Spóra 84% 340 csillagozás

Kedves Joseph Hillstrom King! Ismét hatalmasat alkottál és most konkrétan nem a könyv terjedelmére célzok, bár a 982 oldal sem elhanyagolandó tényező.
Hill ismét egy fantasztikus fantáziavilágot teremtett, melyet olyan élethűen mutat be, hogy olvasás közben eszembe se jut megkérdőjelezni a valódiságát. Mondjuk tekintve a mostani helyzetet, egyébként sem volt nehéz magam elé képzelni. Szeretem Stephen Kinget, Ő az elsőszámú nagy kedvencem, de még azt is meg merem kockáztatni, hogy ha valaki úgy adja a kezembe a Spórát, hogy az biz' King regénye, simán elhinném. Olyan sok a hasonlóság a két író stílusa között, hogy az bámulatos.
Már most nagyon hiányzik Harper, John, Nick története. Annyira a szívemhez nőttek, kimondottan szerethető figurák.
Az biztos, hogy a Spórával Joe Hill bekerült a kedvenc íróim közé.

Joe Hill ezzel a könyvvel Stephen Kingi magasságokba emelkedettspoiler, sokszor olyan érzésem volt, mintha ez a történet az apaja tollából származott volna. Néhol vannak kisebb üresjáratok, de végig izgalmas és lethetetlen. Nagyon hozzám nőttek a karakterek, főleg Harper, John és Nick karaktere, olvastam volna még róluk. Kár, hogy vége.

Első olvasmányom az írótól, és mindjárt egy majdnem 1000 oldalas könyvvel indítok. Nem tudom, hogy lehetett volna-e rövidebb, de a táborban játszódó részek sokszor idegesítettek. Harper nővér nagyobb elhivatottságot és empátiát mutatott fel ápoló létére, mint sok orvos együttvéve. Rajta kívül nem sokan maradtak ki a fanatikus tömeghisztériából, ami a legtöbb apokaliptikus regény sajátossága. Kedvenc szereplőim Nick és Renée voltak, Johnt is bírtam, bár sokszor nem értettem, Harper pedig időnként lehetett volna önzőbb. Persze egy ilyen lángoló spórafertőzésre kb. annyi az esély, mint zombivá válni, de az emberi természetet remekül bemutatta a szerző. A Marlboro Man és bandája végre legálisan élhette ki gyilkos indulatait, Carol pedig a megmentő szerepében tündökölhetett. Izgalmas történet, nem teljesen lezárt befejezéssel, ami cseppet sem ment át rózsaszín ködbe. Egy kis fantasy, egy kis sci-fi, és pont annyira horror, amit még szeretek olvasni.
Összefoglalva, nekem tetszett.

Joe Hill úgy mutatja be nekünk a világunk végét, hogy személyes, közösségi és társadalmi szinten is mindent el tudok neki hinni.
Én régóta azt gondolom, hogy nem a vízhiány, a háború vagy az olaj utáni hajsza lesz a következő nagy csapás ránk, emberiségre, hanem egy betegség, amit nem tudunk semmilyen módon kontrollálni. A regényben jól adagolva kapjuk az információt a spóra terjedéséről, hatásairól és a vele kapcsolatos félreértésekről. Volt ugyan egy-két mozzanata, amiről még szívesen olvastam volna többet, az emberi hozzáállás leírása azonban tökéletesen kárpótolt ezekért a hiányosságokért. A fertőzés ugyanis lecsupaszít minden felvett szerepet, és megmutatja a szereplők valódi énjét. Van akit elpusztít fertőzés nélkül, van akinek cél ad. Van, aki csak rombol a hatására, van aki pont ezért kezd építkezni.
A kis csoport dinamikája, a benne élők kapcsolatai, és a kényes egyensúly bemutatása, illetve a társadalom „egészséges” részének viselkedésére adott válaszuk szerintem a regény nagy erősségei. Mert olvasás közben az ember felteszi magának a kérdést, hogy ő mit tenne bizonyos helyzetekben, és nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog a válasz, amit kap. Mert lehet magunkat jó embernek hinni, ha a saját, vagy a szeretteink élete a tét, akkor bizony nem olyan egyértelmű, hogy mi a „helyes”.

Nem volt rossz könyv, olvastatta magát, és a maga módján izgalmas is volt, viszonylag jól megalkotott karakterekkel. Sajnos azonban végig azon járt a fejem, hogy mennyi helyről vett át az író dolgokat, és mennyire inkább filmnek írta meg, és nem könyvnek. Szerintem túl is lett írva, egy nagyobb húzás feszesebbé, és ezért izgalmasabbá is tehette volna a történetet.

Ó, hogy a fene vinne el Joseph Hillstrom King!

Hűűhaaa!
Egy igazi világvége sztori, ami talán nem is az.
Emberek, akik lángra lobbannak, de nem biztos, hogy elégnek.
Fertőzöttek, akik talán nem is fertőznek.
Egy boldog házasság, ami nem is olyan örömteli.
Egy tűzoltó, aki nem is olt tűzet.
Egy vezető, aki sosem volt igaz.
És egy nagyon remek, izgalmas történet, ami megfog, és jó sokáig nem ereszt.
Emberi félelmek, kapcsolatok, szerelmek.
És egy – két dolog apucitól, hogy ő is benne legyen!
Engem tuti, hogy meg vett!

Nem tudok egy olyan dolgot se írni róla, ami negatív lenne. Imádtam!

1000 oldal tökéletes olvasmány.
Olvastam már nem egy- nem kettő, olyan könyvet, ami közelítette az ezer oldalt, de olyat még nagyon keveset, ahol ennyi oldalon keresztül nincs egyetlen unalmas rész sem! Mindig is sejtettem, hogy Stephen King nem egészen normális, és ezt teljes mértékben pozitívan értelmezhető, de annak rettentően örülök, hogy a fia, Joe Hill is örökölte ezt az “elmebajt”!
Remélem, hogy az írótól még sok-sok könyvet olvashatok életem során! Ennél fantasztikusabb és katartikusabb élményt régen éltem át, egy könyv miatt.
A könyv 16% kedvezménnyel elérhető a BOOK24 online könyváruházban!
https://goo.gl/ZEAoBE

Ajánló folytatása a honlapon:
http://anarchiakonyvblog.cafeblog.hu/2018/06/04/joe-hil…

Úgy érzem ennek a történetnek se füle se farka nem volt. Kiragadott egy terhes nőt a tömegből, mikor kitört egy járvány és bemutatta a kilenc hónapját ebben a földi pokolban. Hogyan élte át, meg, kivel, kikkel, miként ezt az egészet. De hogyan alakult ki a járvány, és miért és s hogyan védekeznek ellene, és miért nem lesz valaki fertőzött mikor szépen levezeti hogy hogyan kapják el, ezekre nem tér ki, szépen átugorja. Kilenc hónap egy táborban ahol csupa fertőzött él, zendülés készülődik és persze egy kis románc is.
Horror, thriller? Akkor már inkább egy családregény…….szerintem.
Az a szerencséje, hogy jól ír, ezért elolvastam, de négy évet erre áldozni az életéből? Biztos lesz még jobb könyve is.

Hát ez sem egy vidám könyv. Tetszett ahogyan rögtön in medias res kezdtük, semmi előjáték.
Elég hamar hullani kezdtek az emberek. Magyarázat se nagyon, bár a jégsapkák felolvadása tetszetős volt, utána megnéztem az öt nagy kihalást, és úgy már nem stimmelt némileg,
Az egyik kihalásnál, a legsúlyosabbnál a perm-triászinál az élőlények 96%-a kipusztult és a szárazföldön megjelent nagyon sok gomba. Lehet, hogy innen vette az ötletet az író?
Mindenki figyelmébe ajánlom a következő könyvet: Elizabeth Kolbert:
A hatodik kihalás, vagyis most itt tartunk.
A lényeg, hogy a könyv jó, olvasmányos, izgalmas, a végkifejlet pedig igen talányos.