”…első a hivatás, a második meg ennek a hivatásnak az álcája. Álca, amely ugyanúgy része lényének, akár az árnyéka.”
Találó a cím, mert maga a könyv is egy svindli.
Stephen King ajánlása a borítón krimit ígér ugyan, ám ez inkább egy családi dráma, a simliskedés lélektanát boncolgató írás, amelynek a végére kicsit befurakodik a krimi néhány eleme is, de alapvetően a rossz útra tért egyén helyzetének kilátástalanságát mutatja be egy anya-fiú kapcsolaton keresztül. Egy traumákkal tarkított gyermekkor után túl korán szülő, az alvilág által behálózott fiatal anya, és „szépreményű” fia, a jó képességű Roy sajátos viszonyán keresztül kapunk egy újabb bizonyítékot a fiatalkori környezet bődületes jellemformáló erejére, ezáltal pedig az eleve elrendeltség illúziójára.
A svindler szerepet játszik, egy igazán jó esetében pedig látszólag nem tudjuk eldönteni, hogy mikor teszi ezt, valójában mindig, olyannyira, hogy a végén már saját magának is nehézséget okoz megkülönböztetni ezeket a szerepeket, előbb-utóbb elkerülhetetlenek a hibák, és megállíthatatlanul halad az elkerülhetetlen vég felé. Ezt a folyamatot élethűen mutatja be a könyv, a végén lévő csavarra pedig nem számítottam, mégsem vagyok elégedett, mert kb. a háromnegyedéig enyhe letargiába süppedt szemlélőnek éreztem magam, amin a WW2 utáni időszak Amerikájának javarészt lehangoló leírása sem segített.
A téma ugyan erőteljes és elgondolkodtató, de hajlamos voltam beleunni, és csak a végére pörgött fel kellőképpen. Ezt ellensúlyozza, hogy rövidsége miatt gyorsan és könnyen fogyasztható. Eredetileg 3,5 csillagra gondoltam, de szigorú leszek, és maradok háromnál, mert azt szeretem, ha egy könyv végig fenn tudja tartani az érdeklődést, itt viszont akadt bőven „holtidő”. Ennek ellenére nem mondanám rossz könyvnek, csak olyan… na, értitek… A filmet még nem láttam, de per pillanat nem is érzek fékezhetetlen vágyat, hogy megnézzem.