Friss ​szél, friss tűz 9 csillagozás

Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét
Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz

AZ ​IDŐK SÜRGETŐEK
ISTEN MOZGÁSBAN VAN
MOST JÖTT EL A PILLANAT…
hogy megkérd Istent, lobbantsa lángra a szellemed!

Jim Cymbala pásztor hisz abban, hogy Jézus meg akarja újítani népét – vissza akar hozni minket a szellemi zsákutcákból, a fásultságból és a langymeleg vallásosságból.

Cymbala első kézből ismeri a különbséget. Saját gyülekezete, a Brooklyn Tabernacle 1972-ben még hűsz fővel küszködött. Aztán elkezdtek imádkozni… Isten megmozdult… az utcán megkeményedett életek százával változtak meg Krisztus szeretete által… és ma már több, mint tízezren vannak.

Ennek az – Amerika egyik legkeményebb környékén levő – összetört gyülekezetnek a története jól szemlélteti, hogyan tudsz szellemi frissességet hozni a gyülekezetedbe és a saját életedbe. A Friss szél, friss tűz bemutatja, mit tud tenni a Szent szellem, ha a hívők komolyan veszik az imádkozást és az evangéliumot. Ez az elképesztő könyv felfedi, hogy Isten hogyan cselekszik életeket… (tovább)

Eredeti cím: Fresh Wind, Fresh Fire

Eredeti megjelenés éve: 1997

Tartalomjegyzék

>!
224 oldal · puhatáblás · Fordította: martini zsolt
>!
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631288568
>!
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631288568 · Fordította: Martini Zsolt

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

dontforgettosmileandread P>!
Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

Üdítő a léleknek !

padamak>!
Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

Hú, ez annyira jó volt, hogy szélvészgyorsan átrobogtam rajta! Annyira égetően sürgetett, hogy két esti/éjszakai olvasás során két tennivaló fogalmazódott meg bennem:
– ezt a könyvet ALAPOSAN végig kell tanulmányozni, kijegyzetelni, a mostani helyzetemre/gyülekezetemre aktualizálni, és
– ezt a könyvet be kell szereznem! az olvasott kölcsönpéldányt gyülekezetünk egyik tagjától kaptam, aki nagyon ajánlotta – s rajta kívül még egy másik is, aki olvasta már Szóval, most már a feleségem sodortatja magát, égetően… Meg-megbeszélünk egyes cselekményeket, igeértelmezéseket, az imádkozás elengedhetetlenségét… és ki akarjuk terjeszteni az áldást: Isten munkáját a magunk és minden kapcsolatunk számára!
Hamarosan újra értékelem!

1 hozzászólás
Flaisz_Róbert>!
Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

Szélsőséges gondolkodás jellemzi az írót, ami beárnyékol néhány nagyon is aktuális és éleslátó gondolatot.
Szűrve fogyasztandó, de erősen ajánlott.


Népszerű idézetek

padamak>!

Találkoztam olyan igehirdetőkkel, akik egy számítógépes fájlban büszkén mutogatták nekem, miről fognak prédikálni a következő év során. Minden előre le volt fixálva. Eltűnt róluk a nyomás, hogy hétről-hétre keressék Istent. Mi van, ha Istennek mégis más a terve? Mi van, ha a gyülekezet szellemi atmoszférája októberre megváltozik? Ha nincsen rajta kenet, és nincs benne prófétai üzenet – amivel valami frisset tudunk hirdetni Isten Igéjéből –, akkor a gyülekezeti élet nem lesz sokkal több, mint egy előadás-sorozat.

163. oldal - Második rész - Ami kevesebb, mint Isten legjobb terve, 9. Az erőtlen tanok csapdája; Művészet vagy szív (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

1 hozzászólás
padamak>!

Isten szereti a gyengeséget.
Nem tud ellenállni azoknak, akik alázatosan és őszintén elismerik, milyen kétségbeejtően szükségük van rá. Tulajdonképpen a gyengeségünk szabadítja fel az erejét.

20. oldal - Első rész - Ráébredni egy hatalmas ígéretre, 1. Amatőrök; Összeomlás (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

padamak>!

Minél többet imádkozunk, annál inkább szükségét érezzük az imádkozásnak; és minél inkább szükségét érezzük az imádkozásnak, annál többet akarunk imádkozni.

55. oldal - Első rész - Ráébredni egy hatalmas ígéretre, 3. Ének a kétségbeesett emberekért; A titkos képlet (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

1 hozzászólás
padamak>!

A nehézség Isten egyik legjobb szolgája, mert ez állandóan arra emlékeztet minket, hogy mennyire szükségünk van az Úrra. Különben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy hozzá forduljunk.

62. oldal - Első rész - Ráébredni egy hatalmas ígéretre, 4. Minden idők legnagyobb felfedezése; Az igazi erő (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

padamak>!

A Biblia azt mondja: „Az én házam, imádság háza lesz minden nép számára.” A prédikáció, a zene, az Ige felolvasása mind helyénvaló – én hiszek ezekben, és gyakorlom is őket. De ezek közül egyik sem lehet annyira meghatározó jellemzője Isten lakóhelyének, mint az imádság. Őszintén bevallom, hogy azt figyeltem meg: Isten többet tett emberek életében tíz perc ima alatt, mint az én tíz prédikációm alatt.

77. oldal - Első rész - Ráébredni egy hatalmas ígéretre, 5. Amikor Jézus haragra lobbant; Csak a munkájukat végezték (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

padamak>!

Isten munkáját csak Isten erejével lehet elvégezni. Az egyház egy szellemi szervezet, ami szellemi csatákat vív, és csak szellemi erővel képes Isten terve szerint működni.

106. oldal - Második rész - Ami kevesebb, mint Isten legjobb terve, 6. A megrázás ideje; Egyenesen előre (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

padamak>!

Viszont sosem indult el olyan helyen vallási ébredés, ahol szigorúan követték a szolgálati rendet.

163. oldal - Második rész - Ami kevesebb, mint Isten legjobb terve, 9. Az erőtlen tanok csapdája; Művészet vagy szív (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, Budapest, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

1 hozzászólás
csauperjel>!

…ami igazán számít [egy imaalkalmon], hogy a világmindenség Istenével találkozzunk, ne csak egymással.

32. oldal, Első rész - Ráébredni egy hatalmas ígéretre, 2. Lángra lobbanva; Egy új kezdet (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

Kapcsolódó szócikkek: ima · Isten
csauperjel>!

Carol a próbákat általában fél órás imával kezdte. Gyakran leszállt a dicsőítés szelleme a csoportra. Valaki előállt egy bizonysággal, vagy arra érzett indíttatást, hogy felolvasson az Igéből. Carol néha elmondott egy rövid buzdítást. Sokszor több volt az ima és a dicsőítés, mint a gyakorlás; néha egyáltalán el sem jutott a kórus az éneklésig.

34. oldal, Első rész - Ráébredni egy hatalmas ígéretre, 2. Lángra lobbanva; Örvendező hangok (Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, 2017)

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét

Kapcsolódó szócikkek: ének · ima · Isten
Lenty >!

Az ima, a keresztény élet forrása, a keresztény ember segélyhívó vonala. E nélkül olyan az élet, mintha karjainkban tartanánk a kisbabánkat, és szépen felöltöztetnénk, csak éppen nem lélegezne!

55. oldal

Jim Cymbala – Dean Merrill: Friss szél, friss tűz Ez történik, amikor Isten Szelleme elárasztja népe szívét


Hasonló könyvek címkék alapján

Francis Chan – Danae Yankoski: Őrült szeretet
Rick Warren: Céltudatos élet
Beth Nimmo – Darrel Scott: Rachel könnyei
Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam
Bob Gass: Ne félj!
Kenneth Copeland: A bővölködés törvényei
Becky Keep – Tim Keep: Látó szemek
Edward Sri: Úgy imádkozni a rózsafüzért, mint még soha
Merlin Carothers: A félelemtől a hitig
Erwin W. Lutzer: Krisztus és a többi isten