Értékelések 32

Kiskakukk>!
Joe Abercrombie: A Hősök

Ó, Abercrombie, maga kis huncut. :D

A háború borzalmait és értelmetlenségét ennyire szórakoztatóan átadni nem kis teljesítmény.

Merthogy hiába hasadtak a fejek és ömlöttek a belek, én bizony irtó nagyokat nevettem, mondhatni végigkacarásztam a könyvet.

Rengeteg karaktert mozgat (70+) és bizony mindegyik telitalálat (ráadásul sok visszatérő szereplő most más oldaláról mutatkozott meg). Csóri Gorst. :D Sneci káplár. Finree. Gyönyörűség. Whirrun. Beck. Begy. Fekete Métely. Kroy. Bayaz, az első (főrohadék) mágus.

Reszket. Reszket nagyon badass, egy ponton (nem, két ponton) megint el is gurult a gyógyszere. spoiler
Calder. Calder rohadt vicces volt és alighanem elmehetne Északföld első stand up comedy előadójanak. :D Azért részéről volt itt nem kevés karakterfejlődés is!

Kutyaember keveset szerepelt, viszont a nagy ”csel”, amit csináltak Vörös Süveggel…. hát azon sírva röhögtem. spoiler :D

A könyv 724 oldal és 70+ szereplőt mozgat, így nem feltétlenül egy könnyű olvasmány.
Abercrombie rajongóknak és a fekete humor kedvelőinek mindenképp ajánlom, DE (!!!) csakis a sorozat korábbi köteteinek (Az első törvény trilógia + Hidegen tálalva) ismeretében.

Hirdetés
gesztenye63 MP>!
Joe Abercrombie: A Hősök

”Reálisan kell szemlélni ezeket a dolgokat”, hangzik a Véres Kilences, mára már ikonikussá vált, valójában semmit sem jelentő, minden dialógus kínos csendjeit kitöltő, örök frázisa. Habár a mai napig nem tudni biztosan, hogy Kilencujjú Logen végül találkozott-e a Nagy Kiegyenlítővel, az már biztos, hogy örökbecsű közhelye túléli őt. S különösen igaz ez a Hősök című epizódban.
Ugyanis a lelkes olvasó, a könyvet kézbe véve, elsőként valószínűleg a múlt évszázadok legendás bajnokaira, halált megvető harcosaira, Neves Embereire asszociálna, akiket a bárdok megénekeltek. Aztán hamar felnyílik a szem, hogy itt tulajdonképpen néhány kődarabról, a múlt korok dolmenjeiről beszélünk, melyek tövében talán tényleg valaha élt harcosok nyugszanak, de igazából egy katonai konfliktusban elfoglalt stratégiai fontosságuk a lényeges. A regény három napnyi csatáról, és némi felkészülésről, no meg, az „utómunkálatokról” szól. A csatajelenetek során pedig már maga a szerző is egyfajta kétségbeesett invokációval fordul a zsáner klasszikusához, Conan atyjához, amikor az alábbi idézetet beleszövi a regénybe, a Harmadik nap mottójaként: „Nem tudom, mennyi mészárlást és erőszakot tűrnek el az olvasók.”
Magyarán, meddig lehet egy 700 oldalas falazóblokk keretein belül vérben-bélben fürdetni a nyájas olvasót, mialatt látszólag nem történik semmi, csak próbálunk elfoglalni, illetve megtartani egy semmire sem jó magaslatot, egy düledező hidat és méltatlanul könyörtelen, céltalan halálban részeltetünk sokezer nyomorult katonát, pribéket és néhány Neves Embert is. S itt jön vissza nekem a képbe a Kilencujjú sorkitöltő gondolata, és a kérdések kérdése, hogy végül is kik, vagy mik azok a Hősök, akikről dalok születnek, akiknek a nevét nemzedékekkel később is borzongva ejtik ki a népek, és nyughelyükre zarándoklatok vezetnek. Valóban nemzeteket, nemzetségeket mentenek-e ők, hősies önfeláldozásukkal százezrek gondtalan, békés jövőjét teremtik-e meg, vagy csupán egyszerű mészárosok, könyörtelen tömeggyilkosok, akik elfuserált génjeiktől, vagy kicsinyes bosszújuk által vezéreltetve, esetleg rafinált, gondosan kimódolt, hatalmi érdekeik mentén, seregeket és országokat manipulálva küldenek vissza százezreket a sárba.
”Reálisan kell szemlélni ezeket a dolgokat” Mert hiába, hogy az utókor majd hősöket fabrikál a ma gyilkosaiból – a ma áldozatainak és az ő szeretteiknek nehéz lesz elmagyarázni, hogy miért igazságos és szükséges a kis áldozat a jövőbeni magasabb jó érdekében. Úgy gondolom, hogy ez az a gondolat, ami végül felmenti a szerzőt a hobby-mészárszék öncélú üzemeltetésének vádja alól. Mert bizony amellett, hogy mesterien mozgatja a bábukat és véleményem szerint továbbra is a karakterábrázolás egyik legnagyobb tanára a zsánerben, továbbá úgy szövi a látszólag történettelen történetet, hogy a féltégla végére kiderül, hogy semmi és senki nem az, aminek, vagy akinek látszott – mindezek mellett vádló ujjakkal mutogat minden mocskos háborúk tisztátalan hátterére, a manipulátorokra, a lobbystákra, az íróasztalok mögött milliók életéről döntő, örök háborús bűnösökre.

Az pedig, hogy mindezt olyan szórakoztató köntösben tudja megvalósítani, hogy az olvasót ne fogja el a csömör, mégis megszólaljon a morális figyelmeztető csengettyű, az mindenképpen elismerésre méltó. Úgy vélem, ettől válik a regény is meghatározó alkotássá. Egyértelmű, hogy A Hősök nem a zsáner fennkölt magasiskolája, de kőkemény, masszív Abercrombie darab, ami kihagyhatatlan a rajongótábor számára, számomra pedig kedvenc.