Szia, ​Félelem! 12 csillagozás

Joar Tiberg: Szia, Félelem!

A FÉLELEM JÓ IS LEHET.
A FÉLELEM MEGTANÍTHATJA, HOGY MIT NE CSINÁLJAK.
A FÉLELEM FOGJA A KEZEMET.
SZIA, FÉLELEM!

Kiadói ajánlás: 4 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Csimota, Budapest, 2021
28 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155649691 · Fordította: Piróth Attila

Enciklopédia 1


Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Mariann_Czenema P>!
Joar Tiberg: Szia, Félelem!

Ez egy klassz kis beszélgetés/vitaindító olvasmány lehetne oviban, iskolában, mert a félelem elég sok formáját felsorolta, a hétköznapi megijedek ettől-attól helyzetből kiindulva, a családtagok elvesztéséig.
(fél csillag levonás a néhol fura, túl művészies rajzoknak szól)

csucsorka IP>!
Joar Tiberg: Szia, Félelem!

Jó tudni:
– Mesét nem csak este mondunk.
– A mesének akkor van értelme, ha lehet róla beszélgetni is.
– A képeskönyv is történetet mond el.
– Nem az a jó illusztráció, amit anyu szépnek tart, hanem ami megszólítja a gyereket.

Ha ezeket a tényeket itt feldolgoztuk, kezdhetjük is Joar Tiberg Szia, Félelem! című kötetét.
Oldalpáronként egy-egy mondatot találunk csak ebben a vékonyka könyvben, mégsem tudom azt mondani, hogy az illusztráció hangsúlyosabb, mint a szöveg, mert ez a néhány mondat rengeteget mond, nincs is szükség ennél nagyobb körítésre.

Az is biztos, hogy határozottan ellenjavallt azzal nyomasztani az elalvásra készülő gyermeket, hogy mennyi de mennyi minden van a világban, amitől félni lehet. De nappal, úton-útfélen, reggeli közben/után, buszon vagy villamoson, orvosi váróteremben meg egy csomó, mesélésre még kiválóan alkalmas helyen nyugodtan elővehetjük ezt a könyvet (is).
Ez a szöveg nem rémmese. Saját félelmeink feldolgozása mellett jó kis empátiára nevelő kötet: ha tudjuk, mások mennyi mindenen szoronghatnak, aggodalmaskodhatnak, retteghetnek (apropó, helló, fordító, szerettelek!), talán könnyebb elfogadással, türelemmel, szeretettel fordulni embertársainkhoz. Ezt a gyakorlást pedig nem lehet elég korán elkezdeni (és vénségünkre se hagyjuk abba!).

Annyit mondhatok, nem nagyon lesz a piacon olyan kötet, amire képes leszek négy és fél csillagnál kevesebbet adni, ha teljesíti a fent írtakat. Itt is ez történt, szóval küldöm a csillagokat, meg szívem minden szeretetét, és helló, Csimota Kiadó, szia, Félelem! ♡

Meryl P>!
Joar Tiberg: Szia, Félelem!

Ez a mesekönyv más, mint a többi. Reflektorba helyezi a gyerekek/felnőttek félelmeit. Ezzel akarja bebizonyítani, hogy rendben van, hogy félsz valamitől, de akkor tudod mit kell ellene tenned. Megtanítja, hogyan figyeljünk magunkra oda és másokra. Gyerekkel olvasva, mindenképpen kell utána beszélni az olvasottakról ez NEM ESTI MESE! Ez egy probléma felvető könyv, az illusztrációk is ehhez kapcsolódnak. Szükséges a beszélgetés és a mese utáni feloldás!

repe993 P>!
Joar Tiberg: Szia, Félelem!

Gyerekrajzokra emlékeztető illusztrációk, egyszerű szöveg, de tele sok nyelvi képpel: inába száll a bátorsága, cidrizik, halálra ijed, stb. ami nem biztos, hogy az óvodás korosztálynak mond valamit. Ellenben érdekes volt nekem, felnőttnek látni, milyen gazdag a nyelvünk, hogy ennyi kifejezés van benne a félelem kifejezésére. Kiskrampónak meg talán az volt benne a jó, hogy nagyon jól szavakba öntötte, hogy mitől is fél(het) az ember, olykor indokolatlanul, de jogos érzéssel.


Népszerű idézetek

Meryl P>!

A félelem jó is lehet.
A félelem megtaníthatja, hogy mit ne csináljak.
A félelem fogja a kezemet.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem

Hasonló könyvek címkék alapján

Benji Davies: Nagypapa szigete
Doris Rübel: Óvodás lettem
Izmindi Katalin – Mező Adrienn: Viszlát, hiszti!
Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős
Pálfay Adrienn (szerk.): A család
Lorena V. Pajalunga: Dinó jóga
Kertész Erzsi: NEM mese
Bartos Erika (szerk.): A bátorságpróba
Amber Stewart: Pisze úszni tanul
Jan Godfrey: Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa?