Ösvény ​az időben (St. Mary-krónikák 4.) 11 csillagozás

Jodi Taylor: Ösvény az időben

Max és Leon végre együtt tervezgetik a békés jövőt. Ami azonban sajnos ebédig sem tart ki, mert egy telefonhívás arra figyelmezteti őket, hogy azonnal meneküljenek. Hőseink a 17. századi London, az ókori Egyiptom, majd Pompeji és a 14. századi Southwarkot érintve keresztül-kasul száguldoznak az időben, de úgy tűnik, minden hiába, mert a jövőben létrehozott Időrendőrség elől senki nem menekülhet el, aki veszélyt jelenthet az időtengelyre. Végül a St. Maryben keresnek menedéket, ahol hamarosan újabb veszélyek leselkednek rájuk.

Mint rendesen, a negyedik történet is bővelkedik humorban, ám véresen komorrá válik, amikor a túlerőben lévő Időrendőrség minden idősíkon egyszerre indít támadást a St. Mary ellen. A végső és kétségbesett küzdelemben maga az épület is összeomlik, csak a szakácsnő és Max leleményességén múlik, fennmaradhat-e egyáltalán a St. Mary.

Szóval egy jó erős tea nem fog megártani…

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
338 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639866522 · Fordította: Szente Mihály

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Jodi Taylor: Ösvény az időben

Az előző kötetekről már értékelést se írtam, mert nem érte meg a fáradtságot, de úgy tűnik ezzel a résszel végre örök búcsút mondhatok a St. Mary-krónikáknak, és ezt most én így ünneplem meg.

Nem tudom, hogy a szerző néz le engem, mint olvasót, vagy én őt, de a végeredmény ugyanaz: ilyen mennyiségben felhalmozott butaságot, erőltetett humort és minden logikát nélkülöző elmaszatolást nagyítóval is nehéz lenne máshol találni. Az időutazós kalandregényeknek persze mindig az a veszélye, hogy megúszhatatlan a paradoxon, de van aki ügyesebben, van aki ügyetlenebbül játszik ezzel a motívummal. Itt különösen bosszantó, hogy maguk a szereplők se nagyon értik, mi merre, pedig nekik, mint ún. múltjáróknak „szakmájukba vág” a kérdés. Leginkább mégis olyan favágókra emlékeztetnek, akik maguk felé döntik a mamutfenyőt, aztán csodálkoznak, ha kilapulnak.
A regényfolyam első ránézésre sci-fi kelléktárral operál, de ez továbbra is kimerül a „megnyomunk egy gombot és csudajó, repülünk” kategóriában. Ezt akár meg is bocsáthatnánk egy szépirodalmi vagy filozófiai babérokra nem törő, vicceskedő ponyvának, de némileg összezavarja a zsánerolvasót a Történelem, mint elvont természetfeletti erő sorozatos beavatkozása az eseményekbe, illetve az időfolyam felett őrködő Múzsa, aki a kutatóintézet titkárnőjeként materializálódott, és nemcsak feltámasztja a halottakat, át is dobálja őket párhuzamos valóságokba. Mert vannak azok is, szintet léptünk! De csak a főhősnőt dobáljuk, a többieket valamiért nem. Ők hullanak mint a legyek, ahogy derék „vörösingesekhez” illik.
Az is világos, hogy Taylor beleszeretett a Harry Potter hetedik könyvébe, mert egy, a cselekmény szempontjából szintén teljesen indokolatlan és értelmetlen, ámde remek sok rohangálással és robbantással tarkított intézetostrom remake-ben gyönyörködhetünk az utolsó fejezetekben. Arra már ki sem térek, hogy az egész sorozat mögött húzódó koncepció(?) a történettudomány egyáltalán nem vicces megcsúfolása – erről már hosszan értekeztem egyszer spoiler, nem ismétlem magam.

Ennyit az eredeti műről, fenti véleményem végeredményben szubjektív és csak a sajátom. Nem állhatom meg azonban, hogy néhány szóban ki ne térjek a magyar kiadás hanyag előállításáról, ami a sokadik csalódást okozza a szóban forgó, önmagát meghatározónak tartó könyvpiaci szereplő részéről. Kevés kínosabb dolog van, mint elírni a szerző nevét a borítón és a gerincen, méghozzá a sorozat negyedik kötetén. Megfontolnám egy ilyen baklövés eredményének teljes bezúzását és újranyomását, de ha ezt pénzügyi megfontolásokból nem is vállalja a termék előállítója, az a minimum, hogy ezt hibát kellő belátással és bocsánatkéréssel kommunikálja a fogyasztók, vagyis az olvasók felé. Érthetetlen továbbá a kiadó honlapján a könyv besorolása is – nem is annyira a műfaji meghatározásra gondolok, mint inkább az ifjúsági címkére és hogy „fiatal olvasóknak” ajánlják a művet. Ilyen esetekben tényleg felmerül bennem a kérdés, sajnos nem először a kiadó történetében, hogy olvasta-e valaki ezt a könyvet a fordítón kívül valaha, tekintetbe véve a félreérthetetlenül felnőtt tartalom jellegét a regényben. Ismétlem, egy sorozat negyedik kötetéről beszélünk, vagyis ez se a szerkesztőkre – ha voltak ilyenek –, se az olvasókra nem hathat az újdonság erejével.

Azért vagyok mérges, mert hiszek abban, hogy a szórakoztató irodalomnak is helye, ideje és funkciója van a világunkban, de elkeserít, amikor gagyit és selejtet próbálnak letuszkolni a torkomon.
Számlám nincs, könyvtárból olvastam.

34 hozzászólás
>!
NewL P
Jodi Taylor: Ösvény az időben

Nehéz helyzetben vagyok. Mert ugye én szeretem ezt a sorozatot, mert szórakoztat (van benne humor, bár ebben a részben nem annyira), szeretem a szereplőket, van benne történelem, időutazás, kalandok. Sajnos ezt a részt nem tudtam annyira szeretni, inkább egy töltelék kötetnek tűnt, hogy bele tudja helyezni Max -et az alternatív világba, és vissza tudja hozni a másik főszereplőt. Meg már nem igazán sci-fi, mert ugyan van benne időutazás, meg van benne alternatív világ, de azért nem ez benne a fő szempont. Szóval szerettem is meg nem is. Az előző kötetek miatt fogom folytatni a sorozatot.

>!
WerWolf
Jodi Taylor: Ösvény az időben

Az előző rész, a Második esély volt a legjobban megírt része eddig a sorozatnak, azzal a kitétellel, hogy a vége kicsit elkedvetlenített. Eddig is vékony szálakkal kötődött a történet a sci-fihez, de jó szándékkal még el lehetett fogadni, hogy a zsánerhez tartozik.
A kiadó kommunikációit figyelve, rá kellett jönnöm, hogy a sorozat további részei inkább hajlanak a misztikus-fantasy felé, mint az időutazásos sci-fi felé.
A kötet első felében folytonos időugrásokban van részünk, és csak pillanatnyi betekintést kapunk a XII. századi Londonról, az ókori Egyiptomról és a kitörés szélén álló Vezúvról. Rohangálunk az időben, tudva, hogy az Időrendőrség szereplőink sarkában van folyton, és elég egy kis hiba ahhoz, hogy elkapják őket. De kik is azok az időrendőrök? Milyen szervezet ez és ki hozta létre? A legfőbb kérdés pedig az, hogy mit akarnak Maxtől és Leontól? Rájöttek, hogy Max egy másik idősíkból került ide?
Válaszokra a kötet második felében lelünk, amikor kibontakozik előttünk a St. Maryt fenyegető veszély képe, és az Időrendőrség története. Ettől a pillanattól kicsit kevesebb lesz a rohangálás, legalábbis ami az időugrásokat illeti.
Nincs mágia, nincs varázslat, csak a kalandos élet. De ott van Mrs. Partridge, akinek földöntúli hatalma van, hiszem Maxwellt is ő hozta vissza a “halálból” és lökte át ebbe a másik világba. Tehát, marad a misztikus besorolás, ahol a történet nagy részében maradunk a realitás talaján, időutazással megspékelve, és néha befigyel egy kis csoda is, mely új lendületet és irányt ad a történetnek.
A humor kicsit a háttérbe szorul ebben a részben, és sokkal komorabb témák kerülnek előtérbe. Persze, azért befigyel egy-két beszólás, csíny és még a legelkeseredettebb pillanatokban is vannak olyan jelenetek, melyek mosolyra késztetik az olvasót.
A kaland kedvelői megtalálják a kötetben a számításukat, még a sci-fi és a történelem kedvelői kicsit csalatkozni fognak ebben a részben. A sorozat 5. részének borítóját elnézve, igazán feltüzelő események várnak szereplőinkre. Remélem, hogy az írónő visszatér a Második esélyben már bevált történetvezetéshez.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/07/jodi-taylor-osveny-az-idoben/

>!
Dórica P
Jodi Taylor: Ösvény az időben

Eszement bolyongás térben és időben.
Hosszan sorolhatnám, mi minden nem tetszik a regényfolyamban – inkább elmondom, mit szerettem ebben a kötetben is. A karaktereket például. Számomra sokat ér, ha a fő- és mellékszereplők maguk szórakoztatóak, és miattuk jó olvasni a történetet. Másrészt a történelmi vonatkozások. Csak úgy, mintegy mellékesen kapunk jellemzést Ehnatonról és más eseményekről oly módon, ahogy egyébként nem gondolnánk rájuk, s ez engem megfog magának. Így történt, hogy mikor befejeztem a könyvet, még többre lett szükségem.

>!
Chriss P
Jodi Taylor: Ösvény az időben

Már nagyon vártam a St Mary krónikák következő kötetét, és nem is csalódtam. Egy kicsit ugyan megijedtem, mi lesz, ha belekeveri az írónő a történelem mellé a párhuzamos dimenziókat is, de sikerült úgy kijönnie a dologból, hogy olvasóbarát eredmény szülessen. Max ugyanolyan, mint eddig, most sem sikerül elkerülnie a bajt, sőt, még vonzza is magához. Ez a rész most kicsit másmilyen lett, hiszen nem csak Max, mi is kiszakadunk a megszokott környezetből, és átkerülünk egy másikba, ahol minden ugyanolyan, de mégis annyira különböző. Szeretem a humort, ami feloldja a mély drámai hangulatot, és a szívünk nem fáj annyira. Igen, sajnos itt több szomorú mozzanattal szembesülünk, és ehhez mérten a humor is visszafogottabb, de azért jelen van mindig, mindenhol. Csak így lehet túlélni, nem igaz? Most konkrét célküldetések helyett egy menekülésnek lehetünk tanúi, és megtudhatjuk, milyen szervezet is az az Időrendőrség. Ismét szép részletes leírásokat kapunk történelmi korokról, Pompeji-be is ellátogathatunk, de nem épp a turistacsalogató időszakába. Szeretem Jodi Taylor stílusát, és hálás vagyok minden egyes kötetért, mert nagyon egyedi, vicces, de egyben tanulságos és teljesen hihető. Nem a levegőbe beszél, hanem látszik, hogy nagy tudás áll a sorok mögött, nem is akármilyen. A karakterek sem unalmasak, és a romantika is csak úgy jelenik meg, hogy az ne lassítsa a történéseket. Szépen együtt menetel a történelemmel, és csak akkor bontakozik ki, amikor egy-egy periódus lezárul, megtörténik aminek meg kell történnie. Nincs felesleges időhúzós funkciója. Majd mindenképpen folytatom az értekezést a blogomon, de egyelőre ennyit szerettem volna mondani a regényről. Én mindenképp ajánlom azoknak, akik szeretik az érces angol humort és a kalandos történelmet időutazással fűszerezve. :)

>!
theodora
Jodi Taylor: Ösvény az időben

Kevesebb humor, több kétségbeesés és fordulat van ebben a részben, aminek bevallom untam az elejét. Fárasztó volt a sok menekülés, amiből úgy látszott nincs kiút. Viszont amikor már többet megtudtam az üldözőkről, Max új környezetéről, akkor már visszarázódtam a történetben. Úgy érzem kicsit még le kellett volna tisztítani a cselekményt, vagy csak én voltam most túl fáradt hozzá.Nekem ez most nem jött be annyira, de a sorozatot továbbra is szeretem és folytatni fogom. Sőt szeretném majd újraolvasni, amikor kijött az összes rész, hogy a korábbi részekben homályban maradt utalásokat megértsem :)
Ha esetleg még nem olvastátok az első részt, de szeretnétek egy vicces, igazán angol, időutazásról (is) szóló könyvet olvasni, akkor jó szívvel ajánlom! :)
Bővebben a blogon ;)

>!
Stephanie_Ford_és_Városi_Emese I
Jodi Taylor: Ösvény az időben

spoiler
spoiler

Beosztottam, egy hétig sikerült elhúznom, mert azért kíváncsi is voltam rá nagyon, de nem akartam, hogy túl hamar vége szakadjon. Max hozta a szokott formáját, Leon… ő is, bár most sokkal szerethetőbbnek láttam, meg a többieket is. Eleinte aggódtam a dimenzióváltás miatt, de végül az is jól sikerült. Na és a poénok… Az utolsó, tesmagasságos viccen annyira nevettem, hogy azt hittem, az egész ház felébred rá (fél egy volt, hajnalban).
Nem több ez, mint egy szimpla kalandregény, megspékelve egy kis humorral. Ok, jó sokkal. Nem kell túllihegni, meg keresztre feszíteni az írót, mert eljátszik a történelmi tényekkel, elvégre a politikusaink is élnek még…

>!
Költsei_Firincz
Jodi Taylor: Ösvény az időben

A St Mary-krónikák harmadik kötete úgy ért véget, hogy lezárt trilógiának is nézhettük volna, ha nem tudjuk, hogy még számtalan/számos kötet vár a magyar olvasókra. Ettől aztán volt is némi cidri, hogy mi történhet a folytatásban. vajon a pályára állás kényszere – a kiadói elvárás – kényszerítette ki a folytatást, vagy a szerző saját jókedve?
Az ÖSVÉNY AZ IDŐBEN elolvasása meggyőzött arról, hogy ebben a szerencsés esetben az utóbbiról van szó. A sorozat – egy bravúros tér-idő ugrás után – töretlen lendülettel folytatódik, sőt, még azokat a szereplőket is sikerült visszahozni a játékba, akiket az előző kötetben elsirattunk. Tényleg bravúr, bizonyítéka annak, hogy Jodi Taylor helye kijelöltetett a nagy mesélők sorában.
A korábbi köteteknél eleinte azt éreztem, hogy a brilliánsként csillogó történetek minden bravúrosságukkal együtt is súlytalanok, s a sok csűrcsavar között nem nagyon marad hely a mondanivalónak. Aztán ez az érzés értelmét és jelentőségét veszítette, mert „összeállt a kép”. Jodi Taylor, talán nem is szándékosan, de – vigyázat, nagy szavak következnek – élni tanítja az olvasót. Szabadon lélegezni, s a megoldhatatlan problémákat is a helyükön kezelni. teszi mindezt olyan játszi könnyedséggel, hogy az ember egy ideig észre sem veszi.
Nekem is csak akkor esett le, amikor elolvastam a sorozathoz nem köthető SEMMI LÁNY című Taylor-regényt… ami annyira különbözik a St Mary-folyamtól, hogy a magyar kiadó is más brand (Latte) alatt jelentette meg. A SEMMI LÁNY felnyitotta a szemem a St Mary-krónikák csillogás mögötti értékére… visszamenőleg is.


Népszerű idézetek

>!
theodora

Megtanultam, hogy a boldogság túl törékeny és túl tünékeny valami ahhoz, hogy szórakozzunk vele. Meg kell ragadnod, amíg megteheted. Szóval, mondd meg, hogy mit szeretnél, és az nekem tökéletes meg fog felelni. Mindaddig, amíg velem akarod csinálni.

338. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Istenek kertje
M. C. Beaton: Miss Pym és a léhűtő lord
Kerstin Gier: Zafírkék
Terry Pratchett: Fegyvertársak
Agatha Christie: Chimneys titka
Eoin Colfer: Ja, és még valami…
Douglas Adams: A kétség lazaca
Charles Stross: Pokoli archívum / A Betontehén-akció
Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi
Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény