Szomjúság (Harry Hole 11.) 92% 477 csillagozás

Nesbø Szomjúsága már a címében is több értelmű, és mégis pofátlanul egyértelmű. Ez a regény valószínűleg inkább csak a Harry Hole életét, kétes hírű karrierjét eddig is percről percre nyomon követő rajongó tábornak jön majd be kritika nélkül. De a célját maradéktalanul eléri. Szórakoztat, bizonyos mértékig lebilincsel, és még a dörzsölt Nesbø olvasók számára is dob alkalmanként egy-egy finom, meglepetés-csontot.
Mindenesetre egy másodpercig sem hagy kétséget afelől, hogy Harry igazi nagy szerelmei a becsvágy mellett, továbbra is az addiktív erejű alkohol és a vér spoiler. Bátran állítható róla, hogy nemcsak hűséges alkat, de konzekvens személyiség is. Viszont sajnos kissé már uncsi.

Végül is jó volt ez egynek, klassz kis visszatérés, a szerző semmit nem veszített profizmusából. De gyanítom, hogy erről a rókáról már nemigen lehet sokkal több bőrt lehúzni. Ideje lenne már Jo mesternek Oslo ködös fjordja és a Frognerpark között jártában-keltében, ráérő idejében ráakadni végre egy másik érdekes alkeszra, akinek még nem ismerjük unásig minden vállvonását és ajakbiggyesztését.

Persze ettől még az életmű fontos darabja, Harry Hole története ettől is teljesebb lesz. Olvassátok!

Nesbo egy újabb Harry Hole kötete, amely semmit nem vesztett a sorozat korábban felmutatott értékeiből. Miközben egy jótevőmtől megkaptam digitálisan, sikerült szert tennem a vaterán egy analóg példányra is. Már amikor először megismerkedtem Nesboval, lenyűgözött sokoldalú személyiségével. S ez a könyv sem nélkülözi írói erényeit, sőt, társadalomfilozófiai megállapításai is kristálytiszták, s előre mutatóak. Az ő skandináv krimijeiben ezeket a gyöngyszemeket külön is kell értékelni.
S a vasálkapcsos-harapós sorozatgyilkos, amely miatt Harry visszatér a tanári hivatásból a nyomozói véres valóságba, kockára téve családi boldogságát és időszakos antialkoholizmusát az izgalmas nyomozás során, megéri a ráfordított időt, bár akitől vettem, azt mondta: volt jobb. Pedig – szerintem – önmagában ez is egy kőkemény, fordulatos krimi. Nem is szólva a „majomcsapdáról” és Pirsig könyvéről – amit én is olvastam. Szóval jó volt újra találkozni Hole-val…

Norvégia „vérzik”. Jo Nesbo „Harry Hole” – sorozatának tízedik kötete után kevés olyan könyv volt, aminek megjelenését annyira vártam volna, mint a „Szomjúság” című tizenegyedik részt. A zseniálisan megírt tízedik rész, a szinte sokkoló, de azért kellőképpen nyitva hagyott végkifejletével arra engedett következtetni, hogy Nesbo „valamikor” valami nagy dobásra készül. És most megdobta. Megdobta? Nesbo dühös és kissé titokzatos. Észak – noir uralkodó királya visszatért: torzult, fecsegő, erőszakos, vagy egyszerűen csak addiktív. Igen, Harry hibái dramatizálódtak, de alapvetően humánusak, és ez teszi őt egy könyörtelenül kedves karakterré. A történet (ahogy az írótól ekkora már szinte elvárható) nagyon nyomasztó, borús, brutális (már-már horror) és a végletekig átgondolt. A könyv címe sokrétű, nemcsak a bűncselekményekre utal, hanem a szereplők motivációira, a vér szomjúságára, a tudás szomjúságára, az alkohollal szembeni szomjúság szomjúságára:) és persze nem utolsó sorban Harry szomjúságérzése a gonosz leleplezésére. Egy többrétegű pszichológiai tanulmány, amely nemcsak Harryről szól, hanem számos más elvi karakterről. Brutálisan erőszakos, mesterien ábrázolt, egy kis melankóliával fűszerezve. A sorozat könyveihez hasonlóan a pszichológiai témák is középpontból állnak, amiben a legérdekesebb esettanulmány maga Harry Hole, aki a „bűnözés” egyik legbonyolultabb alakja marad. A zsáner társadalomkritikai sajátosságain is már rég túlléptünk, még akkor is, ha teljes mértékben a „Szomjúság” sem szakított ezzel az írói hagyománnyal. A háttérben pedig mégiscsak kirajzolódik a jóléti burok alatti ambivalens és átalakulások után álló Norvégia fantomképe. Ami igazán okos ebben a történetben is, hogy amíg azon agyalunk, ki is az, aki foglalkoztatja Harry tudatát, észre sem vesszük, hogy velünk milyen játszmát is űz az író. A végső felismerés pedig igencsak megrázó: Nesbo jóval tudatosabban építkezik, mint azt hinnénk. Másik nagy erénye: úgy ír krimit, ahogy más szépirodalmat. És nagyjából ez magyarázza meg azt is, hogy miért emelkedik ki minden vitán felül az egész skandináv krimikatyvaszból, és miért van helye egyértelműen a legnagyobbak között. spoiler Ez a rendkívül félelmetes utazás az emberi természet sötétebb mélyedéseibe, (úgy gondolom) kivételes örömet szerez majd a Nesbo rajongóinak.

Ha új vagy Nesbo és Harry Hole univerzumában, akkor azt gondolom, hogy nem fogod a Szomjúságot igazán élvezni, ha néhány háttér információd hiányzik. A könyv tele van fordulatokkal. Borotvaéles és mesterien ábrázolt a Szomjúság története, sok tudományos kriminalisztikai ténnyel.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/11/szomjusag.html

Harry Hole visszatért, hát ez kábé olyan, mintha a Guns ’n’ Roses állna össze újra, és olyan jó lenne, mint az Appetite for destruction idején. Persze az is jó lett volna, ha H.H. is olyan jó, mint a Vörösbegy idején.
A történetben egy újabb sorozatgyilkos miatt reaktiválják Harryt, aki immár a rendőrképzőben tanít. Már megint egy sorozatgyilkos. Oké, imádjuk a sorozatgyilkosokat, mert ellátják bőven hullával az olvasót, de ha már Nesbo előkaparta Harryt, akkor igazán kitalálhatott volna valami újdonságot, amiért érdemes a vén alkeszt újra kitenni az életveszélynek. De nem, Nesbo a jól megszokott patronjait puffogtatja, fordulatait forgatja, ezzel mintegy kényelmes, puha érzést biztosít a sorozat régi olvasóinak, igen, végre, az a régi jó, otthonos érzés. Nem tagadom, annyira beépült popkulturális identitásomba H. H., hogy nem tudok haragudni még ezért sem. Persze azért a józan eszem észreveszi a hibákat, a már sokszor elsütött fordulatokat, a manírokat, de úgy van vele az ember, mint mikor az élete párja süti el a házi poént, megmosolyogja, megpaskolja bátorítóan a fenekét, jól is esik egy kicsit ez az ismerős érzés.
Ami azért mégis fájt, hogy a rutinos krimiolvasó, és főleg az, aki elolvasta az előző tíz részt is, az kb. a vége előtt 150 oldallal biztosan tudja, hogy ki is itt a főbűnös, és a megtévesztést szolgáló fordulatok csak megerősítik ezt a tudatot. Ezzel aztán oda a végkifejlet izgalma, mintha a bűvész kabátujjából kilógna a galamb farka.

Jo Nesbø természetesen még mindig elementáris erővel ragadja magával az olvasót, de…
Ha egy ismeretlen szerző műve lenne ez a krimi, akkor megadnám az öt csillagot. A norvég krimikirálynál azonban lassan már minden olvasója számára sablonossá válnak azok a visszatérő panelek, melyekből jócskán használ fel a Harry Hole történeteiben. Ez fél csillag levonás.
További fél csillagot meg a regény első harmadában-negyedében hemzsegő lehúzott bugyik végtelen sora miatt vonok le. Félreértés ne essék, semmi kifogásom sincs a való életben az említett fehérnemű függőleges (lefelé irányuló) közlekedése ellen, sőt az irodalomban sincs ellene semmi kifogásom, ha annak valós funkciója van. De itt szimpla hatásvadászatról van szó. Miért kell ezt minden WC-re távozó nő esetében részletezni? Talán egy ebédelő személy esetén is minden egyes falat előtt le kell írni azt a magától értetődő momentumot, hogy az illető kinyitja a száját? Mi szükség erre, amikor Jo Nesbø továbbra is izgalmasan, érdekesen ír, s bármennyire tisztában is vagyok vele, hogy ez egy újabb bőr a Harry Hole-rókáról, mégis rabul ejt. De azért haragszom a mesterre.

Majdnem a vègèig hiànyoltam a klasszikus nyomozàst,ès kicsit csalòdott is voltam,hogy csak ilyen egyszerűen kaptàk el a gyilkost. Majd az utolsò 100 oldalon jött el az az ìzig-vèrig törtènő detektìvesdi. Nagyon felvitte nàlam a szìnvonalat ezek utàn. Imàdtam. Volt egy tippem,hogy ki mozgatja a szàlakat a hàttèrben,de sikerült az ìrònak elbizonytalanìtania,de vègül örültem,hogy mègis csak igazam lett. Az utolsò oldalon ìgy lezàrni a sztorit??? :) Emberkìnzàs…:)

Az érzés amit átéltem olvasás közben: egy dombra tekerek fel egy biciklivel, lassan megy, néha lecsúszik a lábam a pedálról, erőlködöm de felszeretnék jutni arra a dombra akkor is. Felértem. Lassan elkezdek gurulni lefelé, már nem kell tekernem sem, hisz visz a lendület, a szél az arcomba fúj, az izzadtságot felszárítja, kacagok, a lábamat eltartom a pedáltól és élvezem a száguldást.
Hát így éltem meg ezt a történetet, az eleje nehézkes volt de utána……….visszatért az érzés amit máskor is éreztem H.H. sztorijainál.
Azt hiszed kiszámítható ki a gyilkos, tudsz mindent, de hisz akkor ezt nem Nesbo írta volna! Tartogat meglepetést, jól összezavar a végére. Mondjuk ha már a végét emlegetem, akkor az egy kicsit nekem túlírtra sikerült lett, de semmi baj, ennyi belefér.

Az előző rész ismeretében abszolút egyértelműnek tűnik, ki az elkövető. Ezen most nem kellett agyalni. Csak azon, hogy miért lenne ennyire nyilvánvaló.
És ahogy megszokhattuk, van itt még jócskán más is, ami izgalmassá teszi a történetet. A végén meg csavar, és csavar, mert nehogy azt hidd már, hogy csak ilyen egyszerű lenne! Persze, hogy nem! ;)
A közepén picit mégis ellaposodott a dolog. Ám a vége többszörösen kárpótol érte.
A Szomjúság ismét egy felejthetetlen alkotás Nesbø-től, spoiler. Ráadásul még adott is egy új, kedvelhető mellékszereplőt spoiler.
Oleg is egyre jobban a szívem csücske. off Harry meg hát, ugyanúgy. Én nem bántam, hogy most kicsit szolidabb volt, és boldogabb. spoiler
off

4 év után Nesbo és Harry Hole visszatért!:D. Én is nagyon vártam ezt a könyvet ahogy sokan másan és nem okozott csalódást, sőt nekem jobban is tetszett, mint a Police. Csak nem hagyott Nesbo cserben bennünket és folytatta tovább nagyszerű sorozatát, viszonylag rövid idő alatt fel is oldotta a Police nyitottan hagyott történet szálát, majd ismét egy brutálisan dúrva, az utolsó oldalakig feszült, csavaros történettel örvendezteti meg az olvasót, egyes helyeken szépirodalmi stílusban – ezt muszáj volt nekem is leírnom. Igazság szerint nagyon nehéz spoiler nélkül írni a könyvről, Nesbo írói kvalitásairól meg még nehezebb új dolgokat írni, amiket már nem soroltak fel.
Olvastam olyan értékelést, ahol azt írták, hogy ez a sorozat már nem olyan, mint régen és a színvonal sem a régi, mert gyengült. Én ezzel nem értek egyet inkább csak beállt egy szintre, mert előtte magasra tette a lécet, legutoljára szerintem a Kísértettel, én már a Police-t sem éreztem annyira erősnek, viszont a Szomjúság jobban sikerült, mint a 10. kötet.
Tény, hogy Harry sem a régi már nincs minden második fejezetben alkohol problémája, de szerintem nincs ezzel baj, megházasodott, kicsit megszelídült, de azért a pohár fenekére nézett most is, ami miatt lehetnek még problémái a következő részben.
Nem rosszak az új karakterek sem, bár megkedvelni nem nagyon igyekszem őket, mert Nesbo-ből kiindulva nem tudni meddig maradnak életben. Viszont Katrine-t én itt nagyon súlytalannak éreztem, holott ő a nyomozás vezetője, de Harry árnyékába fullad a karaktere. Annak viszont örülök, hogy Oleget rendbe szedte Nesbo a Kísértethez képest, az ő karakteréből még sokat ki lehetne hozni.
Nagyon örülök az új résznek, hozta a színvonalat, és az elvárásaimnak is teljesen megfelelt és már most várom a következő részt, mert biztos, hogy lesz, hasonlóan zárta le, mint az előző részt, meglebegtette a régi-új ellenség felbukkanását aki ugyancsak szomjazik és valószínűleg el is kezdi a szomját oltani, ameddig Harry fel nem veszi vele a harcot.