Házirend 539 csillagozás

Jodi Picoult: Házirend Jodi Picoult: Házirend

Jacob ​Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
600 oldal · ISBN: 9789632931388 · Fordította: Mallász Rita
>!
Athenaeum, Budapest, 2017
600 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632937137 · Fordította: Mallász Rita
>!
Athenaeum, Budapest, 2012
596 oldal · ISBN: 9789632931210 · Fordította: Mallász Rita

1 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 70

Most olvassa 20

Várólistára tette 268

Kívánságlistára tette 205

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Jodi Picoult: Házirend

Úgy esett ez az eset, hogy egymás után két olyan könyvet olvastam el, amelyben a főszereplő Asperger szindrómával él. Nem szándékosan választottam egymás után őket, csak így alakult. Az előző a 19-es holttest volt, ami nagyon tetszett, és érdekes módon párhuzamot is lehet vonni eme két olvasmányom között.

Mindkét főszereplő Asperger szindrómával él, mindketten 18 év körüliek, mindkettőjüket nagyon érdekli az élet és halál közötti választóvonal, és mindketten zseniálisak a maguk módján. Mindkét könyvet imádtam.

A nagy-nagy különbség azonban, ami megkülönbözteti őket, az az anyai szeretet. Mert míg a 19-es holttestben főszereplőnk anyai szeretet nélkül nő fel, addig Jodi könyvében nem vagyunk híján az érzelmeknek. Bár igaz, az Asperger-szindrómával élő emberek látszólag nem éreznek érzelmeket, tehát külső szemlélő szemével az anyai szeretet sem hiányzik nekik, mert szemmel láthatóan, kézzel foghatóan nem viszonozzák, de a törődés, az, hogy nem hagyják magára, hogy kiállnak érte, segítik az életben, az igenis fontos dolog.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/10/jodi-picoult-hazir…

4 hozzászólás
Ferger_Jolcsi P>!
Jodi Picoult: Házirend

Nagyon szeretem Jodi Picoult könyveit, mert igazán elgondolkodtatóak, s komolyabb témákat dolgoznak fel. Ez a kötet egy autista srácról szól, akinek szinte egyetlen érdeklődési köre a kriminológia. Álbűntényeket rendez be, amiket az anyukájának ki kell találnia, s odáig van a krimi témájú könyvekért, sorozatokért, még néhány valódi bűntény helyszínére is ellátogat, amikről a rendőrségi adóvevőn keresztül hall. Egy nap azonban ő maga is gyanúba keveredik egy gyilkosság ügyében, s egy szempillantás alatt a bíróságig fajul a dolog, hiába hajtogatja Jacob a maga igazát, mégis olyan kétértelmű dolgokat tud csak mondani, ami nála egyértelműen a felmentés mellett szólna, de mivel az autizmusa miatt nem tudja felmérni a kijelentései kétértelműségét, így nem érti, hogy miért nem hisznek neki, s miért nem fogadják el, hogy ő egyrészt igenis ártatlan, másrészt pedig miért nem tudják értékelni azt, amit tett. Nagyon súlyos kérdések merülnek fel a könyv során a bírósági jelenetekben, igazán elgondolkodtató dolgok. Bár a történetnek nincs valódi lezárása, mégis következtetni lehet a végkifejletre, bár nem számítottam ilyen hirtelen lezárásra.

AniTiger P>!
Jodi Picoult: Házirend

Néha valami úgy kerek, hogy nem kerek – ezt érzem a könyvvel kapcsolatban. De tetszett, leesett az állam, amikor fény derült az egész esetre. Igazán bírtam a halott lányt spoiler , egy szimpatikus, jó embernek találom/-tam, tényleg kár érte… A kedvencem mégis Theó volt, mert ő volt a legérdekesebb karakter abból a szempontból, hogy egyszerre volt jó és rossz ember, illetve jó és rossz testvér. Egy igazi, lázadó kamasz – a Házirendnek hála korlátozott eszközökkel. <3

Zseniális volt az egész regény!
A tárgyalás és az azt megelőző egyezkedések. A kezdő ügyvéd (Oliver =^.^=) küszködése ezzel a bűnügy-mániás, Asperges-szindrómás, Bűnvadászok-függő, különleges igényekkel rendelkező fiúval. A Hunt család mindennapjainak a története… A legkeményebb talán az volt, hogy Jacob is kapott saját szemszöget, ezáltal olvashattuk az ő gondolatait is, a véleményét önmagáról, a többiekről és úgy általában a világról. Néha összefolytak előttem a betűk a srác miatt…

Imádtam… spoiler

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/09/jp-hazirend.html

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
600 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632937137 · Fordította: Mallász Rita
gabiica P>!
Jodi Picoult: Házirend

Jodi Picoult ismét megnyert magának. Igazán érdekes és különleges történet volt. Az írásmóddal és a történetvezetéssel sikerült sokszor félrevezetnie, lehengerlő volt, ahogy végigvezette a történetet, engem nagyon meglepett a végén.

eme P>!
Jodi Picoult: Házirend

Ha részletes értékelést akarnék írni a regényről, ugyanabba a csapdába esnék, amibe a szerző: ismételném önmagam és panelekből építkeznék. Mivel korántsem tudok olyan olvasmányosan írni, mint Picoult, és nem akarom idézgetni saját magam, ezért a keleti kérdést két linkkel oldom meg: link, link. Ha az érintett témákat leszámítjuk, nagyjából minden talál erre a regényre is, talán a tematikai túlzsúfoltság kivételével.

A Házirend picit letisztultabb, nem gyűjt össze minden létező fontosabb társadalmi kérdést egy kalap alá, viszont amit a központi témáról tud(ni vél), azt mint beleömleszti. A számos következetlenség és baki mellett ezért is válik kissé hiteltelenné Jacob, a központi, Asperger-szindrómás szereplő alakja, aki sorra produkálja a jól és rosszul funkcionáló autisták minden létező tünetét. Egyáltalán nem vagyok otthon a témában, ezért itt-ott kicsit utána is olvastam, ha ennyi haszna volt a regény elolvasásának, már megérte. Közben meg azon is elgondolkodtatott, hogy mennyire szerencsések az ilyen jellegű, érzékenyítő céllal (is) írt bestsellerek, mennyire veszik komolyan az esetleg személyesen is érintett olvasók, mekkora hatása és milyen mellékhatásai lehetnek annak, ha valaki, bármennyit is utánaolvasva, de mégiscsak kontár módon ír ez esetben épp orvosi jellegű dolgokról.
Picoult pedig, meglátásom szerint, nem vigyáz eléggé arra, hogy Jacob történetét egyedi esetként tálalja. Túlságosan általánosít, ráadásul az autizmus kiváltó okaiba is belemenve a genetikai tényezőt eléggé mellékvágányra tereli, és egy tudományosan alá nem támasztott elmélettel jön, ami egyben védőoltásellenességet is sugall. Ehhez jön még az interneten vásárolt tonnányi étrendkiegészítő és vitamin melletti kampányolása… Nem vonom kétségbe az említett szerek bizonyos mértékű hatékonyságát, csak épp nem tartom szerencsésnek az automedikáció népszerűsítését.

Ami a krimi műfajával való kacérkodást illeti, meglátásom szerint ez is kicsit melléfogás volt. Egyrészt a regény krimiként nem igazán működik, arról nem is beszélve, hogy a beiktatott, főtörténettől idegen esetek részletezését, funkcióját máig nem értem. Másrészt az autizmust és az Asperger szindrómát az átlagtól eltérő társadalmi viselkedés negatív zónája felé sodorja, Jacob alakja és története pedig engem mezei olvasóként korántsem arról győz meg, amiről, feltételezem, hogy szeretne.
Nem, határozottan nem az én regényem, de ezúttal sem bántam meg a választást, Picoult témái mindig érdekelnek, még ha a kivitelezéssel problémáim is akadnak.

2 hozzászólás
gumicukor>!
Jodi Picoult: Házirend

Kedvelem Jodi Picoult, tervben van majdnem az összes könyvének az elolvasása. Amit nagy hiányosságnak szoktam érezni, hogy a történeteit nem zárja le megfelelően (akár tartalmi, akár formai szempontból). A lezárás szerintem rettenetesen fontos, egy közepes könyvet is fel tud húzni jóra.

Na ennek a könyvnek nem volt gond a befejezésével. Sőt! Sajnos az első néhány fejezet után szokásommal ellentétben elolvastam az utolsó részt, ami nagyjából az egész cselekményt megmagyarázza és szinte minden kérdésre választ ad. És még így is nagyon-nagyon tetszett a könyv, legalább tudtam az apró, árulkodó részletekre figyelni. A vége bizonyos szempontból függővégnek is tekinthető, mivel spoiler.

Az mondanám, hogy az általam eddig olvasott Picout-könyvek közül ez az egyik, ha nem a legjobb könyv. Annyira jól érzékeltetik az Asperger-szindrómát különböző érintettségű emberek szemszögéből. A nézőpontváltások élesen elváltak egymástól, mindegyik szereplőnek egyedi stílusa volt. Nagyon szuper volt ez a könyv, mindenkinek nagyon ajánlom!

(Én a 2011-es kiadást olvastam, rengeteg benne az elütés. Gondolom a későbbi kiadásokban ezeket javították.)

Ittimi78>!
Jodi Picoult: Házirend

Körülbelül a könyv feléig azt hittem, kedvenc lesz.
Nem lett az, de tagadhatatlan, az író érti a mesterségét!

Ami tetszett:
A karakterek valami fantasztikusak. Tankönyvi példa lehetne arra, hogy lehet „megmutatni” egy szereplőt a viselkedése és a beszédfordulatai segítségével, ahelyett, hogy csak le lenne írva.

A történet középpontjában egy autista fiú áll (Asperger szindrómás), és a családja. Gyakorló szülőként néhány helyen el is sírtam magam a könyvön – leginkább az anya nézőpontoknál –, mert annyira hiteles. Az írónak sikerült megvilágítania, hogy milyen hatással van egy ilyen személy a szülőkre, a házasságukra, az esetleges testvérekre, osztálytársakra, tanárokra. Egy szóval mindenkire, aki az autista személy környezetében él.
Vagy követed, az ő igényeit és alkalmazkodsz hozzá, vagy naponta – százszor is -konfliktus van. Ami az autizmus súlyosságától függően lehet csak sírás, visítás, de dühkitörés, vagy katatón magába fordulás is.

Itt jutottam el oda, ami egy kicsit sántít a történetben: Jacob Asperger szindrómás autista. Ez az autizmusnak egy enyhe változata. Ezek a személyek okosak, és majdnem úgy viselkednek mint a „normális” társaik. A bajom az volt Jacob viselkedésével, hogy ha Aspergeres, akkor elvileg nem kellett volna többször olyan magába fordult állapotba süllyednie, amiből alig bírták kihozni. Jobban kellett volna tudni kezelnie. Hiszen pont ez az „erősségük”, hogy ők tisztában vannak azzal, hogy mi a „betegségük” és ez mivel jár. Tudják, felfogják, elemzik. Jacob sokszor mégis úgy viselkedett, mint egy súlyos autista.

A történet háromnegyedénél már néha sokalltam a visszaemlékezéseket, ami nem a cselekmény haladását szolgálta, hanem csak egy újabb „mutassuk meg, milyenek egy ilyen család napjai” események voltak.
A könyv ennél a szakaszánál teljesen feleslegesen tolta a végkifejletet és idegesített, mert hajtott a kíváncsiság, tudni szerettem volna, hogy mi történt végül is azon a szomorú napon.

Mindettől függetlenül nem tudok fél csillagnál többet levonni, mert zseniálisan megírt és felépített könyv. Lehetetlenség volt nem szeretni és nem aggódni a szereplőkért. Nagyon emberi, és szívhez szóló történet volt. :)

1 hozzászólás
bokrichard>!
Jodi Picoult: Házirend

Dobogósan kiváló kötet JP-től, tömören, és röviden szólva. Hosszan kifejtve megtöltene egy szakdolgozatot maga a téma, a kibontott történet, és a hozzákapcsolt információk feldolgozása. Szívemhez közel álló egészségügyi problémák merülnek fel, amik nagyon ügyesen, és elgondolkodtatóan jelennek meg. Egyet azonban szeretnék tisztázni, mert a könyvben is fel-felmerül egyfajta összemosása az Asperger-szindrómának és az autizmusnak. Mindkettő a pervazív fejlődési zavarok közé tartozik, de nem ugyanaz! Egy „osztály”, de külön „faj”. Legnagyobb különbség az IQ, hisz utóbbinál alacsony, előbbinél magasabb a normálisnál. És ez a mondatom vezet a fő problémához: a jó-rossz dilemma mennyire összefésülhető az egészséges-beteg ismérvvel, és hogyan kell ehhez a jognak viszonyulni? Mikor mondható egy gyilkosról, hogy pszichés beteg, vagy éppen mikor lehet egy pszichés beteg, aki a sztereotípiái közé zárva él, gyilkos? A bánásmód brutálisan őszintén ábrázolva igencsak elborzasztó képeket fest az olvasó elé; hiába, érdemes néha a tükörbe nézni, és feltenni a kérdést: vajon, aki mocsokkal dobál egy beteg embert az maga is beteg? Szerintem igen, csak a papír hiánya menti fel Őket a beismeréstől. Komoly morális problémák mellett a másik legfontosabb, hogy a testvér, valamint a szülők hogy tudnak megváltozott mentális státuszú családtagukkal együtt élni. Ez a könyv ezt is tökéletesen kibontja, és lefesti elénk, milyen érzés lehet mindez. Talán az olvasók között akad olyan is, aki magára ismer egy-egy életképből.

Érdemes elolvasni, JP sablontól nem mentes, minden benne van, amitől ő ő, de nagyszerű, és eltöprengtető.

2 hozzászólás
dagikám>!
Jodi Picoult: Házirend

Ez a könyve is ütősre sikeredett. Annyira àtèlèssel ès szakmailag korrektül ìrja le az ìrònő az adott betegsèg jellemzőit,a velejàròit,hogy csak àmul az ember. Ràcsodàlkoztam milyen egy Aspergeres ember viselkedèse,èlete,mindennapjai. Betekintèst nyerhetünk a csalàdtagok èletèbe,ki hogyan èli meg Jacob betegsègèt. Tetszett a tàrgyalàs felèpìtèse,de hiànyoltam a vègèn,hogy akkor most mi is lett a per kimenetele. Szerettem volna ha jobbab le van kerekìtve a törtènet.

angelmanna>!
Jodi Picoult: Házirend

Nem tudtam kívülállóként olvasni ezt a könyvet, mert ugyan a lányom nem autista, de SNI gyerkőc, így maximálisan átéreztem Emma helyzetét, és mindennapos küzdelmeit.

Hálás vagyok Picoultnak, hogy olyan kérdéskörökhöz nyúl, és mer köréjük történetet írni, amik nehezen emészthetőek, vagy éppen tabutémák. Most is egy olyan betegséget hoz fel témaként a könyvében, ami bár egyre jobban bekúszik mindennapjainkba, és a köztudatba, még sincs igazán fogalma a társadalomnak arról, hogy valójában milyen helyzetben vannak azok a családok, akik nem neurotipikus gyereket nevelnek.

Ebben a könyvben Jacob egy Asperger szindrómás fiú, aki különösen nagy érdeklődést mutat bűntények felderítésére. Amikor a vele foglalkozó gyógypedagógus lányt holtan találják, elkezdődik a család vesszőfutása.
Elgondolkodtató volt olvasni a reakciókat amiket Jacob állapota kiváltott. Ahogyan az igazságszolgáltatás(?) lecsap a fiúra, és igyekszik a nyakába varrni Jess halálát. Erősen megkérdőjelezhető volt az a rendőri eljárás – amit inkább nem is definiálnék annak – ami a tárgyaláshoz vezetett. Gyakorlatilag Jacobot kikiáltották bűnbaknak, az autizmusa miatt.

Egyébként zárójelben megjegyezném, hogy relatíve gyorsan rá lehet jönni mi is történt igazából Jess-el, aki pedig csak a cselekményt végigolvasva szembesül az igazsággal, az gondolkozzon el mennyire az előítéletinek a rabja, mert valójában erre van kihegyezve a fiúval történtek.

Sokszor felháborodtam olvasás közben, mert nehezem emésztettem meg a mérhetetlen korlátoltságot, és butaságot. A történetben rengetegszer el vannak ismételve a szindrómára oly jellemző tünetegyüttesek, néhol már szinte szájbarágósan is, mert Picoult igyekszik az olvasóval megértetni, és belevernie a fejébe azt az állapotot, amiben Jacob él. Csak remélni merem, hogy ez sikerült is neki.

Végezetül azt gondolom, hogy ezzel a könyvvel a szerzőnek, egy kiváló társadalmi kritikát sikerült megírnia. Emocionálisan ismét egy összetett, nehezen emészthető cselekményt tár olvasói elé, amit nem könnyű befogadni. Mindezek mellett remekül bemutatta a betegséget, vázolta fel a család kálváriáját, és súlyos, lemondásokkal teli mindennapjait.

Bízom benne, hogy aki elolvasta ezt a könyvet, ennek hatására, nagyobb megértéssel, és empátiával fordul sérült embertársai felé, felül tud majd kerekedni előítéletein, és nyitottabb szívvel tudja majd elfogadni őket.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Sweetyke P>!

Néha úgy érzem, az emberi szív is csak afféle polc. Ha túl sokat pakolnak rá, valami óhatatlanul leesik, aztán szedegethetjük össze az összetört darabkákat.

88. oldal

cinege>!

Amikor meghal valaki, az embernek olyan érzése támad, mintha kiesett volna egy foga. Rágni, enni attól még tud, hiszen a többi foga megmaradt, a nyelve mégis örökké odatéved az újonnan keletkezett kis lyukba, ahol még mindig tompán fájnak az idegvégződések.

161. oldal

cassiesdream>!

A szuperanyáknak csupán egy titkuk van: nem léteznek.

173. oldal

Chöpp>!

Miért muszáj egy levegőt szívni olyasvalakivel, akit nem bírunk? Miért nem lehet simán csak odébbállni?
– Mert az bunkóság – magyarázza Jess.
– Hát szerintem meg az a bunkóság, ha vigyorogva megpróbálunk úgy tenni, mintha jól eldumálnánk valakivel, akinek legszívesebben tüskét döfnénk a körme alá.

69. oldal

1 hozzászólás
Amadea>!

Sohasem jutna eszembe megkérdezni Jacobtól, nagy-e fenekem a farmerban, mert még megmondaná az igazat.

86. oldal

Goofry P>!

A macskákban viszont szerintem van egy kis aspergeres beütés.
Hozzám hasonlóan ők is okosak.
És hozzám hasonlóan néha őket is békén kell hagyni.

181. oldal, 4. eset: Hal-álok

cassiesdream>!

Irodalomból tanultuk, hogy a költői kérdés az, amire nem várunk választ. Például: Milyen vallású a pápa? Miért szarik a medve az erdőben?
Szerintem meg az a költői kérdés, amire nem akarjuk hallani a választ.
Tényleg kövérít ez a ruha?
Tényleg ilyen hülye vagy?

231. oldal, Theo

Amadea>!

Elvileg minden gyerek első számú drukkere az anyja. Bármi is történik, az anyáknak hinniük kell a gyerekükben. Ezért néha még hazudni is hajlandóak maguknak.

247. oldal

K_Maria P>!

Igazából fogalmam sincs, mi a francért jöttem ide. Csodák nincsenek, úgyhogy az embernek magának kell valahogy kikapaszkodnia a saját kezűleg ásott pöcegödörből.

Theo, 409.o.

8 hozzászólás
Bakcsó>!

Nem hiszek az önsajnálatban. Csak azoknak való, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. A csodáról nem érdemes álmodozni, a csodát tenni kell.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Dot Hutchison: Pillangók kertje
Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never never – Soha, de soha 2.
Colleen Hoover: November 9.
Karen M. McManus: Lehull a lepel
Alafair Burke: Egy feleség dolga
J. A. Redmerski: Megölni Sarait
Paula Hawkins: A víz mélyén
J.D. Barker: A hatodik éjszaka
Julie Garwood: Szívtipró
Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek