Egy ​év a tengerparton 83% 34 csillagozás

Milyen jó is lenne, ha válságba került életünkben elbújhatnánk a világ elől elmélkedni, átgondolni, újrakezdeni mindent.
Először úgy terveztem, hogy szokásom szerint kijegyzetelem a nekem tetsző gondolatokat. Aztán rájöttem, hogy akkor kimásolhatnám majdnem az egész könyvet.
A gondom az egésszel csak annyi, hogy mindig mindenkinek van egy nyaralója, egy másik háza, lakása, és bőven-bőven elég megtakarított pénze ahhoz, hogy mindezt véghezvigye.
Na most vagy én nem élek megfelelő környezetben – amit erősen kétségbe vonok –, vagy nem is tudom, de a környezetemben még nem láttam élő embert, aki mindezt megengedhette volna magának.
De álomnak, tervnek, elgondolásnak tökéletes.
Persze a könyvek arról szólnak, arról a világról, ami csak álom, amit mi soha nem fogunk tudni megvalósítani.
De jó álmodni.
Mellesleg, ennek valóban így kellene lennie, hogy tudjunk újrakezdeni, hogy ne csak akaratunk legyen hozzá, hanem lehetőségünk is.

Ez egy olyan könyv, amire meg kell érni és akkor már nagyon élvezhető. Egy „rendes” családanya, aki a gyereknevelés és sok-sok év házasság után kivesz az életből egy év szabadságot, hogy visszakapja saját magát. Mert képes rá! Képes egyedül lenni, hallani a saját hangját, önálló egésszé lenni, magát a családtagok hálózatában elhelyezni. Képes ledobni az elvárásokat! Tisztelem érte.
Meg az olyan mondatokért, hogy a viszonyunk ment tönkre, nem a házasságunk. Hiszen ott a két szuper felnőtt gyerek, tehát a házasság elérte a célját.
Negven fölött már kötelező olvasmánnyá tenném, még akkor is, ha a vége miatt levontam egy fél csillagot. Én biztosan nem így csinálnám.

Azt hiszem, ezt nevezik úgy, hogy jókor, jó helyen. Nekem most nagyon betalált ez a könyv, az életem egy olyan szakaszában vagyok, amikor nagy változások után az embernek újra össze kell raknia magát, és egyáltalán megismerni önmagamat, elfogadni, hogy olyan vagyok, amilyen. Szinte minden olvasásomkor találok olyan sorokat, mondatokat, amiket „ki kell írnom magamnak”, de innen önmagamhoz képest is jó sokat sikerült.
Tetszett, ahogy az ember bele tudott simulni a természet működésébe, jó lenne ezt kicsit a mindennapokban is megvalósítani. Nincs mindenkinek tengerparti háza, egy év elvonulásra lehetősége, de egy-egy séta, kirándulás, elmélázás valahogy bele kell, hogy férjen.
A befejezéssel nem tudok teljes mértékben egyetérteni, és a helyesírási, szerkesztési hibák is megakasztottak néha, de olyan sokat kaptam az írónőtől, hogy csak emiatt egyszerűen nem tudok még fél csillagot sem levonni. Ennyi most nálam belefért.

Bármi gondom, bajom van, csak előkapom ezt a csodálatos könyvet, beleolvasok, és minden helyreáll. Hányszor belegondoltam én is, milyen jó lenne egy elhagyott tengerparton, egyedül egy kis házban, helyretenni magamban a dolgokat. ) Persze, ez itthon is sikerül, de abban a környezetben, ahol eggyé válsz a természettel, ahol a természet ritmusa szerint élsz, felemelő érzés lehet. :)
Ez a könyv megmutatja, hogy hinni kell önmagadban. És akkor bármit véghez tudsz vinni.
Csodálatos.

Nőnek való lelkizős könyvet olvashattam, ami magával sodort. Magamhoz képest gyorsan kiolvastam. Irigyeltem az írót, aki 1 évig magában lehetett, felfedezte lelkét, a testében lévő kihasználatlan erőket, az ötletességeit, a hirtelenségét. Sok emberrel ismerkedett meg és átformálta tudatát. Pár hasonlóságot fedeztem fel magamban, majd ha lesz 1 évem egyedül a tengerparton, mindent megteszek hogy én is jobban megismerjem lelkemet.

Nagyon tetszett ez a történet. Végtelenül finom, „nőies” könyv, amiben a lélek rezdülései nagyobb szerepet kapnak a tényleges, amúgy lassan csordogáló cselekménynél. Az embert önkéntelenül is elfogja a vágy, hogy visszavonuljon egy békés kis zugba, és végiggondolja saját életét is.

Egy könyv a változásról, s hogy miként éli meg egy nő, hogy x idejű házasság után más életre vágyik. Nálam iszonyú aktuális a téma. Hiába, hogy egy 50-es nő a főszereplő, abszolút átéreztem a helyzetét, és értettem a gondolatait. Nagyon szép hasonlatokat használ, gördülékenyen fogalmaz. Nyilván, ha az ember önmagából merít, a szenvedély viszi magával, miközben mesél.
Nem tudtam letenni, és szinte folyamatosan bólogattam, mert minden szava igaz. Abban a helyzetben kell léteznünk, amiben könnyű a lelkünk, és nem képzelgünk benne valami egészen más életről. Ha ez megvan, akkor valóban a helyünkön vagyunk. Ha nincs, haladnunk kell tovább.

Az írónő saját tapasztalatait meséli el nekünk. Menekülését, pihenését a házasságából. Jó lenne, ha csak így menne mindenkinél, hogy elvonulva élni egy évet csak úgy. Ezért az egyért irigyeltem. Biztosan nehéz érzéseket közvetíteni egy regényen keresztül úgy, hogy legyen benne azért némi olvashatóság, de itt én néhol nagyon szenvedtem. Voltak olyan részek, ahol meg csak úgy pörögtek az események. Egyszer el lehetett olvasni, többször nem szeretném.

Címe alapján gondoltam, Peter Kerr Mallorcás sorozata, vagy a népszerű toszkánás, provanszos írások 174 oldalas kicsi testvére lesz, de nem. Szerencsére gyorsan fogyasztható, mégis elgondolkodtató, picit irigykedésre késztető. Bár én ne panaszkodjak, épp túl vagyok másfél nap távolléten családtól, háztartástól, feladatoktól, munkahelytől. Ha nem is az egy éves elvonulást, de a tenger közelében való életet kipróbálnám szívesen.

Gyorsan a végére értem,néhány gondolata találó,néhány nagyon fárasztó. Egyszer érdemes elolvasni.