Élet ​csillaggal 16 csillagozás

Jiří Weil: Élet csillaggal

Hatágú a sárga csillag, a közepéről görnyedt, púpos, idegen nyelvű felirat vigyorog. Josef Roubíček kabátjára ölti a csillag ágait, és bal oldalon, pontosan a szíve fölött hordja, egy centivel se lejjebb vagy följebb. Erre szigorú előírások vonatkoznak. Próbálja megszokni, hogy viszonylag szabályosan verő szíve fölött ezzel a jelvénnyel jár,kel,oson Prága utcáin.
Mert villamosra többé nem szállhat.
Egyedül marad az emberek között, egyes egyedül, mert mindenki kitér az útjából.
Többé nem tartozik senkihez.
Mindennap új szabályok lépnek életbe, és új deportálási listák készülnek.
Képzeletben leveleket fogalmaz hajdani kedveséhez, aki még időben elmenekül a városból, később, amikor már alig emlékszik rá, egy mellé szegődött macskához beszél.
Regisztrálja az élet aprócseprő dolgait, így nem veszti el kapcsolatát a valósággal. Az életével. És így menekül meg.

Eredeti cím: Život s hvězdou

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
Park, Budapest, 2015
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633550854 · Fordította: Detre Zsuzsa
>!
Park, Budapest, 2015
280 oldal · ISBN: 9789633551165 · Fordította: Detre Zsuzsa

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Jiří Weil: Élet csillaggal

Ez nem Hrabal Prágája, akkor már inkább Kafkáé, de leginkább Weilé. A cseh író teljesen unortodox módon közelíti meg a holokausztregény témáját: csendesen elmondott, hivalkodástól mentes könyve nem magáról a soáról, hanem a várakozásról szól, amíg a transzportok elindulnak. Az Élet csillaggal nem az arcunkba tolt borzalom könyve, hanem a banalitásé, hogy az ember csak tesz-vesz, próbál túlélni, beszerezni a kenyérsarkot vagy elvillamosozni a hitközségbe (már ha le nem löki a kalauz félúton), ahol szorongva várja, aznap az ő nevét olvassák-e fel. És közben igyekszik fenntartani magában a reményt, hogy nincs még veszve minden. Ez a helyzet adja meg a regény hellyel-közzel kafkai abszurditását, de ebben a regényben az abszurd maga a történelmi valóság, a náci rendeletek képtelen hálója, amit mintha csak azért szövegeznének meg, hogy létükben alázzák meg a zsidókat, a groteszk pedig az, hogy elbeszélőnk, Roubíček ilyen körülmények között is megkísérli életben tartani a hétköznapiságot. Túlélésének záloga nem is annyira fizikai testével kapcsolatos, mint inkább a lélekkel: nem a kalóriák táplálják, inkább macskájával, vagy egykori szerelmével, Ruzenkával folytatott (képzelt) beszélgetések. Ezek kötik még az élethez, de paradox módon egyben ezek akadályozzák meg abban, hogy ellépjen a neki rendelt Végzet elől.

Az Élet csillaggal halk és keserű könyv. Különösen keserű az ítélet, amit az áldozatokról mond, akik Weil szerint képtelenek arra, hogy méltóvá váljanak a mártíromságra. Ami, azt hiszem, valahol természetes, hiszen nem saját tetteik és döntéseik alapján választották ki őket a szenvedésre, hanem mások tettei és mások döntései (kvázi a vak véletlen) jelölték meg őket. Roubíčeknek közülük kell kiemelkednie valamiképp ahhoz, hogy ebben a tőről metszett fejlődésregényben antihősből igazi hőssé nemesedjen. Isten látja lelkem, én nagyon szurkoltam neki.

>!
pepege MP
Jiří Weil: Élet csillaggal

A XX. század első évében született Jiri Weil újságíró, író és fordító volt, ő fordította le elsőként cseh nyelvre Majakovszkij írásait. 1933-tól Moszkvában dolgozott újságíróként, illetve a marxista irodalom fordítójaként, később kitelepítették Közép-Ázsiába, s amikor onnan visszatérhetett, a pártból is kizárták. Csodával határos módon túlélte a német megszállás idejét – ekkor Prágában élt –, s ezt az időszakot örökítette meg az Élet csillaggal című regényében.

A főhős, Josef Roubíčhek volt banktisztviselő Prágában igyekszik túlélni a háborút. Egyedül él a városszéli házában, fizikailag leépülve, küzdve a hideggel, az éhséggel, a magánnyal. Ez utóbbit úgy próbálja legyőzni, hogy a volt szerelmével Růženaval „beszélget” szinte folyamatosan, mintha naplót vagy levelet írna neki. Később társául fogad egy macskát, kettejükön kívül sokáig nem nagyon van kapcsolata senkivel.

Tisztában van a jövőjével, tudja, hogy egyszer őt is elhurcolják, amiért zsidó, bevagonírozzák, mint megannyi sorstársát, háza, tárgyai, mindene ott marad „nekik”. Lázad ez ellen: „kisemmizi magát”: a bútorait elégeti (télen legalább van mivel fűtenie), az értéktárgyait eladogatja, néhány ruhaneműn, az ágymatracán és egy rozzant dohányzó asztalon kívül nem is marad semmije, hogy amikor jönnek érte, ne találjanak használható tárgyakat.

A külvárosból időnként be-bekutyagol a hitközségi hivatalba, már amikor hívják, kérdőíveket töltenek ki, faggatják órákon át, elküldik orvosi vizsgálatra, hogy megállapítsák: dolgozhat-e. „De négyes volt arra az ívre írva, amelyen ott állt a személyemre vonatkozó összes lehetséges adat, ez jó dolog volt, négyes kapni, azt jelentette, hogy nem hajtanak ki nehéz munkára, hogy jogom van betegnek lenni, és a zsebemben egy engedély lapult, amivel egyszer villamosra szállhattam, a hitközségben kaptam, hazavillamosozhatok majd a külvárosba, ha sikerül egy kis pénzt szereznem a bácsitól, egész napra érvényes volt, ezen a napon jogomban állt villamosra szállni a városban, nagy dolog volt egy ilyen engedély.”

Több szempontból is szokatlannak találtam ezt a regényt, és egyáltalán nem rossz értelemben véve. Elsőként említeném meg azt a módszert, ahogy a holokausztot elénk tárja: ez nem a szokásos „elhurcoltak a lágerbe, hosszú ideig szenvedtem, éheztem, és kész csoda, de túléltem történet”, amiről már nagyon sokat, sokfélét, és persze kétségtelenül remek műveket olvashattunk. Sokunknak talán az eszébe sem jut, hogy már a deportálások időszaka előtt is micsoda hányattatáson kellett a zsidóknak keresztülmenniük, s hogy tulajdonképpen szabadon élve is fogságban voltak. Szinte nap mint nap jelentek meg újabb szabályok rájuk vonatkozóan, újabb tiltások, hogy hová nem léphetnek be, mit nem tehetnek meg. „Bizonyos utcák a hét különböző napjain tilosak voltak számomra, egyikbe pénteken nem tehettem be a lábam, a másikba meg vasárnap, volt, amin gyorsan kellett végigmennem, és sehol sem állhattam meg…”

A másik érdekesség, amire felfigyeltem olvasás közben, hogy sosem használja a zsidó, német, láger szavakat, mégis ott vannak mindvégig a sorok között, tudjuk, kiket ért a „közülünk” szó alatt, s kik azok az „ők”. Ezt a két csoportot olyan élesen el tudja különíteni az írásában, ahogy a valóságban is elszigetelték őket egymástól.

Weil az olvasó érzékenységét, empatikus készségét teszi próbára ezzel a művével: nincs élő ember, aki közömbösen tudná befogadni Josef történetét, amely visszatartóztathatatlanul halad a végkifejlete felé, de ettől függetlenül alaphangulatában nem kétségbe ejtő, hanem inkább reményeket kelt a szívünkben.

>!
konyvkritika
Jiří Weil: Élet csillaggal

Szerintem ez a könyv egy igazi remekmű. Egészen más szemszögből ismerjük meg a holokauszt borzalmait. Ebben a könyvben nem egy holokausztot túlélő válik hőssé, hanem egy egyszerű zsidó ember, aki szabadon is fogságban él, hiszen ő már a deportálások ideje alatt állandó megaláztatásban és hányattatásban él.

Ez egy halk és szomorú történet, mely akarva-akaratlanul is belopja magát az olvasó szívébe és mély nyomokat hagy maga után. Igazi remekmű!

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/jiri-weil-elet-csillaggal/

>!
Cukee
Jiří Weil: Élet csillaggal

Egyszer elolvasható. Nem igazán tudom hova tenni. Kissé vontatott, teljesen másra számítottam. Ettől függetlenül vannak benne érdekes részek, információk is. Összességében nem az a könyv, amit ne tudnék letenni.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Kaptam egy csillagot, cseppet sem szép, és van rajta valami furcsa. Éjszaka nem világít, csak nappal. Egyetlen kormányos sem navigálhatja e szerint a hajóját, mert zátonyra futna. És nyomja az ember szívét.

91. oldal

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Az élet és halál Urának szeme könnyel telik meg, és egy könnycsepp a falnak támasztott gereblyére hull. És akkor csoda történik. A gereblyébe egy igaz ember lelke költözik. A holtak mezejét szántja végig, forgatja a leveleket, és szavakká változtatja őket. Az őszi szél felkapja és messzire horda a leveleket, a szavak a halállal való megbékélés órájának csendes fájdalmáról mesélnek, a soha meg nem száradó vérrel összefröcskölt falakról. És ahogy visszaszállingóznak a földre, zizegésük énekké változik, a mennyek kapujáig felszálló felhőkben emelkedő imádság zokogó dallamává.

99. oldal

>!
pepege MP

– Ne féljen, az állatokkal nem kegyetlenkednek, erre még törvényeik is vannak. Nem lehetnek egyszerre kegyetlenek az állatokkal meg az emberekkel.

144. oldal

>!
pepege MP

Bocsáss meg, Ruzena, amiért eladtam a könyvet. Olyan szavak voltak benne, amiknek annak idején örültünk, volt benne egy mondat, ami tetszett neked. Türelmetlenül forgattuk a a lapokat, féltünk, hogy mindjárt vége lesz, és mégis feszülten vártuk, akkor épp kinn voltunk a nyaralóban, ki sem tudtuk tenni a lábunkat, mert ömlött az eső, csak egy könyvünk volt, amit együtt olvastunk, pár sorral mindig le voltál maradva, de én mindig megvártalak, hogy együtt lapozzunk. Egész nap be voltunk zárva, feküdtünk a keskeny ágyon, a tetőn dobolt az eső, jó volt egy takaró alá bújva olvasni a könyvet, amit az imént adtam el.

53. oldal

>!
pepege MP

– Unitárius? Az meg mi? Jó név lenne valami pálinkának, kár hogy már nem vagyok a szakmában, az öreg Lobosickynek biztosan tetszene, mindig a pálinkanevek agyalásával vesződtünk a legtöbbet.

84. oldal

>!
Amapola P

A világ minden kincséért sem ismertük volna el, hogy az életünk fabatkát sem ér, mert a mi életünk volt, egyszeri és megismételhetetlen.

228. oldal

>!
pepege MP

Ülök a puszta falak között a rozzant dobkályhánál, komiszkenyeret és folyami rákokból készült vagdaltat eszem. Valahonnan Kínából úsztak el idáig.

23. oldal

4 hozzászólás
>!
Amapola P

– Egyik vasárnap a rendőrség razziát tartott, és az emberek eldobálták az összes cigarettát, ami náluk volt. Akkor aztán volt mit szívnunk, igaz, Robert?
– Mit kerestek a temetőben?
– Kincset. Valaki feljelentést tett, hogy elástunk valamit a temetőben. Kiválogatták a legerősebbeket az összefogdosottak közül, ásniuk kellett. Pisztollyal álltak mögöttük, és mint a bolondok, úgy hajszolták őket. Végül megtalálták, amit kerestek. Régi, szakadt tóratekercseket. Őrjöngtek. és mindenkit felpofoztak, akit csak értek.
– És miért voltak elásva?
– De hát ez a szokás, nem tudta? A szakadt tekercseket nem szabad elégetni, sem más módon megsemmisíteni, szentelt földbe kell temetni őket, mint az embereket. Isten szava felér az emberrel.

101. oldal

>!
Amapola P

Tudtam, hogy besúgók járják a várost, furcsa, cinkos képet vágnak, fülüket hegyezik-hogy mit beszélnek az emberek egymást közt a trafikban, a könyvek borítóját lesik, amiket a lányok hordanak maguknál, hogy legyen mit olvasniuk a villamoson. Azt is tudtam, hogy oda-oda lépnek a járókelőkhöz, és kifaggatják őket, nincs-e valami újság, hátha kikottyantják, hogy külföldi rádióadót hallgatnak.

72. oldal

>!
Amapola P

– Jó neked – hajtogatta irigykedve a néni –, semmid sem volt, így semmit sem tudtak elvenni tőled. De mi koldusbotra jutottunk. Koldusbotra!

42. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Frank – Jan Otčenášek: Anne Frank naplója / Rómeó, Júlia és a sötétség
Chava Pressburger: Bátyám naplója
Helga Weiss: Helga naplója
Franz Kafka: Töredékek füzetekből és papírlapokról
Egon Erwin Kisch: A gólem éledése
Jan Otčenášek: Rómeó, Júlia és a sötétség
Ladislav Fuks: Utazás az ígéret földjére / Hang a sötétből
J. Z. Novák: A tücsök meg a hangyák
Zdeněk Miler – Iva Hercíková – Eduard Petiška: A vakond nadrágja és más történetek
Bohumil Hrabal: Díszgyász