Csokoládécipő (Csokoládé 2.) 344 csillagozás

Joanne Harris: Csokoládécipő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ugye ​emlékeznek még Johnny Depp rosszfiús mosolyára és Juliette Binoche kacér boszorkányára? Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára.

Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után.

Ekkor robban be az életükbe Zozie de l'Alba, a gyönyörű, szenvedélyes bohém, aki… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
546 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540023 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin, Térfy Anna

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Vianne Rocher · Zozie de l'Alba · Anouk · Jean Loup · Roux · Thierry le Tresset

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Montmartre


Kedvencelte 48

Most olvassa 16

Várólistára tette 158

Kívánságlistára tette 103

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
h_orsi P
Joanne Harris: Csokoládécipő

A cselekmény nagyon egyszerű, de a gonosz és a jó közötti határok itt is elmosódnak, mint az előző részben. A bonyodalom több rétegű, akárcsak egy csokoládé.
Tetszett, hogy mind Vianne mind Zozie előéletéből rengeteg dolgot megtudtunk. Voltak benne aranyos és rémisztő mesék is, amik párhuzamban álltak a könyvbéli illetve múltbéli történésekkel is.
Az első könyvhöz képest viszont eléggé laposra és unalmasra sikeredett. Nem tudta megugrani ugyanazt a szintet. Míg az első kötet csak sejtet, addig ez a könyv nyíltan kezeli a mágia és a varázslat fogalmát, nincsenek benne kétértelmű mondatok, amik gondolkodásra sarkalnának. A vége és a „csavar” kiszámítható, hiszen minden szépen le van írva és vezetve már az első oldaltól kezdve.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/04/gasztrokedd-3.html

>!
krlany I+SMP
Joanne Harris: Csokoládécipő

Ezzel hej, de nagyon megszenvedtem.
Annyira érződik rajta, hogy csak azért készült, mert az előző rész akkora sikert aratott és akkor miért ne húzzunk már le róla még egy bőrt…
Túl van írva. Az első 120 oldal úgy, ahogy van kidobható. Nem történik benne semmi és tömény unalom. Kb. a közepétől indul be igazán, úgy a 230. oldaltól. Akkor egész jól peregnek az események.
Ebből hiányzik már a szép nyelvezet, a morfondírozható gondolat. Míg az első részben a csokoládé szenvedély, itt csak kellék. Míg ott sejtetés van, meg finomutalásféleképp, itt már arcodba nyomják, hogy mágia, varázslat és ettől nagyon olcsóvá lesz az egész…
Az első részben két szemszögből elmondva látjuk a történetet, itt viszont háromból, amit egyáltalán nem tud kezelni az író. Túl sok neki, ezért is kidobható az eleje, mert nem elég, hogy semmi nem történik, de azt legalább három szemszögből ragozzuk.
… és a nagy végső párharc meg annyira bugyuta…

5 hozzászólás
>!
OlvasóMókus
Joanne Harris: Csokoládécipő

Be kell vallanom, hogy A Csokoládé című könyv nekem nem annyira tetszett. A filmet sokkal jobban szeretem. Aztán, amikor egy kihívásra ezt a könyvet kaptam, nagyon nem örültem neki, azt gondoltam, hogy ez egy merő szenvedés lett. Aztán elkezdtem olvasni és már az elején teljesen magába szippantott az egésznek a hangulata, az atmoszférája, a színek, az illatok. Tetszettek az apró varázslatok, a Balesetek. Azt hiszem, amikor a Csokoládét olvastam, még nem voltam eléggé nyitott az ilyesfajta történetek iránt. Azóta sokkal befogadóbb lettem.
Jöhet a harmadik rész is.

>!
eme P
Joanne Harris: Csokoládécipő

A Csokoládé Vianne-jának az állandóság, a gyökerek utáni fájó vágyakozása mintha megvalósulni látszana ebben a második részben. Szélcsend van, nyugalom – nagyvárosi szürkeség, párizsi tömeglét. A kis család névtelenül, pontosabban álnéven, szinte észrevétlenül éli sablonéletét. A régi Vianne halott – megtagadta önmagát, elhallgattatta hangjait, eltompította fényeit, mit mondjak: üzletben vásárolja a csokoládét, a süteményt… Anouk egy kamaszkorába lépő, lázadozó, beilleszkedni próbáló, de mégis idegenül sugárzó lény, aki útbaigazításra, tanácsra vár, de eltávolodott anyjától… És itt van a kis Rosette, a fogyatékos, de rendkívül különleges, tehetséges kislány, akit másságával kellene elfogadnia az egyformaságot mímelő társadalomnak. Meg persze Thierry, a megtestesült konformizmus és kiszámíthatóság, az életét szabályok, pontos tervek, irányvonalak mentén behatároló és élő férfi, aki mellett, úgy tűnik, Vianne megpróbálja lehorgonyozni életét. Egyértelmű, hogy minden ez, csak nem szabadság, nem őszinteség és nyugalom.
Ebbe a világba robban bele a mindenkit könnyen megnyerő, életvidám, színes-nonkomformista Zozie de l’Alba, aki, mint annak idején Vianne, felrázza az állóvizeket. Halottak napján indul a történet – halottak, tetszhalottak, lélekben és emlékekbe eltemetettek kísértetei nyugtalanítják a szíveket, majd támadnak fel, és lépnek egyenként színre. Közben meg lassan az is kiderül, hogy bár érdekes módon, mintha mozgásba lendülnének a dolgok Vianne-ék életében (az addig unalmasan csordogáló cselekményt is beleértve), ez a lendület gyanús, titokzatos…
A három szólamból összefonódó elbeszélés Zozie-szála egyre inkább felfedi a nyalókacipős idegen valódi arcát – azt a láthatatlan arcot, amely tükörlénye mögött lakik. Az ellopott identitások, életek, szívek mögött megbújó Gonoszt. A Fekete Embert, a gonosz boszorkát, a Démont, Sátánt – nevezzük, ahogy akarjuk. Azt, aki, ha tükrébe nézel, azt mutatja, amit látni szeretnél, elcsábít, becsap, és kérlelhetetlenül magával ragad. Azt, aki bárhol bárki lehet, és bármikor lecsaphat a mit sem sejtőre.
A harc tárgya ezúttal a rendkívüli képességekkel rendelkező, fiatal, formálható, befolyásolható Anouk. Szólamában a kamaszlányok bizonytalansága, útkeresése, tétova lépései, kétségei, meg-megvillanó dacolása, lázadása és magánya rajzolódik ki – az egyéniség keresése, a szabadságvágy. Viannéban az anyaság megannyi kérdése – az állandó féltés és félelem, mely gyávává, megalkudóvá, hazuggá tesz, mert biztonságot keres – minden áron.
Anyáktól való menekülés, anyáktól való elszakítottság, anyákhoz való visszatérés íve feszül Vianne és Anouk titkokkal sűrűsített történetében.
Akár jó regény is kerekedhetett volna belőle, az első részhez hasonlóan.
Aztán mégsem így történt. A kamasz-szülő viszony, beilleszkedés és önmegtagadás, a csábító Gonosz és az unalmasnak és erőtlennek látott anya által felajánlott út közti választás kérdésének megrajzolása elmélyítés helyett felszínes mágiába és varázslásba sekélyesedik, túl sok a varázsjel és bűbáj, az amúgy is túlírt elbeszélést töredezetté és mesterkéltté teszik a hamelni patkányfogótól Peter Schlemihl történetén át ismert és ismeretlen történetekre, mesékre való utalások, sőt akár több oldalas mesék és a szinte szentenciaszerű megnyilatkozások. Túl harsány minden a Csokoládé visszafogottan varázslatos világához képest. A végső összeütközés meg olyan, mintha egy gagyi bollywoody filmből vette volna kölcsön a szerző.
Mindenesetre, túléltem, végül a szélidézés is szerencsésnek bizonyult, mert Zozie-nak köszönhetően Vianne feltámadt holtából, ismét magára talált, és Anouknak is igaza lett: inkább legyen az ember különc, mint klón. A harmadik rész szerencsére már ismét az igazi Csokoládé ízét idézi.

>!
sztinus P
Joanne Harris: Csokoládécipő

Túl mágikus volt, pedig szeretem ezt a fajtát. Mégis soknak éreztem. Jó a sztori, tetszettek az új alakok, de alig haladtam vele, kicsit kínlódtam közben.

>!
mazsolafa
Joanne Harris: Csokoládécipő

Most azonnal akarok egy csokoládéboltot, amelyik varázslattal és melegséggel teli és a párizsi Montmartre-on lengeti a szél a kicsiny, sárgára festett tábláját.

1 hozzászólás
>!
B_Vivien_Kitti
Joanne Harris: Csokoládécipő

Hűha, de nagyon nehezen ment :/
Az első része még csak-csak, de ez… :/
Az egész könyvet túl írtnak éreztem, minden túl volt magyarázva és leírva.
Jobban örültem volna, ha itt is csak érezteti velünk a varázslatot, a bűbájt, Harris. Szerintem az előző részben az tetszett a legjobban, hogy csak sejtettük a légkörben, Vianne körül. Ott rejtélyes volt, itt kicsit előtérbe került, amit én sajnáltam.
A szereplők nem nőttek most a szívemhez.
Amit a legjobban sajnálok, hogy nem éreztem azt, amit a csokoládédéban. Ez mű volt :/
Az első rész eredeti.

>!
Briza
Joanne Harris: Csokoládécipő

Ez tetszett legjobban az egész trilógiából. Lehet hogy a sok varázslat teszi, vagy a történet 3 szemszögből való feldolgozása, ami csak ebben a kötetben fordult elő. Először ugyan zavaró volt, mert előfordult, hogy nem jöttem rá elsőre kinek a gondolataiba csöppentem bele, pedig a fejezetek elején ismétlődő jelképek mind egy-egy szereplőt helyettesített, amibe időnként belekavarodtam. Ezt az egyetlen zavaró tényezőt félretéve engem teljesen levett a lábamról.
Zoziet már-már megkedveltem, s a következő kötetben kifejezetten hiányzott. Úgy érzem ez a rész, mint olvasót teljesen elkényeztetett. Minden kirakós darabka rendben a helyére került. Itt akár be is fejeződhetett volna a történet.

1 hozzászólás
>!
Bur3sz
Joanne Harris: Csokoládécipő

Egy kicsit Óz, egy kicsit Mary Poppins, egy kicsit Alice…. Mindezeket egybe gyúrva, fűszerezve finomabbnál finomabb csokoládékkal, és kész is van a Csokiládécipő. Kedves mese felnőtteknek.. A haemadik rész is már olvasásra kész. Számomra kihagyhatatlan. Így lesz kerek az egész. :)))

>!
Amadea
Joanne Harris: Csokoládécipő

Aki – hozzám hasonlóan – azért halogatja az olvasását, mert fél a csalódástól, nyugodtan ugorjon neki! Igen, más, mint a Csokoládé, de egyáltalán nem rosszabb: sötét, baljós hangulat, varázslatok, érdekes mondák és mesék, néhány ember hétköznapi problémáival vegyítve. Nem lehet nem szeretni.
(Bővebben majd a linkeknél.)

19 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Nixyke

A gyerekek olyanok, mint a kések, mondta az anyám egyszer. Nem akarattal , de vágnak. És mégis ragaszkodunk hozzájuk, és magunkhoz szorítjuk őket, míg kiserked a vér.

304. oldal

>!
jancsibohi +SP

Azt mondják a Montmartre az utolsó falu Párizsban, és a Butte-nek ez a része szinte a vidéki Franciaország paródiája: kávéházak és kis palacsintázók, rózsaszínre és pisztáciazöldre festett házak, az ablakokon hamis zsalugáterek, a párkányokon muskátli, minden tudatosan festői, az utánzott báj mozidíszletszerű miniatűrje, ami alig palástolja a hely kőszívűségét.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Montmartre · Párizs
>!
judkacag

(…) amikor először döbbentem rá, hogy az élet – az emberi élet – nem más, mint egy halott levél a szél hátán, melyet felkap, összegyűjt, eléget, vagy eldob a sors, ahogy épp adódik.

290. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · szél
4 hozzászólás
>!
Miamona

– Nem létezik varázslat – jelentettem ki.
– Akkor hívd másnak – vont vállat. – Ha úgy tetszik, nevezd viselkedési módnak, karizmának, hücpének, igézetnek vagy bájnak. Alapvetően arról van szó, hogy kihúzzuk magunkat, az emberek szemébe nézünk, lehengerlő mosolyt villantunk rájuk, és azt mondjuk: csessze meg, káprázatos vagyok!

158-159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zozie de l'Alba
>!
Telena

– Inkább legyek különc, mint klón.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anouk
>!
julietbordeaux

De a név soha nem csupán egy név. Ha valaminek nevet adunk, hatalommal ruházzuk fel, olyan érzelmi jelentőséget tulajdonítunk neki, amivel az én csendes kis boltom mostanáig nem rendelkezett.

168. oldal

>!
_noémi

A világegyetem kiegyenlíti a könyvelést. Mindenért fizetni kell, még egy varázsigéért, egy talizmánért, egy homokba rajzolt körért is. Teljes árat. Vérrel.
A világegyetemben ugyanis szimmetria van. Minden kis szerencséért egy csapással fizetünk, mindenkiért, akinek segítettünk, egy szívfájdalmat kapunk. Az ajtó fölé vörös selyemzacskót akasztunk, és valahol lehullik egy árnyék. Gyertyát gyújtunk, hogy elűzzük a balszerencsét, és a túlsó oldalon valakinek tüzet fog és porrá ég a háza.

126-127. oldal

3 hozzászólás
>!
ellinor

Mert a szél egyet jelent a változással, változás nélkül pedig a világ elpusztul.

294. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szél
>!
Aamu

De a város egyfajta láthatatlansággal ruházza fel azt, aki erre vágyik. Nem voltunk már színes papagájok a verebek között, hanem az őshonos madarak színeit öltöttük fel – hátköznapiak és szürkék voltunk, nehogy bárkinek is feltűnjünk, akár első pillantásra is. Az anyám New Yorkba menekült, hogy meghaljon, én Párizsba, hogy újjászülessek. Beteg vagy egészséges? Gazdag vagy szegény? Boldog vagy boldogtalan? A város nem törődik velünk, más dolga van. Nem kérdez, csak elmegy mellettünk, egyetlen vállrándítás nélkül megy az útjára.

Kapcsolódó szócikkek: Párizs · Vianne Rocher

A sorozat következő kötete

Csokoládé sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Emily Brontë: Üvöltő szelek
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Gabriela Adameşteanu: A találkozás
E. M. Forster: Út Indiába
Hamvas Béla: Karnevál
Lennart Frick: Ráklépésben
Henrik Ibsen: Nóra
Ali Mafoma: A paradicsom zöldje
Robert Browning: Robert Browning versei