A ​királyok végső érve (Az Első Törvény 3.) 282 csillagozás

Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kilencujjú ​Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen.
Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból.
Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor az a legkevésbé számít rá.
Miközben az Unió… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
748 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632453897 · Fordította: Kamper Gergely
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
748 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632454337 · Fordította: Kamper Gergely

Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

Kilencujjú Logen (Véres Kilences) · Sand dan Glokta · Caul Reszket · Fekete Métely · Nicomo Cosca · Collem West · Bayaz · Kutyaember · Ardee West · Ferro Baldzsinn · Zordon · Jezal dan Luthar · Caurib · Crummock-i-Phail · Tul Duru "Viharfelhő"

Helyszínek népszerűség szerint

Dunbrec


Kedvencelte 62

Most olvassa 9

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 91


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

„A bizonyítékok unalmasak. A bizonyítékok fárasztóak. Az emberek sokkal szívesebben fogadnak el egy egyszerű hazugságot, mint hogy nekiálljanak kutatni a bonyolult igazság után; főleg ha az érdekeik úgy kívánják.”

Egy ideje gondolkodom, mit írhatnék erről a regényről, vagy úgy átlagban a sorozatról.

Mint azt egy értékeléssel ezelőtt írtam, számomra nagyon meglepő volt, hogy egy ilyen típusú történet letudott kötni, sőt mi több a folytatásai is alig két hét alatt végig peregtek az ujjaim között.
Nem az én műfajom, még mindig váltig állítom, de ez a trilógia a lelkem legmélyére csúszott és odáig jutott, hogy nekem is kell, hogy polcom lakója legyen.

Nagyon összesűrűsödtek az események a végére. Nagy döbbenettel vettem tudomásul, hogy akiket eddig szerettem, egyre ellenszenvesebbek lettek, kinek éppen hol volt egy apró cseprő „hibája”.
Pedig előtte pont ebbe kapaszkodtam bele, s mostanra úgy éreztem, egy szakadék szélén egyensúlyozom.

Ami viszont biztos, hogy olvastam volna még, annyi kérdés maradt számomra válaszolatlanul. Remélem hozz még a jó szerencse utamba egy folytatást, vagy egy nagyon hasonló világképet bemutató könyvet. Én biztos örülnék neki.

Mint várható csak ajánlani tudom, és megyek is megvenni a trilógiát. :D

3 hozzászólás
vicomte P>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Az első kötetről azt írtam, hogy a régi vágású hard fantasy egy alapos ráncfelvarrás után, akkor ennek a résznek az elolvasása után kénytelen vagyok elismerni, hogy a sebész Glokta inkvizítor volt, aki jó szokásához híven alapos munkát végzett.
Felvarrta a ráncokat.
Zsákvarró tűvel.

Ebben a sorozatban a kezdet-kezdetétől minden toposz megkapta a maga gúnyos fricskáját, de Abercrombie minden, csak nem egy finom lelkű szerző, így aztán nem elégszik meg ennyivel.
Ő fogja magát és merészen áthág minden (elméletben) létező határt, és magának a fantasynak az eszképista megközelítését döngöli röhögve vissza a sárba, és mindeközben megszállott vigyorral a képén beint Tolkien álságos paternalizmusának, valamint Gemmell saját félelmükön és hibáikon túllépő hőseinek.

Fantasyt sokan azért olvasnak, hogy elmeneküljenek a kínzó valóság elől, egy olyan világba, ahol egyértelműek az erővonalak és a végén a hősök győzelme borítékolható.
Nekik üzenem, hogy ha az előző kötetek alapján még volt is valami illúziójuk, azzal nyugodtan számoljanak le, és ha nem tudnak, akkor ne kezdjenek bele a harmadik kötetbe, mert az nagyon fog fájni…

A trilógiában végig ott vannak a jelek, de a naiv olvasó persze bízik benne, hogy majd valahogy minden jóra fordul.
De ahogy Kilencujjú Logan mondogatja mindig: „Reálisan kell nézni ezeket a dolgokat.”

Ez a sorozat még véletlenül sem arról szól, hogy a főhősök a végén homlokukra helyezett babérkoszorúval, lobogó köpennyel, diadalmenetbe lovagoljanak bele a naplementébe, oldalukon a szerelmesükkel.
Sokkal inkább azokról a könyörtelen, végtelen cinizmusukban is tökéletesen, és sajnos fájdalmasan logikus megoldásokról, amelyek miatt kénytelen vagyok az „igen rohadék” jelzővel felruházni az egyébként általam módfelett nagyra becsült szerzőt.

Az, hogy egynémely ellenlábas, sötét oldalon álló szereplőről kiderül, hogy valójában nem is olyan elvetemült, az már ismerős lehet, akár Martintól akár más szerzőktől. Ám az, hogy a „hősök” valójában egytől-egyig a maguk céljait hajtják, és ezek elérése érdekében nem riadnak vissza semmitől, és az erkölcs, az etika vagy a morál olyan dolgok, amelyek csak arra jók, hogy tudják, hogy mire rántották meg közönyösen a vállukat, merőben szokatlan húzás ebben a műfajban.

Ez teszi ezt a sorozatot az elmúlt évek legrealistább, és egyik legjobb fantasyjévé a számomra!

24 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Sok ezer harcos visszament a sárba, mióta az Első Törvényt megszegték és Abercombie kalandos lelkülete végre elcsitult. Jóféle, kemény északföldi legények, számosan a Neves Emberek közül. Az Unió sok bátor katonája is áldozatul esett a háborúknak, s akkor még nem említettük a polgári áldozatokat, vagy a ghurkuli katonákat, akik jöttek harcolni és meghalni Khalul egyetlen intésére. Mennyi vér és fájdalom, mennyi küzdelem és veszteség… Borzasztó ár ez egy új világért. Az olvasó már-már elérzékenyülne ennyi áldozat láttán.
De akkor közbeszól Logen, a Véres Kilences, és egyszerű „bölcseletével” csak arra int, hogy „reálisan kell ezeket a dolgokat szemlélni”. Majd kissé bizonytalanul még hozzáteszi: „még élek”. S amikor ezek a szavak kimondatnak, már tudható, hogy elszabadul a pokol, rögvest színre lép Kilencujjú, ez a megveszekedett gyilkos, a pusztítás és a halál maga, s vele életre kel a lapokon az őrült berserker virtus.
Ez a regény Logen jutalomjátéka volt spoiler. De fantasztikusat alakított kedvenc torz kínvallatóm, az Unió legsikeresebb fogtechnikusa, Sand dan Glokta is. Ahogy ez szinte mindegyik karakterre jellemző volt a trilógia végkifejletében. Vagyis megalkotójukra, Joe Abercrombie-ra. A szerző a zárókötetre olyan csodásan csavaros karakterfejlődést mutat be néhány szereplőn, hogy néha csak kapkodtam a fejem a mesteri manipulációkon. Ugyanis egyszerre ismerem meg egy-egy jellem nemes fejlődésének korlátlan lehetőségeit, ahogyan nehéz időkben nincs határa a hitvány csibészből nagyvonalú filantróppá válásnak, de párhuzamosan ott látom az adott szereplő jellemgyengeségének vele született határait is, amelyek az emberi természetből, a gyávaságból, zsigeri félelmeinkből fakadnak. Az ábrázolás mesteri!

A királyok végső érvének cselekménye olyan töretlenül, gördülékenyen halad a feudális, középkori környezetben, döntően továbbra is a „hideg fegyverekkel” vívott csaták, ostromok során spoiler, mint az első két kötetben. Még a köztes, „megpihenő” intermezzók alatt sem ül le a történet, hiszen akkor kapjuk a legszaftosabb ármánykodást, cselszövést és árulást, ami majd megágyaz a falakon, meg a sötét folyosókon a véres fegyvereknek.
S mindeközben a szerző tolla alatt nem lankad a fanyar, cinikus humor, amelyre garancia kedves, meggyötört lelkű inkvizítorom tulajdonképpeni főszerepe. S ahogyan Glokta és Ardee „nagyjelentével”, kétezer oldal után is meg tud lepni az író, az már maga megalapozná nagyrabecsülésemet.

Száz és száz apró részlet van még, melyeket kiemelve, az egekig dicsérhetném a könyvet és vele a trilógiát, de elég legyen már!
Jóval inkább meglepett azonban, hogy a kötet talán viszonylagosan leggyengébb elemének a mágia – egyébiránt rendkívül hathatós és látványos – alkalmazásának bemutatását, valamint Bayaz, az Első Mágus helyének, szerepének kidolgozását éreztem. Meggyőződésem azonban, hogy mindez csak azért lehet így, mert az író – talán nem tudatosan – „elvitte a szemem” a történet rendkívül erős civil spoiler karakterei felé.

Mindettől függetlenül a zárókötet, ahogy a trilógia is, kedvencem lett. Mindenkinek ajánlom és hamarosan belevágok Az Első Törvény világába. :)

Rodwin>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Ide a folytatással, de rögtön! Kár, hogy nincs, még el tudtam volna olvasni ebből a sorozatból pár könyvet. De azt kell, hogy mondjam Abercrombie véglegesen bekerült a kedvenc íróim közé, mert remek világot és karaktereket teremtett.
De nem egy hősi eposz, ahol a főbb szereplők, kézen fogva lovagolnak a győztes csata után a naplementében, mint a legtöbb fantasy történet végén.
Erősen kilóg a sorból az általam olvasott könyvek és lezárások közül. Aki már esetleg a második könyv után is vonakodott, az ne vágjon bele. Mert sok hősünk, nem azt kapja ami esetleg járt volna neki. Abercrombie nem kíméli a karaktereket, de valahol így is van jól, mert ez egy ilyen kegyetlen világ.
Intrikában most sem szűkölködünk, és véres csatákban sem. Remekül megírt csatajeleneteket olvashatunk. Senkinél nem lehet elegendő kés, ahogy erre sokszor kapunk is utalást. Csak aztán, nehogy egy folyóban találjuk magunkat, ahogy Ferro mondotta.
Északon barbár testvéreink tovább folytatják harcukat Bethod ellen. Logen újra csak sziporkázott, és nálam is teljesen kedvenccé avanzsált.
Kutyaembert és West-et is nagyon megkedveltem, de őket már az előző kötetben is szerettem.
Ellenben Jezal-lal, már kezdett kikupálódni és valamennyire szerethető lenni, de itt elindult a lejtőn és semmi nem állította meg. Szinte már örültem neki, ahogy kapta a pofonokat.
Glokta barátunk, praktikálisaival az oldalán továbbra is sziporkázik. A virág lelkű olvasóknak biztos nem lesz a kedvence, mert a gondolatai továbbra is zseniálisak, csak úgy süt belőlük a gúny. De számomra ez teszi a sorozat legjobban kitalált karakterévé.
Nagyszerű könyv, tényleg le a kalappal az író előtt, hogy mert így írni.
A világról is csak ezt tudom mondani. Aki szerette az előző könyveket, az ebben sem fog csalódni.
Nálam 5/5 az egész. :)
Még szerencse, hogy van pár könyve az írónak, amit nem olvastam.

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
748 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632454337 · Fordította: Kamper Gergely
7 hozzászólás
Kawaii_vIVIv>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Joe Abercrombie ha a semmiről írna regényt, én esküszöm azt is elolvasnám. Ez a fickó nagyon tud, és alig várom, hogy visszatérjek az Első Törvény világába.
A befejező rész tartogatott meglepetéseket, voltak akik jobban jártak voltak akik kevésbé. Viszont ha jól tudom egyvalamire nem kaptunk választ spoiler
Glokta elöljáró megszenvedte ezt a túl sok főnöke van helyzetet, de a belső monológjai továbbra is fenomenálisak. Nem volt nehéz kitalálni ki lehet a besúgó viszont én nem gondoltam volna, hogy spoiler
Na és amikor elment Ardee-hoz Glokta kb én is olyan hülye fejet vághattam mint ő. XD Arra nem is gondoltam, hogy spoiler
Jezal….komolyan néha fogtam a fejemet olyan kis butus volt és sokára esett le neki a papírhuszas, de azért végül báb maradt, de egy kicsit tökösebb lett…kivéve ha Bayazról volt szó :) És komolyan spoiler
Bayaz pedig csak megnyerte a csatát, de hogy spoiler
Logen sorsa alakult még érdekesen, és a végén a Métellyel történtek után választhatott volna mást, de lett volna értelme? Talán jobb ez így. Azért titkon reménykedem hogy ő és Ferro..♥ :D

mcgregor>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Abercrombie egy zseni. Egy újabb ötcsillagos könyv. Méltatlanul félresodródott olvasmányaim tengerében, de öröm volt előszedni és befejezni, hiába féltégla, pörögtek az oldalak, olvastatta magát. A végkifejlet felé alkalmazott egymásba fonódó alfejezetek, azaz „az előző szereplővel történtek utolsó mondata a következő perspektívájának első mondata”-húzás kifejezetten ügyes volt és nem hatott erőltetettnek. Jobbnál jobb karakterek és mindegyik remekül megírt szituációkban, nagyon izgalmas motivációkkal ékesítve. Különösen érdekes volt Bayaz, a mágus szinte machiavellista oldalának fokozatos kibontása. Talán legkevésbé Ferro érvényesült, de mind Glokta, mind Logen, de még Jezal karaktere is tudott újat nyújtani. A Véres Kilences egyébként is az egyik legjobb fantasy karakter, aki a zsáner (néha szándékosan eltúlzott) főbb jegyein túl is hordoz egyéb tartalmakat. Glokta, a fizikai roncs inkvizítor pedig megint hatalmasat megy. Ritkán tud ilyen kőkemény cinizmus ennyire szórakoztató lenni. És az is unikális, hogy egy fantasy ennyire jól ábrázolná a valódi politikai manőverek hideg világát, A királyok végső érve felvenné a versenyt egy politikai krimivel is.

2 hozzászólás
RosszQtya P>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Iszonyat nagy cselszövő Abercrombie. Eszméletlen jól kitalálta ezt a trilógiát, és meg is koronázta azt az utolsó résszel. Nagyon összesűrűsödtek a dolgok itt a végére. Nem mondhatnám, hogy puha tollú író Joe bácsi, igazi vér van a kalamárisában. Már azt se tudtam kit szeressek, kit ne, vagy egyáltalán szeressek valakit a karakterek közül, mert szinte senki nem maradt szeplő nélkül.Az például nagyon tetszett, amikor némi öniróniával befűzött a cselekménybe néhány sort arról, hogy van egy három könyvből álló történet, ahol a szinte megjegyezhetetlen nevű hősök lépten-nyomon háborúznak, vagy éppen vonulnak Á-ból B-be. Sajátos a humora, ami inkább fekete humor, de én megszerettem.
Bízom benne, hogy egyszer még visszatérhetünk a megmaradt „hőseinkhez”, mert mint sokakban, bennem is az az érzés dominál, hogy a végjáték, a lezárás, nem elégítette ki a kíváncsiságom maradéktalanul, mert számos kérdés maradt bennem válaszok nélkül.
Ha esetleg záros határidőn belül mégsem akarna J.A. írni valamiféle folytatást, akkor azt hiszem elküldöm hozzá a praktikálisaimat.:))

12 hozzászólás
TiaManta>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Egy bizonyos: Te tényleg azt hitted?, érzés kerít hatalmába.
Nem várhatsz semmi jót. Nincs boldog vég, ne is álmodozz. Úgy hiszem vége sincs. Talán örökké tart. Az utolsó lapokon is megtapos, és nem enged el. Nincs menekvés, nincs megnyugvás. Valamikor még reménykedsz, hogy az egésznek van értelme, hogy az a sok áldozat, szenvedés után jöhet jó, és a bejárt út nem eredménytelen. Talán változás következik, valami jó, valami nagyobb? Vagy csak megpillantod a jövőt, ami nem kétségbeejtő, és hazugság? Hiú ábránd, hát nem tudtad mit kezdtél el olvasni? Kis naiv. Majd arcon csap a valóság. Nem azt kapjuk amit érdemlünk. Senki se.

Borzalmasan zseniális.

4 hozzászólás
Leonidas>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Pár napig gondolkoznom kellett, hogy mit is írjak a regényről. Alapjában véve egy remek sorozatot olvashattam. Nagyszerűen kidolgozott karakterekkel, meglepő fordulatok sorozatával és sok izgalmas pillanattal teletűzdelt történet. Nagy örömömre a 3. részben végre a mágia is fontos szerepet kapott. Tud írni Abercrombie, ezzel nincs is probléma. Sajnos nem kedvelem az ennyire életszagú, komor történeteket. A való világ egyáltalán nem sportszerű, azért is olvasok fantasyt, ilyenkor kikapcsolok és nem érdekelnek a problémák.
Öszintén szólva a karakterek többsége rendkívül ellenszenves figura. Glokta a lelkifurdalás nélkül embereket kínozó kripli, aki fárasztóan sokat sajnáltatja magát. Jezal a gerinctelen, gyáva és ostoba nemes, őt éreztem a legellenszenvesebbnek. Logan a pszichopata barbár, aki ugyan néha kedvelhető volt, de többnyire ő sem jobb a többieknél. Bayaz a mindent és mindenkit irányítani akaró, hataloméhes varázsló. Bőven lehetne tovább sorolni. Egyszerűen nem tudtam megkedvelni a karaktereket, talán West és Kutyaember volt kivétel.
A történet izgalmas, nem sok az unalmasabb rész, mindig jön egy érdekes csavar, ami tovább növeli a feszültséget. Persze a lezárással nem vagyok teljesen elégedett, mivel a többség nem azt kapta, ami megérdemelt volna, de ez egy ilyen regény.
Nem én vagyok a célközönség, ettől függetlenül még fogok olvasni az írótól a jövőben.

Riszperidon P>!
Joe Abercrombie: A királyok végső érve

Fáj ezt írni, tényleg rettentően fáj, de négy csillag….
Hol is kezdjem? A jóval talán.
Ismét pörgős, véres, nem érzékeny lelkületűeknek való jelentekkel teletűzdelt történet volt. Az utolsó kétszáz oldal nagyon pörgős volt, ami azért nagyon durva, mert ez a hossz simán kiteszi egy átlag könyv hosszának kétharmadát. Olyan meglepetések és fordulatok voltak benne, hogy sok helyen csak pislogtam, egyes jeleneteknél elkerekedő szemekkel tettem a szám elé a kezem, és faltam az oldalakat. Nagy felemelkedések és bukások. Ahogy azért az első két kötetből sejtettem, itt is hullott a nép rendesen, és főszereplők is. Bár be kell valljam, sok, azok közül, akikre le mertem volna fogadni, hogy meghalnak ( még ha már előre drukkoltam, hogy ne úgy legyen), mégis életben maradnak.
Itt dőlt el végleg, hogy a kedvencem Glokta, ahogy írtam már az előzőekben is, akárhogy küzdött ellene, üzenem neki innen, van nő, aki nagyon csípi a búráját. Jezalt is megszerettem, a maga módján, de a kedvenceim közé nem kerül be. Azt, hogy Bayazt itt már nagyon fogom rühellni, a második részben is éreztem.
Kedvenc csatajelenetem Logen és a Félelmetes között zajlott, valamint rettentő betegnek, és egyben imádni valónak találtam az evőket.
És akkor a negatív része. Az olvasással két alkalommal is megakadtam viszonylag hosszabb időre. Eleinte tényleg teljes mértékben úgy gondoltam, hogy nem a könyvvel van bajom, hanem épp nem vagyok úgy ráhangolódva. De a vége, nem tetszett a vége. És nem, nem azért, mert nem egy mézes – mázas rózsaszín ideál – csodavilággal zárult, nem,(sőt, szeretem, ha valaki nem kényezteti halálra a karaktereit) hanem azért, mert én totál lezáratlannak éreztem a végét. Hiába volt az utolsó előtti fejezet címe „Elvarratlan szálak”, nekem rettentően elvarratlan volt. Hol a negyedik rész? Úgy tűnt az egész az író részéről, hogy „Figyi már gyerekek, a három könyv együtt bőven több, mint ezer oldal, mit feccöljek még bele 50-et?” Az utolsó 25 – 30 oldal volt az, ami végül annyira elszomorított, hogy levontam egy csillagot, hiába imádtam a könyv nagy részét.
Ettől függetlenül Abercormbie – t, és az általa teremtett világot nagyon megkedveltem, már a második résznél eldőlt, hogy a kedvenc íróim közé kerül, és ez így is marad. Nagyon kíváncsi vagyok a többi könyvére, mert most négy csillag ide vagy oda, hiába érzek űrt és csalódottságot magamban a trilógia befejeztével, a stílusa egyszerűen zseniális, le a kalappal Uram!

19 hozzászólás

Népszerű idézetek

vicomte P>!

– Kissé megbízhatatlannak tűnnek – jegyezte meg.
– Megbízhatatlannak? Ez képtelenség, elöljáró! Csak elhagyta őket a szerencse, azt meg mindketten tudjuk, milyen, igaz? Valójában egy sincs közöttük, akire ne merném rábízni a saját édesanyámat.
– Biztos benne?
– Húsz éve meghalt. Mi kárt tudnának tenni benne?

530-531. oldal

4 hozzászólás
Rodwin>!

– Akarsz inni?
– Nos hát – vigyorodott el Logen, és a legény felé nyújtotta a
bögréjét –, erre még sosem mondtam nemet. – Egy húzásra felhajtotta
az italt, majd a szája elé tette a kezét, amint érezte, hogy a folyadék
átmelegíti a torkát. A legény töltött neki még egy adagot. – Kösz.
Azért jobb lesz, ha nem adtok túl sokat.
– Miért? – kérdezte a katona. – Akkor megölsz bennünket?
– Hogy megöllek-e benneteket? Ha mázlitok van.
-És ha nincs?
Logen szélesen elvigyorodott a bögréje fölött. – Akkor énekelni fogok.

88. - 89. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kilencujjú Logen (Véres Kilences)
11 hozzászólás
Riszperidon P>!

Az ember ne ígérjen meg olyasmit, amit nem biztos, hogy be tud tartani.

183. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Collem West
Rodwin>!

Viszont a péktől sem kérdezi meg senki, mit tett a buktába, amíg jó az íze.

514. oldal

24 hozzászólás
Riszperidon P>!

Sűrűn előfordul az életben, hogy olyasmit kell tennünk, amihez semmi kedvünk.

235. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sand dan Glokta
2 hozzászólás
vicomte P>!

A bizonyítékok unalmasak. A bizonyítékok fárasztóak. Az emberek sokkal szívesebben fogadnak el egy egyszerű hazugságot, mint hogy nekiálljanak kutatni a bonyolult igazság után; főleg ha az érdekeik úgy kívánják.

198-199. oldal

4 hozzászólás
Riszperidon P>!

Ki merem jelenteni, Ferro, hogy nagyjából annyi báj szorult beléd, mint egy kecskébe. Méghozzá egy különösen házsártos kecskébe.

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bayaz · Ferro Baldzsinn
Rodwin>!

Ez a gond az ambícióval. Ha az ember folyton felfelé néz, könnyű elfelejteni,
hogy a szédítő magasságokból óriásit lehet zuhanni.

577. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sand dan Glokta
1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

– Egyszer azt mondták nekem, hogy aki eltéved a sivatagban, megissza a vizet, függetlenül attól, kitől származik.

468. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sand dan Glokta
gesztenye63 P>!

Ez az átok mindannyiunkat sújt. Egyre csak körben járunk, kapkodunk a sikerek után, amiket aztán sosem sikerül megragadni, és újra meg újra belebotlunk ugyanazokba a hibákba. Az élet az a mizéria, amit két csalódás között el kell viselnünk.

535. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sand dan Glokta

Hasonló könyvek címkék alapján

Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló
Victor Milán: Dinoszauruszurak
Greg Keyes: Született Királynő
Brian McClellan: A birodalom bűnei
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
Ilona Andrews: Mágikus találkozás
Eliza Beth: Isteni sakkjátszma
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
George R. R. Martin: A Dance with Dragons