Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Aludj kislány 198 csillagozás
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost… Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.
Eredeti megjelenés éve: 1993
Enciklopédia 17
Kedvencelte 14
Most olvassa 9
Várólistára tette 92
Kívánságlistára tette 32
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Van ebben a történetben valami taszító és itt most nem a témájára gondolok. A pedofília és megszállottság egy remek alapötlet, de valahogy egész végig éreztem, hogy nem ebben a formában.
És pontosan tudom most már, hogy a karakterekkel volt a legnagyobb problémám. Én egyszerűen mindenkit utáltam az elejétől a végéig.
Henry, bár beteg, mégis kerestem azt az egy pontot, amitől igazán azonosulni tudtam volna vele, de nem találtam. Nagyon akartam érteni, minden gondolatában ott akartam lenni, de kívül rekedtem és ez nem változott a történet végéig sem.
Effie a kis „naiv” és egyben minden bosszúságom megtestesítője.
Mose pedig sablon a rosszabb fajtából.
A történet súlyos témáját tekintve, de nem éreztem a kidolgozottságot és a mélység is hiányzott.
Igazán kár érte.
Mivel utazókönyvként „kaptam”, ezt itt is szeretném megköszönni.
Joanne Harris bevásárlólistája:
– kardamom, szegfűszeg, szerecsendió a hétvégi pitéhez;
– az a szép, bordó-ezüst kasmírsál, amit a szerkesztőmhöz menet láttam a kirakatban (ahova az új kézirattal mentem és azzal a céllal, hogy megvitassuk a regényeim magyarországi kiadásának további sorsát);
– vajas cipó, sajt és bor a holnapi reggelihez;
– egy csokor cakkos szélű, lilával csíkozott, krémfehér tulipán, hogy a tavaszt ünnepeljük.
Én még ezt is szívesen olvasnám tőle.
Releváns tartalom:
Hat évvel ezelőtt – megtaláltam az akkori jegyzetem a regényben – próbálkoztam az Aludj, kislány!-al [nem vagyok hajlandó megfosztani az írásjeleitől a címet, nem akarom én megkopasztani], akkor elég képtelen, vontatott szituációt láttam kibontakozni, most viszont három nap alatt végigszaladtam rajta, és nem untam, hanem szántam a szerencsétlen Effie-t, akit folyton csokoládéval meg laudánummal tömtek, és csak azt akarták, hogy aludjon. Szeretem a kísértethistóriákat, és ha ezt Joanne Harris műveli, miközben az emberi lélek szennyes, sötét oldalát örökíti meg a maga egzotikus, szórakoztató módján, akkor szinte biztos, hogy jó élménynek nézek elébe.
Azt már a partvidékieknél is megállapítottam, hogy Harris majdnem minden műfajban profi, aztán később azt hiszem a Csokoládécipőnél estem nála komolyabban dilemmába, hogy ez a nő most vagy skizofrén, vagy zseni. Van pár száz könyv mögöttem, de nem találkoztam még olyan szerzővel, aki ennyire meghatározhatatlan lett volna; akinek szinte egyik könyve sem hasonlít a másikra, de még csak az író sem sejlik ki mögüle, mintha mindet más írta volna. És mégis felismerhető! Sőt! Szerethető! :) Az 'Aludj kislány' leginkább a 'Szent bolondok'ra emlékeztet, főleg szerkezetében, elbeszélésmódjában. De nyelvezete szebb annál, a képei sokkal érzékletesebbek. Ezzel a könyvvel engem végleg meggyőzött, Harris attól jó, hogy sohasem Harris. Kész. Végérvényesen fan lettem!:)
Hát ez egy iszonyatosan elvont könyv, amit kicsit vártam is, hiszen az eddig olvasott 2 könyvem az írónőtől hasonlóan különbözött a megszokottól.
El sem tudom dönteni, hogy melyik karakter volt a legbetegebb. Chester-től nagyon undorodtam, a függősége spoiler na meg persze a viselkedése miatt Effie-vel szemben. Effie-t leginkább csak sajnáltam spoiler. Mose csak egy szokásos élvhajhász, de egyszerűen hihetetlen, hogy spoiler. Fanny és varázs szál nekem túl elvont volt, de szép kis kerek történet lett a végére.
Az volt a szándékom, hogy beleolvasok ebbe a könyvbe, és ha nem nekem való, akkor nem töltöm vele az időmet. Igazából egyáltalán nem nekem való, mégsem tudtam abbahagyni az olvasását, és annak ellenére, hogy a történet sok-sok mozzanatát nem sikerült értelmeznem, izgultam és borzongtam, folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet. Sőt, még azt is elmondhatom, hogy sikerült leküzdenem az állandó „Ez hogyan lehetséges?” érzésemet és ez Joanne Harris stílusának köszönhető elsősorban. Valamit tudhat, ha még az én túlzottan földhözragadt gondolkodásomat is le tudja kötni egy ennyire misztikus történettel.
Nagyon összetett regény, még a műfaját sem sikerült meghatároznom. Ha akarom, krimi, ha akarom, dráma, de fantasy regénynek is tekinthetem. Sok-sok terhelt ember, furcsa kapcsolatokkal és gondolkodással, rejtélyek, misztikum, egy csipetnyi boszorkányság, régi gyilkosságok, pici nyomozás, bosszúvágy és bosszúállás. A karakterek is összetettek, némely erős egyéniségről menet közben kiderült, hogy egy gyenge jellem, vagy akár rejtőzködő gyilkos, a látszólag gyenge, megtört asszony néha különös erőt mutat, senki sem az, akinek látszani akar, és sokszor nem tudtam eldönteni, hogy egy-egy szereplő jó vagy gonosz. Tetszett a váltott szemszög, ez a forma mindig tudott újat hozzátenni a cselekményhez, nem zavart egyáltalán.
Nem ez volt a legjobb könyv, amit Joanne Harristől olvastam, mégis jó hogy rátaláltam, mert legalább tudom, hogy van olyan misztikus regény, ami nekem is tetszik.
Rendesen meglepett ez a könyv, Joanne Harris egy teljesen más írásmódot és történetet tárt elénk, mint amit megszokhattunk tőle. Elsőre furcsa is volt, idegenkedtem tőle, de végül megbirkóztam vele. Az elején még eléggé untam, de végül hozzászoktam az írásmódhoz és érdekelni kezdett ez az elvont, beteges történet. A főszereplők mentálisan nincsenek igazán rendben (enyhén szólva), az ő szemükön, váltva halad a történet, mely így igazán furcsa hatást kelt. A történetet egy misztikus szál fogja át, ez igazán jól ki lett találva, jól felépített és kerek. Még mindig nem tudom mit is gondoljak igazán erről a könyvről, az egyetlen szó, ami számomra jól leírja, az az, hogy furcsa. De nagyon. :)
Elég homályos a történet míg rá nem jön az ember, hogy miről is van szó. Zavart, hogy minden fejezet váltakozva más szemszögéből írta le a cselekményt, bár ez valahol jó volt, de inkább kaotikus volt. Volt olyan fejezet amikor nem is tudtam eldönteni kinek a szemszöge(egy volt ilyen).
Szereplők:Henry totál őrült és pedofil,és még mindig nem tudom mi lett az anyjával…nekem nem derült ki egyértelműen, hogymit tett vele.
Mose,szerencsételn…csak rossz nőbe lett „szerelmes”.Az élet sajnos igazságtalan.
Effie:a tipikus naiva, amíg nem nyitják fel a szemét.Különleges képességgel.
Fanny: a huncut kurtizán boszorkány. Halott lánya miatti bosszúvágya mindent felülír. Effie képességét is képes volt felfedezni.
Alapvetően jó és érdekes történet, de annyira nem jött be.Voltak részek amik annyira ködösek,hogy nem élveztem annyira a sztorit.
Utazókönyvként került hozzám a könyv, amit köszönök. Érdekes volt egyébként olvasni, az írónőtől nem olvastam még, így nem tudtam mire számítsak. Viszonylag gyorsan haladtam vele, olvastatta magát, de az írónő stílusa nekem nem tetszett. Maga a téma és a történet egyébként érdekes volt, bár Henryt szívesen fejbe vágtam volna, mert visszataszító egy karakter volt.
Evidens, hogy nem ez lesz a kedvenc Harris-regényem, de ebben a történetben is megtalálhatóak a rá oly jellemző írói elemek, képek, fordulatok, a sajátos “mágiája”.
Újra kéne olvasnom a kedvenceimet…
Népszerű idézetek
… egymásnak szívbéli emlékeket mesél a
szép kőr-fiú és a pikk-dáma komoran.
Mose igen hatásosnak találta e sorokat, és egy „mocskos párizsi kávéházi” jelenetet képzelt el, ahol „fűrészporral szórták fel a padlót, és abszintos üvegek vannak az asztalon, amelynél egy fiatalember ül, és a szív bubit tartja a kezében, mellette pedig egy gyönyörű hölgy éppen kijátssza a pikk dámát”.
Egy férfi könnyen beleszerethetett. De nem én.
Mégis volt benne valami, ami egyszerre volt hűvös és végtelenül buja, ami meghaladta a kislányosságát, és ami lángra gyújtott bennem valami szunnyadó érzést. Merőben új élményt jelentett: úgy éreztem magam, mint egy alkoholista, akinek ízlelőbimbóit erős, mámorító italok tompították el, de életében először édeskés gyermekitalt kóstol. Hozzá hasonlóan én is élveztem az újdonságot, a szokatlan édességet. Fogalma sem volt jóról vagy rosszról, akárhová vezettem, követett, remegett a gyönyörtől, ha megérintettem, és csüngött a szavaimon. Többet beszélgettem vele, mint addig bármelyik nővel, és a jelenlétében megfeledkeztem magamról: meséltem a költészetemről és a festészetemről, az álmaimról és a vágyaimról
81-82. oldal
Az eget a fejünk fölött repkedő dolgok töredékei töltötték meg: se hold, se csillag, csak sötét hópelyhek, amelyek éjszakai pillangókként kavarogtak a lámpás körül. A föld hamuszínű volt, mint a hold, mintha a föld és az ég egy irtózatos éjszakára helyet cseréltek volna.
316. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- David Mitchell: Csontórák 83% ·
Összehasonlítás - Valérie Perrin: Másodvirágzás 93% ·
Összehasonlítás - Jeffrey Archer: Párbaj 93% ·
Összehasonlítás - Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve 92% ·
Összehasonlítás - Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? 92% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: Ott leszel? 89% ·
Összehasonlítás - Jessie Burton: Múzsa 88% ·
Összehasonlítás - Michel Bussi: Fekete vízililiomok 88% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka 87% ·
Összehasonlítás - Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy 87% ·
Összehasonlítás