Apró ​csodák 257 csillagozás

Jodi Picoult: Apró csodák Jodi Picoult: Apró csodák

Ruth ​Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe?
Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
480 oldal · ISBN: 9789632937045 · Fordította: Babits Péter
>!
Athenaeum, Budapest, 2017
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632936543 · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Benjamin Franklin


Kedvencelte 39

Most olvassa 30

Várólistára tette 167

Kívánságlistára tette 147

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
gabiica P
Jodi Picoult: Apró csodák

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez volt az eddigi legjobb, amit az írónőtől olvastam.
Nagyon nehéz témát dolgoz fel, ami sajnos ténylegesen átszövi a mindennapjainkat. Véleményem szerint nincs olyan ember, aki el tudná kerülni, hogy szembesüljön a rasszizmussal.
Sajnos jómagam is többször láttam már ezt a viselkedésfajtát, és egyszerűen undorítónak tartom, hogy mennyire képesek vagyunk elutasítani másokat.
Szeretném azt hinni, hogy én az a típusú ember vagyok, aki mindenkit elfogad, amíg be nem bizonyítja annak ellenkezőjét – hogy nem érdemes rá. Alapvetően bennem is vannak előítéletek, ezt nem tagadom, de szeretem nem bőrszín, etnikum, vallási felekezet alapján megítélni az embereket. Hogyan is hihetném azt, hogy engem is elfogadnak az emberek, ha én nem látom őket nyitottan?

Jodi tökéletesen bemutatta ezt a világot, tökéletesen érzékeltette Ruth érzéseit és gondolatait. Bele sem gondol az ember, hogy mennyi apró jel van, ami megmutatja, mi vagy ki taszít minket a világban. Néha csak ámulva olvastam, hogy Ruth miket él át. Jómagam sem gondoltam bele, hogy a passzív rasszizmusnak mennyi formája van.
Nagyon tetszettek a bíróságon játszódó jelenetek. Kennedy tökéletesen vezette végig az ügy szálát, anélkül, hogy faji kérdéseket kevert volna a történetbe. Örültem, hogy enélkül is sikerült „megnyernie” az ügyet.
Annak azonban még jobban örültem, hogy Ruth szóhoz jutott. Hogy elmondhatta, Ő hogyan élte meg ezt az egészet.

Úgy vélem, ez is egy olyan könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia. Szeretném, ha több emberből válna Turk Bauer: aki hajlandó átlépni a korlátain, hajlandó kinyitni a szemét, és teljesen új emberként látni a világot.

3 hozzászólás
>!
Bea_Könyvutca P
Jodi Picoult: Apró csodák

Izgalmas, elgondolkodtató könyv volt, és bár most nem használtam el papírzsebkendő csomagokat, mint Jodi más könyveinél, mégis mélyen megérintett. Ha szétnézünk az életünkben, mindannyian találhatunk olyan emléket, tapasztalatot, amelyben valamilyen megkülönböztetés folytán a peremre szorultunk, kiközösítésnek estünk áldozatul, és még csak nem is tehettünk róla. És ellene sem. Érezhettük azt a kilátástalanságot és keserűséget, amit ez a nehéz helyzet okozott. Amit Ruth és a hozzá hasonló feketék érezhetnek nap, mint nap.

Imádom a tárgyalótermes részeket Jodi könyveiben, ám itt mégis egy másik rész volt a kedvencem. Mégpedig az, amikor Kennedy, a fehér ügyvédnő egy teljesen feketék lakta negyedbe téved. Amit ott él át és tapasztal, az zseniális rész volt.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/jodi-picoult-apro-…

>!
Málnika 
Jodi Picoult: Apró csodák

„…mi van, ha a világ olyan kirakójáték, amibe nem illünk? Ha csak úgy maradhatunk fent, ha megcsonkítjuk magunkat, lenyirbáljuk az éleket, addig csiszolgatjuk magunkat, amíg nem találunk egy helyet?”

Jodi Picoult az érzékenyítés mestere, az Apró csodák ezúttal a rasszizmusra hívja fel az olvasók figyelmét. A történet, amely egy néger nővér, egy rasszista apa és egy fehér védőügyvéd váltott szemszögéből bontakozik ki, az első lapoktól kezdve magába szippant, elgondolkodtat és önreflexióra késztet.

A fehér felsőbbrendűségi mozgalomban tevékenykedő Turk nem engedi, hogy az afroamerikai származású személyzet kézbe vegye újszülöttjét, döntése azonban visszaüt, hiszen egyedül Ruth van ott, amikor a gyermek hirtelen életveszélyes állapotba kerül. Az esetből bírósági ügy lesz, amely azonban jelentősen túlmutat az egyéni bosszún, hibákon és sérelmeken, az ügyvéd szándékától eltérően, elkerülhetetlenül összemosódik a súlyos társadalmi problémával, a faji előítélettel. A karakterek egytől egyig hihetetlenül jól eltaláltak, de közülük is kiemelkedik a védőügyvéd, Kennedy, aki hamar közel került hozzám olvasás során. Különösen tetszett, hogy az írónő a kutatásai során hallott igaz történeteket felhasználva írta meg regényét és varrta el a szálakat, az emberi gonoszság, korlátoltság és hatalomvágy mellett a szeretet és empátia erejét is képviseltetve. Az izgalmas regény nemcsak remek olvasmány, de társadalmi párbeszédre is ösztönöz, miközben, a kevésbé köztudatban levő, passzív rasszizmust sem hagyja szó nélkül. Hiszen „nincs nagyobb önzés, mint amikor próbáljuk megváltoztatni más gondolkodását, csak mert nem egyezik a miénkkel. Attól, hogy valami más, még tiszteletben tarthatjuk.”

>!
Niitaa P
Jodi Picoult: Apró csodák

A teljes értékelést elérhetitek a blogomon: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/10/jodi-picoult-apro…

"Igazából nem tudom, hol kezdjem. Több napja, hogy befejeztem ezt a könyvet, s még mindig nem tértem igazán magamhoz. Többször is megnyitottam ezt az ablakot, hogy na, most jól le fogom írni a gondolataimat, majd öt perc bámulás után be is zártam, mert nem tudtam felszínre hozni azt, amit kiváltott belőlem. Még most sem érzem magam teljesen olyannak, mint régen, s valószínűleg már sosem leszek olyan, mint mielőtt elolvastam az Apró csodákat. Ez a könyv megváltoztatott. Lenyúlt a lelkem legmélyére, s ott rendezett be magának egy sarkot hosszú távra.
(…)
Jodi Picoult legújabb lefordított kötete maga egy apró csoda. Ez a nő, ahogy ír… egyszerűen fantasztikus. Minden embernek kötelező lenne az életében legalább egy Picoult kötetet elolvasnia! Annyi rengeteget tanulhatunk belőle, s emellett teljesen átformálja az adott dolgokhoz történő hozzáállásunkat. Sosem mézesmázos, mindent a maga valójában tár elénk. Nem könnyű megemészteni gyakran ezt a brutális őszinteséget, ami átlengi, de pont ezért lenne fontos, hogy minél több ember kezébe eljusson. Átformál. Engem ez a kötet meg is könnyeztetett. Csak ültem a székemben a könyv fölött és zokogtam. Sírtam a szereplőkért. Sírtam a történetért. De legfőképp: sírtam önmagamért, s azokért a dolgokért, amiket úgy ahogy Ruth, már én sem tehetek meg sosem. Egy résznél teljesen azonosultam vele. Máskor bosszantott. De olyan mértékben emberi volt, hogy hallottam a hangját. Szólt hozzám. Jodi Picoult az egyik legnagyobb kortárs írónk.
Bátran vegyétek a kezetekbe a könyveit, nem fog elmaradni a hatás!'

4 hozzászólás
>!
White13
Jodi Picoult: Apró csodák

Ez a konyv nem otos, hanem csillagosotos.
Most fejeztem be, es meg mindig dobbenten nezek ki a fejembol. Nem is a tortenet lezarasa miatt, spoilerezni nem akarok. Hanem az egesz tema nagyon kegyetlen. Vagyis maga a szintiszta valosag.
Pontosan az, amit nap, mint nap atelunk, mi eppen melyik oldalon allva. Gazdagok vagyunk, vagy szegenyek? Melegek vagy heterok? Romak vagy magyarok? A sort folytathatnam meg.
Mondhatnank azt, hogy kivetelek mindig akadnak, ettol meg egy alap koncepcio létezik bennunk, masok fele. En meg pont azt mondom, hogy bar ez igaz, es sok szempontot figyelembe veszunk egy-egy esetben (vallas stb) az alapveto kérdésekben nem kulonbozunk egymastol.
Tisztessegesen elunk vagy sem? Elfogadjuk az adott tarsadalom szabalyait vagy sem? Segitunk es nem artunk? Elunk es elni hagyunk?
Meg ezer kerdest irhatnek ide.
Valojaban ebben nem vagyunk masok.
Kirabolunk valakit vagy sem, megolunk e valakit vagy sem, a legjobb tudásunk szerint neveljuk a gyerekunket, eljuk a hazas vagy egyedulallo eletunket, gondoskodunk e az idosebb generaciorol, segitjuk e a csaladunkat – nos, ezekben tokeletesen mindegy, hogy „kik”, „mik” vagyunk.
Feherek, feketek, melegek vagy heterok, vagy barmik az egvilagon.
Vagyis ennek igy kellene lennie. Mindenki fejeben, es mindennapjaiban is.
Es meg mindig olyan messze vagyunk ettol.
Naponta olvasok cikkek alatti kommenteket, es rengeteg alkalommal tudnék uvolteni attol, sokan hogyan gondolkodnak, mit ereznek. Aztan lehiggadok, es csak siman szomoru leszek. Es aggodom. Attol vagy azert, hogy mennyi indulat, gyulolet, felelem (tudatlansagbol fakadoan is) van az emberekben. Hogy neha mennyivel konnyebbnek hiszik azt, hogy beallnak egy sorba, csoportba, es mastol varjak az iranymutatast az eletukben. Hogy sokan lustak gondolkodni, vagy csak erdektelenek, megis amikor megnyilvanulnak, omlik beloluk valami rettenet.
Nem leszek alszent, mindenkiben letezik egyfajta eloitelet, tapasztalatokkal is birunk, negativ, pozitiv ertelemben is. De ezeket általános igazsagkent, vagy mindenkire ervenyesnek kezelni eleg buko dolog. Kabe minden embernek van legalabb ket olyan ismerose, aki miatt mar nem tud altalanos ervenyu lenni egy-egy elmelet.
Innentol fogva meg kerdem en, miről beszelunk?

Olvassatok, erdemes. Az egyik legjobb konyve Picoultnak.

7 hozzászólás
>!
robinson P
Jodi Picoult: Apró csodák

A nagy figyelem az Apró csodák esetében a kirekesztés, rasszizmus témájára irányul. Kicsit olyan érzésem volt, hogy túl sokat akar megmutatni nekünk az írónő, ám ő maga is érezte, hogy idegen és veszélyes terepre tévedt. Így csupán felvillant egy problémát, karcolja csak a felszínt. A történet magva erős és fontos. Olvastam már ettől merészebb és valósabb problémafelvetést, ábrázolást ebben a témában Greg Ilestől vagy Harper Lee tollából. Ez csak egy „jó kis Picoult”.

http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/07/apro-csodak.html

2 hozzászólás
>!
BreeS
Jodi Picoult: Apró csodák

Izgalmas, kegyetlen, igazi!
A valóság.-> Ezt mondanám rá. Felnyitotta a szemem olyan dolgokra, amiken nem gondolkodom el csak úgy nap, mint nap. Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia! Mindenkinek rá kellene döbbennie a tetteinek súlyára. Mindenkinek magába kellene néznie.

Vajon megéri…megéri gyűlölködni?
Megéri egymásra mutogatni?
Kérdezem én…Megéri?

Bővebben: https://breestoriesandbook.blogspot.hu/2017/08/jodi-pic…

>!
gumicukor
Jodi Picoult: Apró csodák

A Csodalány értékeléséhez hasonlóan ezt is a kiadás értékelésével kezdeném. Akkor sem kaptam, most sem várok semmilyen reakciót az @Athenaeum_Kiadó-tól. Gondolom ha arra nincs pénz (?), hogy lektorokat fizessenek, akkor arra sincs, hogy Molyon figyeljék az olvasók észrevételeit… Továbbra is szánalmasnak tartom, hogy bárki is kiad a keze közül ilyen munkát. Tele van elütésekkel, következetlenségekkel (egyik mondatban így hívnak valaki, másikban úgy), és akkor a fordításról még nem is beszéltem. Teljesen inkompetens fordítókkal dolgoznak, pedig a Csodalányt és ezt a könyvet nem is ugyanaz fordította. Szóval összességében a kiadás kritikán aluli, de lassan az Athenaeumtól nem is várok mást.

És akkor a könyvről. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a könyv kisarkította a helyzetet, de nagyon meglepődtem, hogy a rasszizmus ennyire jelen van Amerikában. Azt gondoltam volna, hogy ott a büdös nagy demokráciában höh, még leírni is nevetséges a más bőrszín nem igazán számít. Holott persze én is hallom a híreket, amikor a rendőrök véletlenül lelőnek egy feketét stb. Ettől még megdöbbentő volt! Nagyon jól átadta a könyv az egész hangulatát, és talán most kapta el legjobban az írónő a váltott nézőpontokat. Itt aztán nagyon különböző beállítottságú emberek gondolatait olvashattam. Ki merem jelenteni, hogy ez a könyv tetszett a legjobban Jodi-tól. És végre megtanult befejezést írni!

1 hozzászólás
>!
kratas P
Jodi Picoult: Apró csodák

Nagyon jó mesélőkéje van az írónak és szuper képessége arra, hogy egy komoly és aktuális témát úgy foglaljon bele egy történetbe, hogy az mindenki számára érthető és élvezhető legyen.
A fő mondanivaló – a rasszizmus problémája – még a könyv vége után is velünk marad, mint egy szálka a bőrünk alatt. A vége ugyan nagyon „amerikai”, de nem von le az értékéből.

9 hozzászólás
>!
bokrichard
Jodi Picoult: Apró csodák

És íme, el is jutottam addig a pontig, hogy JP összes eddigi magyarul megjelent könyvét elolvashattam. És egy élmény, egy érdekes, elgondolkodtató élmény volt minden alkotása, ahogy ez is. Ám itt is, mint majd mindennél akadtak vele problémák.

Kezdésnek talán az első gondolatomat osztom meg, ami egy szólás: Aki sokat markol, keveset fog. És igen, Jodi sokat markolt. A rasszizmus afroamerikai problémái minket kevésbé érintenek, azonban erős táptalaja az irodalomnak. Ez a könyv egy érdekes (különösen nekem az) kontextusban mutatja be azokat a problémákat, amiket egy ilyen helyzet adhat: mi van akkor, ha az egészségügyben, egy alá-fölérendelt viszonyban jelenik meg e kínos szituáció. Alapjában véve nem nagyon szoktam állást foglalni JP kötet értékeléskor, csak így magamban mérlegelem a prokat/kontrákat, de itt kikívánkozik belőlem néhány gondolat. Van az a momentum, amikor az orvos tesz egy esküt, amiben kifejti, hogy nem árt. Már tudom, hogy egyéb egészségügyi szakdolgozónak is kell-e efféle fogadalmat tenni, emellett a lelkiismeret dolgozik nyilván, ami Ruthban is van, az elejétől fogva látszik. Van egy másik kifejezés is, ami az abszolút vitális indikáció. Ez azt jelenti, hogy bizonyos életveszélyes helyzetekben kifejezetten a beteg/beteg családja kérésének ellenére is megtehetik a szükséges lépéseket a túlélés érdekében (nem ideértve az újraélesztéses mizériát). És itt ez a helyzet, egyértelműen. Ezért nem volt akkora a dilemma a történetben számomra. De Ruth hirtelen elfelejti mindezt, elfelejti, hogy ő miért is csinálja azt amit, kivetkőzik önmagából, ami nagyon furcsa. Ellenpólusban a bébi családja, akiknél ellenszenvesebb, gyűlölnivalóbb karaktereket alig hordott hátán a Föld. Összességében, a témában való elmélyültség mértéke nincs azzal arányban, amennyire eltúlzottan a szereplők. És a vége… Nyálas, amerikai, közhelyes, valahogy a komolyságát a helyzetnek kicsit tönkrevágja. Sorry, de ezt éreztem.
Ennek ellenére nagyon jó még mindig a stílus, érdemes olvasni, mert a háttérinformáció gyűjtésében verhetetlen az írónő, erősek a témák, tabudöntögetők. Ezután is keresem majd, és folytatom tőle az olvasást, mert nagyon szeretem!

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Bea_Könyvutca P

Tudja, hogy van: az élet megy tovább. Mi mást tehetnénk, mint hogy mi is vele megyünk?

270. oldal

>!
robinson P

– Az Y generáció tagjai számára csak az én fontos. Azt hiszik, minden köröttük forog, vagyis amikor döntést hoznak, csak arra gondolnak, hogyan befolyásolja mindez az ő életüket. Az egoizmus igazi aknamező.

Kapcsolódó szócikkek: egoizmus
9 hozzászólás
>!
Málnika 

Éppen ezt akarják, hogy kételkedj magadban. Amíg képesek elérni, hogy mindenért magadat hibáztasd, ugyanúgy láncon tartanak.

119. oldal (Ruth)

>!
Málnika 

Úgy bánok velük, ahogy tőlük is elvárom, hogy velem bánjanak – az érdemeik, nem pedig a bőrszínük alapján.

49. oldal (Ruth)

>!
Mentavirág

Ez is mutatja, hogy minden kisbaba gyönyörűnek születik.
Az teszi csúnyává, amit kivetítünk rá.

17. oldal

>!
Málnika 

Ami azt illeti, olyanok, mint mi. Éppen ez az ijesztő. Mi van, ha a szomszéd is a fehér felsőbbrendűség megingathatatlan híve, csak mi nem tudjuk?

159. oldal (Kennedy)

>!
robinson P

Azok a legjobb hazugságok, amelyekbe az igazság magvát csomagoljuk.

>!
Bea_Könyvutca P

– Mit olvasol?
– Nem emlékszem a címére. Van benne egy rákos grófné, meg egy vámpír, aki felajánlja neki, hogy halhatatlanná teszi. Látod? Mindig van remény. – Felsóhajt. – A könyvklubnak lesz.
– Ki választotta?
– Hát, nem én. A könyvet nem én választom, csak a bort.
– Utoljára a Nagy kakikönyvet olvastam, szóval nincs jogom ítélkezni.

275. oldal

>!
Virág_Blogger P

Különbség van az aktív és a passzív rasszizmus között. Kicsit olyan ez, mint a mozgójárda a repülőtéren: ha gyalogolunk, gyorsabban haladunk, mint azok, akik csak állnak, de végül mindnyájan eljutunk ugyanoda. Az aktív rasszizmus az, amikor a fejünkre tetováltatunk egy horogkeresztet. Az aktív rasszizmus az, amikor közöljük a főnővérrel, hogy afroamerikai ápolónő nem nyúlhat a gyerekünkhöz. Vagy nevetünk egy négeres viccen. De a passzív rasszizmus? Amikor látjuk, hogy csak egyetlen fekete dolgozik az irodában, mégsem kérdezünk rá a főnöknél, hogy miért. Amikor olvassuk a negyedikes gyerekünk történelemkönyvét, és látjuk, hogy a feketék múltjából egedül a rabszolgaságot említi, mégsem kérdezünk rá, hogy miért. Amikor a bíróságon olyasvalakit védünk, aki ellen csakis a bőrszíne miatt emeltek vádat, mégis elsiklunk a tény felett, mintha nem lenne fontos.

>!
robinson P

Talán amennyire szeretünk valakit, annyira vagyunk képesek gyűlölni is.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Alexandra Ripley: Scarlett
J. D. Robb: Halálos születés
Harry Harrison: Vissza az Édenbe
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Elif Shafak: Becsület
Ficsku Pál: Gyerekgyár
Sandra Marton: Jó befektetés
Hernádi Gyula: A péntek lépcsőin
Kim Edwards: Az emlékek őrzője
Születéskalauz 1999