Végtelen Hatalom (Végtelen-trilógia 1.) 62 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti megjelenés éve: 1991
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 15
Kiemelt értékelések
Korábban írtam valamelyik értékelésemben, hogy nagyon kevés az olyan szuperhősös sztori, ami lényegében arra korlázotódik, hogy elmesélje, hogy van X hős, aki legyőzi Y gonoszt, mert ez nem annyira izgalmas. Hát ez a sztori eléggé olyan. Tök jó, hogy volt egy ilyen crossover event, ahol mindenki, de tényleg mindenki felvonul és harcol, hogy az univerzum ne legyen rossz kezekbe, de azért alapvetően más nem is nagyon történik. Van ez az aranyhajú Warlock nevű pasas, akiről zéró háttértudásom van, és hát róla sincs túl sok háttérinfó ebben a kötetben (gondolom erre van a róla szóló kötet), ezért nem igazán érintett meg az ő személye sem.
Gyakorlatilag végig háború van: toborzás, tervezés, harc, vereség, új stratégia, új ellenség, új vereség aztán győzelem. Ha nem ismerném a karakterek mondjuk 75%-át, akkkor nem is nagyon érteném, hogy kik ezek, és mit akarnak tulajdonképpen. Thanos egyébkén rohadt idegesítő egy személyiség, az MCU verzió sokkal kevésbé, ott valahol még meg is tudom érteni.
Elég sokáig olvastam, mert nem is igazán érdekel, meg elég sok is a szöveg, amellett, hogy hosszú. A rajzolás szép színes volt, nagyrészt retrósabb, de nem volt vele semmi baj.
Régen minden jobb volt, szokták az idősebbek mondani. Igaz ez a képregényes eventekre. Nem kell egymillió kapcsolódó füzetet elolvasni (igen, rád célzok Polgárháború), hogy valami értelmes képet kapjon az olvasó.
Persze a Végtelen Hatalomnak is volt felvezetése, ám e nélkül is kerek, egész történet, mely felvonultatja az akkori Marvel univerzum színe-javát. Ekkora gárda mellett természetesen a többség csupán statisztál, a „klasszikus” hősök a bokszzsák szerepét töltik itt inkább be, a fókusz a kozmikus szereplőkön van ezúttal.
A történet alapja nem túl bonyolult, Thanos megszerezte az összes Végtelen Ékkövet, ergó le kell verni. Szerencsére a kivitelezés ennél bonyolultabb, Starlin több váratlan fordulatot is beépített.
Mivel itthon a Marvel kozmikus szekciója kevésbé ismert, ezért csak ajánlani tudom ezt a képregényt, érdemes megismerkedni a világűr hőseivel is! Jómagam pedig várom a jövő évre tervezett Infinity Wart.
Mivel is fejeztem be az előző kötet értékelését? Sokkal többet várok ettől?
Óberlajtnant úrnak alázatosssssan jelentem, eme kötet nem hogy hozta az elvárásaimat, de most úgy vagyok vele, ha nem is egész életemben, de a következő 10 évben biztos nem olvasok ennél jobb képregényt. Legalábbis a Marvel univerzumában nem.
Először is, aki azt hiszi ez alapján meg tudja mi történt a filmben, vagy azt jobban fogja érteni, hááát. Lehet csalódni fog. Ezen kívül azonban! Kérem szépen ez a hat füzet egyenlő magasságokban van a Watchmennel. Máshogy, nem annyira filozofikusan, meg az nem ennyire pörgős. Viszont épp talán egy hónapja, hogy ismét elmerülhettem a Titkos Háborúban, és meg voltam győződve, hogy ennél nagyobb szabásút azóta se láttam. Most meg csak nézek, és pislogok, merthogy a Titkos Háború is jó volt, de ez kb olyan volt, mintha azt köbgyökre emelték volna. Ráadásul így a filmek ismeretében tök jó volt látni, honnan is indult ez az egész. Hogy volt az a bizonyos csettintés, mit is csinált valójában a kertben Thanos, stb.
A film végeztével meg voltam győződve, hogy ezt egyetlen dologgal lehet felülmúlni mégpedig a Titkos Háborúval. De a képregény egyértelműen Thanost teszi a végső ellenféllé, vagyis ez előtt kellett volna a Titkos Háborút megcsinálni, mert Thanos után már nincs hova tovább. Lehet a Marvel bele is fog dőlni most a kardjába, mert akkora lécet állítottak fel, hogy maguk se tudják megugrani.
Eszméletlenül tetszettek a rajzok, ugyanaz a Ron Lim, és mégse ugyanaz, ez egy felnőttesebb, markánsabb, ilyen paneleket nem mindenhol látni. És nem csak egy-kettő van, tucatjával található benne emlékezetes. A csettintés, Thanos ahogy ül a kertben a végén, vagy éppen az a képkocka, ahol az összes hős holtan fekszik a lábainál. Ez utóbbit nem is tudom, hogy el tudom e felejteni valaha, elég megrázó élmény volt mindet holtan látni, ráadásul ennyire kreatív módszerekkel, a legmegrázóbb talán épp Küklopszé.
Aztán az is emlékezetes, hogy Amerika Kapitány aki puszta kézzel feltartotta Thanost a filmben, itt mellékesen lekevernek egy maflást ő meg jó katona módjára fekszik is azonnal.
Azt hiszem Thanos mélységeit Jim Starlin igencsak megalapozta, az az alázás amit Halál úrnőtől kap nem piskóta, szinte már megsajnáltam ezt a mocskot. Drax a pusztító kapott egy olyan panelt, hogy szétröhögtem a belem, és végre itt Mefisztó is megmutatta a foga fehérjét, miért is hívják őt így, olyan szinten behülyíti Thanost, hogy öröm volt nézni, Loki tanulhatna tőle egy s mást.
Az események felvezetése és bemutatása is nagyon tetszett. Minden oldal egy hős szemszögéből mutat be egy eseményt, először a csettintést, aztán Thanos dühét, majd azok hatásait. Az elbeszélő pedig olykor csupán egy külső szemlélő. Narrálva meséli el mi is történik éppen. És mindezt úgy, hogy a különálló események összeállnak egy nagy egésszé. Valaki azt írta, ide oda kapkodott a rengeteg hős közt. Szerintem éppen hogy mindenkire jutott idő. Az kétségtelen hogy kell egy kis szuperhősös előműveltség, hogy legalább a fél gárdát ismerd, engem az a pár alak, akit most ismertem meg egyáltalán nem zavart. De lehet valakinek túl tömény, szóval nem biztos, hogy ezzel kellene kezdeni a Marvelt egy zöldfülűnek. A lényeg mindenki megkapja a maga 15 perc hírnevét. Mert itt a klasszikus szuperhősök kb. azok.
A kozmikus lények viszont. Hát ők se jobbak. Őket nem is tudom máshol lehet e látni, mert Galactus felbukkan sokszor az oké, de a többi? Volt egy kettő, aki egészen nevetséges, pl A titokzatos Idegen. Neki ez volt az ereje, hogy idegen. Viszont az tetszett hogy meg van a Marvel mitológiája, hogy ezeket a lényeket úgy képzelik el, hogy a világokon felül állnak. Talán lehetett volna többet is mutatni a nem földi lényekből, ez a Skrullok és az Isteni pantheon volt az a kettő amivel ezt kívánták elérni (bár ez utóbbi inkább volt nevetséges).
Eléggé dicséretes, mennyire be tudták illeszteni ebbe a világba az istenek nagyon is valós jelenlétét.
Amit viszont nem tudok kellőképpen dicsérni, az a tempó. Az első három fejezet afféle építkezés, komótosan, lassabban, semmit el nem sietve. Aztán a négyesnél beindul a harc Thanossal, és egyre emelkedik, egyre epikusabb. Olyan rajzokkal lehet találkozni, hogy múzeumokban nincs ilyen művészi. Elképesztő dinamikus az egész, ahogy sorra bukik el minden entitás Thanossal szemben, mi meg a körmünket rágjuk vajon mi lesz a megoldása, hogy fogják elpicsázni ezt a rohadékot. És aztán még mindig tudják fokozni. Kedvencem amikor megjelenik a büszke Öröklét. És aztán Ezüstróka kommentálja, hogy nincs tovább, Thanost nem lehet legyőzni, még a megelevenedett világegyetemnek se.
Szóval ha azt mondom faltam a lapokat, vagy beváltotta a várakozásaimat, a közelébe se járok. Életem egyik legjobb olvasói élményemet köszönhetem ennek a kötetnek. és akkor a nagy kérdés. Hova lehet ezt még fokozni? Mi vár vajon a Végtelen Háborúban?
A 90-es évek nagy Marvel crossover eventje meglepő módon elsősorban nem azért válik emlékezetesé, mert emberi ésszel felfoghatatlan erejű, isteni és félisteni lények marha látványosan gyepálják egymást. Noha, hála George Pérez fantasztikus rajzainak a képregény tényleg baromi látványos és monumentális, ám ami ennél jóval érdekesebb, az, az hogy milyen atipikusan áll a szuperhősökhöz. A Végtelen hatalom ugyanis olyannyira nem a Marvel allstar gárda története, hogy kedvenc hőseink tulajdonképpen statiszta szerepre vannak kárhoztatva Thanos és Adam Warlock játszmájában. Az igazi főhőse a sztorinak, ugyanis éppen a gonosz Thanos, aki bár úgy néz ki, mint a lehető legsablonosabb földönkívüli hadúr, aki unalmában világuralomra tör, Jim Starlin még is képes egy kifejezetten érdekes, sőt tragikus karakterré formálni (miközben érdekes kérdéseket vett fel a hatalom természetéről,kiérdemléséről és megtartásáról.). A hat rész alatt Thanos a szuperhős(gonoszok) egyik legérdekesebb és legegyedibb karakterfejlődését járja be. Noha azért Watchmen szintű müfaji dekonstrukcióról nincsen szó, a Végtelen hatalom (főleg ahhoz képest, hogy egy "blockbuster képregény") meglepően közel áll ehhez. Persze, mint minden crossovernél ennél sem árt tisztába lenni a kiadó világával, hisz a Marvelben járatlanabb olvasó nagyon könnyen elveszhet a rengeteg – épp csak említés szintjén előkerülő – karakter között. Ám, maga a főtörténet a lehetőségekhez képest meglehetősen kompakt és kerek, így aki tisztában van azzal, hogy ki kicsoda a Marvel univerzumban, úgy is könnyedén élvezheti a sztorit, ha annak a közvetlen előzményeit nem ismeri. Soha rosszabb „univerzum átformáló, képregényes eventet”.
Ez most aztán a nagyon-nagyon-nagyon-nagy összecsapás! Itt most tényleg nagyon-nagyon komoly a tét! Felvonul mindenki, akit csak találtak a Marvel öltözőjében – talán még a takarítónő is. Pedig olyan jól indult, jól működnek az analógiák, bizonyos szempontból nagyon jól van felépítve Thanos morcos hülyegyerek karaktere, de ahogy a elkezdenek szállingózni a szuperhősök úgy lesz egyre gyengébb a szöveg, és elég hamar eléri a fárasztó szintet. Önmagában Ron Lim rajzstílusa nem nagyon jön be, de nagyon szeretem az ilyen filmszerű vágásokra emlékeztető panelezést. Bizonyos szempontból meg tudom érteni, hogy miért is tartják klasszikusnak, mert rohadtul látványos, de sajnos a tipikus szuperhősös bárgyúságok nagyon lerontják.
Érdekes sztori volt, bár nekem – aki csak nemrég csöppent bele ebbe a világba, így elég sok hiányosságom van – kicsit sok volt az ismeretlen/csak névről ismert szereplőből.
Lehet, hogy velem van a baj, de Thanost nem mindig tudtam komolyan venni. Az meg egyáltalán nem tetszett, hogy spoiler.
A rajzolás tetszett, és összességében az egész történet is, bár néhány részletet másképp oldottam volna meg.
Rájöttem ma valamire. Azok a sztorik, amikben ennyire „hemzsegnek” a hősök bizony nem nekem valók.
Téves feltevés, hogy a képregények gyerekesek, igazi érett és életre nevelő hatású írások. A teljes történet ugyebár rettentő hosszú, ez a kötet már a bonyodalom részét képezi, ha pontosak akarunk lenni. Igazi klasszikus, öröm volt olvasni. A csattanó pedig igazán nagyot üt, még többszöri olvasás esetén is. Szívből ajánlom mindenkinek.
Népszerű idézetek
Wong: – Elmegy ma itthonról, mester?
Dr. Strange: – Csak amennyire a gondolataim és ez a könyv visz, Wong.
5. oldal
A sorozat következő kötete
Végtelen-trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dan Slott: Tökéletes Pókember 2. 95% ·
Összehasonlítás - Gerry Conway: Peter Parker: Pókember 1. 94% ·
Összehasonlítás - Todd McFarlane: Spawn: Kezdetek 1. 90% ·
Összehasonlítás - Paul Jenkins: Polgárháború: Frontvonal 91% ·
Összehasonlítás - Doug Moench – Warren Ellis: Holdlovag 88% ·
Összehasonlítás - Charles Burns: Fekete lyuk 88% ·
Összehasonlítás - Paul Jenkins: Pókember Kötetek 1. – Paul Jenkins 90% ·
Összehasonlítás - Mark Millar: Kick-Ass – Ha/Ver 3. 88% ·
Összehasonlítás - Allan Heinberg: A Bosszú Angyalai: Gyermekek keresztes hadjárata 87% ·
Összehasonlítás - James Robinson: Batman: Önharckép 87% ·
Összehasonlítás