Hidegen ​tálalva (Az Első Törvény világa 1.) 87% 193 csillagozás

– Talinsig hosszú az út. Háború van…
– Ez Styria. Itt mindig háború van.

És mennyire igaza van. Joe Abercrombie nálam már nemigen tud hibázni. Nem is kell különösebben foglalkoznia világépítéssel, szinte még cselekményszövéssel sem. Az egész történet olybá tűnik néhány fejezet után, mintha Jackie Chan kedélyes csihi-puhi kalandjai a kínai negyedből egyszerűen betévednének valami jelentősebb metropolis vérellátójának soha ki nem fogyó raktáraiba, esetleg valamelyik giga-kórház proszektúrájára, ahol csak úgy röpködnek a gyanútlan látogató felé a levágott végtagok és kitépett belső szervek.
Szóval nincs itt szinte semmi, ami a jó öreg fantasy szépen kimódolt mágiarendszerére utalna, vagy bármely más, a zsánert meghatározó toposzt hozna képbe. Ráadásként még az is elmondható a Hidegen tálalva című „kiseposzról”, hogy a szerző szinte minden tétet kizárólag a karakterépítésre tesz fel. De szerintem valahogy mégis nyer. Pedig nem más ez, mint egyszerű bosszúregény, kalandregény, politikai intrika-regény, elképzelt történelmi akcióregény stb.

De ha mindez értéktelenné tenné, akkor én odáig vagyok az ilyen értéktelenségért.
Elsőre kedvenc.

Hosszabb, vastagabb és keményebb.

Juszt sem fogok erre a könyvére is öt csillagot adni, hiába baromira szórakoztató, nem vagyok hajlandó csakis emiatt szemet hunyni a hibái felett, amik márpedig vannak. Ha az orvostudomány olyan szinten áll, hogy képesek műszemet előállítani, akkor Glokta fogait miért nem pótolták? Vitari gyerekei nem öregszenek, vagy lett neki még 2 a trilógia óta? (Dagoska ostroma óta 10 év telt el, akkor 3 volt neki, most pedig legalább két 10 év alatti van. WTF?) A vérfertőzés felett pedig semmikor, semmilyen szín alatt nem tudok napirendre térni, és voltaképpen nem is szeretnék.
De félretéve a részleteket, Abercrombie-nak a nemi szerepekhez való hozzáállása semmi esetre sem mondható szokványosnak. Női hadvezérek, kínvallatók és méregkeverők, és az őket szolgáló és általuk többnyire kutyába se vett, testileg-lelkileg félroncs férfiak? Értem én, hogy az emancipáció korát éljük, de nem szeretem, ha valaki szórakoztató irodalmi köntösbe csomagolva akar bármit is a fejembe verni. Abercrombie stílusát dicséri, hogy a főhősnő iránti érzelmeim végig az enyhe ellenszenv és a határozott utálat közötti skálán mozogtak, és csak az utolsó 150 oldalon kezdtem el ellene szurkolni.
Merthogy A. stílusa továbbra is örömtelien életszerű. Nem idealizál, de (többnyire) nem esik át a ló túlsó oldalára sem, és (általában) nem mászik öncélúan sokkoló hiperrealista részletekkel sem a képünkbe. A sok férfinévvel szaladgáló csatamacát meg jobb híján akár afféle fantasynek álcázott nőjogi propagandaként is felfoghatjuk.

Alapsztori terén nincs új a nap alatt: a sérelmeiért halállistával a kézben bosszúhadjáratra induló (anti)hősnő történetét a La mariée était en noir és a Kill Bill óta ismerjük, most azonban harcip***ink csapatot is toboroz, hogy leszámoljon ellenségeivel, akik közül az elsőt a legkönnyebb eltenni láb alól és így tovább. Kétségkívül túlírt egy picit a dolog, meg az a bizonyos figyelmeztetés, hogy felnőtteknek szóló könyvről van szó, ez esetben már bizony komolyan is veendő. (Szegény spoilerért a szívem szakadt meg, bár lassacskán már borítékolható lenne, hogy Abercrombie-nál az egynél több pozitív tulajdonsággal rendelkező férfi karakterek előbb vagy utóbb tönkretéve fognak előkerülni egy kínzókamrából… már ha előkerülnek egyáltalán. Nem szeretnék pasi lenni A. világában, az egyszer biztos.)
A vége pedig határozottan érdekes. Befejezett, de folytatható, és remélem, hogy lesz is folytatva, mert egy csomó mindenkinek érdekelne a sorsa (Shenkttel az élen! A legérdekesebb alak az egész könyvben, és összesen 50 oldalt ha szerepel, hogy a franc esne belé). A tizen-, huszonakárhány kötetesre duzzadó sorozatoknak a sokadik részei persze egy idő után már nem jók, ez esetben mégis remélem, hogy még sok-sok könyvet olvashatunk a First Law Worldről (nem vagyok barátja a túl részletes világleírásoknak, de azért valami nevet legalább kaphatna), mert imádom A. stílusát,amelyet a maga kategóriájában nagyon is magas színvonalon tol. Imádom a keresetlen lazaságát, a humorát, és a karaktereit, amelyek még mindig nehezen tagadhatnák le, hogy egy pszichológiában jártas fickó fejéből pattantak ki.

Az Első-Törvény befejezése óta, már nagyon hiányzott egy kis Abercrombie stílus. Jó volt újra az írótól olvasni, mert még mindig nagyon szeretem, ahogy a tollat forgatja.

Styriában járunk, kívül az Unió határán, ahol épp csak kitavaszodott. de az idő bosszúra érett.
Régi és új karakterekkel találkozhatunk Monza bosszú hadjárata során. Itt van kezdésnek Reszket, aki elhatározza, hogy megjavul, és jó útra tér. Erre galibából, galibába keveredik, és nagyon nem megy neki ez a jófiú stílus. De nem is baj, őt már az alap trilógiában is kedveltem, itt Abercrombie teljesen ki tudta bontakoztatni a személyiségét.
Ebben valami zseniális, hihetetlen sokrétű, és érdekes karaktereket tud alkotni.
Nyájas, akinek mindenre van egy megfelelően megindokolt száma, mert a számok mindent körülvesznek. Vagy az eszement méregkeverő, Castor Morveer, esetleg épp Monza Murcatto, a főhősünk, akinek lehet szurkolni, vagy épp utálni is.

Mellesleg ha már ilyen technikák vannak ebben a könyvben, mint műszem alkotás, szegény Gloktát is kikupálhatta volna, valami vajákos doktor. :)
Nagyon élveztem az olvasást, igaz néhol voltak unalmasabb részek is, de ez elkerülhetetlen, egy ilyen hosszú regénynél.
Remek párbeszédek, véres csatajelenetek, amik nagyon jól meg voltak írva. Ármány és cselszövés. Aki nem ódzkodik a durvaságtól és a trágár beszédtől, és szereti az író stílusát, az biztos élvezni fogja. Persze lehetnek kivételek.
Azért hiányzik Kilencujjú és Glokta, de ezt is Hidegen ajánlom mindenkinek!
Nekem tetszett, és kedvenc is lett. (:

Mocskos, szókimondó, letehetetlen, ahogy azt Abercrombie-től megszoktuk. Remek fordulatok és csavarok, újabb szereplők, akikre garantáltan emlékezni fogunk. Hihetetlen, hogy amellett, hogy mennyire véres és sötét hangulatú, nagyon szórakoztató, komplex és persze bravúrosan megírt könyv. Történetesen előbb olvastam a Hősöket, így érdekes volt Caul Reszket előéletét megismerni a Hidegen tálalva történetéből. A reneszánsz kori Itália hadakozó városállamaira emlékeztető Styria változó frontvonalú államközi csatározásai adják a hátteret egy kemény, de (némi pszichologizálást és fejlődéstörténetet sem nélkülöző) nagyon jól felépített bosszútörténethez. Styria ráadásul eddig mindig csak meg volt említve a korábbi kötetekben, így érdekes volt ennek az új kontinensnek az egyes városait, szövetségeit és hangulatát is megismerni. Biztos, hogy folytatom a sorozatot a Vérvörös vidékkel.

Ez egy kicsit túlírta sikeredett, de ettől függetlenül az Abercrombie féle humor itt is megmutatkozott.
Monza és az ő társai és a leszámolások érdekesek voltak, de Reszketet sajnáltam…
Viszont komolyan ez a Cosca XD spoiler
A bosszú annyira nem volt édes, és nekem a könyv végével se volt semmi bajom.

Gondban vagyok … Az olvasási időm egyéni rekordot döntött :) Majdnem egy hónap!! Más könyvet simán félbe hagytam volna. Volt, hogy napokig a kezembe sem vettem, mert nem mozgatott a szereplők élete. Ha viszont rászántam magamat. gyorsan lehetett vele haladni. Miután visszahozta a halálból és Frankensteinként összerakta egy jótevő? Monzát (eltelt néhány oldal, mire leesett, hogy ő nő), egyetlen dolog hajtotta: megölni azt a 7 embert, aki megölte hőn szeretett öccsét és megpróbálta őt is kivégezni.
Egyetlen orbitális bajom van a sztorival: mi ez a rózsaszín vég??????
Komolyan mondom, már azt vártam, mikor hal meg valaki. spoiler De nem, sőt!!
Semmi bajom nem volt a vérrel, brutalitással, a néhol naturális leírással, de számomra annyira nem illett a sztorihoz a vége. Most tényleg: Boldogan éltek, amíg meg nem haltak??
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ki Shenkt??? A későbbiekben felbukkan még??

Visszatérni Abercrombie kicsit sem tiszta világába nagyszerű élmény. Mondhatnak erre bármit, hogy indokolatlanul trágár (erről részleteiben talán a későbbi kötetek értékeléseiben kitérek átgondolva a dolgokat), mocskos, bűzös, de így szereti a közönség. Megkaptam, amit filmvásznon is úgy szerettem, a Kill Bill (ez esetben Kill 7 ember) újrajátszását ezúttal nem a nagy Uma főszerepében, hanem az Olasz nagydíjéban (bocsi, ez akárhányszor olvasom a csaj nevét mindig beugrik). Karakán, vérgőzös kiscsaj, aki a végére kimutatja azt is, hogy mégsem csak a rampage-ből áll az élet. Addig azonban van minden: méreg, bárd, tőr, kard, penge, árulás, mocskos szex, anális, orális, tűz, végtaghullás, korabeli plasztikai beavatkozások nemesfémekkel, meg ilyenek. Na de a többit olvassátok el: akármilyen a nyelvezet, a könyv szó szerint letehetetlen. Hajrá!

Monza és összeverbuválódott kis csapata elindul. Megy megy mendegélnek ők és mindenhol hullákat hagynak maguk mögött. Menet közben részünk van árulásban, cselszövésben. A bosszú az ami vezeti őket vagy talán van akit az arany ígérete.
Sok kalandot megéltem velük, néhol túl szentimentálisak lettek a szereplők és némelyik harc is túl hosszú lett, de ettől még jó volt olvasni, hisz a történet mesélő jól forgatja a tollát!

Akkor mostantól hivatalosan is imádom Joe Abercrombiet, még akkor is, ha ez a könyv amúgy nem tökéletes.
Már Az Első Törvény részei is tetszettek (miután az első sokkon túlestem… :D), de ezt a regényét elejétől majdnem a végéig élveztem még a rengeteg oldal ellenére is. Ugyanolyan durva, mint a korábbiak, tele naturális leírásokkal, vérrel, válogatott kínzásokkal és halálnemekkel, de ez egy bosszúregény esetében ugye érthető. Izgalmas fordulatok voltak, többször nagyon nevettem a beszólásokon, amikkel a szereplők osztják egymást és jó volt újra találkozni egy-két, a másik sorozatból ismert figurával, illetve olvasni, ahogy felidézték őket. Ugyanakkor érdekes, hogy egyetlen szereplőt sem sikerült igazán megkedvelnem. Na jó, Coscát azért bírtam, meg a számmániás melákot is, de a többieket nem igazán, Monzát és Reszketet sem. Ugyanakkor elismerem, hogy iszonyú jó karaktereket rakott össze: pl. a méregkeverő és segédje, vagy a fent említett Nyájas nagyon sokat dobtak a sztorin.
Ami nem annyira tetszett: spoiler

Szerettem ezt a könyvet, bár önmagában nem feltétlenül állja meg a helyét, szükségesnek érzem hogy Az Első Törvény sorozatot végigolvassa valaki mielőtt ebbe belekezd. Én ezt ugyan megtettem, de eléggé régen, így azért volt pár olyan dolog amire nem, vagy csak nagyon halványan emlékeztem vissza. Ha ettől elvonatkoztatunk, akkor viszont remek történet kerekedik itt a szemünk előtt.
Styria a középkori itáliai városállamok közösségéhez hasonlít, ahol nyüzsögnek a zsoldosok, önjelölt hadvezérek, vagy éppen a méregkeverők, és pénzért mindenki megvehető. Ebben a káoszban próbál lavírozni Monza Murcatto és kis csapata, hogy a nő személyes bosszúját beteljesítse. Szórakoztatóan, és semmiképpen nem gyerekeknek szólóan meséli el ezt nekünk az író, van több olyan karakter akiért bőven lehet szorítani. Számomra ez nem Murcatto volt, őt éreztem a legkevésbé szerethető főhősnek, valahogy nem volt szimpatikus a személyisége. Annál inkább tetszett az önmagát kereső zsoldos (Reszket) vagy a kicsit állandóan bizonyítási vággyal küzdő méregkeverő. De a többi csapattagnak is megfelelően kidolgozott, és komplex jellemet adott az író, élvezet olvasni. Aki viszont a legjobban érdekelet volna, sajnos abból kaptunk a legkevesebbet: Shenkt figurája bőven több helyet érdemelt volna, nekem ő volt a csúcspont történetben. Szívesen megtudtam volna többet a hátteréről, képességeiről, motivációjáról.
Egyszóval ez egy remek könyv volt, hibái ellenére is érdekes olvasmány, ajánlom mindekinek aki szereti a humoros, ám kicsit véres eseményeket.