A ​walesi királyné (Hódítók asszonyai 1.) 82% 43 csillagozás

Az élet sokszor nehéz és kegyetlen,a történelem pedig már számtalanszor igazolta ezt.Gondoljunk csak a világháborúkra,az ezt megelőző korok nagy eseményeire,vagy akár jelen esetben itt van a 11.századi Anglia.Engem régóta érdekel már a középkor,és mindig szívesen olvasom az e korban játszódó könyveket,melyekből nincs igazán sok,olyan pedig ami egykor létező személyek történetét dolgozza fel valósághűen még kevesebb.Ezért is különleges ez a könyv,hiszen nem csak hogy valós személyeket állít a középpontba,hanem az írónő történelemnek megfelelően igyekezett megírni azt.Minden elismerésem az övé,hiszen nem kevés kutató munkájába kerülhetett a szükséges információk megtalálása,különösképpen mivel erről a korról nem született túl sok mélyreható feljegyzés.Ugyanakkor Joanna a maga elképzeléseit és ötleteit is beleszőtte a regénybe,ezzel pedig élvezetessé tette a könyvet és a száraz tényeken túl jóval többet kapunk.Nagyon elégedett voltam a szöveggel is,abszolút korhűnek éreztem nem úgy mint más hasonló könyveknél.És persze nem utolsó sorban örülök,hogy valami újat ismerhettem meg Anglia történelméről. Edyth valóban figyelemre méltó asszony lehetett,hiszen ő az egyetlen nő a ki nem csak Wales,hanem egyben Anglia királynéja is volt.Fontos szerepet kap még a történetben Edyth és Lady Svana barátsága is,és bevallom nagyon elgondolkodtatott hogy egy igaz barátság kibírná-e azt ami végül itt bekövetkezett(manapság nem hinném)viszont régen másabb volt a dolgok megítélése.Mindenesetre tetszett a könyv és nem bántam meg hogy elolvastam,még a bennem hagyott keserédes érzések ellenére sem,hiszen ahogy az értékelésem elején már utaltam rá a valóságban az élet nem mindig ad olyan befejezést amire számítunk.Ajánlom a történelmi műfaj kedvelőinek,de ha valaki rózsaszín szerelmi történetre vágyik akkor ez nem az ő könyve.

Alison Weir vagy Philippa Gregory talán kevesebb cukrot használ, de tény,hogy jó egynek. Erősen romantikusan kezd, majd lendületes és szórakoztató regény lesz történelmi keretben. A regényben sok leírást kapunk estélyekről, ruhákról, de a vikingek megjelenése, majd a végső csataleírás sokat javít a regény valósághoz közelebbivé tud válni. A két nő gondolkodása, levelezése, barátságán át láttatni az akkori életet eredeti ötlet.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/08/a-walesi-kiralyne.html

Történelmi, sok romantikàval. Viszont hiàba izgalmas a háttér, szerintem laposan van megírva. A közepétől már untam, pedig igazi csatározások csak onnan jöttek.
Valószínű többre értèkelném, ha angol lennèk, de ebből csak pár csepp infó marad meg.

Jó történelmi regény.

Szerintem ez egy kiváló történelmi regény, valószínűleg ez a legtöbb, amit ki lehetett hozni a témából, de ki tudja.
Egyáltalán nem untam, volt benne pár rész, amin felhúztam a szemöldököm, de szerintem pont ettől lett hiteles az egész.
Kíváncsi vagyok az írónő további könyveire is.

Megkaptam azt a hangulatot, amit elvárok egy történelmi regénytől. Edith karaktere szép jellemfejlődésen megy keresztül, egy félénk, visszahúzódó lányból, magabiztos királyné lesz, amit sajnálok, hogy az időbeni ugrálás miatt azért ezt a jellemfejlődést nem lehetett rendesen végig követni. spoiler Sosem szerettem a csataleírásokat, így az utolsó 30-40 oldal már nem igazán tudott lekötni, de ezt leszámítva kellemes kikapcsolódást nyújtott a könyv.

I. Vilmos hódítását a legtöbb történelmi regényben normann szemszögből látjuk. Mondjuk ez így természetesnek is mondható, hiszen a győztesek írják a történelmet. Így jó volt most az angolszászok szempontjából nézni az eseményeket. Egy csomó új információt megtudtam az akkori életről és viszonyokról. Például, hogy Edyth volt az egyetlen walesi királyné és az egyetlen,aki walesi és angol királyné is lehetett.
Erről a poligámiáról sem nagyon tudtam itt Nyugat-Európában. Nagyon érdekes volt a két nő viszonya. Barátok tudtak maradni még akkor is, amikor a férjük belekényszerítette őket ebbe a faramuci helyzetbe. A bűntudat, a barátság és a szerelem érzése keveredett bennük. Harold is érdekes személyiség: belekeveri a 2 nőt ebbe a helyzetbe, ugyanakkor nagyon jól látja, hogy melyiknek mi való, tiszteli az igényeiket és az akaratukat, ami ritka volt akkoriban.
Mindezek mellett többször is félretettem a regényt, mert valahogy nem magával ragadó az írónő stílusa. A könyv végi jegyzeteket azonban érdeklődéssel olvastam.

Nagyon régóta halogattam ezt a könyvet, mert tudtam, hogy az angolszászok oldaláról szóló, az 1066-os eseményekhez vezető történetnek sehogy sem lehet boldog a vége. Most, hogy elolvastam sem értem, és igazából előtte sem értettem meg soha, hogy egy számos hadjáratot megjárt, tapasztalt hadvezér hogy volt képes napokon át végigvonultatni a serege nagy részét az egész országon, majd pihenés nélkül kiállni velük a normannokkal szemben úgy, hogy nem várja be az erősítést és nem rendezi a csapatait. (Tudom vannak ezzel kapcsolatban kombinálások, hogy miért is tehetett így, de engem valahogy egyik sem győzött meg igazán.) Ráadásul ezt megelőzően Harold valóban részt vett egy Vilmossal közös hadjáratban, ahol saját szemével láthatta a normann harcmodort, annak erősségeivel és gyengeségeivel egyaránt, mindebből viszont mintha semmit sem próbált volna a javára fordítani. Egyszerűen nem áll össze a kép, hogy követhetett el ilyen fatális hibákat.
Az viszont nagyon tetszett, hogy a hastings-i csatát megelőző éveket és magához a csatához vezető eseményeket a walesi királyné szemszögén keresztül láthattuk. Edyth nagyon rövid ideig volt Wales királynéja és szinte csak egy lélegzetvételnyi ideig Angliáé, de a történelemben az egyetlen nő aki ezt elmondhatná magáról. Végig az események sűrűjében volt, viszont az, hogy valóban így élte-e meg őket kérdéses. Először kicsit erősebb jellemfejlődésre számítottam tőle, de aztán beláttam, hogy a kor szellemét tükrözve hiába volt korona a fején, elsősorban nő volt, valamint két király támasza is, de a fontos ügyekbe nagyon kevés beleszólása lehetett. Valóban csak annyit tehetett, hogy a szerepéhez mérten megpróbált helytállni a férjei mellett egy zűrzavaros időszakban. Továbbá nagyon kellett és jó volt, hogy az írónő Lady Svana-n keresztül megszólaltatta a háború értelmetlenségétől ösztönösen visszariadó, a természettel és a körülötte élő emberekkel békében együtt élni akaró nő hangját. Megmutatta rajta keresztül, hogy bár az Angol királyság akkor már bőven keresztény állam volt, még éltek benne olyan emberek, akik őseik „pogány” vallásában még sokkal több bizonyosságot, kapaszkodót és igazságot találtak ezekben a zűrzavaros időszakokban. Megültek és becsben tartottak számos „félkeresztény” (a kereszténység álcájába bújtatott) természetünnepet amely megerősítette az emberek összetartozás érzését egy közös, a történelem viharainak is ellent álló kultúrában.
Ja és még annyit hozzá kell tennem, hogy a borító meseszép. Nem tudom, hogy ez egy már létező portré vagy a könyv kedvéért készült-e de nagyban hozzájárult, hogy megvegyem a könyvet.

A 1066-os hódítás mindenki számára ismert az egyetemes történelmi tanulmányaiból. Az, hogy mi volt előtte a mai Angliában…. arról szerintem csak kevesen tudnak, és viszonylag kevés történelmi regény íródott erről. A walesi történelem szintén nem annyira ismert itthon. Courtney e két kevésbé ismert történelmi szállal írt egy csodálatos történelmi regényt, Edyth életén keresztül megismerkedhetünk Walessel és Angliával a 1000-es évek közepén. Nyilván sok esetben fikció a regény, de a történelmi jegyzetek segítenek eligazodni ebben a korban, és láthatjuk, hogy komoly kutatómunka volt a regényben. Edyth és Svana barátsága – az események alakulására tekintettel –, nem tudom mennyire lehetett tényleg valós, de kétségtelen, hogy a kapcsolatuk különleges hangulatot ad a regénynek.

A történelmet imádom, az angolszász meg aztán tényleg a kedvencem.
A korról még nem sok könyvet olvastam, ezért is érdekelt annyira, meg a női sorsok miatt is.
A könyv első fele kicsit hajaz egy Julie Garwood történetre.
Nem kedveltem meg olyannyira Edyth-t mint szerettem volna. Hál isten nem volt ellenszenves, de néha nekem már sok volt a picsogás. („nem vagyok elég jó”)
Bár igaz, hogy egy igazi nő tényleg mindenféle hangulatban van élete során…(én is lehet idegesítő vagyok) és pláne ha még terhes, meg az életéért menekül, küzd, harcol… jóóóó így belegondolva nem is olyan vészes a nő. Előfordult, hogy igazán magabiztosnak mutatta magát és erős volt durva helyzetekben. Nem volt túl egyszerű, könnyű élete, bár szerintem senkinek sem volt akkoriban (se).
Viszont a levelezés a két nő között tényleg tetszett.
Lady Svana szerintem a top karakter a műben. Én inkább az ő szemszögéből olvastam volna többet, mint Edyth-éből.
A könyv végén tetszett a magyarázatos rész.
Sajnálom, hogy átalakította a neveket az írónő, hogy „az olvasónak könnyebb dolga legyen”, gyönyörűek a walesi nevek, nem zavart volna ha nem tudom kimondani, úgyis magamban olvasom.
Aki szereti a történelmi regényeket annak ez is ajánlatos, mert összességében egy jó könyv.