Értékelések 35

Nilse>!
Jo Walton: Mások között

Ez egy igazán különleges könyv, jó érzés volt olvasni. Azon gondolkoztam mire emlékeztet: a Tamsin történetére. A napló forma miatt a főszereplő karaktere kiforrott, sajnos a többi szereplő kicsit felületes maradt, de nem volt zavaró. Tetszett a sejtelmessége, az, hogy nincs mindenre konkrét válasz és a képzetünk működésbe léphet. Morit és Danielt megkedveltem, Wim egy cseppet idegesített a vége felé, annyira egyértelmű volt, hogy a „ szenzáció” egyre jobban érdekelte, mint Mori.
Ha belegondolok a gyakran emlegetett Gyűrűk Urára emlékeztetett, ahol a gyűrű hatása alá került aki megérintette. Attól függetlenül tetszett, hogy a scifi nem az én világom, és nem igazán ismertem a szerzőket, könyveket, amikről beszélgettek a könyv klubban. Ezért örültem nagyon a sok Gyűrűk Ura utalásnak- végre valami, amit ismerek és szeretek.

A_Nagy_Levin P>!
Jo Walton: Mások között

Egyszerre nekem szólt és mégsem.
Sok részletében ismerős volt a főszereplő, az olvasóság, a magány. És itt nem az a lényeg, hogy boszorkány-e az anyja, hanem a gondolat, hogy a világot miképpen formálhatjuk a magunk képére azzal, ha elmeséljük magunknak. Minden díjat megérdemel, és Attila nagy munkát végzett – amennyire ezt a regényt vissza lehet adni magyarul, annyira visszaadta.
Mert a baj ez: hiányzik egy csomó minden a magyar nyelvű sf-ből és f-ből, ami a hivatkozási alap itt, és ezért töredékes lesz a befogadhatóság. És nemcsak abból: Walton az angol nyelvű irodalmat mozgatja, ezért aztán soha nem lesz teljes az érthetőség. Csak sejthető, hogy milyen is ez a szöveg.
Az érzékenységével tudtam mit kezdeni. Az irodalomtörténetiségével kevesebbet.

CaptainV IP>!
Jo Walton: Mások között

Csoda, hogy egyáltalán elolvastam, mert a szerző se volt a térképemen, önmagában a tündéres/boszorkányos fantasy sem vonz, és majdnem több várólista-pucolásnak is áldozatául esett, mindig csak az mentette meg, hogy @petamas nagyon meggyőzően ajánlotta nekem vagy két éve, ami, ha jobban belegondolok, majdnem olyan szintű és típusú mágia, mint amilyen a könyv világában létezik.
Miután azonban eljutottam odáig, hogy belekezdjek, nem volt kérdés, tetszeni fog-e, első pillanattól kezdve megtaláltam benne a jó és érdekes és hangulatos dolgokat, amik miatt végül is három nap alatt lezúztam, ami jelen időszakban elég példátlan. Ott van rögtön a naplóformátum, amit nagyon élek, mert az E/1, amit szintén nagyon élek, hozzáértő kezek között ebben tombol csak igazán, aztán a sok-sok utalás, ami az SF-rajongók szívének kedves, és ezt még úgy is éreztem, hogy azt az érát, amit Mori fogyaszt, nem ismerem behatóan. De nem baj, legalább innen tudjuk, hogy nem csak a fanszervíz miatt élvezhető a lelkesedése.
Tetszett a tündérek körüli mizéria is, mik is ők, mikor látjuk őket, miért nem látjuk őket, hogy működik velük kapcsolatban mágia, hogy működik egyáltalán a magia – itt nem az az érdekes, mennyire eredetiek a válaszok, mert nem azok, inkább az, hogy milyen jól integrálódtak egy alapvetően magányos, múltbéli tapasztalatok miatt elgyengült, de jelenlétre, jövőre és kapcsolatokra vágyó tinédzser mindennapjaiba. Mindemellett már, bevallom, a történet kissé másodlagos, nem azért mert rossz, csak szerintem ez az „utazás érdekesebb, mint az úticél” tipikus esete.
Szóval ez egy érdekes fogás volt, mindenképpen olvasok még minimum egyet Jo Waltontól, mégpedig a The Just Cityt (amit meg talán… @Oriente ajánlott? Vagy az is @petamas volt? o.o).

13 hozzászólás
Hirdetés
Pabu P>!
Jo Walton: Mások között

Kicsit mérges voltam a könyvre.
Gyakorlatilag a fülszöveg alapján elképzelt dolgokból szinte semmit sem kaptam.
Sokkal inkább szólt a könyvek és az olvasás szeretetéről, mint bármi másról. A háttérben megvolt Mori története, a képessége, hogy látja a tündéreket és tud varázsolni, a beilleszkedése az új iskolába és az első szerelem kibontakozása.
De mindezt elnyomta a könyvklub, az általa imádott könyvek felsorolása és minden, ami az olvasáshoz kapcsolódik.
A hangulata nagyon jó volt, beszippantott, de végig úgy olvastam, hogy mikor jön már az igazán izgalmas rész, amire nagyon nagyon sokat kellett várni.
Kissé megijedtem, mikor a tündérek elmondták neki, mit kéne tennie, de nagyon erős volt és helytállt. A harc az édesanyjával annyira röviden volt leírva, hogy szinte nem is ez volt a fő mozzanat, a katarzis a könyvben.
Értem és érzem, hogy egy igen jó könyv, de ezt a díjesőt kicsit soknak érzem ettől függetlenül.

Ezüstliliom P>!
Jo Walton: Mások között

Ez egy „hűha” könyv volt számomra érzelmi hullámvasúttal.
Az elején kicsit nehezen hangolódtam rá. Hiba volt a Kritikus rendszerhiba után olvasni, mert annyira mások, bár mindkettő iszonyatosan tetszett. Amaz egy gondtalan szórakozást ígérő történet, ezt viszont végig nagy fájdalom hatja át, amit nehezen viseltem az elején. Mori ugyan nem panaszkodik, de minden oka meglenne rá, hisz pár hónapja elvesztette az ikertestvérét, és ő maga is maradandó sérülést szenvedett, amire a lábába nyilalló fájdalom állandóan emlékezteti is. Ráadásul a tragédia körülményeiről egészen a könyv végéig semmit sem tudunk meg. Új, bentlakásos iskolába is kerül ráadásul, ahol senkit sem ismer, és kiközösítik, gúnyolják is. Ebből a szempontból hasonlít az általam nemrég olvasott Abigélre, de ugyanazokhoz a problémákhoz teljesen másképp viszonyul Mori, mint Gina. Felnőttebb, higgadtabb módon. Szinte mint egy tibeti szerzetes.:D Nekem viszont nagyon fájt, emiatt nehezen haladtam a könyvvel. De mikor végre elérkeztem a könyvklubig, már faltam. Onnan már történtek vele jó dolgok is, és egyre izgalmasabb is lett.
Imádtam, hogy annyit ír könyvekről, ráadásul főleg sci-fi és fantasy könyvekről. Imádtam, hogy az ő egyik kedvenc írója is Ursula K. Le Guin, bár valahányszor valaki az Égi esztergáról áradozik, értetlenül nézek, mert nekem kínszenvedés volt elolvasni.:) De ugyanakkor gyűrűk ura mániás is Mori, és ezt is imádtam benne. Kurt Vonnegut: Macskabölcső-je a harmadik nagy kedvence, ami viszont még ismeretlen számomra. Feltétlenül el fogom olvasni még egyszer a regényt, egy polcra kigyűjtöm majd az összes említett könyvet, és ami magyarul megjelent belőlük, azokat el fogom olvasni.
Ami még nagyon tetszett, az a történet helyszíne: Anglia, Wales. Volt szerencsém egyszer arrajárni, így Shrewsbury és környéke kedves ismerősöm. Nosztalgikus élmény volt.:)
No és a vége! Az a fojtott fájdalom, ami az egészet áthatja, és annak a feloldása a végén keserves, megkönnyebbült zokogást váltott ki belőlem. Katartikus volt. (Szerencse, hogy nem utazás közben olvastam.)
Egy szó, mint száz: új kedvencet avattam. Többszörolvasós, nagyszerű könyv.