A ​férfi alatt (Ez a férfi 2.) 322 csillagozás

Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Tudta, hogy a katasztrófa felé rohan. Minden ösztöne azt súgta, hogy meneküljön, de Jesse Ward elől nehéz megszökni.

Ava O'Shea öt napja hagyta ott a részegen dühöngő Jesse-t a Lussóban – egy olyan férfit hagyott hátra, aki fojtogatta az intenzitásával és megbénította az érintésével. Ezen a férfin sosem lesz könnyű túljutni.

És most visszatért az életébe.

Kérdésekre kell választ kapnia, de a szándék, hogy e válaszokat megtalálja, azzal a hatalommal ruházza fel az élvhajhász playboyt, hogy megint tönkretegye őt. Nyitva kell tartania a szemét, s az elővigyázatosság a legfontosabb – nehéz feladat, amikor Jesse Ward karnyújtásnyi távolságban van.

És a férfi ezt tervezi.

Sötét és sérült ember – Ava ezt tudja, de csak akkor tudja meg azt is, hogy mennyire sötét és sérült, ha bejut kemény páncélja mögé.

Eredeti mű: Jodi Ellen Malpas: Beneath This Man

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
648 oldal · ISBN: 9789633830451 · Fordította: Rácz Péter
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
782 oldal · ISBN: 9789632548586 · Fordította: Rácz Péter

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Jesse Ward · Ava O'Shea


Kedvencelte 86

Most olvassa 18

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 71

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
ncsn87
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

„Összebújunk? A bolondját járatja velem? Az előbbi mutatvány után? Ez a fickó dr. Jekyll és Mr. Hyde szexváltozatban."

Azt sem tudom, mit írjak… Annyira a hatása alá kerültem, hogy huh… A szívem csak úgy kalapál és azt hajtogatja, Jesse! ♥♥♥ Komolyan, nem tudnék eleget olvasni róluk! Most is pityergek a vége miatt, mert a vége elolvadás…. ♥
Talán azzal kezdeném, hogy ami pici plusz az elsőben hiányzott az öt csillaghoz és a kedvenchez, az itt totálisan meglett. Aztán arra is rájöttem, hogy ez így a jó, hiszen ebben a részben ismertük meg sokkal jobban a két főszereplőt. Sokkal jobban értem az indittatásaikat, a múltjukat, a jelenüket, az érzelmeiket, a tetteiket… Mindent! Bár, ha jól sejtem, ez a hamradik részben fel fog még borulni, aztán még teljesebb egésszé áll össze, amitől a szívem csordultig tele lesz velük, a szerelmükkel, de főleg Jesse-vel. Imádlak, Mr. Ward! ♥ Bocsi, csak kicsit érzelmes lettem ettől a résztől. :D
Tudnék még írni sok mindenről, de totálisan feleslegesnek tartom! Na jó, annak örültem, hogy a ribi Sarah megkapta a magáét! Hihi! Szép volt Ava, éreztem, hogy tökös csaj vagy! :D
Csak azt üzenem, olvassátok! Aki kicsit is úgy érzi, szereti a párját, de vannak hülye dolgai, az ebből a sorozatból nagy tanulságot vonhat le, ha nyitott rá. A szerelem mindent legyőz, ugye @Ms_thebetty! ;) :-*
Köszönöm még egyszer csajok, hogy rávettetek erre a csodás sorozatra, és Jesse-re! ;) ♥
Megyek is tovább a harmadik résszel! Annyira nagyooon izgulok!!! *.* Lesznek még itt fordulatok, érzem és félek is…

14 hozzászólás
>!
ZCsilla P
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Szerelmes vagyok!!! ❤❤❤
Szerelmes vagyok Jessebe, Jesse-Ava kapcsolatába, szerelmes vagyok a történetbe és az írónő stílusába!

Annyi mindent adott nekem ez a könyv, és annyi mindent vett el tőlem. A szívemből kitépett egy darabot, és azzal játszadozik az írónő. Meg kell hagyni, fantasztikusan csinálja! Elképesztő indulatok kavarognak bennem. Annyira sajnálom, hogy nem tudom átadni azokat az érzéseket, amiket kaptam e könyvtől. Itt pityergek, lelkem darabokra hullik közben. Ez az a történet, amit soha de soha nem engedek el. Lelki fájdalmat okoz, és mégis akarom! Csodálatos!

Drága Ava!
Annyira megértelek! Hasonlóan cselekednék, mint Te! Én sem tudnék ellenállni, és közben engem is a düh, harag és féltékenység kísértene. Egy baráti jó tanácsot adnék, amit én is állandóan mondogatok magamnak, de nem tudom betartani: Ne kérdezz olyat, amire nem akarod tudni a választ!

Jesse!
Még mindig imádlak! Te aztán tudod, hogy hogyan kell elkápráztatni egy nőt. Tönkreteszed az embert, miközben a mennyekbe repíted. Kérlek, soha ne hagyd abba!

Nagyon félek a következő résztől, de mégsem tudok mást mondani, csak annyit: KELL A FÉRFI!!!

28 hozzászólás
>!
Bitten 
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Még !!!! :D
Avá néhol idegesítő. De Jesse jellemfejlődése és apránkénti kiteljesedése felülír minden Ava hibát :D Dühkitöréseit szinte érzi az olvasó , az impulzus csak úgy tarol pár méteres körzetben :D
Továbbra is JEM fan vagyok :D Tetszik a fordítás is ;-)

Aki serul fallal védekezik. Egyet azert hogy ne lássanak egyet hogy ne halljanak es meget hogy ne szerethessek én magam. Nem irtam el , gondolj bele ;-)
Jon egy idegen kopogtat egyszer ….. Elmegy. Jon a következő kitartobb kettot kopogtat…..elmegy. Jon egy ujabb kopogtat háromszor ….. Leül a fal melle hatradonti a fejet es var…… Még mindig var…. Elkezd beszelni…… A fal repedezik…..
De vajon van e türelme addig beszelni mig a fal teljesen leomlik?

>!
Csakegyolvasólány
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Nos, a második rész határozottabb jobban tetszett, mint az első, de még nem az igazi. Jess hozza azt a „kedves” színvonalát, mint mindig, de határozottan változik (jó) irányba a viselkedése. Szerencsére egyre többet és többet tudunk meg a múltjáról, aminek örülök.
Ava is kezd kicsit elviselhetőbbé válni, de még mindig nem a kedvenc karakterem. A többi szereplő pedig: volt közöttük olyanok, akiket kedveltem, de akadtak olyanok is, akiktől a falra másztam. Azonban ezek ellenére kíváncsi vagyok a befejező részre. Hátha az a rész 5 csillagot kap. ;)

2 hozzászólás
>!
Sippancs P
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Atya. Úr. Isten. Sokkot kaptam. Mégis mi volt ez?! Vagyis pontosítanék: mi volt az utolsó 100-150 oldal?! Mert az tuti, hogy nem egy „lassú víz, partot mos” történet! Háromszor kellett letennem a könyvet 1,5 óra alatt, háromszor, mert annyira felizgatott egy-egy jelenet, hogy szó szerint a fülemben dobolt a szívem! Egyszerűen… húú, még mindig borsódzik a bőröm tőle!

Imádtam ennek a könyvnek minden sorát! Annyira hibátlan, intenzív és földbe döngölő volt, hogy már a felénél tudtam, hogy megkapja tőlem az 5 csillagot. Egyrészről ugyanis tökéletesen hozta az Ez a férfi hangulatát és JEM mással össze nem hasonlítható stílusát, másrészről viszont nagyon sokat fejlődött az előző kötethez képest. Itt már nem voltak holtpontok, ahogy felesleges ismétlések sem, nem volt egy unalmas pillanat, ahogy nyüglődős jelenet sem – itt egyszerűen csak vitt magával a történet, egyenesen Mr. Ward karjaiba. :)

Jesse beleégette magát a lelkembe, a szívembe és a fejembe. Rengeteget változott ő is a kezdetekbeli Jesse-hez képest, sokkal nyugodtabb és szelídebb lett, de amennyi piszkos dologra fény derült a korábbi életéből, jobb lett volna nem belemászni a múltjába. Mert – és emiatt nyugodtan kövezettek meg – engem egyszerűen sokkolt, ahogy a rétegek leperegtek róla. Annyira zavart és féltékennyé tett spoiler, hogy a kiakadások során totálisan együtt tudtam érezni Avával. Minden egyes titok feltárásánál én is tomboltam, csapkodtam és toporzékoltam, és olyan mérges voltam Jesse-re, hogy ha ki tudtam volna szedni a lapok közül, biztosan nem ússza meg két pofonnal. (Tudom, nem vagyok normális, amiért olvasó létemre ennyire kisajátítok magamnak egy könyves pasit. De mentségemre szóljon, ezt teszi a nőkkel Mr. Ward. :)) Azt persze elfogadom, hogy pontosan ezen okokból lett ő olyan, amilyen, de ha választanom kellene a múltbéli élvhajhász és jelenbéli szerelmes férfi között, akkor egyértelműen az utóbbira szavaznék.
Egyébként meg hatalmas a szerelmem irányába. :) ♥

Ava továbbra is szimpatikus karakter. Lehet, hogy egy kicsit idegesítő, és vannak olyan húzásai, amiket nem lehet mivel magyarázni, de összességében én nem tudok rá rosszat mondani. Tetszett, hogy ebben a részben a maga módján ő is fejlődött, és végre elő merte szedni a keményebbik oldalát, és mind Jesse-vel (azért az a korkiszedős jelenet nem volt semmi! :)), mind Sarah-val (legalább törte volna el a nyakát!) szemben érvényesítette is azt.

A történet vége a spoiler nagyon szépen lezárult, de mivel Jesse-ből a sok is kevés, megyek is, és folytatom a harmadik részt. Van egy olyan érzésem, hogy tartogat még számomra néhány meglepetést ez a férfi…

29 hozzászólás
>!
agi89
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Utállak Imádlak Jesse Ward, hogy rohadnál meg! ♥
Minden oldallal egyre mélyebbre és mélyebbre süllyesztettél. Megint.
Az a szerencsétlen és gyenge „feminista-énem” próbált észhez téríteni, de mindig jöttél és egy úthenger erejével tapostál el.
Az az igazság hogy nagyon élem élném Ava karakterét…

Komolyan Jesse, már-már rosszabb vagy bármilyen drognál! Teljesen leszedáltál egész hétvégére. Köszi. :D

Csak a fordítás…azt ne nézd..! :(

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
782 oldal · ISBN: 9789632548586 · Fordította: Rácz Péter
4 hozzászólás
>!
Törpillaa 
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Nagyon tetszett a könyv csak még jobban megszerettem Jesse-t. Annyira hatalmába kerített a könyv imádtam. Örülök, hogy ezt is barátnőmmel @BinderViki23-el olvashattam nagyon jó volt ez is. Alig várom, hogy majd a harmadik részét is elkezdhessük. :)

>!
kocybaba P
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Jóformán szóhoz sem jutok. Ugyanaz az intenzitás, szenvedély, egymással szembeni küzdelem jellemzi, mint előzőleg. Merthogy rendesen kikészítik egymást. Jesse önmagához hűen viselkedett, eszméletlen és abszurd birtoklási vágyával, parancsolgatásával nem csak Avat, hanem engem is megőrjített, de ugyanakkor a másik oldalától pocsolyává lehet olvadni. Avaval továbbra sincs nagy gondom, hisz finoman szólva sincs egyszerű dolga, sőt azért látszik, hogy próbálkozik és a végén még iszonyat meg is lepett. Mindketten totál esztelenek.
A többi szereplőből is kicsit többet kapunk. John személyisébe belepillanthatunk, Kate idegesítőbb állandó titkolózásával, mint volt, Samet változatlanul kedvelem, Sarah és Matt nagyjából megkapta a magáét, és megismerhetjük Ava családját.
A történetet tekintve pedig az első felét kicsit nehezebben gyűrtem le, itt is lehetett volna kevesebbet ismételni és alkalomadtán sok volt amit műveltek, de azért akadtak kiemelkedő részek is. Örülnék, ha végre nem mindent ugyanúgy rendeznének le (szexszel), amire lassacskán talán van kilátás. Viszont egyúttal a múltról is megtudhattunk valamit, bepillantást nyerhettünk Jesse falai mögé, bár úgy érzem, hogy korántsem ez minden. Valamint végre nem egy kínzó függővéggel zárul, bár nincs is rá szükség, mert anélkül sem lehet ellenállni a 3. résznek.:)

>!
christine
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Még mindig imádom. Még mindig túl jó. Jesse Ward még mindig az első.

>!
Szilvi00 P
Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

Kész őrület: ez a tagbaszakadt, fennhéjázó és önkényeskedő férfi végképp az uralma alá hajtott, és én fenntartás és kételyek nélkül a lába elé hullottam. Olyan erővel ruháztam fel, amellyel mindörökre elpusztíthat.

Nem tagadom, hogy engem már az első rész is levett a lábamról, de a második után végérvényesen Jodi Ellen Malpas, vagyis hát inkább Jesse Ward rajongó lettem!!!

Jó, bevallom: néha valóban túl volt dramatizálva, kész kabaré, ahogy két ember aki ennyire örülten odavan egymásért minden apróságokon képes volt hajba kapni, de hát kit izgat, ha utána ilyen szenvedélyesen kibékülnek…
Mindeközben apránként végre Jesse múltjáról is kiderül jó néhány dolog, valamint ő is egyre több oldalát megmutatja, és hát legyünk őszinték, ez a pasi enyhén szólva is nehéz eset, a birtoklási vágyával tiszta ŐRÜLT! Én pedig őrülten imádom!.
És ha Ava időnként idegesítően is viselkedett, amit a könyv utolsó negyedében művelt, spoiler azzal úgy meglepett, hogy még a lélegzetem is elállt.


Népszerű idézetek

>!
Csoszi

Gyengéden megharapja az ajkamat. – Abban a másodpercben tudtam, hogy te vagy az, amint megláttalak. Az egyetlen.
– Az egyetlen? – vonom fel a szemöldököm. Utólag belegondolva fölöttébb zavaró volt számomra, hogy már a kapcsolatunk kezdetén is folyton azt hajtogatta, mi elválaszthatatlanul összetartozunk.
A fülemet becézgeti a nyelvével. – Az egyetlen, aki képes visszahozni az életbe. – Magától értődő hangon mondja, de valójában csak ő érti, hogy mire céloz. Addig halott volt, vagy mi?
– Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – nyaggatom. Kitárulkozós kedvében van, meg kell ragadnom a kínálkozó alkalmat, hogy a lehető legtöbbet sajtoljam ki belőle.
Egyenesen a szemembe néz. – Onnan, hogy ismét dobogni
kezdett a szívem – suttogja.

>!
Treszka

– Nem, Ava. Amikor téged tettelek magamévá, sosem volt bennem egy csepp alkohol sem. Ha veled vagyok, nincs rá szükségem. Azért ittam, hogy az alkohol kipucolja az agyamat, és elfeledtesse velem, hogy milyen szánalmas, sekélyes az életem. A nők, akikkel lefeküdtem, semmit sem jelentettek nekem. Aztán egyszer csak jöttél te, betoppantál az életembe, és fenekestül felforgattad. Visszahoztál az életbe, Ava! Soha többé nem akarok az italhoz nyúlni, mert ha csak egy kortyot is lenyelnék, nem tudnék megálljt parancsolni magamnak. Márpedig minden egyes pillanatra, amelyet veled töltök, emlékezni akarok!

645. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jesse Ward
>!
Treszka

– Azt szeretném, ha mindig itt lennél, amikor álomra hajtom a fejem. – Nyelvével végignyalja az alsó ajkamat. – És akkor is, amikor fölébredek. Semmi másra nincs szükségem, csak arra, hogy veled kezdődjön és végződjön a napom.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jesse Ward
>!
B_Viki23 P

Minden egyes pillanatra, amelyet veled töltök, emlékezni akarok!

>!
B_Viki23 P

– Ava, nem tudok betelni veled – lihegi. – Ígéred, hogy sosem hagysz el?
Mintha meg tudnám tenni!
– Sosem hagylak el. – Belemarkolok a hajába, és újra magamhoz húzom. Szeretem a száját, még akkor is, ha éppen kekeckedik velem, és a legszívesebben bevarrnám.

Kapcsolódó szócikkek: Ava O'Shea · Jesse Ward
>!
Treszka

Lágyan leereszt az ágyra, és odabújik mellém. Fejemet a mellkasába fúrom. A hajamat csókolgatja, tenyerével a hátamat simogatja. Egészen hozzá simulok, nem tudok betelni vele. Mint mindig, most is úgy adjuk át magunkat az álom bódulatának, hogy a testünk összefonódik.

377. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ava O'Shea
>!
Treszka

– Ava, azt kéred tőlem, hogy még csak meg se érintselek.
Minden idegszálam tiltakozik ez ellen.
– Kérlek, Jesse. Időre van szükségem.
– De ez nem természetes. Számomra elfogadhatatlan, hogy ne érjek hozzád.
Igaza van, de most nem engedhetem meg, hogy bekebelezzen. Tiszta fejre van szükségem, márpedig búcsút inthetek a józan eszemnek, mihelyt a testemen érzem a tapintását.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ava O'Shea · Jesse Ward
>!
_Enii_ P

– Légy a feleségem.
– Te teljesen megőrültél. – Lávafolyamként tör ki belőlem a zokogás. Lehajolok, hogy megcsókoljam, arcát a két kezem közé szorítom. – Te agyalágyult, tébolyult ember.
– Hozzámész feleségül egy agyalágyult, tébolyult emberhez? – kérdezi, miközben összeforr a szánk. – Kérlek, mondd, hogy nemcsak tébolyult ember leszek, hanem a te férjed is. – Kezével lehúz maga mellé, megszorítja a vállamat, érzelmektől túláradó tekintetével az arcomat kémleli. – Minden rólad szól, Ava, és ez mindig is így lesz. Életem végéig csak te fogsz számítani. Szeretlek. Bolondulásig, vagy még annál is jobban. Légy a feleségem, Ava.
A mellkasára hajtom a fejem, feltartóztathatatlanul potyognak a könnyeim.

>!
Treszka

Szeretem ezt a férfit, tökéletességében és fogyatékosságában egyaránt, akkor is, amikor kihívón és ésszerűtlenül viselkedik. Viharos gyorsasággal, akadályt nem ismerve láncolt magához. Egykettőre elérte, hogy szerelmes legyek belé. Hogy szükségem legyen rá.
Váratlanul toppant az életembe, vad szenvedéllyel és ellenállhatatlanul. És most teljes egészében az enyém, miként én is az övé.
Most végre megértem őt.
És végre tudom, hogy valójában ki is ez a férfi.

743. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ava O'Shea
>!
B_Viki23 P

– Bármit teszek is, azért teszem, mert őrülten szeretlek. Még soha életemben nem éreztem így senki iránt. – Hangjába szemrehányó árnyalat keveredik, mintha engem akarna korholni a saját érzései miatt. – Rögtön elborul az agyam, ha csak felsejlik bennem, hogy elveszíthetlek. Őrületbe kerget pusztán a lehetősége is. Hidd el, tisztában vagyok a saját viselkedésemmel.

Kapcsolódó szócikkek: Jesse Ward

A sorozat következő kötete

Ez a férfi sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata
Laurelin Paige: Első érintés
Ken Follett: A katedrális
Tiffany Reisz: A szent
Maya Banks: Rajongás
Meredith Wild: Hardwired
J. Kenner: Forró rabság
C. J. Roberts: Seduced in the Dark – Megigézve a sötétben