Jóból ​kiváló 4 csillagozás

Képzeljünk el egy hatalmas, súlyos lendkereket – egy masszív ezüstkorongot, egy tengelyre szerelve. Legyen a sugara mondjuk 5 méter, a vastagsága 30 centiméter a súlya 2 és fél tonna. És most képzeljük azt, hogy a mi feladatunk ezt a lendkereket a lehető leggyorsabban a lehető legtovább görgetni. Hatalmas erőfeszítéssel tolni kezdjük, hogy beinduljon. Eleinte alig érzékelhetően mozdul a kerék. Toljuk tovább, és két-három órányi kitartó munkával elérjük, hogy egy teljes fordulatot megtegyen. Továbbtoljuk most már valamivel gyorsabban mozog, így hatalmas munkával sikerül másodszor is elfordítani. Folytatjuk tovább, mindig ugyanabban az irányban. Három fordulat…négy…öt…hat a kerék kezd sebesebben forogni… hét… nyolc.. toljuk tovább.. kilenc… tíz… kezd lendületbe jönni… tizenegy.. tizenkettő… minden fordulat után egyre gyorsabban pörög… húsz… harminc… ötven… száz.
Aztán egyszer csak elérjük az áttörési pontot. A lendület már nekünk kedvez, s a kereket az egész súlya hajtja előre. Semmivel sem toljuk jobban, mint az első fordulatnál, mégis egyre gyorsabban halad. A lendkerék minden egyes fordulata a korábban végzett munkából táplálkozik, összegzi erőfeszítéseinket. Ezerszer, tízezerszer, százezerszer gyorsabban pörög. A hatalmas súlyos korong repül előre, lendülete szinte megállíthatatlan.Tegyük fel, hogy most valaki odajön és megkérdezi: Mi volt az a nagy lökés, amitől így beindult ez az izé?
Nem tudnánk válaszolni neki, hisz a kérdés értelmetlen.az első lökésen múlott? A másodikon? Az ötvenediken? A századikon? Nem! Az összesen együtt: mert összeadódtak a következetesen mindig ugyanabban az irányban kifejtett erőfeszítések. Lehet, hogy egyes lökések erőteljesebbek voltak, de bármelyik lökés – még a legnagyobb is – csak töredékét teszi ki annak a hatásnak, ami végül mozgásba hozta a kereket.

193-194. oldal