A ​botcsinálta boszi visszatér (Botcsinálta boszi 2.) 15 csillagozás

Jill Murphy: A botcsinálta boszi visszatér

Alig kezdődött meg az új tanév Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiáján, Szerényi Mildred megint nyakig ül a bajban. Pedig nagyon igyekszik, de szerencsétlenségére Cirok kisasszony épp az ő gondjaira bízza az új tanulót, Enidet. Ám a lány bizony egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik… Vajon Mildred meg tud szabadulni az örök bajkeverő szerepétől?

Eredeti megjelenés éve: 1982

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2023
96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636032883 · Fordította: Magyari Andrea · Illusztrálta: Jill Murphy

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
Jill Murphy: A botcsinálta boszi visszatér

1974-ben jelent meg először a Botcsinálta boszi sorozat Angliában. Az eközben eltelt időben annyira népszerű tudott maradni, hogy 2017-ben tévésorozat készült a kamaszregényből. Sokat elmond ez a regényről, ami Magyarországon a @móra Kiadó gondozásában jelent meg, először 2023-ben.
Bár a sorozatról azt tartják, (sőt J. K. Rowling egyszer említette is), hogy a Harry Potter sorozat egyik ihletője volt, érdemes tudni róla, hogy fiatalabb olvasóknak ajánlott, sokkal egyszerűbb, rövidebb történet, nagy összefüggések nélkül. A szöveg nagy betűs, könnyen olvasható, kevés bonyolult szót tartalmaz, emiatt tökéletes választás lehet kezdő olvasmánynak.
Nekem az első rész nagyon tetszett, nem volt igazán kérdés, hogy érdekel-e a folytatás. Ráadásul voltam olyan szerencsés, hogy szinte azonnal tudtam folytatni, így a regény hangulata még nem oszlott el teljesen, könnyen visszahelyezkedtem a történetbe.
A zordon bércek közt álló, pókháló lepte Boszorkányakadémia egy kicsit sötét hangulatot áraszt, de lakói egytől egyik vidám és leleményes tizenévesek. A rendet elsősorban a nevében és megjelenésben is seprűnyélhez hasonlatos igazgatóhelyettes igyekszik fenntartani több-kevesebb sikerrel.
A második kötet pár hónappal az első után folytatódik. Visszatér a kis kétbalkezes varázsló lány Szerényi Mildred, sőt a teljes boszorkányakadémiai kompánia, élükön Cirók Kisasszonnyal. A szereplők külön egyéniségek, viccesek és nagyon életszerűek. Azt az egyet sajnáltam, hogy egyetlen fiú vagy férfi sem kap szerepet a könyvben.
A történet szerint Kotkot kisasszony megbízásából Mildred kapja a megtisztelő feladatot, hogy a nála is esetlenebbnek tűnő, új osztálytársukat, Árnyas Enidet segítse a beilleszkedésben. Ezt persze a legjobb barátnője Maud meglehetősen sérelmezi, ráadásul Enid nem is tűnik egy jó barátnőalapanyagnak. A kis boszilánynak azonban kevés választása van, Cirok Kisasszony éles tekintete előtt, kénytelen lesz Enid mellé állni, hogy megmentse önmagát az eltanácsolástól. Aztán, ahogy az lenni szokott, minden balul üt ki, és a boszorkányakadémián nemcsak a különös tantárgyakról tanulnak a lányok, hanem a barátságról és a megbocsátásról is.
A kisboszi sorozat amilyen régi, olyan friss hangú, kedves történeteket tartalmaz. Kicsit Harry Potter hangulatú, kicsit lányregény, de mindenképpen egy nagyon bájos boszorkamese.
A lányok épp olyan hebehurgyák, és idétlenek, mint a mai kamaszok, a regény nyelvezete pedig teljesen időtálló.
A rajzok ismét a szerző Jill Murphy kreativitását dicsérik, nekem a sértődött Maud a személyes kedvencem.


A sorozat következő kötete

Botcsinálta boszi sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Diana Wynne Jones: A vándorló palota
Cressida Cowell: Soha és mindörökké
Geronimo Stilton: A Fantázia Birodalma
Ecsédi Orsolya: Banyavész
Brandon Mull: A mesés menedék
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók
Eva Ibbotson: Melyik boszorka?
David Safier: Happy Family – Szörnyen boldog család
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Roald Dahl: Matilda