Blackberry ​Wine 85% 13 csillagozás

Hiába olvastam már háromszor is magyarul, valahogy mostanra fogott meg igazán a történet. Pedig imádtam az elmúlt tíz évben is, de ahogy telnek az évek, rétegződőm és tapasztalatokat szerzek, úgy válik élesebbé, hogy mennyi mindenről is szól ez a regény.
Hozzátenném, hogy – mint kiderült – van egy US és egy UK kiadása a kötetnek. Az amerikai verziót fordították le nálunk, és most a britet olvastam. Az elején akadtak furcsa dolgok, amik valahogy nem rémlettek, ezért összehasonlítottam a kettőt. A pár órás sokkot, miszerint Szűr-Szabó Katalin kihagyott részeket, majd megtoldotta a sorokat, felváltotta a homlokon csapás. Szűr-Szabó Katalin remek fordító, szerintem jobb a regény magyarul, mint eredetiben. A lényeg, hogy vannak részek, amik az eredeti brit verzióban mások, főleg az elején, de a közepén is fellelhető egy fejezet, ami a magyarban nincs benne. A legvégén is kapunk egy plusz bekezdést. Furcsa volt így olvasni, és nem értem, miért történt ez így. A legszembetűnőbb példa, hogy az eredetiben konkrétan egy bor mesél – semmi drasztikus, magára csak néha tér ki, azt is teszi elegánsan –, míg az amerikai/magyar verzióban nem.

A könyv sokrétű, sok mindenről szól. Ott van Joe bácsi az öregség kérdéskörével, és hogy mire lehet egy életet használni; az ő kertje és mágiája, babonái; Jay-jel való kapcsolata. Maga a fiatal Jay, aki mindent megél Joe bácsival, amit a szüleivel nem tud – a kezdeti csodálatot, issza minden szavát, hisz benne, majd a csalódást, a mérget, aztán a megbánást. Jay és a helyi banda, akik miatt nem mer ide vagy oda menni, mert azok ott lesznek. Aztán az első barátság története, egy másik kultúra megismerése. Joe bácsi félelme, hogy a nagyváros, az iparosodás felfalja Pog Hillt.

A jelenben ott van a médiaéhes Kerry, aki se lát, se hall. A toxikus kapcsolata Jay-jel. Jay depressziója, vagy inkább fásultsága, impulzus vásárlása.
A francia falu mindennapjai (ami amúgy ugyanaz a helyszín, mint a Csokoládéban), a helyiek összeütköztetése – valaki szeretné, ha fejlődne a város, lennének turisták, éttermek, más pedig szeretné, ha minden maradna a régiben.
Marise alakja, ami rengeteg kérdést felvet, és ezzel előkerülnek a mentális betegséghez való káros hozzáállások, amiket lehet, hogy a szeretet visz előre, de közben rettentően káros. Marise-t még mindig nem kedvelem, valahogy az ő karaktere még mindig kilóg. Bezzeg a lánya, Rosa, és Clopette <3.

Ha nagyon trendi akarok lenni, ez egy tiszta cottagecore könyv. Van benne nyüzsgő várostól való elvonulás, földművelés, bíbelődés zöldségekkel, virágokkal, lelassulás. Most még inkább átéreztem mindezt.

A vége egy kicsit csalódásként hatott, mert maradtak nyitott kérdések, és minden csak most indult volna be, de végül is célba ért Jay, Marise rejtélyére fény derült, még Kerry is megkapta, amit kellett neki.

Kellemes, enyhe mágikus realizmussal átitatott regény, amit szerintem pár év múlva megint újraolvasok, mert egyszerűen jólesik, nosztalgiával tölt el, eszembe juttatja saját gyerekkorom zsarnok iskolatársait, a folyópartot, ahol rengeteget lődörögtünk, a nagypapámat, akinek szintén volt szőlője, és mindig emlékeztetni fog rá, hogy a materiális javak nem minden.

Könnyen olvasható volt, ez pozitívum, viszont kevésbé érdekes. A gyermekkori részeket érdekesebbnek tartottam, mint a jelenkorit. Kevésbé varázslatos, mint amire számítottam, viszont bort ittam közben, vörösbort.

Szívmelengető.

Hogy egy kicsit bővebben is kifejtsem :)
Ki ne gondolt volna már arra, hogy fogja a cókmókját és elköltözik egy bájos vidéki városba, szőlőt termeszt, gyümölcsöse lesz, hogy épít magának egy csöpp menedékhelyet, ahol elrejtőzhet és biztonságban lehet. Én rengetegszer eljátszottam a gondolattal, milyen lenne ilyen „csendben” élni. Egy kicsit visszautazni az időben, egy kicsit lassítani, úgy, hogy jusson idő egy kis varázslatra. És ez a könyv ezt tudja. Lelassít és körbevesz valami bársonyos, meleg burokkal, eláraszt ízekkel és illatokkal, varázslattal. Layman's alchemy. . . . The magic of everyday things.

Jaj, milyen jólesett elolvasni ezt a könyvet! Joanne Harris 'happy end'. :D

A leírás alapján nem nagyon lehet sejteni mi is vár igazából az emberre ebben a regényben. Elképesztő utazás. A történés ugyan kevés, de a regény teljesen lekötött és misztikus hangulata, a borok suttogó szavai, a szellemvilág közelsége, bámulatosan van összerakva és jólesően különös érzést hagy az emberben.

Hamisítatlan Joanne Harris. Nagyon francia, nagyon misztikus, nagyon romantikus történet. Eléggé meglepő és érdekes volt az elbeszélő személye, kreatív ötlet volt az írónőtől. Nem ez lesz tőle a kedvenc művem, de azért tetszett.