Értékelések 244

MonikaR>!
Jodi Picoult: Házirend

„A gyerekek magatartás-problémáinak mindig mélyebb lelki okai vannak. A szankciók legfeljebb tüneti kezelésre jók. A szülőnek ilyen esetben nyomozó módjára utána kell járnia, mi is bántja valójában a gyerekét.”

Jodi Picoult az egyik legkedvencebb íróim közé sorolható. A fő oka az, hogy a könyv megírása előtt/közben igazi nyomozó munkát végez. Mindennek amiről ír és amit ír, van egy hiteles háttere. Mindennek utána jár, nem magától találja ki a dolgokat. Ezért, különösen nagyra becsülöm a munkáját és őt is mint személyt.
A történet, egy Asperger-szindrómával küszködő kamaszt mutat be és a családját, akiknek az egész életét befolyásolja a szindróma. Közelről megismerkedhetünk egy Aspergeres gondolkodásával és megérthetjük, hogy miért is olyan nehéz felfogni nekik a világot úgy, ahogy van. Egyszerű. Náluk minden fehér és fekete. Semmiben sincsenek érzések. A családnak viszont hatalmas kihívás elfogadni és alkalmazkodni.
A könyv megadja azt, amit elvárunk tőle. Izgalmas, érdekes, informatív, valamikor bizonytalan és egy csepp romantika is található benne.
Viszont, fél csillagot le kellett vennem. Meg is indoklom, hogy miért. A sok kutató munka ellenére, úgy érzem, vannak kissé logikátlan, van inkább úgy mondom, hogy számomra nem teljesen hihető részek. Ezek egy kicsit befolyásolták az élményt, de csak egy fél csillag erejéig.
Jodi Picoult elérte a célját. Segített abban, hogy közelebbről megismerjem az autistákat, Asperger-szindrómásokat. Mindig érdekeltek, viszont sosem merültem el a témában. Itt viszont szépen megismerkedhettem ezzel a témával.
A végkifejletet, nagyon könnyen ki lehetett találni, nem is gondolom hogy az írónő titkolni akarta volna a végéig. Minden nyomot megadott. Én csak azt nem értem, hogy a nyomozók meg mindenki más erre miért nem gondolt és miért nem kérdeztek rá Jacobra konkrétan, hogy mi történt. Mármint, ha neki minden fehér-fekete, nem kérdezősködni kell, hanem levonni a következtetéseket és ezeket tisztázni. Ez a dolog a végéig idegesített.
Természetesen, mint az írónő könyveinek többsége, ez sincs befejezve. Egy nagy „és mi volt tovább?” a könyv vége, mindenki képzelő erejére van hagyva, hogy kitalálja. Bevallom, nekem nem igazán jönnek be ezek a végek. Szeretek egy történetet lezárni.

„Magántanulói pályafutásom legnagyobb tanulságaként azt sikerült leszűrnöm, hogy gimibe járni merő időpocsékolás.”
…és milyen igaz!

>!
Athenaeum, Budapest, 2012
596 oldal · ISBN: 9789632931210 · Fordította: Mallász Rita
SandraMarseille>!
Jodi Picoult: Házirend

Ez nagyon jó volt. Imádtam! Nagyon beteg, de morbidan humoros. Végre egy könyv, amiben nem sajnáltatják az autistákat, bár ebből a könyvből leginkább az jön le, hogy az autista = szociopata rohamokkal, de még így is ezerszer jobb, mint sok hasonló témájú könyv.

gumicukor>!
Jodi Picoult: Házirend

Kedvelem Jodi Picoult, tervben van majdnem az összes könyvének az elolvasása. Amit nagy hiányosságnak szoktam érezni, hogy a történeteit nem zárja le megfelelően (akár tartalmi, akár formai szempontból). A lezárás szerintem rettenetesen fontos, egy közepes könyvet is fel tud húzni jóra.

Na ennek a könyvnek nem volt gond a befejezésével. Sőt! Sajnos az első néhány fejezet után szokásommal ellentétben elolvastam az utolsó részt, ami nagyjából az egész cselekményt megmagyarázza és szinte minden kérdésre választ ad. És még így is nagyon-nagyon tetszett a könyv, legalább tudtam az apró, árulkodó részletekre figyelni. A vége bizonyos szempontból függővégnek is tekinthető, mivel spoiler.

Az mondanám, hogy az általam eddig olvasott Picout-könyvek közül ez az egyik, ha nem a legjobb könyv. Annyira jól érzékeltetik az Asperger-szindrómát különböző érintettségű emberek szemszögéből. A nézőpontváltások élesen elváltak egymástól, mindegyik szereplőnek egyedi stílusa volt. Nagyon szuper volt ez a könyv, mindenkinek nagyon ajánlom!

(Én a 2011-es kiadást olvastam, rengeteg benne az elütés. Gondolom a későbbi kiadásokban ezeket javították.)

Hirdetés