Találj ​rám! (Találj rám! 1.) 155 csillagozás

Jodi Picoult: Találj rám!

A világ tele van olyan emberekkel, akiket senki más nem lát.

Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában és Serenityben? Adott pillanatban mindannyian ugyanott voltak – csakhogy nem mindegy, az a pillanat mikor volt az időben.
Jenna, a tizenhárom éves kislány az anyját, Alice-t keresi, Alice viszont nem keresi Jennát. Virgilt tíz éve foglalkoztatja a baleset, amely az elefántrezervátumban történt, s pontosan azóta tudja, hogy egykor, nyomozóként nagyot hibázott. Serenity, az egykori sztármédium épphogy belecsöppent ebbe az ügybe, máris nyakig benne van: vajon megtalálja-e újra szellemi vezetőit vagy továbbra is csak unatkozó amerikai háziasszonyok mindennapjait dobja fel?
A Találj rám! Jodi Picoult legjobb regényeit idézi: a misztikumot a valósággal, a mesét az álmokkal, a bűnt a bűnhődéssel ötvözi.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Athenaeum, Budapest, 2014
456 oldal · ISBN: 9789632933818 · Fordította: Babits Péter
>!
Athenaeum, Budapest, 2014
454 oldal · ISBN: 9789632933658 · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

One Direction · Alice Metcalf · Gideon Cartwright · Jenna Metcalf · Maura · Serenity Jones · Tallulah · Thomas Metcalf · Virgil Stanhope

Helyszínek népszerűség szerint

Boone


Kedvencelte 29

Most olvassa 7

Várólistára tette 101

Kívánságlistára tette 85


Kiemelt értékelések

>!
gabiica P
Jodi Picoult: Találj rám!

Jodi most számomra nagyon meglepőt alkotott. Sok mindenre számítottam ezzel a könyvvel kapcsolatban, ahogy haladt előre a történet, de arra nem, amit kaptam. És ezt a szó legjobb értelmében mondom. Engem megnyert a nem várt fordulat.
Alapvetően egy nagyon nehezen feldolgozható történetre számítottam, ahogy azt már korábban is tapasztaltam, ha Joditól olvastam.
Bár először furcsának találtam a természetfeletti és a misztikum jelenlétét a könyvben, rájöttem, hogy ez mégis szükségszerű ide, éppen ezért olyan jó ez a könyv.
Meglepő és fordulatos, ez számomra egyértelművé tette, hogy csakis 5 csillaggal értékelhetem.
Mint azt korábban említettem, nem számítottam erre a befejezésre. Azt már megszoktam, hogy nem minden az, aminek látszik, de ez teljesen felborított bennem mindent, amit az nagyjából 350-400 oldalon keresztül olvastam. Meglepett, hogy spoiler Sőt, az, hogy spoiler, az végképp megdöbbentett.
Nagyon szerettem, hogy az elefántok is központi szerepet töltenek be. Saját lelkük, személyiségük van, emberként kezelték őket, amit nagyon szeretnék, hogy sokkal gyakoribb legyen a világban. Érdekes volt Alica kutatása az elefántok gyászáról, úgy érzem, ennek a jövőben még szeretnék utánaolvasni, mennyire volt valóságalapja a történéseknek.
Lebilincselő, zseniális, mindenképp nagyon egyedi történet volt.

2 hozzászólás
>!
bokrichard
Jodi Picoult: Találj rám!

Más mint az eddigiek – megint. (Hasonlóság van ilyen szempontból egy másik állatos könyvéhez.) És hát nem is tudom, most kicsit megint zavarban vagyok. Elkezdem olvasni, észreveszem, hogy kevésbé fajsúlyos, világmegváltó, vagy éppen hátborzongató durvaságok vannak benne, mint más könyveiben, ami jó. Nem kell mindig a bírói pulpitus lábánál hatalmas, katarzisokban tobzódó megoldást nyújtani. Itt például igazi kiskrimi állapotok közepette az emberi viszonyok nehézségei tükröződnek a történetben, konkrétan a szerelemféltés, mint a fő mezsgye. Mellette a kellemesen melankolikus elefántokkal, amiktől minden ember szíve meglágyul, és elérzékenyül, üdítő fellélegzés a zűrös családi bonyodalmak közepette. Mégis, ami miatt csak jó, hogy – és most sajnálom, de saját vélemény – megjelent Serenity, a médium. Bocsi, de ennél a pontnál annyira Jennifer Love Hewitt jön elő, hogy már fáj, és itt annyira Nyugat feeling vesz rajtam erőt, ami már kicsit zavaró. Nem tehetek róla, de a vége döbbenetes meglepetés még csak ráerősített a „kapitalista közhelyes” gondolkodásomra, hogy kénytelen voltam egy csillagot levonni. Mindenesetre azért élvezetes, természetes, kellemes, jó, és más, ami fontos.

>!
Zabothegyező I
Jodi Picoult: Találj rám!

Jodi Picoult volt az az írónő, akinek a könyveit hónapokig csak néztem a könyvesboltokban, de sosem vettem belőlük egyet sem. Nem mintha nem izgatott volna különösen egy-egy példány, de valahogy sosem volt elég erős késztetésem az olvasásra. Nyilván közrejátszott a halogatásban az is, hogy nem túl figyelemfelkeltőek a borítók, inkább a romantikusok stílusára hajaz szinte mindegyik, s abból én nem kérek. Ám, amikor a moly.hu-n is folyton szembejött velem egy-egy értékelés vagy újabb megjelenés, már nem tudtam elsiklani felette. Súlyos témákat feszegető regényeket emlegettek az olvasó kollégák, amelyekben többnyire a szenvedő fél a főhős. Ezzel engem meg is nyert egy ismerkedésre, így az Athenaeum kiadó jóvoltából elolvastam a Találj rám! című, legújabb kötetet, s ezzel egy korszak kezdetét vette.
Élvezem, hogy nincs egyelőre, akihez hasonlíthatnám az amerikai írónő stílusát. Az más kérdés, hogy mennyire nagyra tartom Őt a húszon is túlmutató kötetei száma miatt. Alig 48 évesen már temérdek bestsellert írt, mindegyikben kíméletlenül őszinte és társadalomkritikus témákat feszeget. A munkamániás Jodi Picoult a hétvégék kivételével szinte folyton ír, egészen elvetemült tettekre képes egy-egy regénye miatt: megtanult tehenet fejni, börtönbe vonult, Alaszkába utazott egy eszkimó faluba és még szellemvadászatra is hajlandó volt. Gyakran gondolkodom azon, hogy a sok szenvedő szereplőt egy-egy regényben az alkotó mennyire formálja a saját képéről, mennyire lehet saját tapasztalat a leírtaknak akár csak egy kis része is, ám ezt nem merem elképzelni Picoult esetében. Mindegyik regényében igen súlyos esetekkel ismerteti meg az olvasót, nem kívánom elhinni, hogy saját tapasztalataiból merítkezett.
A Találj rám! sem kivétel, egy édesanyját kereső kislány történetét ismerhetjük meg a legújabb kötetből. Bár segítségére lesz egy nyomozó és egy médium is, mégis mindvégig a kislány kitartását és akaraterejét becsülhetjük igazán. Kedvemre való volt a rengeteg hasznos információ az elefántokról. Ilyen szépen, történetbe fűzve még sosem olvastam állatokról. Jodi Picoult olyan végtelen alázattal és szeretettel ír ezekről a hatalmas állatokról, hogy teljesen elfeledkezhettem az egyébként izgalmas történetről és szívhattam magamba a tudást. Míg az elefántoknak csak a cirkuszokból ismert tulajdonságaival találkozik a hétköznapi ember, Picoult megmagyarázza, mennyivel jobb állatok ők néhány mutatvány megtanulásánál, hiszen empátiára képesek, szerények és vadak egyszerre.
A regény szerkesztése és a történetmesélés is olvasóbarát. Több szemszögből mutatja be a cselekményt, párhuzamosan futó cselekményszálakkal, rövidebb-hosszabb monológokkal és sajátos értekezésekkel az elefántok tulajdonságairól. Kiemelném, hogy egy-egy roppant izgalmasan záruló fejezet után normális esetben nem szeretem a hosszú leírásokat egy teljesen más témáról, de jelen esetben az elefántok ismertetője abszolút kedvencemmé vált, teljesen kiszakított a történetből. Épp ettől pörög néhol a történet, máshol egészen lelassul, de mindvégig izgalomban tart. A könyv háromnegyedéig építkezik Jenna múltja és jelene egyetlen történetbe gyúrva, majd egy teljes káosszá növi ki magát az egész cselekmény. Amikor már egészen biztosan nem értjük, hogy ki kivel hol mikor mit csinált, akkor ráhúz még néhány oldalnyi csavart, hogy egészen biztosan feladjuk a találgatást. A tipikus „ki a gyilkos” kérdésen túl itt még ezernyi másik is felvetődik: pl., mi történt a múltban, mi van a jelenben? Mert hiszen „adott pillanatban mindannyian ugyanott voltak – csakhogy nem mindegy, az a pillanat mikor volt az időben”. Egyetlen csalódást okozott csak a könyv, azt is egy hatalmas pofon formájában nyújtotta át. Ez pedig a végén csattant, amikor felbolygatott, megőrjített. Nem árulom el, hagyom, hogy szédüljetek tőle Ti is.
„A Találj rám! Jodi Picoult legjobb regényeit idézi: a misztikumot a valósággal, a mesét az álmokkal, a bűnt a bűnhődéssel ötvözi.”- olvashatjuk a fülszövegben. Lássuk hát azokat a legjobb regényeket külön-külön is!

14 hozzászólás
>!
bozs
Jodi Picoult: Találj rám!

Betalált! Más mint az eddig tőle olvasott könyvek, de jobban is tetszett. Nem hiányoltam a sok jogi témát.
Imádom az állatokat, így az elefántos részek lenyűgöztek! Az utóbbi időben több családtagom eltávozott, az elefántok gyásza szíven ütött.
Kedvenc szereplőm Serenity a médium volt. Most lehet bolondnak nézni, de mostanában az egyik kutyánk a plafont bámulva, közben morogva rohangál a nappaliban, szerintem szellemeket üldöz. Ahogy öregszem egyre jobban hiszek a szellemvilágban. De tegnap megmondtam a kutyusnak, hogy ne kergesse őket, akik itt vannak csakis jót akarnak! :)

2 hozzászólás
>!
dezirel
Jodi Picoult: Találj rám!

Mindig szeretek Picoult-ot olvasni, olyan olvasmányos és egyszerű a stílusa, mintha valaki halkan duruzsolva mesélné a történetet.
Most is a megszokott váltott szemszög, de csavart rajta egy kicsit és belevont némi természetet és természetfelettit. Az elefántokról nem tudok sokat, soha nem tartoztak azok közé az állatok közé, amikre valamiért felfigyelek. Egészen mostanáig. Valami hihetetlen teremtmények, amilyen hatalmasak és vadak, annyira tudnak érzékenyek és gondoskodók lenni. Élmény volt róluk ennyi mindent megtudni.
A másik szál, a természetfeletti igen csak meglepett. Picoult-ra a tárgyilagosság jellemző, szokatlan volt tőle ez a vonal, de olyan profin szőtte bele a történetbe, hogy nem akadtam fent rajta(egyetlen fejezet volt a kivétel, de a történet vége felől teljesen más színt kapott, helyén volt)
Összességében annyit, hogy sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, minden klappolt, az a pici plusz is megvolt, amitől kedvencé válik egy könyv és már alig várom, hogy újraolvashassam.

2 hozzászólás
>!
Sisyll
Jodi Picoult: Találj rám!

Ó, te jó ég!
Ó, te jó ég!
És még egyszer: ó, te jó ég!

Tegnap mikor befejeztem a könyvet, nagyjából ez a három mondat jutott eszembe, ami elég kifejező, de azért értékelésnek kevés.
Már említettem pár értékelésemben, hogy Picoult mindig nagyon megdolgozza a lelkivilágom. Ez most sem történt másként.
Igaz, most kicsit úgy érzetem másabb történetet olvasok, mint amihez hozzászoktam tőle, ettől függetlenül végig a körmöm rágtam, hogy mi lesz, szorítottam Jennáért és Alicért.
Még mindig imádom, ahogy a történetet több szereplőn keresztül vezeti végig.
Nagyon megragadott hogy a történet fő témája mellett szó esett az elefántokról, Afrika varázslatosságáról. Minden egyes kis fejezet, ami róluk szólt ráhangolódás volt az alap történetre.
A vége pedig… Hát oda valóban csak az „Ó, te jó ég! ”-gel tudom jellemezni. Egyszerűen ott az izgalmam valahogy szerte foszlott és mély csenddé olvadt.
Picoult ismét megfogott. Lassan és alaposan kezdett körém tekeredni a történettel, aztán egyre éreztem a feszültséget, a végén pedig hirtelen szabadon engedett, hagyva hogy a lelkem és a testem reagáljon mindarra, ami történt. Kész lettem tőle. De a legjobb értelemben.

1 hozzászólás
>!
tonks
Jodi Picoult: Találj rám!

Hát most csalódtam.
Jodi Picoult könyvei biztos pontként pihennek a polcomon, több remek olvasmányélményt is kaptam már tőle, és a mostani semmihez-sincs-kedvem hangulatban is azt hittem, hogy az írónő egycsapásra kigyógyít a nyavalyámból.
És bár kigyógyított, elég rossz ízű gyógyszerrel tette. Nem tudtam pontosan mire számítsak, ahogy az eddigi könyveinél sem. Eleinte rendben ment minden, faltam a lapokat, aztán a könyv közepe táján rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem érzem magamhoz közel a szereplők több mint a felét, köztük a kulcsfigurát, aki mindent összeköt, Alicet. Picoultot ismerve már tudtam előre, hogy lesz egy csavar, ami szerencsére a kellő pillanatban jól működött, de egyáltalán nem javított számomra a könyv több részén. spoiler A jogi kérdések most elefántok képében voltak jelen, és bár rengeteget tanultam, annyira nem került hozzám a sztori ezen része sem.

>!
robinson P
Jodi Picoult: Találj rám!

Erőltetett, zagyva, amerikai. A médium miatt pedig totál hiteltelen. Az elefántos részek jók, de ez nekem nagyon nem jött be…
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/11/talalj-ram.html

6 hozzászólás
>!
mrsp
Jodi Picoult: Találj rám!

Megint egy Picoult könyv, megint egy újabb megélt élet.. Jodi nagy rajongója lévén nagyon izgatott lettem, amikor megláttam, hogy újabb könyve jelenik meg az életművét gondozó kiadó, az Athenaeum által, és a fülszöveg elolvasása nélkül is beleszerettem, ahogy ránéztem a borítóra. Nos, ennél az olvasásnál nem volt meg az az egyhangú „Tökéletes volt.” véleményem, viszont egyetlen egy dolgon kívül imádtam a könyvet.

A történetet a 13 éves Jenna Metcalf szemszögéből indítja az írónő, és ahogy Jenna megismerkedik Serenityvel, majd Virgillel, úgy lépnek be az ő nézőpontjaik. Alice Metcalf narrációja is rendkívül hangsúlyos a történetben, hiszen az ő történetmesélése bontakoztatja ki és szövi egybe a múltat és a jelent, kezdve attól az időtől, amikor még Jenna születése előtt kutatásokat végzet Botswanában, és ez a narráció Jennáéval együtt ad egy teljes, érthető képet.

Be kell vallanom, Alice szemszögét egy kicsit untam, mivel majdnem végig az elefántokról volt szó, és mivel annyira nem rajongok értük, ezért számomra egy kicsit érdektelen volt pár bejegyzés, mégis új dolgokat tanultam meg belőle az elefántokról, amiket nem is gondoltam volna.

Tetszett, hogy minden szereplőről megtudhattunk mindent, amit meg kellett tudnunk, és a végén, amikor összeállt a kép, a legkisebb információ-morzsáknak is óriási jelentőségük volt, olyan apró részleteknek, amelyek felett elsiklik az ember. Picoult könyveit nagy figyelemmel kell olvasni, hiszen ez a történeteinek jellegzetessége.

A végén volt egy óriási csavar, ami számomra nagyon nem hiányzott a sztoriba, és ahogy olvastam a molyok értékeléseit, másokat is ez az egy részlet zavart. Szerintem simán kihagyhatta volna ezt Jodi, bár tény és való, hogy ez volt a történet csattanója, a nagy finálé. Én mégis megmaradnék annál a Picoultnál, aki a szemmel látható realitás talaján mozog. Na de sebaj, olvastam már ennél furcsább dolgot is.

Összességében habár nem a legjobb Picoult könyv, mégsem tudom azt mondani rá, hogy rossz, vagy hogy nem élveztem, mert Jodi változatlanul kedvenc, még mindig imádom.

http://mostjo.blogspot.hu/2014/12/jodi-picoult-talalj-r…

>!
Vhrai P
Jodi Picoult: Találj rám!

Nem ismertem az írónő könyveit, azt hittem ez is a szokásos szirupos, nyálas valami lesz….Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. A végkifejletet megpróbáltam találgatni, de erre nem gondoltam volna. (Pedig utólag kézenfekvő a dolog.) Annyi biztos, hogy nem ez az utolsó könyvem Jodi Picoult-tól.


Népszerű idézetek

>!
tonks

Annyi haszna sincs, mint erkélyajtónak a tengeralattjárón.

165. oldal

2 hozzászólás
>!
mrsp

A gyűlölködőkkel foglalkozni olyan, mint mosogatni a Titanicon. Mi értelme?

57. oldal, Serenity

Kapcsolódó szócikkek: Titanic
>!
robinson P

Egyedül dolgozom, hacsak nem számítom állandó társamat, Jack Danielst.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: whisky
>!
mrsp

Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.

23. oldal, Jenna

>!
bmgrapes I

(…) a gyász olyan, mint egy ronda kanapé, amitől nem tudsz megszabadulni. Körbedekorálhatod, leboríthatod egy csicsás takaróval, betolhatod a szoba másik sarkába, de végül meg kell tanulnod együtt élni vele.

202. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyász
5 hozzászólás
>!
mrsp

Egyszerűen nem létezik jobb édesanya, mint egy elefánt. Talán ha mi, emberek is két évig lennénk várandósak, a befektetett idő minket is jobb anyává tenne. Egy elefántborjú nem tud hibázni. Lehet rosszcsont, kilophatja az ételt az anyja szájából, mozoghat túl lassan vagy beragadhat az iszapba, az anya a végtelenségig elnéző vele. Az utód az elefánt legbecsesebb kincse.

218. oldal, Alice

Kapcsolódó szócikkek: anya · elefánt
>!
mrsp

A világ tele van olyan emberekkel, akiket senki más nem lát.

50. oldal, Serenity

>!
Maria_Petrovszki

A történet tanulsága az, hogy bár néha veszettül igyekszünk megváltani a világot, ezzel csak annyira megyünk, mintha szitával próbálnánk megfogni a szökőárat. A történet tanulsága az, hogy bármennyire próbáljuk, és bármennyire akarjuk, nem minden történet ér boldog véget.

14. oldal

>!
mrsp

Szerintem a gyász olyan, mint egy ronda kanapé, amitől nem tudsz megszabadulni. Körbedekorálhatod, leboríthatod egy csicsás takaróval, betolhatod a szoba másik sarkába, de végül meg kell tanulnod együtt élni vele. Valamiért úgy éreztem, az elefántok ennél is tovább mentek. Nem fintorogtak minden alkalommal, amikor beléptek a szobába és meglátták azt a kanapét. Azt mondták: Emlékszel, mennyi szép emlékünk fűződik hozzá? S leültek rá egy kicsit, mielőtt továbbindultak dolgukra.

202. oldal, Alice

Kapcsolódó szócikkek: Alice Metcalf · elefánt · gyász
>!
mrsp

– Hé, bébi – szólít le egy fickó. – Meghívhatlak egy italra?
Tizenhárom vagyok – felelem.
– Én meg Raoul.

390. oldal, Jenna

Kapcsolódó szócikkek: Jenna Metcalf

Hasonló könyvek címkék alapján

Paula Hawkins: A víz mélyén
Robert Galbraith: Halálos fehér
Douglas Preston – Lincoln Child: Kénköves pokol
Amanda Stevens: Örök kísértés
Darynda Jones: Első sírhant
Blake Crouch: Wayward Pines
J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Stephen King: Aki kapja, marja
Karen Rose: Vigyázz rám
Michael Connelly: Lezáratlan akták