A ​Hősök (Az Első Törvény világa 2.) 90 csillagozás

Joe Abercrombie: A Hősök

Az Unió királya féltékeny szomszéd, és nem hajlandó mosolyogva nézni, ahogy Fekete Métely még feljebb kapaszkodik. Megszületett a parancs, és a seregek máris Északföld sarában caplatnak előre. Több ezer ember gyűlik össze egy elfeledett kőgyűrű körül egy haszontalan dombon, egy jelentéktelen völgyben. És bizony sok éles fémet hoztak magukkal.

Három véres napon át tartó csatában döntenek Északföld sorsáról. Mivel azonban mindkét seregben dúl az ármány, az intrika, az ellenségeskedés és a kicsinyes féltékenység, valószínűtlennek tűnik, hogy éppen a legnemesebb lelkek, vagy akár a legerősebb karok győzedelmeskednek.

Három férfi. Egy csata. Hős egy szál se!

A Hősök vádirat a háború és a teljhatalomra törekvők kétkulacsossága ellen: véres, erőszakos, de sohasem öncélúan. Átszövi a maró humor, a kifinomult jellemábrázolás és az emberi gyengeségekbe beletörődő bölcsesség.”
– Eric Brown a Guardianban

Eredeti megjelenés éve: 2011

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
724 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633993019 · Fordította: Kamper Gergely
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
724 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633993002 · Fordította: Kamper Gergely

Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Caul Reszket · Fekete Métely · Bremer dan Gorst · Curnden Begy · Blighi Whirrun (Törtmogyoró) · Scorry Oson · Brack-i-Dayn · Calder · Gyönyörűség · Sneci káplár · Vidor Yon Cumber


Kedvencelte 12

Most olvassa 3

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 82


Kiemelt értékelések

>!
vIVIv
Joe Abercrombie: A Hősök

Abercrombie tartsa meg ezt a jó szokását és írjon még sok ilyen féltégla vastagságú könyvet. Zseni a fickó, és én menthetetlenül függő lettem. :)
Három nap háborúskodásról szól a könyv, de ebbe rengeteg mindent belecsempészett.
Gorst eddig nem hozott lázba, de ebben a könyvben az ő részein nevettem a legtöbbet. Csóri XD
Viszont a legeslegkedvencebb részem az a Caul, Reszket, Métely rész volt. Itt muszáj írnom spoilert, mert na. spoiler
Azt viszont sajnáltam, hogy Kutyaember alig szerepelt :(
Igaz ez a mondás, ebben a könyvben Hős egy szál se!

1 hozzászólás
>!
Rodwin
Joe Abercrombie: A Hősök

Abercrombie-t olvasni is egy kihívás, és nehéz feladat. Bár én nagy rajongója vagyok a műveinek, még ha ilyen bő lére is eresztette, mint a Hősökben.
Emellett még a háborúval járó borzalmakat is el kell viselnünk. Mert ez egy nagyon is háborús könyv, fantasy köntösbe öltöztetve. Lehetsz nagy bajnok, vagy akár egy alávaló kis senki, ilyen környezetben nem biztos, hogy a bajnok győzedelmeskedik.
Mert a háború, megfosztja az embereket meg a helyeket a kilétüktől, és fronton felsorakozó ellenséggé, elfoglalandó hadállássá, megszerzendő zsákmánnyá változtatja őket. Névtelen valakikké, akiket minden lelkifurdalás nélkül meg lehet ölni, el lehet lopni, fel lehet égetni. A háború pokol s a többi. Viszont lehetőségek tárháza is egyben.
A könyv tele van nagyon jó gondolatokkal, amin érdemes elmerengeni. Három nap eseményeibe csöppenünk bele.
Az Unió és Északföld újra szembenéz egymással. Évek teltek el azóta, hogy Véres Kilences megküzdött Félelmetessel, de Logen nevét legenda övezi. Sokszor felbukkan a könyvben, ilyenkor megrohantak az emlékek, hogy mennyire is nagy kedvencem az alap trilógia.
Mindkét oldalon sok régi ismerőssel találkozhatunk. Rögtön ott van Északföld új királya Fekete Métely, vagy akár Reszket, aki nálam még mindig az egyik kedvenc. Esetleg az egyetlen ember, akibe kis becsületesség szorult még, Curnden Begy.
Calder is az egyik legjobban sikerült karakterek közé tartozik, az ő jellemfejlődése az egyik leglátványosabb.
Abercrombie tényleg igazán bő lére eresztette a mondandóját, amit én cseppet sem bánok, biztos lesznek olyanok is, akiknek ez negatívum lesz.
A csatajelenetek továbbra is zseniálisak, szinte ott éreztem magam, igazi kegyetlen dark fantasy a javából ez a könyv.
Persze amit amit még imádok az íróba, az a maró gúny, ami sokszor előjön. A párbeszédek is a könyv erősségei közé tartozik.
Északföldnek szurkoltam természetesen, nem tudtam az Uniónak…
Kicsit gyengébbnek éreztem, mint a Hidegen tálalvá-t, de csak egy paraszthajszállal.
Minden Abercrombie rajongónak kötelező darab! Nagyon remélem, hogy pár év és olvashatjuk az új nyitótrilógia darabját.
Addig még vigasztalódom a pár könyvével, amit még nem olvastam. (:

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
724 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633993019 · Fordította: Kamper Gergely
>!
vicomte P
Joe Abercrombie: A Hősök

A háború mocskos dolog, főleg azért, mert a rengeteg pénzen kívül a mindenkori hatalom akarata is kell hozzá. Az meg olyan akarat, ami nem elégszik meg a hadseregek felvonultatásával, hanem – ha úgy adódik spoiler – akkor szemrebbenés nélkül húsdarálóba is küldi szegény regrutákat, hogy elérje azt, amit tárgyalóasztal mellett képtelen volt.

Persze vannak olyan esetek, amikor valamennyire magyarázható a hadba lépés – hiszen a szabadságot meg kell védeni, s mivel tudjuk, hogy a legjobb védekezés a támadás…
Általában azonban a tűzkeresztség után az egyszeri bakát, sőt még a tisztek legtöbbjét sem nagyon hatja meg, hogy vajon a jó oldalon állnak-e, mert hirtelen fontosabbá válik a túlélés a hősi halálról meg a hazafiasságról szóló lózungoknál.

A fantasyben, főleg az epikus változatában, a jó és rossz összecsapása ritkán vet fel morális kérdéseket, és fehér holló károgását is gyakrabban hallani, mintsem hogy a hősök oldalán bárki a harc jogosságáról és a saját szerepükről lamentáljon.

Abercrombie azonban nem klasszikus epikus fantasyt ír spoiler, így aztán a regény – szokás szerint – cinikus választ ad arra a régi kérdésre, hogy hol teremnek a hősök?

A kétnapos csata letaglózó terjedelemben történő elmesélése során minden jellegzetes figurát felvonultat az író, akivel az olvasónak egy háborús regényben találkoznia kell.
Egy rakás hétpróbás veteránt, akik hátuk közepére sem kívánják már a harcot, meg néhány olyat is, akik csak a vérgőzös csaták során érzik úgy, hogy élnek.
Pár zöldfülű újoncot, akik dicsőségre vágynak, aztán meg örülnek, hogy térdig begazolva túlélték az első rohamot.
Tehetségtelen tisztek garmadáját, akik javarészt személyes, ám elvetélt ambícióik foglyai, amelyek fölötti kesergésből csak időnként zökkenti ki őket az egymás iránt érzett mélységes megvetésük.
Meg egy maréknyi lelkiismeretes, tisztességes, sőt nyomokban még egyenesen jó szándékú szereplőt, akik vagy dicső rohamra – vö: mészárszék – vezetik az embereiket, mint a legfaspoilerfejebb seregvezérek, vagy erkölcsileg teljesen szétesnek a kötet végére, és ha mással nem is, de legalább saját önbecsülésük és lelkiismeretük maradékával leszámolnak.
Végül pedig egy bábjátékost, aki számára tízezrek halála tökéletesen érdektelen, ha a saját érdeke érvényre jutásáról van szó.

A sok ismerős elem és klisé ellenére is szinte jó könyv ez, különösen a fantasy műfajon belül, ahol nem szokás ilyen morális szemüvegen keresztül vizsgálni a háborúkat, de ha Mr. Abercrombie a feszt trágárkodó és vagánykodóan cinikus stílus helyett inkább szikárabb és puritánabb prózát művelne, és nem csak tök érdektelen módon jelenne meg a mágia a regényben, akkor meleg szívvel ajánlanám ezt a könyvet, és nem csak az Első törvény trilógia rajongóinak. spoiler

Így viszont azt mondom, hogy aki egy jófajta grim-dark fantasy háborús regényt* akar, az inkább Vajákot olvasson, mert annak a 4-5. része sokkal jobb ebben a témában – és ott ráadásul még a varázslók sem húzódnak a háttérbe.

* Ha meg csak úgy simán egy olyan háborús regényt akar, amelyet A. is szeretett volna írni, akkor vegye csak le nyugodtan A 22-es csapdáját vagy Az ötös számú vágóhídat a polcról.

>!
mcgregor
Joe Abercrombie: A Hősök

Ismét egy végtelenül cinikus, de nagyon szórakoztató, remekül megírt Abercrombie mű. A legnagyobb húzóerőt a pofátlanul jól kigondolt párbeszédek, a verbális (és persze a valódi) pengeváltások jelentik, de Abercrombie azt is újra bebizonyítja, hogy a demisztifikálás és a dezilluzionizmus nagymestere: különböző gyarlóságokkal felvértezett, jellemhibákkal szeplőzött főszereplői mégsem egyértelműen ellenszenvesek, némelyikük már-már komikumba hajlóan sunyi, gyáva, vagy lusta, a többiek legtöbbször a végletekig realisták, akik egyéni túlélésük, vagy akár az élettel össze nem egyeztethető céljaik elérése érdekében bármire hajlandóak. A Hősök mindezek mellett kendőzetlenül és fogcsikorgatóan pragmatikusan mutatja be a háborúk természetét és értelmetlenségét, a közkatonák hiábavaló áldozatait, a „hősnek” gondoltak valódi történetét, a gyávaság és az árulás szintjeit, vagy a hagyományos katonai hierarchia vezetési problémáit. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki az el tudja viselni a botrányosan szórakoztató keresetlen közönségességét, világának sötét alaptónusát és a lehetőségek pengéjét kíméletlenül forgató szereplőinek gátlástalanságát.

>!
Szirmocska
Joe Abercrombie: A Hősök

Imádok utazni. Most nem konkrétan arra gondolok, hogy elmenni valahova, valami új helyre, sokkal inkább az útban levésre. Amikor ülök a buszon vagy a vonaton, pont ott vagyok ahol épp lennem kell: úton, miközben bámulhatok ki az ablakon és nézhetem a mellettem elsuhanó életeket. Jön egy megálló, elkapok néhány szót, egy arckifejezést, egy gesztust, aztán robogok is tovább. Furcsán izgalmas ez az érzés.
Sokszor ilyen nekem Abercrombiet olvasni. Imádom, hogy pár szóval, gondolattal még a mellékszereplőket is olyan élővé varázsolja, mintha tényleg valaki életébe pillantanánk be egy csöpp ablakon. A Hősök – már maga a cím is milyen zseniálisan önellentmondó, aztán a végére rájössz, hogy mégsem ez a legnagyobb poén benne – pont emiatt válhatott az egyik kedvencemmé, amit tőle olvastam. Az egymást váltó csatajelenetek, ahogy pördülünk életről életre vagy akár halálról halálra, szélesvásznú, nagyívű bemutatása különféle sorsoknak, szereplőknek, hatalomért vagy csupán csak a túlélésért harcolóknak, akik épp ott, épp akkor feszültek egymásnak, önként vagy parancsra, egy olyan helyen, ami tulajdonképpen mindkét félnek lényegtelen. Én meg mint Pierre a Háború és békében, bolyongtam a harcmezőn és kerestem az értelmet az értelmetlenségben. Mert ezt is szeretem benne, hogy nála mindig van valamiféle többlet a háttérben, ami néha nincs, de így mégis van. Hogy nincs jó meg rossz a szó klasszikus, fantasys értelmében, hanem vannak érdekek, vágyak, hirtelen hozott döntések, kiszámított tervek és mikor már minden heroikus maszlagot levedlettél az elvárásaidról, lesz olyan, aki majd hőssé válik.

2 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Joe Abercrombie: A Hősök

Joe Abercrombie legújabb regénye sem kevésbé megterhelő, mint a legutóbbi felnőtteknek szóló. Tele van halállal, félelemmel, csatazajjal, intrikával – háttérben meghúzódó célokkal és közel sem egyértelmű vágyakkal. Nem egyszerű olvasni, ez a hétszáz oldal elég rendesen megterhel (különösen a csata utáni részeket éreztem túlnyújtottabbnak a kelleténél), ám mégis elképesztő mindezt olvasni. Leborulsz Abercrombie hihetetlen elméje előtt, ahogy pár gondolattal képes egész életeket felvázolni (különösen zseniálisak gyakori nézőpontváltásai – mondjuk egy csatában, amikor mindig azt ismerjük meg néhány oldal alatt, aki éppen megölte az előzőt), talán Gemmellen kívül nem olvastam mást, aki ennyire jó lenne ebben (számomra még Martin sem).
A Hősök kihagyhatatlan mindenkinek, aki otthon érzi magát (vagy szeretné, hogy így legyen) a kortárs epikus fantasy-ben, egy igazán monumentális vállalkozás, ami talán nem kis erőbefektetést kíván az olvasótól – de végül meghálálja a fáradalmakat.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-01-30+…

2 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Joe Abercrombie: A Hősök

Ha az aduai Kérdések Házának alagsorában potyogó vakolatról írna neofolk kórusművet Abercrombie, én bizony arra is vevő lennék.

Ennek a kötetnek pediglen feszesebb a cselekménye, mint a vakolatnak, amikor potyog. Legalábbis többnyire. Talán ha egy szűk hetet regél el 724 oldalban, így nem mentes az üresjáratoktól. Ki is akartam idézni a nagy önkritikát, mi szerint a háború egy rész unalomból, egy rész éhezésből, egy rész fázásból és egy rész tényleges harcból áll*. 1% akcióra jut tehát 10% búsongás, önsajnálat, künn az orkán, mint az önvád itt belül, a szokás szerint emocionálisan és fizikailag is defektált, sorsával megbékélni képtelen főhős révén; a többi időben kegyvesztetten, megcsonkítva vagy/és plátói szerelemtől verve gunnyasztunk a susnyásban, mivel hogy hasmars gyötör minket, vagy nemes egyszerűséggel és mély szimbolikával belefulladunk a mocsárba. Mindezt viszont a zsáner viszonylatában kiemelkedően magas irodalmi színvonalon tesszük.

Hanem a káromkodás sajnos kezd öncélúvá válni; a fordító sem tudom, hol járhatott, amikor olyan szavakat adott a barbár harcosok szájába, mint például basszuskulcs. Előttem van a kép, amint Fekete Métely két autodafé között harmóniumon kíséri az Északföldi Kamarakórust.

Az előző kötetek nívóját nem éri el ugyan – Dagoska ostroma nem csak az életmű, de a műfaj viszonylatában is igen magasra tette a lécet –, a maga kategóriájában mégis igényes szórakozásnak mondható; soraiban a történelmi és háborús szépirodalom** legnagyobbjai köszönnek vissza. Elégedettségem közel maximális; a -1* oka az időnként leülő cselekmény és a nem mindig indokolt trágárság.

Jöhet is az a neofolk kórusmű; Métely, remélem, már hangol.

*De Voorhees kolléga megelőzött: https://moly.hu/idezetek/613786 Nagyon dereng, mintha lett volna ennek egy bővebb verziója is, amiben a fázás meg az éhezés is benne foglaltatik, de előbb állok ki a körbe Északföld Védelmezőjének címéért, mint hogy megpróbáljak megtalálni egy tűt aprócska idézetet egy szénakazalban 700 oldalas nagyregényben.
**Amint azt a kapcsolódó zenei asszociáció is mutatja. Nem linkelek ide semmit, de elbújt az értékelés szövegében – ha szemfüles vagy.

10 hozzászólás
>!
elge76 P
Joe Abercrombie: A Hősök

Joe Abercrombie megírta Az első törvény trilógia epilógusát, 730 oldalban.

8 évvel vagyunk az Első törvény trilógia történései után, ahol Északföld és az Unió között még mindig ott feszül az ellentét, a régmúlt rendezetlen számlái miatt.
Valahogy úgy voltam vele, hogy egyik oldalnak sem tudtam önzetlenül drukkolni. Mind a két oldalon voltak jóhiszemű emberek, és legalja kétszínű rohadékok úgyszintén. Ez a történet pedig tökéletesen megmutatja, hogy milyen a háború belülről, a legelső sorból, hogy mivé válik az ember, és az öldöklés meg a körülmények mit hoznak ki belőle. Ármány, árulás, intrika, csak tessék-tessék, ugyan ki venné észre, ha a háború zűrzavarában véletlenül hátbaszúrjuk egy unszimpatikus ismerősünket. Nem igaz?
Abercrombie pedig olyan színessé és egyedivé tudta varázsolni ezt az egészet, hogy hiába a csaták teszik ki a könyv 80%-át, jó olvasni arról, hogy ki, hogyan és miért tesz úgy, ahogy. Kit milyen célok vezérelnek, miért azt csinálja, minek és meddig. Az örök morális kérdés, hogy meddig törvényes megölni az ellenfelet, és honnantól minősül sima gyilkosságnak. Az emberi sorsok és drámák, amelyek gyökeresen változtatják meg az ember gondolkodását. A háború őrülete, ahogy folyamatosan ott tombol a csatatér közepén.
Szóval kellően érdekes ahhoz, hogy az ember egy pillanatig se unatkozzon. Üresjárat se nagyon akadt benne, túlírtsággal pedig nem találkoztam. Viszont a témájából adódóan, sűrű és masszív olvasmány lett.

A régi történetből megismert főbb szereplőink közül, az északiak oldaláról Fekete Métely tűnik fel, mint Északföld önjelölt és vérszomjas királya, Caul Reszket aki a testőre szerepében díszeleg, és a Kutyaember, aki méltatlan módon, összességében talán 2 oldalt ha szerepel.
Az Unió oldaláról Jalenhorm, Brint, Meed, és Gorst azok, akik ismerősnek tűnhetnek. Illetve Bayaz a mágus, aki szokás szerint a háttérben keveri a lapokat.
De azt kell mondjam, hogy nincs is ezzel baj, ugyanis rengeteg új szereplőt ismerhetünk meg. Vannak köztük ismerősök is, akik a trilógiában csak említés szintjén, vagy pár oldal erejéig tűnnek fel. Na, itt viszont őket is sokkal alaposabban megismerhetjük.
És amikor azt mondom, hogy rengeteg új szereplő van, akkor azt szó szerint kell érteni.

Abercrombie ugyanis, ebben a történetben Martini magasságokba emelkedik, és ha nem mozgat legalább 70 darab teljesen eltérő habitusú szereplőt, akkor egyet sem. Elképesztő teljesítményről tett tanúbizonyságot, hogy mindegyiküket képes volt megtölteni élettel és egyedi vonásokkal! Elképesztő!

Rengeteg érdekes megoldás is van ebben a könyvben. Amit elsőként fontosnak tartok elmondani, azok a nézőpontváltások.
Ugyanúgy, mint a Nehéz idők című novellájában, itt is ugyanazzal a megoldással kapjuk meg a csata leírását (na nem mindegyiket persze), ráadásul nem csak egyszeri alkalomról van szó. Abercrombie valami fergeteges megoldással oldotta meg, hogy az egymást váltó nézőpontok szereplői miképp éreznek és gondolkodnak a csata hevében, miért vannak ott és milyen indokkal. Ezt így végigolvasva, mondjuk 10 egymást követő, különböző nézőpontból, hát frenetikus látvány, komolyan.

Aztán pár érdekes megoldás még.
Pl. az Unió oldalán, most Gorst ezredes volt az spoiler, aki eljátszotta Glokta inkvizítor szerepét, ő az egyetlen szereplő, akinek a gondolatait is ugyanúgy megismerhetjük. Az elején picit féltem ettől a megoldástól, hogy kapunk egy izzadtságszagú Glokta 2.0-t, de nem, szerencsére teljesen más hangulatot adott vissza, és végig élveztem a pillanatait. Persze ő is folyamatosan önsajnálatról tesz tanúbizonyságot, de mégis más hangzása van.
Aztán ott van Calder herceg, akit a trilógiában csak egy hiú kis pöcsnek ismerhettünk meg, azt is csak az elmondottakból, meg pár rövid szereplésből. Nos, itt viszont ő az egyik főszereplő, akinek a cselekedetei alapján, máris megérthetjük minden motivációját. Az ő szerepe leginkább Mark Lawrence Yalan hercegére emlékeztetett, nagyon sok közös vonásuk van.
Aztán Caul Reszket, aki ebben a könyvben egyetlen pillanatig sem volt egy arrogáns és idegesítő alak, mint a Hidegen Tálalva történetben. Viszont annál inkább keltette egy kiégett és megkeseredett, de mesteri precizitással gyilkoló, és tényleg félelmet keltő gyilkológép hatását.
Vagy Curnden Begy, a másik főszereplő, aki jellemében leginkább Háromfás Rudd-ra hasonlít és szinte úgy is viselkedik végig, mint ő. De csak szinte, hiszen mégsem ugyanaz a két személy.
Vagy személyes kedvencem, Blighi Whirrun, a titokzatos félbolond, aki a Kardok Atyjával, egy embermagasságú karddal rohangál és aprítja az ellent. Az ő karaktere volt szerintem a legérdekesebb.
Rengetegen vannak még, tényleg, felsorolni is nehéz mindegyiküket, úgyhogy nem fogom leírni az összes nevet, akit érdekel, majd úgyis elolvassa a könyvet. :)

Ráadásul ebben a történetben, pár röpke pillanatig, bepillanthatunk az Északföldtől még északabbra elterülő Felföld népeinek sorai közé is, hiszen az onnan származó barbárok is kaptak néhány rövidebb szerepet a történetben. Az elmondottakból pedig az derül ki, hogy még arrafelé is vannak felfedezetlen tájak. Plusz az Óbirodalom ugye, amiről még mindig nem tudunk semmit, csak hogy létezik. Vagy éppen Gurkhul, amiről szintén nem tudunk sokat, csak hallomásból ismerjük a helyet, és találkoztunk pár gurkhulival.
Ha Abercrombie új trilógiája (bizony, lesz olyan is) 10 évvel fog ezután játszódni, akkor nagyjából 20 évvel leszünk Az első törvény trilógia történései után. Pont elég ahhoz, hogy a gyerekek felnőjenek, és a régi vagy az új sérelmeken felbuzdulva, bosszút álljanak a saját, vagy a családjuk becsületén esett rágalmak miatt, és megpróbáljanak nevet szerezni maguknak.

Szóval, azt kell mondjam, hogy elképesztően sok tartalék van még ebben a világban. Összességében, már most legalább 150 megismert szereplőnél járhatunk, és mivel az élet megy tovább, mindig szükség lesz hősökre. :)
A kib***ott holtakra, de jó volt ez a könyv!

.

Ami mellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, kedves @Könyvmolyképző, az az irdatlan mennyiségű elírás és helyesírási hiba. Hiába volt 2 korrektor a könyvhöz, hemzsegnek a hibák. Felcserélt szavak, ragozási hibák, lemaradt betűk (ezekből volt a legtöbb), vesszőhibák. Legalább 50 darab helyesírási hiba biztos, hogy maradt benne. Valószínű, hogy a Fumax – Vérrel írt ígéretek című könyvét, és annak több mint 60 hibáját, sikeresen túlszárnyaltátok. Nem is tudom láttam-e már tőletek ilyen borzasztóan rossz minőségű kiadványt. Az eddigi legeslegrosszabb minőségű könyvetek.

14 hozzászólás
>!
Fallen_Angel P
Joe Abercrombie: A Hősök

Mostanában kevesebb türelmem van a 700+ oldalas könyvekhez, de Joe Abercrombie azért még mindig tudja, hogyan kell ilyen terjedelemben is lekötni az olvasót, még akkor is, ha mindössze három nap eseményét meséli el.
A könyv rögtön egy öt oldalas szereplőlistával indul, ami egyrészt segített, hogy ki-kivel van, másrészt kicsit elijesztett, mert kezdetben nehéz volt követni a sok szereplőt. Mikor kezdtem átlátni a dolgokat, már gyorsabban ment az olvasás, főleg mert nem kellett állandóan visszalapoznom.
A stílus a megszokott, tele véres jelenetekkel, szókimondó, cinikus párbeszédekkel és a korábbi kötetekből ismert karakterekkel. A két főbb szereplő, Gorst és Calder érdekes volt, nem tudtam eldönteni, hogy spoiler
Most tartok egy kis szünetet a sorozatban, de hamarosan visszatérek a Vérvörös vidékre.

>!
Szilárd_Berke I
Joe Abercrombie: A Hősök

Abercrombie hozta azt, amihez a legjobban ért (szerintem):
– jól követhető váltások a nézőpontkarakterek között,
– élvezetes, pattogós párbeszédek,
– „naturalisztikus” harci jelenetek,
– kiváló emberismeret, remek karakterábrázolás.
További pluszt is adott nekem, jelesül, könnyen befogadhatóvá tette a kiragadott pár nap eseményeit, mert még épp megfelelő arányban tálalta a történéseket. Nem időzött el sokat egyik vagy másik oldalon, mégis testközelbe hozta a szemben álló feleket és azok problémáit/reakcióit. Jó érzékkel adagolta a feszültséget, némely harci jelenetnél pedig szinte éreztem a suhintások szelét. :D
Calder mindenképp felmutatott érdekességeket karakterfejlődés területén, Blighi nekem valamiért Ywerdet idézte meg Worluk világáról (leginkább külsőségek tekintetében), Bayaz utolsó jelenete (Mindenki szolgál) pedig rávert minden előző dramaturgiai csúcspontra – nálam. Újszerű volt a hirtelen nézőpontváltás technikája is, amikor egyes csatajeleneteket fedezhettünk fel „belülről”, az adott jelenetben éppen felbukkanó újabb és újabb résztvevő szemszögéből. Soha rosszabb kötetet!


Népszerű idézetek

>!
Rodwin

Jól illettek egymáshoz. Az optimista és a pesszimista, az álmodozó és
a cinikus. Különben is, miről szól a szerelem, ha nem arról, hogy az
ember megtalálja azt, aki illik hozzá? Azt, aki pótolja helyette a
hiányosságait.
Azt, akivel tudja alakítani az életét. Azt, akit tud alakítani.

659. oldal

1 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP

– Az igazság olyan, mint a só. Az embereknek szükségük van belőle egy kevésre, de ha túl sokat kapnak, felfordul tőle a gyomruk.

516. oldal

2 hozzászólás
>!
Könyvmolyképző KU

– Mintha megőszültél volna kissé, Begy.
– Ahogy te is, Nehézkenyér.
– Tudod, hogy megy ez. Háború van. – Az öreg harcos megvakarta a fejét. – Alaposan megviseli az ember idegeit.
– Őszintén szólva magam is így vagyok vele.
– Ki akarna katona lenni?
– Pokoli meló. De azt mondják, a vén ló már nem ugorja át az új kerítést.
– Mostanság igyekszem egyáltalán nem ugrálni – mondta Nehézkenyér. – Azt hallottam, Fekete Métely mellett harcoltok. Te meg a tucatod.
– Igyekszem a lehető legkevesebbet harcolni, de ha az a kérdés, hogy ki mellett teszem, akkor jól mondod. Métely fizeti a zabkásámat.
– Imádom a zabkását. – Nehézkenyér a tűzbe meredt, és elgondolkodva piszkálni kezdte egy gallyal. – Az enyémet most az Unió fizeti. – Az emberei idegesek voltak; az ajkukat nyalogatták, ujjaik a fegyvereik körül matattak, szemük csillogott a lángok fényében. Mintha egy párbaj nézői lennének, akik az első tapogatózásokból próbálják felmérni, ki kerülhet ki győztesen az összecsapásból. Nehézkenyér megint felnézett.
– Ezek szerint az ellenkező oldalon állunk.
– És hagyjuk, hogy egy ilyen apróság elrontsa a kellemes beszélgetésünket? – kérdezte Begy.
Mintha a „kellemes” szó sértésnek számított volna, Vörösvarnyú agyát megint elöntötte a vér.
– Öljük meg ezt a szarfaszút!
Nehézkenyér arca megvetően torzult el, ahogy felé fordult.
– Ha megtörténik a lehetetlen, és úgy érzem, kíváncsi vagyok a véleményedre, majd tájékoztatlak. Addig is tartsd a szád, félnótás! Egy ilyen tapasztalt harcos, mint Curnden Begy nem azért sétál fel ide, hogy a magadfajta egyszerűen megölje.

>!
Könyvmolyképző KU

Métely előrehajolt.
– Dongaláb és én idefent leszünk a fal mögött. Úgy áll, hogy holnap a frontvonal mögül irányítom a csatát, ahogyan uniós barátainknál szokás. – Harsány röhögés volt a válasz. – Szóval ennyi. Vagy van valakinek jobb ötlete? – Métely vigyorogva nézett körbe az összegyűlteken. Begy talán még életében nem érzett ilyen kevés késztetést arra, hogy kinyissa a száját, és teljességgel valószínűtlennek tűnt, hogy bárki más ki akarna tűnni a többiek közül…
– Nekem van. – Calder felemelte egy ujját. Persze ő mindig ki akart tűnni a többiek közül.
Métely összehúzta a szemét.
– Milyen meglepő! És miféle stratégiát ajánlanál, Calder herceg?
– Fordítsunk hátat az Uniónak, és szaladjunk el? – kérdezte Vasfejű megnevettetve a társaságot.
– Fordítsunk hátat az Uniónak, és fogjuk meg a bokánkat? – kérdezte Tízféle újabb kacagáshullámot indítva el.
Calder csak mosolygott, kivárta, amíg elhal a nevetés, és csend lesz.
– A békét ajánlanám – mondta aztán.
Begy összerezzent. Olyan volt ez, mintha Calder felállt volna egy bordélyban az asztalra, és szüzességi fogadalom megtételére szólította volna fel a jelenlévőket. Az öreg harcos erős késztetést érzett, hogy elhúzódjon Caldertől, mint a csupasz tűz közelében álló olajoshordótól. De milyen ember az, aki cserben hagyja a barátját, csak mert az éppen nem népszerű? Még ha fenn is áll a veszélye, hogy az illető hamarosan izzó tűzgolyóvá változik.

Kapcsolódó szócikkek: Calder · Fekete Métely
>!
arsenal0522

Szörnyen vékony a határvonal aközött, ha valakit vezérként emelnek a magasba, meg aközött, ha akasztott emberként kerül a többiek fölé.

509. oldal

>!
Balázs_Erőss

Könnyű megfeledkezni róla, mennyi mindene van az embernek, ha folyton csak az foglalkoztatja, amije nincs.

>!
Kizi

Olyan gyorsan száll az idő. Elrepül mellettünk, és észre sem vesszük, mint a sodródó faleveleket a vízen. Élvezd ki az apró pillanatokat, fiam, azt tanácsolom neked. Róluk szól az élet. Arról, ami addig történik, amíg valami másra vársz.

104. oldal, Hosszúkezű

Kapcsolódó szócikkek: Calder
>!
Tarja_Kauppinen IMP

Egyesek csak azért pusztítanak el dolgokat, mert képesek rá. Ostobák. Nem látják be, hogy semmi sem mutat több erőt, mint a könyörület.

113. oldal

>!
Kizi

Reszket olyan ember volt, akitől jó ötletnek tűnt biztos távolságot tartani.

81. oldal, Milyen háború?

Kapcsolódó szócikkek: Caul Reszket · Curnden Begy
>!
Kizi

Jóvátett mindent.

568. oldal, Vér

Kapcsolódó szócikkek: Bremer dan Gorst · Jalenhorm

A sorozat következő kötete

Az Első Törvény világa sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
Krencz Nóra – Robin O'Wrightly: Menedék
Brian McClellan: A birodalom bűnei
David Gemmell: Király a kapun túl
Mark Lawrence: Prince of Thorns
Mark Lawrence: Prinz der Dunkelheit
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai
Steven Erikson: A Hold udvara
George R. R. Martin: A Dance with Dragons