, technikailag, lelkileg. Ketten indulnak, összeszokott páros, terveznek, megbeszélik, számítanak egymásra. Az ereszkedéskor viszont egyikük lába eltörik, így kétségbeejtő helyzetbe kerülnek. A hegy tetejére feljutottak, azután mégsem tudnak megszabadulni tőle. Joe Simpson őszintén, érdekesen meséli el tragédiájukat, a hihetetlen véletleneket, végül megmagyarázhatatlan kitartását. Számomra döbbenetes, hogy mi mindent képes elviselni az ember, talán nem is tudatosan, megmagyarázhatatlan erő és akarat hajtja előre az élni akarásért. Lenyűgöző, érzékletes visszaemlékezés.

Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Joe Simpson nagyon jól szavakba és ezáltal egy könyvbe foglalta azt, amit átélt. Nem mindennapi. Eszméletlen, hogy mennyi élni akarás vágya és kitartása volt, hogy véghez vigye azt, hogy elérje a tábort. Én már az elején feladtam volna. Le a kalappal előtte!
És minden elismerésem ezeké a bátor embereké, akik ilyen lehetetlen dolgokra vállalkoznak, hogy több ezer méteres csúcsokat hódítsanak meg! Nem semmi…

Maga a történet nyilván klassz és izgi, azaz csak az lett volna, ha az Előszóban egy laza mellékmondatban ne mesélték volna el az egészet. Emiatt baromi dühös voltam, mert – picit saját érintettségemtől fogva is – imádok a túlélős könyveken izgulni. Az Előszó elolvasását tehát semmiképpen sem javaslom, sőt a tökéletesen random oldalak közé beékelt színes fotók áttekintését sem, ugyanis abban is benne van a végkifejlet, éppen az izgulnivaló kellős közepén. Ez a két szerkesztési malőr nagyon sokat levont a könyv élvezetéből.

A másik fő bajom a fordítói mesterkéltség volt, konkrétabban a káromkodások életszerűtlensége. A főszereplők következetesen „nyavalyát” és „kórságot” emlegetnek, miközben az életükért küzdenek. Még ha faszokkal és kurvaéletekkel nem is akarták teletűzdelni a szöveget, mert nagyon gyerekbarátra kellett alakítani a könyvet, akkor sem hiszem, hogy egy „mi a franc” vagy „mi a tököm” nagyon kiverte volna a biztosítékot az újra és újra felbukkanó „mi a kórság” helyett. (Az eredetiben egyébként „what the hell”-ez a szerző.)

Ami magát a sztorit illeti, a főhősök minden döntésével és tettével és mögöttes gondolatával egyetértek.

Nagyon bejött a könyv. Joe Simpson nagyon jól szavakba foglalta, amit átélt. Hihetetlen, min ment keresztül. Hatalmas élni akarás, kitartás volt benne. Véghezvitte , amit eltervezett. Én erre biztos nem lennék képes. Minden elismerésem az övé.

Szeretem a magashegyeket. De csakis lentről, az alaptáborból. Fölfelé, álmodozva nézve, olvasgatva, főzőcskézve, és közben csöndben borzongva a bátrakon. Érthető tán, hogy a történet szereplői közül Richard figurájával tudtam leginkább azonosulni. Kell olyan is, aki hazavárja a vakmerő vándorokat.

Nem ez a könyv lesz az, aki egy tériszonyos/magasságfóbiás egyedet meggyőz a hegymászás szépségeiről. (Túrázni egyébként nagyon szeretek, de csupán élvezhető dőlésszögig és magasságig.)

A szerző néha brutálisan naturalisztikus leírásokat hoz. Émelyegtem is olykor. De pont ezért tudta jól bemutatni a mászó páros helyzetét és dilemmáját. Nem szeretnék hasonló helyzetbe kerülni. Teszek is érte: legfőként úgy, hogy nem mászok hegyet.

Amiben még nagyon jó a könyv: a tanulságok levonása. Hibáztunk, de hol? Mit tegyünk legközelebb másként?!

Nehéz megfogalmazni, milyen gondolatok kavarognak most a fejemben.
Láttam a filmet, ott a látvány, itt az érzelmek ereje az, ami megrendíti, mélyen megérinti az embert.
Bírálni Simont nincs jogunk. Csak ők ketten tudják, mi történt odafönt. És amikor a túlélés a cél…
„Hintaszékkalandorok” ne ítélkezzenek.

Sajnos a filmhez előbb volt szerencsém, mint a könyvhöz, így gyakorlatilag a forgatókönyv ismert volt számomra. Érzékletes a leírás, meg kell hagyni, helyenként igencsak felfordult a gyomrom! Ami nagyon szimpatikus volt, hogy őszintén, kertelés nélkül bevallotta, milyen sokszor kívánta Simon-t a francba… Egészen fantasztikus, hogy Joe mitől menekült meg, rendkívül különleges élményben volt része, ilyen szinte nem is létezik! Nem szeretem a katasztrófákról szóló könyvet, viszont úgy gondolom nem árt, ha néha az ember elraktároz az elméjében néhány ilyen történetet, hogy elő tudja majd venni akkor, amikor kitartásra kell biztatnia saját magát.

Egy baleset a hegyen keményen próbára teszi az embert, döntéseink, tetteink megmutatják milyenek vagyunk valójában. Simon elvágta a kötelet, majd elindult a táborba, mert biztos volt abban, hogy társa meghalt. Utána sem nézett, hogy tényleg így van -e. A táborban sem gondolta, hogy vissza kellene menni, hátha… Két rossz döntés.