Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Csokoládés barack (Csokoládé 3.) 273 csillagozás
Nem mindig kap levelet az ember a halottaktól.
Négy év telt el a Csokoládécipő óta, és Vianne még mindig Párizsban, egy lakóhajón él Roux-val. Ám a változást hozó nyárvégi széllel levél érkezik egy halottól, és visszafújja őket Lansquenet-be, a délnyugat-franciaországi faluba, ahol Vianne annak idején csokoládéboltot nyitott…
Az elmúlt években azonban Lansquenet is megváltozott. Les Marauds-ban, a folyó túlpartján marokkói közösség telepedett le, tetőtől talpig feketébe öltözött, lefátyolozott nők járnak-kelnek, a levegőben tömjén, főszerek kif és mentatea illata úszik, és a templommal egy minaret néz farkasszemet… És nem csak a betelepülők hoztak magukkal változást. Vianne egykori ellensége, Francis Reynaud atya kegyvesztett lett, és fenyegetés veszi körül. Lehet, hogy Vianne az egyetlen, aki megmentheti?
„Nagyobb szükségünk van a varázslatra, mint valaha – vallja az írónő. – De az én varázslatom sosem a tűzijátékról szólt, hanem a… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 16
Szereplők népszerűség szerint
Vianne Rocher · Joséphine Bonnet · Reynaud atya
Kedvencelte 32
Most olvassa 5
Várólistára tette 139
Kívánságlistára tette 118
Kölcsönkérné 4
Kiemelt értékelések
No, mégis csak volt értelme trilógiát csinálni ebből, bár én azzal is kiegyeztem volna, ha csak két része van (ez és az első)…
Ez a rész visszatérés a gyökerekhez, azaz az első részhez. Újra a már jól bevált két szemszögünk van, és itt látszik is az írónő magabiztossága, ez már megy neki. Ebben már nincs mágia, csak képességek, amelyekkel teljesen jól ki lehet békülni.
Némileg reflektál a mai helyzetre, ami persze csak a véletlen műve, de jól időzítettem. Körbejárja a menekült és bevándorló-kérdést, a kulturális különbségeket, a kiközösítést, kirekesztést, a tolerancia hiányát, a másságot (és ezen nem a homoszexualitást értem) és a nők elnyomását/egyenjogúságát.
Csokoládé ebben sem nagyon van, de ételek, ízek, zamatok, illatok viszont már igen, ám én azért ebbe, sokkal jobban belementem volna… ez hiányzott nekem egy kicsit.
Ezzel együtt is, olvasmányos, érdekes, jól csúszik. Nem bánom, hogy a második rész mélypontja után csak rávettem magam, hogy befejezzem a sorozatot.
A mese folytatódik. Varázslat, gyűlölet, szeretet, szégyen és megbocsátás. Fordul a szél és a történet szövése is jóra fordul. Kardamom, levendula, kakaó, őszibarack illata és a késő nyár utolsó sugara mind-mind egy regényben.
Nos, a széljárás fordult egyet, és egy kedves halott levele révén visszafújta Vianne-ékat Lansquenet-be. Mert minden visszatér előbb-utóbb. A Csokoládé hangulata is, a második kötet kitérője után. Így már sokkal fogyaszthatóbb, sőt, újabb ízekkel gazdagodott – exotikus színek, illatok, zamatok kavarognak benne, és próbálnak hidakat verni az emberek közé, hiszen néha az étel az egyetlen közös nyelv, a világútlevél.
És miközben Vianne a sütés-főzés közepette azt próbálja megfejteni, vajon kinek lehet szüksége rá Lansquenet-ben, miért is fújta erre a szél, mint kóbor pitypangmagot, megismeri a faluba telepedett többi pitypangmag történetét is – ezúttal nem ő az idegen, hanem a pitypanggyorsasággal szaporodó muzulmán közösség. A helyzet minden kulturális, vallási különbözőség ellenére ugyanaz, az ember – erényeivel, bűneivel, esendőségével, lelkének minden pozitív és negatív rezdülésével – változatlan. A szereplők mintha tükörbe pillantanának, és néha ismerős arcot fedeznek fel benne, kezdik megérteni önmagukat és a mellettük vagy a néha látszólag velük szemben lévőt. Az új karakterek közül nem lehet nem szeretni a muzulmán közösség épp leköszönni készülő vezetőjét, a bölcs, öreg, nyitott gondolkodású Mohammed Mahjoubi alakját, aki Reynauld párjának tekinthető, vagy az Armande alakját idéző aranyos, vicces, nyílt szívű nagyit, Al-Djerbát. De Maya, a sötétszemű kislány is mintha Rosette kiegészítő társa lenne, Inés Vianne-é és így tovább. Hogy ne beszéljek a macská(k)ról. ;)
Néha a közhelyesség és szájbarágás határát súrolva, sőt átlépve, de fontos kérdéseket érint a történet – a külsődleges különbségek mögötti belső hasonlóságot, az elfogadás és kívülállóság, közösség és magány megélését, korlátaink tudatosítását, ezek legyőzést. Közben maga a történet nyomozás, ismét a gyökerek után – anyák és apák titkai után, melyek felfedése hozhat csak enyhülést, hiszen csak jóra nem vezethet az, ha az embert bármilyenféle tudatlanságban nevelik. A szinte krimiszerű nyomozás végig fenntartja az olvasó érdeklődését, és bizony meglepetéseket is tartogat. A tettes által kiszemelt bűnbak nem más, mint Reynauld atya, akinek meg kell tapasztalnia azok helyzetét és szeretetét, segítőkészségét, akikkel szemben annak idején ellenségesen és elutasítóan, vagy egyszerűen a merev szabályokat választva közömbösen viselkedett. És láss csodát: a személyes tapasztalat, a lelkiismeret hangja, a vívódások, őrlődések sora megmozdít valamit a le Curé lelkében. A cet gyomrában eltöltött három nap visszatéríti a maga Ninivéjébe, miután dzsinkként teljesít három kívánságot, akár az Aladdin-mesében. Igen, ebben a mesében összefőni látszanak az ízek. Fellebben a nikáb, felfedi rejtélyét, de gazdára talál Armande barackjának magja is, hogy gyökeret ereszthessen. Elindul egy gyógyulási, újrateremtési folyamat, igaz, nem mindenki számára, de hát az túl szép is volna. Mindenesetre Lansquenet az a mesés hely, ahol az ajtók mindig nyitva vannak, és ahol lassan egyesek kezdik megérteni Vianne anyjának üzenetét: az ember megválasztja magának a családját, némelyikünket pedig választanak…
Persze mindez túlzás, de néha kellenek az ilyen rózsaszín habos-babos, happy-endes varázsmesék – főként, hogy ezúttal a varázslattal csínján bántak, Vianne például jó pár esetben nagyon mellélőtt a logikájával, boszorkánymegérzés helyett egyszerűen nőként gondolkodott. Volt elvarratlan szerelmi szál is – talán egyszer majd visszasodor a szél ezekre a tájakra? Ki tudja.
Annak viszont nem nagyon örültem, hogy a fordító(k) nem hallott(ak) Papucsról. Az elején csak nagyot néztem, ki ez a Pantoufle… Azért utána illet volna nézni. A fülszövegben meg összeépítették a minaretet a falutemplommal, értetlenül olvasom: „(…) a Saint-Jerôme templom karcsú, csontszínű tornya – egy ezüst félholddal a tetején…” WTF? (Mondja valaki, hogy csak elírás, kimaradt a fülszövegből egy sor vagy valami.)
Úgy gondolom a valós életben is van egy szél, mely hol erre, hol arra fúj. Akárcsak a regényben. Nem csak a széljáráson, hanem a történet szereplőin is múlik, hogy jó irányba változzanak a dolgok. Nem csak egy krimit olvashatunk, hanem foglalkozik a keresztény és a muzulmán ellentéttel is. A muzulmán nők helyzetéről. Barátságokkal találkozhatunk, melyeknél nem számit a vallási hovatartozás.
Olvasás közben a számban éreztem a trüffel, a baracklekvár ízét. Egy finom forró csokoládé akár gyógyír is lehet.
Az első rész után elképzelésem volt, hova lehet húzni ezt a történetet majd még további 3 kötet erejéig. A második résznek bár megvolt a hangulata, annyira nem kapott el. Szerencsére ez a rész jól sikerült: visszatértünk a kezdetekhez- Lansquenet-be. Ez jó döntésnem bizonyult, máris jobban éreztem magam! Ezúttal nem Vianne lesz a „kivülálló”, hanem a muzulmán közösség. Komoly témákkal is szembekerülünk ezáltal: mint elfogadás, tolerancia, kultúrális/ vallási különbségek és a társadalom reakciója ezekre.
Indokolatlanul hosszúnak éreztem a könyvet, de Joanne csokoládé „varázslata” ezúttal is működött!
Nagyon vártam már a Csokoládé sorozat folytatását, kíváncsi voltam, mi vár a kedvenc kis családomra, és hát óriási kedvenc lett ez a regény is. Elképesztő, hogy Joanne Harris milyen mesteri érzékenységgel játszik az érzelmekkel, minden alkalommal nagyon mély rétegeket érint meg bennem.
Ebben a részben Vianne visszatér Lansquenet-sous-Tannes-ba, de a falu megváltozott, mióta elhagyta, és bizonyos értelemben a lakói is. Nagyon örültem, hogy újra a francia vidéken vagyunk, annak ellenére, hogy élveztem a párizsi kötetet, ennek a történetnek a hazája számomra már örökké Lansquenet-sous-Tannes marad. Ezt a kötetet kevesebb csokoládé és boszorkányság jellemzi, mint a Csokoládécipőt, ez alkalommal a közösség és az azon belüli emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe, és Vianne nagy döntése: hogyan tovább? Menjen vagy maradjon? Meg tudná szokni a falut életre szóló lakhelyként? Le tudna itt telepedni? Mi lesz a gyerekekkel, mi lesz Roux-val? Vagy ő már örök gyökértelenségre van kárhozatatva?
Joanne Harris nagyon ért a hangulatteremtéshez, ő nem egyszerűen elmesél egy történetet, ő megszólítja az olvasót a szereplőin keresztül, és magával ragadó atmoszférát teremt, ami, mint valami ősi varázslat, bárkit a hatalmába kerít.
Bővebben: https://kuloncvelemeny.wordpress.com/2023/03/13/joanne-…
Igaza van Joanne Harrisnek! Egyre nagyobb szükségünk van a csodákra és varázslatra, amik nem nagy dolgokban rejlenek, hanem apró gesztusokban, nyitott szívvel-lélekkel való odafigyelésben, mindennapi praktikákban. Bár Vianne Rocher és története közelről sem mindennapi, mégis bele tud simulni az ember. Sokkal több Vianne Rocher-ra lenne szüksége a világnak, hogy a felszíni festékeket megkapargatva feltáruljon az igaz való. És sokkal többször kéne hallgatnunk a szelet, hogy megértsük énekét.
Bővebben a könyvről: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2013/04/amikor-me…
Joanne Harris szívbéli kedvenceim egyike. Végre hozzàjutottam, hogy Csokolàdé trilógiájàmak harmadik részét is elolvassam! Ez alkalommal halott baràtnője meghagyàsa szerint tér vissza Vianne Rocher Lansquenetbe, ahol segítségére van szükség. A faluban, ahol 8 éve jàrt utoljàra, hatalmasok a vàltozások. A falu muszlim vallású új lakói s a régiek között komoly ellentétek feszülnek. Valahai ellenfele, Reynold atya pedig komoly veszélybe került. Az események központjában pedig egy bizonyos fekete burnuszos, gonosznak mondott nő àll. Viannéra vàr a rejtélyek megfejtése? Tud vajon segíteni? Úgy tűnik nem, hiszen Iris, a fekete leples nő durvàn elutasítja baràtkozási kísérletét, legendàs csokolàdéjàt is visszautasítva.
Elgondolkodtató regény, sajnos, nagyon aktuàlis, hiszen kreàlt ellenségképekkel, bizalmatlansàg elhintésével mesterségesen rontjàk napjainkban az emberek közötti kapcsolatokat. A végét nyitva hagyja az irónő, így mindenki reménykedhet a szàmàra megfelelőibb végkifejletben.
Meg kell, hogy mondjam meglepett a történet folytatása. A könyv első felében mindenféle hiányérzetem támadt. Hiányzott Zozie, a sok varázslat, és a kettőnél több szereplő látószöge. A végén vártam volna valamiféle csodát a kis Rosette-tel kapcsolatban, de csak gondolatban sikerült folytatnom a kislány fejlődését.
Az új szereplői megdöbbentettek. A sztori mondhatni ugyanaz és mégis más. Nekem szívem csücske lett Lansquenet az ott élő emberekkel együtt és ebből nem szabad kifelejteni Francis Reynaud-t sem.
A könyv hatására most legszívesebben kitanulnám a tartot kártyavetés tudományát, és megkóstolnék egy maréknyi trüffelt.
Népszerű idézetek
Az élet túl rövid és az idő túl drága ahhoz, hogy ostoba vitákkal töltsük.
392. oldal, A Kelyhek Lovagja - 9. - Augusztus 26., csütörtök (Ulpius-ház, 2012)
Az Élet, akárcsak a szél , olyan helyekre visz minket, amelyekre a legkevésbé számítottunk, és közben folyton változtatja az útirányt, így a végén koldusokat koronáznak királlyá, királyok buknak a mélybe, a szerelem közönnyé fakul, és esküdt ellenségek szívbéli jó barátokként, kéz a kézben szállnak sírba.
100. oldal, Első negyed - 4. - Augusztus 17., kedd (Ulpius-ház, 2012)
Éveken át utaztam anyámmal, s ez megtanított arra, hogy az étel világútlevél. A nyelvi, kulturális vagy földrajzi korlátokra fittyet hányva az étel átlép minden határt. Étellel kínálni valakit annyit tesz, mint baráti jobbot nyújtani, az étel elfogadásával bekerülhetünk a legzártabb közösségekbe.
106. oldal, Első negyed - 5. - Augusztus 17., kedd (Ulpius-ház, 2012)
Amikor nyugtalanság gyötör, főzök; szeretem az egyszerű recepteket, az alapanyagok előkészítését, a tudatot, hogy ha követem az előírásokat, az elkészült étel soha nem okoz csalódást. Bárcsak az emberek is ilyenek lennének! Bárcsak a szív is ilyen egyszerűen működne!
209. oldal, A Fehér Autan - 10. - Augusztus 22., vasárnap (Ulpius-ház, 2012)
A sorozat következő kötete
Csokoládé sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Heather Webber: Éjfélkor a Fekete Rigó kávézóban 91% ·
Összehasonlítás - Anne L. Green: Egyszerűen bonyolult 87% ·
Összehasonlítás - Hugyec Anikó: Túl hosszú út 98% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Visszatérők 94% ·
Összehasonlítás - Jodi Taylor: Semmi lány 93% ·
Összehasonlítás - Farkas Andrea: A Főnök ajánlata 93% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Árvák 93% ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok 92% ·
Összehasonlítás - Colleen Hoover: November 9. 91% ·
Összehasonlítás - Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? 92% ·
Összehasonlítás