Hát, ​nem tudom… 80% 25 csillagozás

Ha Jiří Menzel, akkor a Sörgyári capriccio. S akkor persze Hrabal. S ha Hrabal, akkor a Szigorúan ellenőrzött vonatok, meg az Őfelsége pincére voltam. S akkor máris és rögtön visszatértünk Menzelhez.

Mert annyi életöröm, annyi vidámság, annyi gyöngédség, mint a Sörgyáriban nagyon kevés műben van. S vessetek meg, a filmváltozat nekem sokkal többet adott, mint a regény, pedig az sem piskótakutya! Ugyan kinek nem jut azonnal eszébe Magda Vásáryová kedves arca, vonzó nőiessége, szép hosszú haja, ahogy lobog utána a kerékpáron, és az a gyöngéd, mégis a férfivért forraló erotika, amit árasztott magából? S kinek nem ugrik be Kern András elementáris szinkronja Pepin bácsihoz (Jarimír Hanzlík): „Unatkozik? Vegyen mosómedvét! […] A ló farát”?

A bejegyzés igazi helyén, a blogoldalamon itt természetesen képek vannak. Ha érdekelnek, csak klattyolj át.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/03/08/ji_i_menzel_…

Számomra a Sörgyári a szabadság, a kedvesség filmje volt és marad mindig is. Így kell szabadnak lenni: a szabadság legyen szeretetre méltó és méltóságteljes! Úgy ám!

S Menzel azóta bármit csinálhatott, szerettem. Akkor is, ha ezekhez más filmje nem volt fogható azóta sem. De Menzel mint jelenség, akár rendezett, akár színészkedett, akár csak úgy megjelent, valahogy mindig következetesen ugyanaz volt: intelligens, kedves, visszafogott és önazonos. Az embernek mosolyognia kellett, de nem azért, hogy kiröhögje, hanem a harmónia miatt, amit sugárzott. Azzal együtt, hogy Menzel nem volt heroikus, katartikus figura. Egy tök hétköznapi fickó, teljesen normális viselkedéssel, nézetekkel, akiben nem volt semmi szélsőségesség, semmi elvakultság, Egy józan pasas, akivel jó lenne, jó lett volna leülni beszélgetni egy kicsit. Annak ellenére, hogy világszerte ismert, Oscaros filmrendező. Úgy mester, hogy ebből semmi nem látszik rajta, és ez egy abszolút pozitív megállapítás.

Most nézd meg ennek a könyvnek a címét! Hát nem tudom… Maga a merő bizonytalanság.

Egy Oscaros ficak, akit egy fél kontinens kedvel és becsül, aki az egyik legnagyobb kelet-európai író kebelcimbije volt. Annyira, hogy ha olyanja volt csak leugrott az íróhoz annak kerskói nyaralójába, hogy dumcsizanak picit… Aki rendezett legalább két olyan filmet, ami megismételhetetlen, ezért iskolát sem teremtet. Ami azóta is a cseh, vagyis inkább a kelet-európai filmművészet kiindulópontja. Az elsőért (igen, a Szigorúan ellenőrzött vonatok) ami az ő életében is első volt, azonnal meg is kapta az Oscart (igaz, a film témája megfelelő is volt erre, de vannak olyan kivételek, amik emiatt mégsem irritálnak; ráadásul a dömping csak később kezdődött). S aztán megrendezte az életöröm filmjét (naná, hogy a Sörgyári). Egy filmet, ami után minden nyavalygás annyira értelmetlennek, kimódoltnak, feleslegesnek tűnik. Aztán ott volt a kelet-európai történelem keresztmetszetének a filmje (az Őfelsége pincére voltam). Meg sok másik is.

S erre ez a pasas azt mondja a könyve címében, bárgyú arccal a borítón, hogy: „HÁT, NEM TUDOM…”

El ne tévedj! Persze, igazad van, előfordul, hogy ez a töprengő mondat cinikus. Amikor azt mondom, hogy: „Hát, nem tudom, normális-e ez az ember?”, de a hangsúlyom egyértelműen arra utal, tisztában vagyok vele, egyértelmű és kétségtelen, hogy egy idiótáról beszélünk. Mint a viccben: Kohn megvádolja Kleint, hogy becsapta őt egy közös üzletelésük során. Bíróságra is viszi a dolgot, de a per során a bíró arra a döntésre jut, hogy Klein ártatlan, ezért Kohnnak nyilvánosan, a falu főterén, fennhangon kell tőle bocsánatot kérnie, és ezt kell mondania: „Klein egy becsületes ember! Bocsánatot kérek!”
Eljön a nap, Kohn felmászik a főtéren elhelyezett dobogóra és a nagyon figyelő falubelieknek a következőt nyilatkoztatja ki:
– Klein egy becsületes embeeer…??? Már bocsánatot kérek!

Átjött a hangsúly?

Szóval van, amikor Menzel úgy nem tudja, hogy tökéletesen tisztában van a válasszal. De a legtöbb esetben tényleg nem tudja, hogy a felvetéseire mi a felelet. S ez annyira szimpatikus! Egy fantasztikus, Oscaros filmrendező, aki mer nem tudni, akinek fogalma sincsen nagyjából semmiről. Ezt add össze.

*
Elárulom ám, miről van szó! Ez a könyv nem könyvnek íródott. A tartalma átlagosan kétoldalas tárcák sorából áll, amelyek a cseh, Story című folyóiratban jelentek meg. Természetesen egyesével. Menzel nem rest gyűjteni a témákat. Az egyik írásban kifejti, hogy egyáltalán nem esik nehezére írni, csak a témát nem olyan könnyű megtalálni. S erről is ír egy tárcát. Meg mindenről. Is. Ami csak eszébe jut. Pontosabban ami csak szembejön vele és elgondolkodtatja, meghökkenteni, ami kicsinységében is képes jobbá tenni a világot. Ellentmondások, megfigyelések, kérdések, egyesével másfél oldalon.

De tényleg apróságokat képzelj el! Mire jó a nyakkendő? Mennyit ér a magáért való mai művészet? (Menzel nem szereti az érthetetlen, csúnya dolgokat.) Máshol: bűne-e, ha egy művész csupán szórakoztatni akar? Mennyit érnek a büntetés végrehajtási intézmények? Jó-e, hogy demokratikusan liberális világban élünk? Gyereknevelés: kell az az atyai pofon (most mondd, ilyet állít)! Egyre durvul a világ: de milyen lesz akkor gyermekink, unokáink, dédunokánk világa?

„Semmi kifogásom a becsvágy ellen, de érzésem szerint ebben a nemzedékben túl sokan vannak olyanok, akik hírnévre vágynak, és kevesen, akik csak hasznosak akarnak lenni. Azokról, akik csakugyan hasznosak, sajnos nem sok szó esik a népszerű magazinokban.
Hát nem tudom…
A világ körülöttünk már csak olyan, hogy senkitől se követel eredményt. Sikert követel.”
(28.)

S most is van tovább. Szokás szerint, odaát.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/03/08/ji_i_menzel_…

Üdítő volt olvasni, és persze minden megtalálható belőle a mi kis magyar valóságunkban is…
Tetszett a sztoikus nyugalma – hogy így is lehet itt is – nem csak egy kolostorban.

Egy-két oldalas gondolatfoszlányok egy újságban. Egy bulvár újságban. Nagyon népszerűek. A rendező úr is. És? Levon-e ez bármit is a szövegek értékéből? Nem, egyáltalán nem. Elmondja egy-két oldalban, hogy mi is a szubjektív igazság (vélemény?), anélkül, hogy kioktatna.

Bezzeg a csehek a prágai Story magazinban JirÍ Menzel tárcáit olvashatták a kilencvenes években! „Hát, nem tudom” a rovat címe, ahogyan a köteté is, amely a a rövidke, pár oldalas cikkek gyűjteménye. Menzel leginkább a rendszerváltás utáni, gyorsan és gyökeresen megváltozott világ jelenségein elmélkedik, a tőle megszokott szókimondó, szellemes stílusban.

Erről mindig egy szó jut eszembe, a bohókás. Az élet viharai nehezen tépázzák ezt a puha kis világot. Szeretem Menzel meglátásait, többszöri olvasásra is.