Mi 123 csillagozás

Jevgenyij Zamjatyin: Mi Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Megelőzte ​korát. Remekműbe öntötte azt, ami később bekövetkezett, s kis híján évszázadunk keserű valóságává lett. Jevgenyij Zamjatyin – civilben jégtörőhajó-mérnök, a bátor zseni – megsejtette, hogy hová tarthatunk, ha nem vigyázunk, miféle embertelen társadalom fenyeget, a számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel. Közben kitalált egy új műfajt, az antiutópiát. Megírta a remekművet. Anyanyelvű, orosz kiadásának azonban nem örülhetett, 15 esztendővel megjelenése előtt, az életét pár esztendővel meghosszabbító emigrációban halt meg. Évekig, évtizedekig nem ismertük, nem ismerhettük. Legfeljebb hallásból. S azokból a művekből, melyek rá épülve, általa ihletve jelentek meg. Sajnos nem szülőhazájában, Oroszhonban. Ahonnan el kellett mennie, mert elűzte a félremagyarázó, leegyszerűsítő önkény. Irodalmi és politikai. Őt, az örökösen lázadót, aki semmit nem fogadott el, ami ellentmond az értelemnek. Ám hatása, mint búvópataké a cseppkőbarlangban, ott van minden… (tovább)

Eredeti cím: Мы

Eredeti megjelenés éve: 1924

Tartalomjegyzék

>!
Cartaphilus, Budapest, 2008
236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632660387 · Fordította: Földeák Iván
>!
Európa, Budapest, 1990
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630749424 · Fordította: Földeák Iván

Enciklopédia 11


Kedvencelte 13

Most olvassa 7

Várólistára tette 151

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

És ím, itt az „első” modern antiutópia, 1921-ből, benne már készen áll minden klisé (pontosabban a későbbi könyvekben klisévé váló elemek), megrázó, félelmetes, és szórakoztató. Valahogy sokkal hihetőbb, mint az 1984, ami mondhatni nem több, mint ennek a könyvnek az újrafogalmazása, kicsit szájbarágósabban (ezért aztán népszerűbb is). Leegyszerűsítve, az 1984 inkább ponyva, ez inkább szépirodalom.

Mert tényleg nehezebb olvasni: Zamjatyin nem ír le mindent, pontosabban leírja, de egy mondatba annyi mindent belesűrít, hogy első olvasásra nem is értjük meg. No és a párbeszédekben oly gyakori félbehagyott mondatok, amelyek nagyon hatásosak, de mégiscsak arra a bosszantó dologra késztetik az embert, hogy megálljon az olvasásban, és használni kezdje az agyát! Borzalmas dolog, nem igaz?

Az egyik legjobb antiutópia azok közül, amiket eddig olvastam (1984, Szép új világ, Fahrenheit 451, Gépnarancs).

És nézzük meg, milyen gondolatokat ébresztett bennem ez a könyv. Arra jutottam, hogy bár mindannyian a nyugalomra és biztonságra vágyunk végső soron, hiszen ez a boldogság, a vágytalan, növényi lét, már Buddha óta tudjuk, de mégis, az emberi lélek egyik alapvető szükséglete a szabadság. Ezzel nem tudunk mit csinálni, a túlzott szabályozás, a szabadságtól való megfosztás lelki betegséket okoz, borzalmas dolgokat eredményezhet, szörnyet csinálhat emberekből, lásd mai Japán.

A szabadság vágyát persze nagyon megmagyarázni nem lehet, hiszen a szabadság veszélyesebb, mint a hiánya (ha nem tartjuk be a szabályokat, szintén szabadok vagyunk, szintén veszélybe kerülünk), de az ember lelki és szellemi fejlődéséhez szükséges ez a veszély, hogy az élet próbatételein helyt álljunk (így mondaná Coelho). Szükségünk van a szabadságra, ne vegyétek el tőlünk! Emberek akarunk lenni, nem gépek és nem is vadállatok! Hagyjátok meg a fantáziánkat, hadd vétkezzünk mások és önmagunk ellen, hadd szeressünk, bármilyen fájdalmas is néha, a tragédia feldolgozhatatlan nemessége illik hozzánk, nem a komédia felületessége, hadd szigetelődjünk el másoktól, hadd legyenek titkaink, hadd legyünk ellenségesek és mogorvák, ha akarunk, hadd rontsuk és javítsuk úgy az életünket, ahogy mi akarjuk és tudjuk! Hadd legyünk ének, individuumok, szigetemberek, legyünk 6milliárd külön lélek, hadd érezzük a fájdalmat, a szenvedést és a nyomort, mert anélkül nem érezhetjük az igazi boldogságot és örömöt! Ne legyünk számok, legyünk tényleg emberek, ha már annak születtünk.

21 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

„ Az egyetlen eszköz, hogy az embert megszabadítsuk a bűntől, ha megfosztjuk szabadságától.”

Vázlatos beszámoló írja a vázlatokat feljegyző szám. Minden disztópiánál irtózom valamitől, vagy több mindentől, itt az első dolog a helyhez kötöttség. Hisz az utazás az egyik legnagyobb csoda, felfedezni az ismeretlen ismerőst. A második az időhoz kötött cselekmény pl. a szex, a harmadik jegyet váltani ahhoz hogy zárt függöny mögött lehessünk. Napi két óra magánóra, ez számomra maga a pokol. A sosem egyedüllét. És akkor megemlíti azt, hogy a természet ki van zárva a falon kívül. Számok uralják a világot, de ahogy elgondolom tulajdonképp a miénket is, matematika mindenhol, itt van nekünk a kettes számrendszer, a rendszámtáblák, telefonszámok, személyi szám… D-503? Nézem a tökéletesen szabályozott rendszert és máris látom tökéletlenséget, s benne a legtökéletlenebbet, az embert. Az embert, aki szabadságot óhajt, szenvedélyt. A költészet, a művészet tudománynak való alárendelésre is borzaszt. Zenegyár. Olvasni is fáj. A kedvenc részem amikor kiderül, hogy az embernek gyógyíthatatlan betegsége van: a lelke. És a fantázia eltávolítható műtétileg! Küzd a mi az ők ellen. A forradalom nyer vagy fantáziátlan boldogság? Megint a modern ember legnagyobb félsze jön: az akaratnélküliség. A személyiség nélküli lény, aki helyett mások döntenek. Már előre tudom, hogy mi lesz a vége, de ettől a kiszámíthatóságtól nem lesz kevésbé jó. Megint egy szám: 1924, az első kiadás dátuma. Azt hittem jóval később írta, de ahogy olvasom mindinkább értelmet nyer a keletkezés ideje, ez a minden beintegráló, a közöst az egyén fölé helyező politika. De nem csak az ő hazájára érvényes ez, egyetemes, egész világunkra érvényes iromány ez. Szerintem Legalább annyira jó, ha nem jobb, mint a nála jobban elhíresült disztópiák.

„Mi közötök hozzá… ha nem akarom, hogy helyettem mások akarjanak… ha én magam akarok akarni… ha a lehetetlent akarom…”

4 hozzászólás
>!
B_Petra
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Az antiutópiák primje, vagy alfája, vagy akár az 1.0-ás verzió, melynek emészthetőbb béta tesztjei A szép új világ, az 1984, vagy a Fahrenheit 451(ami a legkevésbé tetszett ezen könyvek közül).
A matematikát még ilyen liraian sosem integrálták sci-fi könyvben, egészen szépirodalmi szinvonal, bár a végtelent már mindenre asszociálták legyen, szerelem, gyűlölet, de a gyök -1 – től a lélekig eljutni zseniális.
A cime is tökéletes. A dilemma ugyanaz élni, akarni, küzdeni és esetleg elbukni szabadon, vagy tudatlanságban, vegetálni eredendő és garantált boldogságban falak mögé zárva, úgy hogy fel sem merül e lét megkérdőjelezhetősége. Boldog tudatlanság.
( ha megunom a kvantumot, meg az űrcsatákat, jöhet még pár ilyen „antik” gyöngyszem)

>!
Cartaphilus, Budapest, 2008
236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632660387 · Fordította: Földeák Iván
>!
Noro MP
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Eljátszom a gondolattal, hogy e könyv „átpolitizálódása” legalább annyira a XX. század (a szerző szempontjából még csak eljövendő) történelmének műve, mint az írójáé. Direkt politikai célzások ugyanis alig vannak a regényben. (Egyet kivéve: spoiler) Annál meglepőbbek a vallásos áthallások. Az Egységes Állam ugyanis messze túllép holmi ideológián, és dogmái hitbéli színezetet öltenek. Nem elfogadják őket, hanem megkérdőjelezhetetlenül hisznek bennük. Legalább ennyire érdekes az is, hogy elődjének, az „ős-gondolatdiktatúrának” a kereszténységet tartja, amelynek közkeletű mennyország-képe kétségkívül nem hagy sok lehetőséget az individualizmusnak.
Másik fő ihletforrása, a taylori munkaszervezés – a szerző korában a nyugati világ domináns menedzsment-felfogása – olyan távolinak tűnik a fentiektől, mint Makó és Jeruzsálem, de a szerző olyan logikusan kapcsolja össze a kettőt, hogy egy modern SF író sem csinálná jobban.
De nem csak a kreált világ paradox, hanem maga a regény is. A végletekig vitt racionalizmust ugyanis szürreális előadásmódon keresztül tárja elénk. A számunkra hétköznapi érzelmektől valósággal megittasodó narrátor alakja élő ellentmondás. Fizikusi felemnek különösen tetszett a gyökmínuszegy metaforája. Hiszen a biológiai test valós (a), míg a lélek imaginárius (i*b), így lesz a teljes ember komplex lény (a+i*b).

>!
Spaceman_Spiff P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Olvasás közben folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon azért érzem furcsának és néhol követhetetlennek a szöveget, mert oroszból fordították, és elveszett az eredeti nyelv ritmusa (félreértés ne essék, nem a fordító munkáját szidom!), vagy a szerző eleve ilyen kaotikusra és elidegenítőre „kreálta” a könyvét, hogy az olvasónak belecsavarodjanak a neuronjai? Vagy ez is azon könyvek közé tartozik, amit logarléccel kellene felmérni, alkotóelemeire szétszedni, hogy minden molekuláját felfogjam. Szám legyen a talpán, aki ezt a burjánzó egyenletet, aminek a végeredménye a „Mi”, képes legyen felbontani.
Az elsődleges jelentésrétegek még az olyan, alacsony szorzóval rendelkező számoknak is érthetőek, mint amilyen én vagyok. Nem kell ahhoz algebrában járatosnak lenni, hogy lássuk az alap egyenletet, amiből kiindult.
Egyén mínusz érzelmek mínusz éntudat, plusz ideológia, szorozva alapszükségletek kielégítésével egyenlő kollektív jólét.
Persze minden okosan képzett szám látja azonnal, hogy az egyenlet hibás, hiszen kihagyta a számításból, hogy az éntudat irracionális szám, így számunka használhatatlan. Változók bármikor felbukkanhatnak az egyenletben, dugába döntve azt. Vagy mégsem? Egy okos mérnök bármikor készen áll egy reciprokkal, hogy felszorozza vele a végeredményként kapott törtet, hogy egész számot kapjon. A mérnök pedig a legfőbb vezető, aki mindent tud, éppen ezért senki nem tud olyat mondani neki, amivel végül nem az jön ki végeredménynek, amit akar.
De hogy az egyenlet sok-sok alkotórésze pontosan mit takar, vagy hogy van-e más, számomra észre nem vett együttható, amit figyelembe kell venni, azt nem tudom…
Amit Orwell közérthetőbben fogalmazott meg azt Zamjatyin már majd' három évtizeddel előbb szavakba öntötte, csak éppen a dekódolás folyamata ütközik problémákba. Sokkal egyszerűbb és közérthetőbb, ha azt mondjuk, a jövő egy arcon taposó csizma, mint hogy a jövő egy integrálszámítás.

>!
Marcus
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Az antiutópiák elődjében szerintem a stílus a legérdekesebb. Miközben a narráció egyes szám első személyű (ami néha többes számba megy át – lásd „mi”), főszereplőnknek nemcsak a neve egy szám, hanem gondolkodása is ugyanolyan távoli és idegen, mint sokaknak a számok világa. A mindennapi élet leírása mérnökien rideg, amit többször lángoló érzelmek szakítanak meg, de mintha még a szerelemben, vagy a lázadásban is csak előre megírt programot hajtana végre mindenki.

És egy kis látszólagos kitérő. Hans Moravec osztrák kutató, aki a robotikával és a mesterséges intelligenciával foglalkozik, hívta fel a figyelmet arra, hogy a számítógépek azért tűnnek okosabbnak az embernél, mert gyorsan számolnak. Az átlagemberek számokkal lassúak, ugyanakkor más kognitív funkcióik (például alakok felismerése) nagyságrendekkel gyorsabb – olyannyira, hogy világméretű elosztott számítási hálózatokkal kell olyan kutatásokat folytatni, amelyek ilyen kognitív funkciókat igényelnek. A Moravec paradoxon ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy evolúciós távlatban a számolás viszonylag friss dolog, és az ember agya ugyanúgy rááll majd pár ezer év alatt, mint például az alakfelismerésre. Így erősen lehetséges, hogy pár tízezer vagy százezer év múlva az emberi agy csak a szimpla evolúció által is a szuperszámítógépek teljesítményét fogja produkálni. Akkor nem lesznek az emberek számára idegenek vagy érthetetlenek a számok, így tehát egy akkori antiutópiában teljesen rendben lesz, ha számokkal jelöljük majd magunkat…

A többi antiutópiához viszonyítva a Mi talán legművészibb, és emiatt egy picit nehezen is olvasható, de ugyanolyan élmény, és ugyanúgy elgondolkodtat, mint azok. És ugyanúgy alapmű.

>!
Kozmikus_Tahó
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

JÓZSEF ATTILA: A SZÁMOKRÓL

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

>!
pat P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

A könyv legnagyobb erőssége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
A könyv legnagyobb gyengesége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
Nagyon, nagyon rossz olvasni. De nagyon jó könyv. Azt hittem, nem lehet duvább vége, mint az 1984-nek. De lehet.

>!
fezer
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Amikor az egyik legtrendibb téma a disztópia, és már én magam is olvastam a műfajból számosat, akkor igen érdekes volt megnézni, hogy közel 100 évvel ezelőtt, hogyan is képzelte el Zamjatyin a saját fantazmagóriáját a totalitárus rendszerről. És meg kell mondjam, hogy semmivel sincs lemaradva az utána következőktől, ismét egy könyv, amin nem nagyon fogott az idő (persze a technikát leszámítva).
Ezenkívül meglepett, hogy mennyire lírai a szöveg, de egyáltalán nem bántam, talán ez volt a legegyedibb része, hisz a történetet azóta már sokan, sokféleképpen megírták, ezért is érzem azt, hogy most egy időre elég lesz a disztópikus társadalmakból.
Ami még negatívum, hogy nekem voltak ellentmondások a könyvben, de ennek ellenére valóban remek volt, bátran ajánlom.

>!
Blissenobiarella P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Nálam sokkal okosabbak már leírtak mindent, mit érdemes az adatlapon is megjelenő „top” értékelésekben. Én meg csak annyit tudok hozzátenni, hogy hű, meg há, és elképesztő, hogy ezt így, 1924-ben sikerült papírra vetni.
Nem könnyű olvasmány, sokkal inkább „munkás”, mint szórakoztató mű, viszont a stílus magával ragadó, a történet pedig hiába ismerős más, későbbi és híresebb – egyébként igen-igen hasonló – művekből, mégis fogva tart.
Olvasd el, amiket a többiek írtak, aztán meg a könyvet is, mert érdemes!


Népszerű idézetek

>!
csend_zenésze

– Ki tudja… Az ember olyan, akár egy regény, az utolsó oldalig nem tudni, hogyan végződik. Különben nem lenne érdemes olvasni…

151. oldal (28. bejegyzés)

>!
Frank_Spielmann I

…a nevetés a legszörnyűbb fegyver: a nevetéssel bármit meg lehet gyilkolni – még a gyilkosságot is.

35. bejegyzés

>!
rekanna P

Mindenkinek meg kell bolondulnia, lehetőleg minél előbb!

162. oldal

>!
Noro MP

– Állítólag kitaláltak valami műtétet: kioperálják a fantáziát.

15. bejegyzés

>!
Sli SP

Mi közötök hozzá… ha nem akarom, hogy helyettem mások akarjanak… ha én magam akarok akarni… ha a lehetetlent akarom…

194. oldal, 35. bejegyzés (Európa, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: akarat
>!
Blissenobiarella

A szabadság és a bűn ugyanolyan szervesen kapcsolódik egymáshoz, mint… mint az aero mozgása és sebessége: az aero sebessége=0, s nem mozog; az ember szabadsága=0, s nem követ el bűnt. Ez világos. Az egyetlen eszköz, hogy az embert megszabadítsuk a bűntől, ha megfosztjuk…szabadságától.

7. bejegyzés

>!
Frank_Spielmann I

Az eget opálos aranyos fátyol borítja, s nem látni, mi van odább, feljebb. Őseink tudták, hogy ott lakozik az ő hatalmas és unatkozó szkeptikusuk – az Isten. Mi tudjuk, hogy ott a kristályosan kék, mezítelen, illetlen semmi húzódik. Én most nem tudom, mi van ott: túl sokat tudtam meg. Az a tudás, mely abszolút biztos benne, hogy tévedhetetlen, nem más, mint a hit.

11. bejegyzés

Kapcsolódó szócikkek: hit · Isten
>!
Frank_Spielmann I

Mert hiszen csak azt lehet szeretni, amit képtelen vagy meghódítani.

13. bejegyzés

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!
Sli SP

Minden igazi költő – óhatatlanul Kolumbusz. Amerika Kolumbusz előtt is már évszázadokon keresztül létezett, ám csak Kolumbusz volt képes felfedezni.

65-66. oldal, 12. bejegyzés (Európa, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: költő
>!
Noro MP

– Ha az emberi ostobaságot ugyanúgy évszázadokon át dédelgették és nevelték volna, mint a bölcsességet, lehet, hogy rendkívül értékes dolog lett volna belőle.

23. bejegyzés


Hasonló könyvek címkék alapján

Alekszandr Beljajev: Az utolsó atlantiszi / A levegőkereskedő
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik
Vlagyimir Mihajlov: Irány a Mars!
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni / A hétfő szombaton kezdődik
Vlagyimir Afanazjevics Obrucsev: Utazás Plutóniába
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A kárhozott város
M. Jemcev – J. Parnov: Dirac-tenger
Georgij Gurevics: A Naprendszer fiai
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Alekszandr Polescsuk: A pergamen titka