„A főiskolán azt szoktam mondani diákjaimnak, hogy az élet nem mindig igazságos, és hogy sajnálatos módon őket is a külsejük alapján fogják megítélni. Ezért aztán érdemes elmélkednünk azon, mit vesznek fel magukra, és hogy a ruházatukon keresztül másoknak mit üzennek.”
Ez a könyv nálam több szempontból is megosztóra sikeredett.
Tetszett egyrészről, mert még sosem olvastam testbeszédről, pedig érdekelt a téma mindig is. Kifejezetten kreatívnak gondoltam azt, hogy magáról az íróról kézültek pele a példaképek a könyvbe. (Végülis, ő tudja a legjobban, hogy mit kellene látnunk.)
Tetszett, hogy mindenhez hozott egy példát. Az viszont már nem, hogy a példák egyáltalán nem voltak általános, hétköznapi embernek átélhetőek. Mintha magánnyomozókat, kihallgatótiszteket akart volna képezni a könyv. Mindig ügyvédekkel példálozott, ami amúgy nem lenne baj, hiszen mivel, ha nem ezzel?! Csak egy olyan embernek, aki csak azért olvas a témában, mert érdekli és nem feltétlenük szakirodalomként veszi a kezébe, annak nem túl releváns az információ.
Elég érdekesen voltak összevágva a szövegezések is a könyvben. A példa kitöltött egy egész oldalt, viszont az előtte lévő oldalon másról írt, amit a példa a mondat közepén félbeszakított és az meg a harmadik oldaloon folytatódott, szóval eléggé érdekesen kellett olvasni.
Összességében nem volt rossz olvasmány, de szerintem ebben a témában bővel jól laktam ezzel a könyvvel.
„A király azt bámul meg, akit akar, az alattvalók azonban csakis őfelségére nézhetnek, miközben kihátrálnak a trónteremből."