A ​fény, amit elvesztettünk 87% 432 csillagozás

Egy keserédes történetre számíthattok, ha a kezetekbe veszitek ezt a könyvet. Egy olyan történetre, mely talán bármelyikünk életére hasonlít, ugyanis döntések és lépések következményeként alakul ki az az élet, amelyet végül leélünk, és nem valószínű, hogy van értelme gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha akkor….

Olvasmányos, szomorú történet, annak ellenére, hogy némi távolság maradt a könyv és közöttem a végén, elgondolkodtatónak tartom, az élet lehetőségeinek és saját választásaink következményeinek, egyfajta variációjának, mely mindannyiunknak ismerős lehet.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.hu/2018/04/jill-santopolo-fe…

„Te vagy a fényem. Mindig is az voltál.”

Nagyon régen sírtam így és ennyit egy könyvön.
És ilyenkor jönnek a kérdések… De miért? Miért kellett így lennie? Miért ilyen bonyolult, fájdalmas és egyben mégis miért ilyen csodaszép az élet?

Azt már biztosan tudom, hogy mindig is a legmeghatározóbb könyvélményeim között lesz ez a történet.

A regény egy nő, Lucy visszaemlékezése az első szerelemre, ami életére mélyen nyomot hagyott. Komoly kérdéseket vet fel, az olvasóban miután becsukja az utolsó oldalt: vajon az életünket a saját döntéseink vagy az irányításunkon kívüli erők alakítják? Először is lehet örökké szeretni? Egyszerűen gyönyörű és lenyűgöző történet, nehezen felejtető lezárással.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/03/a-feny-amit-elves…

Életünk folyamán számos sorsfordító pillanat adódik. Némelyik egy döntés következménye, mások talán a világegyetem, a sors, Isten, egy magasabb hatalom, hívjuk, aminek csak akarjuk, közbeavatkozásának tulajdoníthatók. Nem tudom.

Jill Santapolo zseniálisan ért ahhoz, hogy morzsoljon egyre kisebb darabokra, és lapról lapra egyre többet hasítson ki a szívemből.

spoiler

Gondolkozzatok rajta, talán még megváltoztathatjátok a megváltoztathatatlant.

A hit nyújt egyfajta békességet, miszerint csak szereplők vagyunk egy színpadon, és történeteket játszunk el egy darabban, amit más rendez.

Van egyáltalán Isten?

Köszönöm a könyvet drága @Evika82! ♥♥♥

A fene vigye el…..
Elolvastam 22 oldalt majd a fuzetem oldalra forditottam es egy mondatot kormoltem a spiral mellé :
spoiler nyers, valós és igaz lett…..

Az utolsó közel 60 oldal súlyos könnyfatylon át küzdötte át magát a tudatomig…..

„Vannak pillanatok, amelyek megváltoztatják életünk röppályáját.”

Azt hiszem ezt a könyvet, ezt a történetet, hosszú ideig nem leszek képes elfelejteni.
Nem csak amiatt, mert egy mély és érzelem dús szerelem történetéről olvashattam benne.
Hanem azért is, mert elgondolkodtatott rengeteg dologról: arról, hogy mi az, amit meg akarok tenni, de egyre halogatom? Mi az, amit el akarok mondani már régóta, de valamiért mégsem teszem? Van-e olyan álmom, amiről lemondtam, mert nem voltam elég bátor megvalósítani?
William Shakespeare VI. Henrikben megfogalmazott szavaival élve: „Hol te vagy, ott a világ maga.”
Ez a könyv fényt hozott a borús napjaimba.
Megváltoztatott engem.
Megváltoztatta a világom.
Hiper sebesen bezsebelte tőlem „2018 legjobb romantikus regénye” címet.

Blogbejegyzés: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2018/03/jill-santopol…

Sorry guys :( Annyira akartam szeretni a könyvet, mégis számomra elveszett a mondanivaló a sok szenvedés között…
Ami felkeltette a figyelmem először a könyvvel kapcsolatban, az a gyönyörű borító volt. Nagyon tetszik ez a csillogó, aranyozott rész, a pár az előtérben és New York körvonalai a háttérben, amely szépen elővetíti a történet főbb motívumait. Bevallom, elég nagy elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban, hiszen mindenki odáig volt érte, csak úgy röpködtek a dicsérő szavak és az öt csillagok.

Nem igazán tudom hova tenni a könyvet, hiszen próbált nekünk komoly, mélyről jövő gondolatokat a szemünk elé tolni az írónő, közben a karakterek miatt egy picit elveszett
ez az egész. Nem éreztem közöttük azt a nagy szerelmet, amiről az írónő beszélt. Ha annyira szerették volna egymást, megoldották volna valahogy, de úgy éreztem, egyikük sem akart kompromisszumot kötni. Az együtt élés és egy kapcsolat hosszú távú fennmaradásán dolgoznia kell mindkét félnek. Nem vagyunk egyformák, a párunknak és nekünk is megvan a kis magunk világa, a vágyaink, az álmaink, a céljaink, de akkor élhet csak a kapcsolat, ha engedjük, hogy a párunk szabad legyen, ugyanakkor legyenek közös céljaink és álmaink is. Két embernek össze kell dolgoznia, meg kell értenie a másikat, hogy mindketten boldogak legyenek.

Pozitívum, hogy a könyvnek nagyon egyedi stílusa van, végig a lapokhoz szögezi az embert, és gyönyörű gondolatokat hív elő. Az írónő belekeveri a történetbe a művészetet, a színdarabokat, a könyveket és gondolkodásra késztető bölcsességeket sző a sorok közé. Ez a könyv megmutatja, hogy mennyire befolyásolhatja az életet egy személy, egy döntés, egy mondat, egy érzés. Megmutatja, hogy mi emberek mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, hogy biztosan van valami felsőbb hatalom, sors, vagy Isten, ami irányítja az életünket.

Sajnos Lucy nem éri be azzal a boldogsággal, amit a másik férfitől kap, pedig szerintem ő egy nagyon jó ember, állandóan figyel rá és meglepi a nőt, szeretettel és ajándékokkal halmozza el őt. A könyv vége is kicsit lezáratlan volt, maradt még néhány kérdésem, amelyre jó lett volna választ kapni.

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2018/03/jill-santopol…

Egymás után olvastam az írónő könyveit és nagyon hasonló élményt adtak nekem. Nem tudnék választani köztük, mert tényleg ugyanazt éreztem olvasás során. Két fiatalt látunk, akik szeptember 11-én, a new yorki katasztrófa napján ismerkednek meg. A szerelmük minden távollétet kibír, és soha nem engedik teljesen el egymást. Emellett viszont Lucy családot alapít és próbál a férjére és a gyerekeire koncentrálni, csakhogy néha-néha felbukkan az életében Gabe.

Megint „rossz” oldalnak szurkoltam. Biztos, hogy nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy ha egy férfi kétszer is mást választ helyetted, akkor nem érdemel meg téged. Abszolút nem szimpatizáltam Gabe-bel, és szerettem volna, ha eltűnik és éli az áloméletét, amiben nincs hely a családnak és az állandóságnak. De akkor nem lenne konfliktus. Ezen az újabb szerelmi háromszögön kívül tetszettek a megfogalmazott gondolatok és kérdések. Illetve az is, hogy Lucy igyekezett őszinte lenni a férjével.

Érdemes-e halogatnunk az életben bármit, ha akármikor meghalhatunk mondjuk egy terrortámadásban? Érdemes-e elhallgatnunk a másik elől az érzéseinket, ha ő is bármikor meghalhat? Miért is ne írhatnánk az álmainkról egy listát, amit megpróbálunk kipipálni? Ha valaki megkérdezi, hogy mit bánnál, hogy soha nem tetted meg, mielőtt véget ért az életed, akkor mit válaszolnál? Szerintem ezzel a ponttal kellene kezdened a bakancslistád. Olyan életet kell élnünk, ami kielégíti az igényeink karrier és család terén, utazás és kalandok terén. Ezt adta nekem ez a könyv és ezért megérte elolvasni.
https://youtu.be/mR0CoSxljE8

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.hu/2018/03/jill-santopolo-fe…

„A Fény, amit elvesztettünk megtanít arra, hogy a döntéseink mily mértékben befolyásolják az életünket. Egyetlen apró kis fejbiccentés az egész sorsunkat újraírhatja. Egy elfojtott hang, egy ki nem mondott szó, s minden megváltozhat.
Igaz, hogy olvasás közben voltak bennem hátráltató érzések is, de a könyv legvégére érve szinte mindet elengedtem. Lucy és Gabe története csodálatos, megrendítő. Nem tündérmese, közel sem az. A szerelem egy mélyebb oldalát mutatja meg a valóság keretein belül. Megmutatja, hogy sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk, s hogy hiába alakítjuk magunknak a sorsunkat, sokszor még ez is kevésnek bizonyul.
Ezt a könyvet minden léleknek kézbe kellene vennie. Felnyitja az olvasó szemét. Egyfajta tükröt állít velünk szemben. A könyv az elolvasása után akaratlanul is elgondolkodtat: vajon mi kellőképp megbecsüljük azt, amit az élettől kaptunk? Vajon kihasználjuk a nekünk jutott idő minden egyes pillanatát? Ott vagyunk, ahol lenni akarunk? Ahol lennünk kell?
Ne hagyjátok ki Jill Santopolo alkotását, mely minden szempontból egyedinek mondható. Nem tökéletes, de pont ettől válik széppé.”

Nehéz bármit is írni ezután a könyv után.
Adhatnék neki akár fél csillagot is, mert annyira összezavart.
De minden kétséget kizáróan csak maximális csillagot tudok adni.

Nem szerettem meg Őket. Egyikőjüket sem.

Mégis.
Van benne valami.
Valami ami miatt nem tudtam letenni a könyvet. És csak olvastam szaporán dobogó szívvel, miközben mélyen belül reménykedtem, hogy nem arra tartunk amerre sejtettem…

Ezek után csak…
Fogalmam sincs semmiről.
Csönd van.
Nagyon-nagy csönd.