Nos, ez feltűnően kínos volt, és nem azért, mert az utolsó könyv a sorozatban, és a többit nem olvastam. Őszintén megmondom, az írónak eddig egy regénye került a kezem közé, a Macbeth, amit elég érdekesnek találtam akkor, bár kedvenc nem lett. Most már látom, hogy igazából az se különleges. Semmi új a nap alatt: a Macbeth csak egy átlátszó kopírozás, egy Harry Hole átírat. Azt azért elismerem, Jo Nesbo tud írni, nagyon szépen fogalmaz, tudja mit akar elmesélni, és jól csavarja a szálakat. Jó író. Mégis azt mondom: soha többé Jo Nesbo!
Mi a bajom nekem mindenki imádott, nagy kedvenc skandi krimiírójával? Dagályos. Ez a történet szükségtelenül hosszú volt, borzasztóan sablonos, és még borzasztóbban unalmas. Folyton felbukkant egy újabb gyanúsított, akit hosszú kínlódás után a „zseniális” Harry Hole kizárt a tettesek sorából. A második után már rettenetesen untam a sablont. Untam Hole karakterét is, mint a bűnömet. Egy sodródó, tehetetlen, erkölcstelen, önsajnáltató alkoholista. Se több, se kevesebb. Szerette a feleségét? Hááát, én ezt nem nevezném szeretetnek, de engedjük el ezt, elvégre a többi sztorit nem olvastam. Ebből az egy regényből viszont az jött le, hogy annyira nagyon szerelmes volt ő a feleségébe, hogy folyton eszméletlenre itta magát, és az összes körülötte lévő nővel lefeküdt. Nem „szándékosan”, csupán mert olyan részeg volt, hogy nem tudott magáról, vagy éppen annyira utálta magát, hogy hát miért ne bűnözne ennél is többet? Eggyel több, vagy kevesebb rovátka már mit se számít, nem igaz? Azt tegyük hozzá, hogy ezek a nők persze mind gyönyörűek, magabiztosak, mi több: karakteres, okos, karrierista nők. Mindannyian ez után az egy, rettenetes, semmirevaló férfi után ácsingóznak, természetesen. Bármit megtesznek érte: hazudnak, csalnak, aljaskodnak, törvényt szegnek. Pont.
A legrosszabb az egészben, hogy a többi szereplő is éppen annyira szimpatikus, mint maga a főhős. Semennyire. Mind romlott, mind beteg, mind önző és mind hazug. Komolyan, egy normális embert nem lehetett volna ebbe beleírni? Legalább egyet, aki nem csal, nem gyilkol, nem könyököl undorítóan másokba bele, hogy a saját célját elérje, és nem totális elmeroggyant?
Nagyon mérges vagyok. Ez a könyv volt az idei olvasmányaim közül eddig a legrosszabb. Nem azért, mert maga az írás rossz, hanem azért, mert amit közvetít, az számomra tökéletesen elfogadhatatlan. Nem fogom lehúzni, megkapja a három és fél csillagot, de többet nem. Ez egy sorozat 12. , elvileg befejező kötete. Mit tudok én? Azt biztosan, hogy ez alapján a többi epizódra nem vagyok kíváncsi. Meg azt, hogy a vége is rettenetesen felhergelt. Ez most komoly? Majdnem sírva fakadtam a végén dühömben, esküszöm.
Ez egy sötét, depresszív történet sötét, depresszív emberekről, akik ráadásként még erkölcsi nullák is, egytől egyig, ha szabad így fogalmaznom. A morált a történetben sehol sem találtam. Pedig tényleg minden betű alá benéztem, esküszöm az életemre. (Mondjuk volt is benne éppen elég betű, többnyire az oldalszámnövelés érdekében, érzésem szerint.) Se logika, se morál, se egy csipetnyi jó érzés. Lehúz a mélybe, és nem ereszt. Nem azért olvasok még horrort vagy krimit sem, hogy az emberi lélek fertőjének legsötétebb bugyrába rántson le, minden remény nélkül. Bármely műfajban a „felemelkedést”, az igazságot keresem. Maradok Adler-Olsen őszinte híve, több okból is, amiket most nem fejtek ki. Nem féltem Nesbo-t, marad neki olvasó elég. Én kiszálltam. Köszöntem a lehetőséget.
