Ajtó ​az óceánba (Elízium 1.) 95 csillagozás

Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A messzi jövőben, egy távoli óceán-hold békeszerető lakói egytől egyig nők. Sajátos társadalmuk rendkívüli eredményeket ért el a biológiai tudományok terén, többek között képessé tette őket a férfiak nélküli, szűznemzéses szaporodásra. Zárt világukba azonban hirtelen idegenek törnek be, amikor egy szomszédos civilizáció úgy dönt, erővel kiaknázza a Shora óceánjának kincseit.

Eredeti mű: Joan Slonczewski: A Door into Ocean

Eredeti megjelenés éve: 1986

>!
Metropolis Media, Budapest, 2007
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638735751 · Fordította: Kollárik Péter

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Lady Berenice Hyalite (Nisi, a Csaló) · Merwen, a Türelmetlen · Realgar · Spinell · Usha, a Szeleburdi


Kedvencelte 17

Most olvassa 5

Várólistára tette 112

Kívánságlistára tette 47

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Mindig csodáltam az idegen világokat, és izgatottan olvasom ezeknek a leírásait. Itt a történet a távoli jövőbe helyeződik, ahol már földönkívüliekről se beszélhetünk, mert a Földnek se híre se hamva. Shora világával mégsem tudtam teljesen azonosulni, ennyi önzetlenséget, önfeláldozást, türelmet, fájdalomtűrést, reményt, naivságot, de egyben büszkeséget egybegyúrni, túlhaladó gondolkodást igényel.
Pedig mindez ugyanúgy emberektől származik. Másféle emberektől, akiknek egy óceánbolygó az otthonuk, és az ottani körülményekhez való testi-lelki alkalmazkodás a létük alapja. Ezzel szemben áll a „hagyományos” emberi gondolkodás, a bolygó kizsákmányolására érkező „igazi” emberek.
A borítón emlegetett jellemábrázolás tehát az idegen világ aprólékos felépítésében rejlik. Hogyan gondolkodnak, hogyan törnek meg, ki az egyik, ki a másik irányba, bár ez kicsit ismétlődőnek tűnik, a végére mintha a saját köreit futná a történet… az elejéhez képest, ami viszont zseniális. De az biztos, az egyik legegyedibb hangulatú és legkidolgozottabb világ, amiről eddig olvastam.

3 hozzászólás
>!
Bori_L P
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Az Ajtó az óceánba azon könyvek egyike, aminek bárhol, bármikor képes vagyok nekikezdeni. Egyszerűen nem tudok betelni a Shora világával és a Cserék/Ivadékok népével. Egy olyan világ, ahol minden élő, és kő vagy fém csak az óceán alján található meg. Egy olyan világ, ahol az „életformálást” olyan szintre emelték, amit mi ma még elképzelni sem tudunk. Egy olyan világ, melynek lakói nem félnek a haláltól.

Azon kívül, hogy imádom az Óceánholdat, néha kétségbeesetten elgondolkodom rajta, hogy tényleg ennyire reménytelen-e az emberi faj. Miért tűrjük el a zsarnokoskodást és miért nem próbálunk úgy élni, mint a cserék? Tudat alatt minden ember a szabadságra vágyik, még ha a társadalom elvárásai nem is engedik, hogy ez ilyen nyíltan megfogalmazódjon mindenki fejében. Miért hasonlít mégis minden általam ismert társadalom inkább a valedoniakéra, mint a Shoráéra? Talán azért, mert félünk a haláltól? Vagy azért, mert túl kényelmesek vagyunk? Mert mindenki még több anyagi jóra vágyik? Mert nem tiszteljük eléggé a nagybetűs Természetet? Mert nem látjuk, hogy az élet valójában olyan, mint egy sérülékeny pókháló? Nem tudom, és valószínűleg soha nem is fogom megtudni, de amikor ezt a könyvet olvasom, mindig elgondolkodom ezeken a kérdéseken.

Az is érdekes kérdés, hogy valaki, aki nem Shorán született, képes lehet-e Cserévé válni teljesen. Ha feladja az agresszivitást, feladja emberi mivoltát is? Berenice/Nisi nem tudott megszabadulni attól a gondolkodásmódtól, hogy az erőszak a legjobb válasz az erőszakra, azt pedig ki tudja, hogy Spinellnek mi lesz a sorsa a történet után. Kíváncsi vagyok, hogy alakulna a történelem, ha többen választanák a passzív ellenállást az agresszióval szemben (Gandhinak bejött többé-kevésbé, szóval miért ne?).

>!
Debut
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Nehéz és mégis könnyű olvasmány volt. Az első ötven és az utolsó húsz oldalon át kellett verekedni magam, de ezen kívül égtek a kezem alatt a lapok. Az óceánhold bioszférájának leírása nagyon tetszett, határozottan kívántam volna még többet is.
A kedvenc karakterem Nisi lett volna, ha kap egy kis teret. A történet folyamán többször is lehetett volna mélyíteni a karakterét, lehetett volna szép ívet húzni a karakterfejlődésével, de sajnos ez lényegében nem történt meg. Spinell kapott teret, háttértörténetet, de végig érdektelen maradt, egyedül a szerelmi kapcsolata tette őt minimálisan érdekessé.
A történet lassan haladt előre és néha azért azt éreztem, hogy kicsit toporgunk akkor, amikor nem kellene és ugrunk az időben, amikor lehetne mélyebbre is ásni. A filozofálgatás néha erőltetettre sikerült és a felmerülő kérdésekre sok esetben válaszokat sem kapunk. A befejezés nekem elsietettnek tűnt.
A könyv legnagyobb erőssége az óceánhold bemutatása és a felek közötti kultúra-„csere” volt. Tetszett!

>!
ftamas
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Maga a könyv, egy nagyszerű világot tár elénk. A bolygó nagyszerűen ki van dolgozva, az ott élő emberek viselkedése, kultúrája egy külön pikantériát ad az egésznek. A természettel való együttélés, valóban Avatar szerű, de mégis különböző. A bolygó, azaz hold lakói nem használnak technológiát, csak egyfajta bionikus alapút, nem használnak köveket, fémeket sőt szinte semmit, amely nem kapcsolódik az élethez. Egy különös hold, melynek nincsenek szigetei szárazföldje, csak egy darab óceánja. És mint minden természethez közeli helynél itt is megjelenik az ember a nyersanyagokért.
Az ott lakók a szembenállásnak egy teljesen egyedi formáját választják. Egyértelműen az ő oldalukra állnék és hiába vetnék be egy két terminátort, nagy valószínűséggel nem győzhetnének, csak ha a saját elveiket követik.
Ja és ez a könyv biztos nem lesz megfilmesítve, a helyiek öltözködési stílusa ugyanis ezt nem engedné.
Egy jó könyvet olvastam, amely díjat is nyert. A díjjal pedig egyet is értek.
Ami miatt nem adnék rá jobb értékelést, az az egynemű társadalom mivoltából következik, de mindenkinek ajánlom.

>!
AnyAnonymous P
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Ez hosszú lesz. Ugyanakkor rövid is. :D
Habár csak a második felére kerültem összhangba vele, ez egy remek könyv!
Azt már a többiek is írták, hogy a Shora egy szépen felépített, nagyon eredeti világ. Bár más fajok élnek benne, az ökoszisztéma működésének elvei nagyon hasonlóak a miénkhez, mindenki bele tudja magát érezni a természetközeli humanoid faj mindennapjaiba. Amitől különleges viszont a világ, az az, hogy ezen a bolygón valójában nincs igazi hierarchia. Nálunk a Földön az ember úgy emelte magát a természet fölé, hogy találmányaival mesterséges körülményeket, eszközöket hozott létre, ami erősebbé teszi őt a többi fajjal és a természeti erőkkel szemben: meghódította, uralja mindet. (Legalábbis ez a cél, ezért küzd folyamatosan.) Shorán ezzel szemben a legfejlettebb faj tiszta szimbiózisokkal jutott előre. Minden, az adattárolás, a kommunikáció, a közlekedés, a gyógyítás, az építészet és az élelmiszerek mind-mind más fajok segítségével, biológiai megoldásokként működnek ezen a bolygón. Minden fajra szükség van, mindenki egyenlő. Kicsik és nagyok, de mind nővérek. (Itt tenném hozzá, hogy szerintem csak azért nő mindegyik, mert ha az írónő férfiakat is bekavart volna a történetbe, sokkal nehezebb lett volna egy ilyen, hierarchia-mentes világot felépíteni.) Az irányítottság, vagyis hierarchia nélküli állapotot tükrözi az is, hogy minden oda-vissza hat a világukban, nem adhatsz anélkül, hogy ne kapj és fordítva. Igazán érdekes megközelítés. :)
Ez az alapja annak, hogy miért különbözik ez a történet az Avatartól. Mert amikor megjelennek itt a megszállók, akik uralkodni akarnak, teljesen máshogy reagál ez a nép. Nem adják meg magukat ők sem, de nem büszkeségből, azért, mert tudják, milyen szabadnak lenni. Hanem azért, mert nem értik, mi az, hogy uralkodni valaki felett. Aki pedig soha nem uralkodott és el sem tudja képzelni, milyen, az nem fél attól, hogy nem uralja, kontrollálja a helyzetet. Így nem fél az otthona elvesztésétől, de nem fél a haláltól sem, vagy attól, hogy rabságba döntik, bántják.
Döbbenetes, ahogy a könyv ráébreszt arra, hogy mi, olvasók is mennyire valedoniak vagyunk. Amikor olvasom, miként, milyen gonosz módon igyekeznek megtörni ezt az ártatlan népet, kedvem lenne dühösen odacsapni, hogy megvédjem őket. Pont úgy viselkedni, ahogy egy valedoni elvárná. Erőszakkal felelni az erőszakra. Mert én nem bírnám a helyükben végignézni, hogy elveszik tőlem az életem, ami az enyém, ami felett csak én uralkodhatom. De ez a nép nem uralkodik. Tévednek, akik azt hiszik, hogy gyengék vagy naívak. Egyszerűen mások.
Zseniális, ahogy ezt a másfajta gondolkodást az írónő következetes végigvezeti, engedve, hogy lássuk, hogy milyen lehet, ha ez az értékrend „evidens”, és a mi gondolkodásunk a félelemetesen, érthetetlenül más.
Emellett viszont az is csodás, hogy a Cserék így sem lettek sablonosak. Nem elég, hogy végig különböznek tőlünk, köztük is megannyi személyiség van, mint ahogy meg vannak a maguk hibái is.
Különösen tetszett az, hogy csak az lesz „felnőtt” ebben a világban, aki előtte szembe nézett magával és felvállalja mások és maga előtt a gyengeségét, örökké viselve a nevében. Mint ahogy a „kőkórság” is zseniális és elgondolkodtató jelenség a könyvben. Az érthetetlen vonzódás az ismeretlen, titokzatos dolgok irányába, amibe belebetegszik a jellem.
De befejezem már ezt a kritikát. :D Mint látszik, ez a könyv rengeteg gondolkodnivalót ad, érdemes elolvasni. Akár többször is. :)

>!
Metropolis Media, Budapest, 2007
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638735751 · Fordította: Kollárik Péter
>!
alaurent P
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Attól lenne feminista, hogy nők a szereplői? Messze nem az, nem akar meggyőzni arról, hogy az csak úgy jó, ahogyan azon a holdon kialakult az élet, az ökorendszer. Inkább kicsit utópisztikus, de amennyit tudunk más bolygók lényeiről, még éppen ez is hihető, hogy létrejöhet.
Maga a történet a gyarmatosítók és őslakosok küzdelme, eltérő környezetben homlokegyenest különböző (fizikailag és mentálisan egyaránt) kultúrák ütközése. A történet nem új: Gandhi függetlenségi mozgalma pontosan ezeket az eszközöket használta, mint az „Ivadékok” a katonai erővel felvonuló megszállók ellen. Ismerve a mozgalom, és más függetlenségi háborúk adatait, valószínű, hogy kisebb áldozattal érte el, amit akart – még ha az emberi természet nehezen fogadja el a passzív ellenállás szabályait, és alig türtőzteti magát az erőre erővel válaszolás szabályától.
Ebből az aspektusból a történet semmi újdonságot nem tartalmaz, mélyen anti-militáns, humanista – akármit is jelentsen ez ebben a környezetben. A szereplői hús-vér személyiségek, politikusok, katonák, békevágyók, legyenek bár szárazföldiek vagy tengeri lények.
Izgalmas, kerek egész világot talált ki a szerző, hogy elmondhassa a véleményét gyarmatosításról, háborúról, önrendelkezési jogról, életről-halálról. Nem lehetett végigrohannom a történeten, mert nem hagyta magát egykönnyen. A második fele kissé túlírtnak tűnt, nem jött elő újdonsággal, de ezzel együtt nagyon tetszett.

>!
B_Petra
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Másodszor futottam neki ennek a regénynek, és most is nehezen olvastam végig.

Nézhetném ebből a szemszögből is: zseniális a bolygó ökoszisztémályának a leirása, az életháló, melynek az ivadékok részei, vele, benne élnek, harmóniában, a primitiv életkörülményk csak a felszin, mert tudományuk elképesztően fejlett, génmanipuláció, melyet a természetben is, gyógyitásra, kommunikációra használnak, tökéletes harmóniánaban Shorával, már már utópisztikus. E mellé társsul életfilozófiájuk életről halálról, barátságról, szerelemről, a megértésre törekvésről, néha nyitottság az Új felé, bátorság, kitartás, elkötelezettség, egyenlőség. Már már tökéletes. Mégis áldozatul esnek a idegen hatalmak kényének kedvének, ám kultúrájuk mégis túlél, szinte diadalmaskodik, rengeteg áldozat révén, de mégsem feladva létük értelmét.

Ha arra törekedett az irónő, hogy bemutassa két eltérő kultúra faj találkozását, a megannyi külömbségből adódó, félreétést, szándékos félremagyarázását tetteknek, szavaknak, érdekeknek, ez sikerült. Annyira elbeszéltek egymás mellett, annak ellenére, hogy kommunikáltak egymás nyelvén, hogy igazából, nem sajnáltam egyiket sem.

Mert nézhetném ebből a szemszögből is: idegesitett, a Shorán élő lények filozófiája, a passziv agresszói, a látszólagos beletörődés, a be nem avatkozás, a körülmények, a sok lelki halandzsa, a sok szócséplés, a kiközösités számomra felfoghatatlan apróságok miatt, naivnak, együgyűnek, rángatható bábuknak éreztem őket. Hisztiztek, vagy túl empatikusak voltak, nyavajgásból volt bőven. A karizma néha átment értelmetlennek tűnő öszvér makacsságba.
Feminista regény, ilyet csakis nő irhat. Nekem nem tetszett.

Mindennek ellenére ha a jó regényt úgy értelmezzük, hogy érzelmeket váltson ki, legyen pozitiv vagy negativ, de hatással legyen az olvasóra, akkor ez az, ennek ellenére nem hiszem, hogy kezembe veszem a sorozat további részeit.

>!
jezsek P
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Az élettelennek (mint szervetlen anyagnak és üres embernek) és az élőnek (szervezeteknek és egy egész bolygónak) a csatája, az értelmetlen háborúnak és a végletes béketűrésnek az egymásnak feszülése a könyv témája számomra. A természettel nem csak összhangban, hanem egységben élő társadalom hódítóknak való ellenállásának a történetével az író majdnem túlzásba esett, de arra nagyon jó volt ez a módszer, hogy megmutassa, én sem tudnám magamévá tenni Shora lakóinak gondolkodását. Kiemelem a nekem tetsző dolgok közül az élethálót – az ökológiai egyensúlyt – és az ehhez fűződő gondolatokat, és azt, hogy a shoraiak megtalálják a kapcsolatot a tőlük annyira különböző valedoniakhoz. A férfi-nő szembeállítást én nem éreztem hangsúlyosnak, Shora lakói inkább nem nélkülieknek tűntek. A nőként való megjelenítés mégis indokolt volt, mert a teremtő erő, az élet létrehozására, táplálására, kifejlesztésére való képesség inkább a női termékenységhez köthető. Ezt az asszociációt azonban nekem rombolta a „fehértransznak” nevezett képesség, mely a menekülés a shoraiaknak a valóságból, és inkább az élet megszűnéséhez van köze. Azonban még erre a képességre is logikus magyarázatot kaptam.
Érdemes elolvasni, mert elgondolkodtató mű, emellett önismeretre is tanít, és érdekes fantáziavilágot teremt (és egy csomó ásványnevet meg lehet tanulni.)

>!
Flór
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Az eddig olvasott 170 regényből összevetve se tanultam annyi mindent mint Joan S. regényéből. Ha engem kérdeztek, ezt kötelező olvasmánnyá kellene tenni.
Ez a könyv két teljesen más életfelfogást képviselő világ ütközéséről olvashatunk benne és arról, vajon felül tud-e kerekedni az egyik a másikon?
A cselekmény lassan bontakozik ki, hogy mire a két fél a tettek mezejére lép, már láthassuk milyen értékrend szerint élnek. Valedon nagyon sok szempontból hasonló a mi világunkhoz, míg Shora az a hely, ami Valedon is lehetne, ugyanakkor soha nem lesz.
Shora maga a paradicsom, ahol a nővérek tökéletes harmóniában élnek az egész bolygójukkal, annak minden élőlényével és ugyan ők sem tökéletesek, mégis képesek békében és egyetértésben élni.
Sok mindent tanultam tőlük, köztük, hogy mennyit ér a hit ereje, hogy nem a haláltól, hanem a nemléttől kell félni, hogy, amit másokkal cselekszünk, az ránk is visszahat és a legfontosabb, hogy a halál „felgyorsítása” soha nem megoldás. Mert a gyilkolással a saját lelkünk is meghal.
Ha Shora létezne én már rég ott élnék.

>!
marschlako P
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Nem értem, anno miért a Génszimfóniával (a harmadik kötettel) kezdték el kiadni az Elízium-ciklust. Nem mondom, hogy nem tetszett, de ki sem emelkedett, így elég sok évnek kellett eltelnie, míg újra a kezembe vettem az írónő egyik újabb könyvét. Az Ajtó az óceánba viszont lenyűgözött: egy igen érdekes és alaposan felépített világot mutat be. A Cserék – az óceánhold (Shora) lakói – nagyon szimpatikusak, a kérdés csak az, meddig tud egy ilyen békés civilizáció fennmaradni egy olyan harcias világ mellett, mint a Valedon. A kapcsolatfelvétel után e két merőben eltérő berendezkedésű társadalom párbeszéde nem meglepő módon akadozik, hiszen nem igazán értik meg egymást, főleg úgy, hogy a másik megértésére igazán csak az egyik fél törekszik. A történet előrehaladása szép lassan kihozta belőlem a sardisit: miért nem tesznek már valamit végre a Cserék?? Aztán persze lehiggadtam. Nyilván nem tesznek (illetve semmi olyat nem tesznek), hiszen akkor önmagukat tagadnák meg. Éppen erről szól ez az egész történet. Óhatatlan, hogy olvasás közben párhuzamot próbáljunk vonni a mi világunkkal, és sajnos a valedoniak cselekedetei eltörpülnek az emberiség egyes tettei mellett. spoiler

Amit még szeretnék kiemelni: tetszett a Cserék névválasztási szokása, bár először nem értettem, miért kell másodnevükkel (melyet magukra legjellemzőbbnek tartott tulajdonságuk alapján választanak) ellentétesen viselkedniük egész életük folyamán, de hamar leesett, hogy negatív tulajdonságokról van szó.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Victoria_Crane

– Szerintem az embereknek kétfajta gondjuk lehet. Az egyik, amit a világ okoz nekik, a másik, amit egymásnak okoznak.
– A legnagyobb gondunk viszont mindig az, amit saját magunknak okozunk.

203. oldal

>!
mohapapa I

…egy olyan élet, amiért érdemes meghalni, megéri azt is, hogy tovább éljék.

343. oldal

>!
Victoria_Crane

Merwen mindig is úgy vélekedett, hogy minél tovább tart valaminek megváltozni, annál tartósabb lesz a változás.

160. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Merwen, a Türelmetlen · változás
>!
Victoria_Crane

Usha mindig azt mondta neki, hogy a hímek is ugyanolyanok, mint ők, csak azért nagyobb a termetük, mert azzal ellensúlyozzák, hogy lelkileg viszont gyengébbek.

145. oldal

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · Usha, a Szeleburdi
>!
mohapapa I

A férfi hangja megtelt gyűlölettel és megvetéssel.
– Hol van most a fene nagy őszinteséged, Ivadék, amire olyan hű, de büszke vagy, mi? Sokkal jobban rettegsz tőlem, mint amennyire én rettegek tőled!
– Nem tőled rettegek. Érted rettegek. Az igazság néha veszélyes lehet, ha gyermekek kezébe kerül. Először arra felelj nekem: kinek a szemét látod, ha az én szemembe nézel, és kiét a tükörben?

379. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Merwen, a Türelmetlen · Realgar
>!
Kecsüszo_geiko

Mi az Első Ajtó, az Utolsó, amelyen mindenki egyedül léphet csak be, és a saját neved Ajtaja?

272. oldal Ötödik rész- Cinóberszínű éj

>!
Edison

Nincs annál szebb ajándék az élettől, mint az, ha valaki tényleg fontos lehet mások számára.

III. rész, 8. fejezet

>!
Flór

Kinek a szemét látod, ha az én szemembe nézel, és kiét a tükörben?

379. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Merwen, a Türelmetlen
>!
alaurent P

…aki istenként él, istenként is vész oda.

I. rész 2. fejezet

>!
AnyAnonymous P

– Az egyszerű emberek bűbájnak vélik, főleg a buta parasztok. Ha pedig több ezren hiszik azt egy jelenségre, hogy boszorkányság, akkor az az is.

33. oldal, 1. rész, 5. fejezet (Metropolis Media, 2007)


A sorozat következő kötete

Elízium sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Frederik Pohl: Átjáró
Gene Wolfe: Az Autarkha fellegvára
David Brin: A jövő hírnöke
Philip K. Dick: Csordulj könnyem, mondta a rendőr
Ian McDonald: A dervisház
Robert Charles Wilson: Kronolitok
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Stephen Baxter: Időhajók
Brian W. Aldiss: Helliconia: Tavasz