Mi 136 csillagozás

Jevgenyij Zamjatyin: Mi Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Megelőzte ​korát. Remekműbe öntötte azt, ami később bekövetkezett, s kis híján évszázadunk keserű valóságává lett. Jevgenyij Zamjatyin – civilben jégtörőhajó-mérnök, a bátor zseni – megsejtette, hogy hová tarthatunk, ha nem vigyázunk, miféle embertelen társadalom fenyeget, a számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel. Közben kitalált egy új műfajt, az antiutópiát. Megírta a remekművet. Anyanyelvű, orosz kiadásának azonban nem örülhetett, 15 esztendővel megjelenése előtt, az életét pár esztendővel meghosszabbító emigrációban halt meg. Évekig, évtizedekig nem ismertük, nem ismerhettük. Legfeljebb hallásból. S azokból a művekből, melyek rá épülve, általa ihletve jelentek meg. Sajnos nem szülőhazájában, Oroszhonban. Ahonnan el kellett mennie, mert elűzte a félremagyarázó, leegyszerűsítő önkény. Irodalmi és politikai. Őt, az örökösen lázadót, aki semmit nem fogadott el, ami ellentmond az értelemnek. Ám hatása, mint búvópataké a cseppkőbarlangban, ott van minden… (tovább)

Eredeti cím: Мы

Eredeti megjelenés éve: 1924

Tartalomjegyzék

>!
Cartaphilus, Budapest, 2008
236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632660387 · Fordította: Földeák Iván
>!
Madách / Európa, Budapest, Pozsony, 1990
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630749424 · Fordította: Földeák Iván

Enciklopédia 11


Kedvencelte 15

Most olvassa 6

Várólistára tette 165

Kívánságlistára tette 97

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Vacilláltam, hogy hány csillagot adjak rá, aztán megnéztem a 82%-át szegénynek, hát annál azért sokkal fentebb kéne lennie, no jó, ne rajtam múljon. :) Műfajteremtő antiutópia (mai divatos nevén disztópia, lassan kezdem megszokni) a legkorábbi szovjet időkből. Minőségét jelzi, hogy hazájában elég sokáig be volt tiltva, és hamarabb jelent meg angolul, mint oroszul.

Szegény Platón, ha tudta volna, mit indít el azzal a hideglelős Államával, lehet, hozzá se fog. Ez a könyv is onnan indít, rögtön az első lapokon belecsap a lecsóba: XXX. századi szereplői a tökéletes boldogságot megvalósító államot akarják, és ennek érdekében lemondanak a „szertelen szabadság”-ról… sőt mindenféle szabadságról. Név nincs, magántulajdon nincs, család nincs, falanszter van, csak nem úgy hívják. Ja, és mindennek az ára az, hogy a külvilágtól teljesen elidegenedjenek, fallal válasszák el magukat a káoszt jelentő természettől.

Az alacsony százalékot adó olvasókat valószínűleg a stílus taszíthatja leginkább. Az egyes szám első személyű elbeszélésmód szaggatott, zaklatott, a mondatok rendszeresen nem fejeződnek be, sokszor „összedobált” hatást keltenek, és a párbeszédek szeretnek éppen egy másodperccel az előtt abbamaradni, hogy az olvasó felfogná, melyik szereplő mire jött rá. Nekem filmszerű ez az egész: mintha csak felvillannának egyes képek, nyomasztóan fura megvilágításban, gyors egymásutánban összevágva. Nagyon távol áll a mai ízléstől a húszas évek avantgárdja, de ha csak egy expresszionista filmet megnéztek, érteni fogjátok, miről beszélek.*

Szerintem pont ilyen stílus illik a főszereplőhöz, aki szinte mindenestül korának gyermeke, nemcsak elfogadja a körülötte levő világot, hanem szeret is benne élni, és amikor rájön, hogy nincs abban a világban minden rendben, akkor keményen megharcol saját magával, a belénevelt erkölcsiséggel is, nemcsak a rendszer támogatóival. Ő maga sem más, mint támogató, a feljegyzéseit is ezért kezdi írni. (Más kérdés, hogy hamar ellentmondásba kerül a saját kezdeti céljaival.) Amíg nyugodt az élete, a mondatai is kiegyensúlyozottak. Amikor megszűnik a nyugalom, a mondatok is darabokra törnek.

Az, hogy a regény sci-fi is, kevésbé hangsúlyos – vagy csak én nem értettem kristálytisztán a tudományos fejtegetéseket. :) Matekos sci-fi, hát ilyen is van. :) A matematika elvontsága is tökéletesen illik egy olyan regényhez, ahol nevek helyett számaik vannak az embereknek, és a szám sem őket jelenti, hanem a helyet, ahol laknak. A világuk pedig a geometria szabályainak megfelelően épül föl.

Szóval igazából nem is tudom, miért akartam tőle fél csillagot levonni… de biztos, hogy szubjektív oka volt. Mostanában nem szeretnék antiutópiát olvasni. Majd később.

* Mondjuk, ezt: https://snitt.hu/filmek/dr-caligari-1920.

>!
Európa / Madách, Budapest, Pozsony, 1990
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630749424 · Fordította: Földeák Iván
2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

És ím, itt az „első” modern antiutópia, 1921-ből, benne már készen áll minden klisé (pontosabban a későbbi könyvekben klisévé váló elemek), megrázó, félelmetes, és szórakoztató. Valahogy sokkal hihetőbb, mint az 1984, ami mondhatni nem több, mint ennek a könyvnek az újrafogalmazása, kicsit szájbarágósabban (ezért aztán népszerűbb is). Leegyszerűsítve, az 1984 inkább ponyva, ez inkább szépirodalom.

Mert tényleg nehezebb olvasni: Zamjatyin nem ír le mindent, pontosabban leírja, de egy mondatba annyi mindent belesűrít, hogy első olvasásra nem is értjük meg. No és a párbeszédekben oly gyakori félbehagyott mondatok, amelyek nagyon hatásosak, de mégiscsak arra a bosszantó dologra késztetik az embert, hogy megálljon az olvasásban, és használni kezdje az agyát! Borzalmas dolog, nem igaz?

Az egyik legjobb antiutópia azok közül, amiket eddig olvastam (1984, Szép új világ, Fahrenheit 451, Gépnarancs).

És nézzük meg, milyen gondolatokat ébresztett bennem ez a könyv. Arra jutottam, hogy bár mindannyian a nyugalomra és biztonságra vágyunk végső soron, hiszen ez a boldogság, a vágytalan, növényi lét, már Buddha óta tudjuk, de mégis, az emberi lélek egyik alapvető szükséglete a szabadság. Ezzel nem tudunk mit csinálni, a túlzott szabályozás, a szabadságtól való megfosztás lelki betegséket okoz, borzalmas dolgokat eredményezhet, szörnyet csinálhat emberekből, lásd mai Japán.

A szabadság vágyát persze nagyon megmagyarázni nem lehet, hiszen a szabadság veszélyesebb, mint a hiánya (ha nem tartjuk be a szabályokat, szintén szabadok vagyunk, szintén veszélybe kerülünk), de az ember lelki és szellemi fejlődéséhez szükséges ez a veszély, hogy az élet próbatételein helyt álljunk (így mondaná Coelho). Szükségünk van a szabadságra, ne vegyétek el tőlünk! Emberek akarunk lenni, nem gépek és nem is vadállatok! Hagyjátok meg a fantáziánkat, hadd vétkezzünk mások és önmagunk ellen, hadd szeressünk, bármilyen fájdalmas is néha, a tragédia feldolgozhatatlan nemessége illik hozzánk, nem a komédia felületessége, hadd szigetelődjünk el másoktól, hadd legyenek titkaink, hadd legyünk ellenségesek és mogorvák, ha akarunk, hadd rontsuk és javítsuk úgy az életünket, ahogy mi akarjuk és tudjuk! Hadd legyünk ének, individuumok, szigetemberek, legyünk 6milliárd külön lélek, hadd érezzük a fájdalmat, a szenvedést és a nyomort, mert anélkül nem érezhetjük az igazi boldogságot és örömöt! Ne legyünk számok, legyünk tényleg emberek, ha már annak születtünk.

20 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

„ Az egyetlen eszköz, hogy az embert megszabadítsuk a bűntől, ha megfosztjuk szabadságától.”

Vázlatos beszámoló írja a vázlatokat feljegyző szám. Minden disztópiánál irtózom valamitől, vagy több mindentől, itt az első dolog a helyhez kötöttség. Hisz az utazás az egyik legnagyobb csoda, felfedezni az ismeretlen ismerőst. A második az időhoz kötött cselekmény pl. a szex, a harmadik jegyet váltani ahhoz hogy zárt függöny mögött lehessünk. Napi két óra magánóra, ez számomra maga a pokol. A sosem egyedüllét. És akkor megemlíti azt, hogy a természet ki van zárva a falon kívül. Számok uralják a világot, de ahogy elgondolom tulajdonképp a miénket is, matematika mindenhol, itt van nekünk a kettes számrendszer, a rendszámtáblák, telefonszámok, személyi szám… D-503? Nézem a tökéletesen szabályozott rendszert és máris látom tökéletlenséget, s benne a legtökéletlenebbet, az embert. Az embert, aki szabadságot óhajt, szenvedélyt. A költészet, a művészet tudománynak való alárendelésre is borzaszt. Zenegyár. Olvasni is fáj. A kedvenc részem amikor kiderül, hogy az embernek gyógyíthatatlan betegsége van: a lelke. És a fantázia eltávolítható műtétileg! Küzd a mi az ők ellen. A forradalom nyer vagy fantáziátlan boldogság? Megint a modern ember legnagyobb félsze jön: az akaratnélküliség. A személyiség nélküli lény, aki helyett mások döntenek. Már előre tudom, hogy mi lesz a vége, de ettől a kiszámíthatóságtól nem lesz kevésbé jó. Megint egy szám: 1924, az első kiadás dátuma. Azt hittem jóval később írta, de ahogy olvasom mindinkább értelmet nyer a keletkezés ideje, ez a minden beintegráló, a közöst az egyén fölé helyező politika. De nem csak az ő hazájára érvényes ez, egyetemes, egész világunkra érvényes iromány ez. Szerintem Legalább annyira jó, ha nem jobb, mint a nála jobban elhíresült disztópiák.

„Mi közötök hozzá… ha nem akarom, hogy helyettem mások akarjanak… ha én magam akarok akarni… ha a lehetetlent akarom…”

4 hozzászólás
>!
B_Petra
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Az antiutópiák primje, vagy alfája, vagy akár az 1.0-ás verzió, melynek emészthetőbb béta tesztjei A szép új világ, az 1984, vagy a Fahrenheit 451(ami a legkevésbé tetszett ezen könyvek közül).
A matematikát még ilyen liraian sosem integrálták sci-fi könyvben, egészen szépirodalmi szinvonal, bár a végtelent már mindenre asszociálták legyen, szerelem, gyűlölet, de a gyök -1 – től a lélekig eljutni zseniális.
A cime is tökéletes. A dilemma ugyanaz élni, akarni, küzdeni és esetleg elbukni szabadon, vagy tudatlanságban, vegetálni eredendő és garantált boldogságban falak mögé zárva, úgy hogy fel sem merül e lét megkérdőjelezhetősége. Boldog tudatlanság.
( ha megunom a kvantumot, meg az űrcsatákat, jöhet még pár ilyen „antik” gyöngyszem)

>!
Cartaphilus, Budapest, 2008
236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632660387 · Fordította: Földeák Iván
>!
Noro MP
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Eljátszom a gondolattal, hogy e könyv „átpolitizálódása” legalább annyira a XX. század (a szerző szempontjából még csak eljövendő) történelmének műve, mint az írójáé. Direkt politikai célzások ugyanis alig vannak a regényben. (Egyet kivéve: spoiler) Annál meglepőbbek a vallásos áthallások. Az Egységes Állam ugyanis messze túllép holmi ideológián, és dogmái hitbéli színezetet öltenek. Nem elfogadják őket, hanem megkérdőjelezhetetlenül hisznek bennük. Legalább ennyire érdekes az is, hogy elődjének, az „ős-gondolatdiktatúrának” a kereszténységet tartja, amelynek közkeletű mennyország-képe kétségkívül nem hagy sok lehetőséget az individualizmusnak.
Másik fő ihletforrása, a taylori munkaszervezés – a szerző korában a nyugati világ domináns menedzsment-felfogása – olyan távolinak tűnik a fentiektől, mint Makó és Jeruzsálem, de a szerző olyan logikusan kapcsolja össze a kettőt, hogy egy modern SF író sem csinálná jobban.
De nem csak a kreált világ paradox, hanem maga a regény is. A végletekig vitt racionalizmust ugyanis szürreális előadásmódon keresztül tárja elénk. A számunkra hétköznapi érzelmektől valósággal megittasodó narrátor alakja élő ellentmondás. Fizikusi felemnek különösen tetszett a gyökmínuszegy metaforája. Hiszen a biológiai test valós (a), míg a lélek imaginárius (i*b), így lesz a teljes ember komplex lény (a+i*b).

>!
Spaceman_Spiff IP
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Olvasás közben folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon azért érzem furcsának és néhol követhetetlennek a szöveget, mert oroszból fordították, és elveszett az eredeti nyelv ritmusa (félreértés ne essék, nem a fordító munkáját szidom!), vagy a szerző eleve ilyen kaotikusra és elidegenítőre „kreálta” a könyvét, hogy az olvasónak belecsavarodjanak a neuronjai? Vagy ez is azon könyvek közé tartozik, amit logarléccel kellene felmérni, alkotóelemeire szétszedni, hogy minden molekuláját felfogjam. Szám legyen a talpán, aki ezt a burjánzó egyenletet, aminek a végeredménye a „Mi”, képes legyen felbontani.
Az elsődleges jelentésrétegek még az olyan, alacsony szorzóval rendelkező számoknak is érthetőek, mint amilyen én vagyok. Nem kell ahhoz algebrában járatosnak lenni, hogy lássuk az alap egyenletet, amiből kiindult.
Egyén mínusz érzelmek mínusz éntudat, plusz ideológia, szorozva alapszükségletek kielégítésével egyenlő kollektív jólét.
Persze minden okosan képzett szám látja azonnal, hogy az egyenlet hibás, hiszen kihagyta a számításból, hogy az éntudat irracionális szám, így számunka használhatatlan. Változók bármikor felbukkanhatnak az egyenletben, dugába döntve azt. Vagy mégsem? Egy okos mérnök bármikor készen áll egy reciprokkal, hogy felszorozza vele a végeredményként kapott törtet, hogy egész számot kapjon. A mérnök pedig a legfőbb vezető, aki mindent tud, éppen ezért senki nem tud olyat mondani neki, amivel végül nem az jön ki végeredménynek, amit akar.
De hogy az egyenlet sok-sok alkotórésze pontosan mit takar, vagy hogy van-e más, számomra észre nem vett együttható, amit figyelembe kell venni, azt nem tudom…
Amit Orwell közérthetőbben fogalmazott meg azt Zamjatyin már majd' három évtizeddel előbb szavakba öntötte, csak éppen a dekódolás folyamata ütközik problémákba. Sokkal egyszerűbb és közérthetőbb, ha azt mondjuk, a jövő egy arcon taposó csizma, mint hogy a jövő egy integrálszámítás.

>!
Marcus P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Az antiutópiák elődjében szerintem a stílus a legérdekesebb. Miközben a narráció egyes szám első személyű (ami néha többes számba megy át – lásd „mi”), főszereplőnknek nemcsak a neve egy szám, hanem gondolkodása is ugyanolyan távoli és idegen, mint sokaknak a számok világa. A mindennapi élet leírása mérnökien rideg, amit többször lángoló érzelmek szakítanak meg, de mintha még a szerelemben, vagy a lázadásban is csak előre megírt programot hajtana végre mindenki.

És egy kis látszólagos kitérő. Hans Moravec osztrák kutató, aki a robotikával és a mesterséges intelligenciával foglalkozik, hívta fel a figyelmet arra, hogy a számítógépek azért tűnnek okosabbnak az embernél, mert gyorsan számolnak. Az átlagemberek számokkal lassúak, ugyanakkor más kognitív funkcióik (például alakok felismerése) nagyságrendekkel gyorsabb – olyannyira, hogy világméretű elosztott számítási hálózatokkal kell olyan kutatásokat folytatni, amelyek ilyen kognitív funkciókat igényelnek. A Moravec paradoxon ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy evolúciós távlatban a számolás viszonylag friss dolog, és az ember agya ugyanúgy rááll majd pár ezer év alatt, mint például az alakfelismerésre. Így erősen lehetséges, hogy pár tízezer vagy százezer év múlva az emberi agy csak a szimpla evolúció által is a szuperszámítógépek teljesítményét fogja produkálni. Akkor nem lesznek az emberek számára idegenek vagy érthetetlenek a számok, így tehát egy akkori antiutópiában teljesen rendben lesz, ha számokkal jelöljük majd magunkat…

A többi antiutópiához viszonyítva a Mi talán legművészibb, és emiatt egy picit nehezen is olvasható, de ugyanolyan élmény, és ugyanúgy elgondolkodtat, mint azok. És ugyanúgy alapmű.

>!
Kozmikus_Tahó
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

JÓZSEF ATTILA: A SZÁMOKRÓL

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

>!
DoktorGonzo
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Mi tesz minket emberré?

Túl azon a sok okosságon, ami megmagyarázza, hogyan lett az első élő sejtből 4 milliárd év alatt homo sapiens sapiens, mik fajunk jellemzői, hogyan épül fel, hány százaléka víz, hányat ver a szíve egy nap alatt, s miért. Miért zöld a szeme némelyiknek, miért barna a bőre ennek, és miért magas amaz, miért nő cuki, puha haja babaként, aztán miért kezd el kihullani 28 éves korában.

Az, hogy van lelke?

Az! Csak van egy kis gond a lélekkel. Mármint magával a szóval. A homo sapiens sapiensnek hosszú, áldozatos munkával sikerült összepapoznia, meg összeezoanyuznia, és most már olyan nevetségesen hat, ha erről írsz. Visszaküldenek a templomba, vagy az élet iskolájába, ahol Isten a tanár (az agymosott ezoanyuk közé).

Pedig… van valami, ami mindenkiben ott munkál, ami érzelmeket generál, ami szerelmessé tesz minket, hevessé a vitában, ha valami olyat kell védelmezni, amit szeretünk, ragaszkodóvá, féltékennyé, boldoggá, dühössé, értékekre, elvekre fogékonnyá, gondolatokra, tudásra szomjassá. Sokszor tökéletlenné.

Talán ez a legjobb szó, tökéletlenné. Esendővé, emberivé! Ha tökéletes vagy, érzelmek nélkül működsz, akkor robot vagy. Akkor nincs benned semmi emberi.

Lehetsz ugyan boldog. Élhetsz ennek a robotvilágnak a törvényei szerint. Hiheted, hogy a mindent (a szerelemtől a munkáig, a pihenőidőn át az alvásig) tudománnyá, számokká, kiszámítottá tevő Egységes Állam jó, és lehet nem is tévedsz. Jó az áldott tudatlanság? Jó, ha mindent megmondanak neked, ha irányítanak, de cserébe boldogan, elégedetten, megvédve egy rendezett, tökéletesen logikus világban élsz? Nem erre törekszünk a kezdetek óta? Lehet ez a világ jobb a mienknél? Lehet jobb a gyermektenyésztés és a szexjegy azoknál az ősi, történelem előtti időknél, amikor agyba-főbe gyártottuk a gyerekeket, és csak az élvezet miatt szexeltünk egymással? Tökéletlenül, emberien

Jevgenyij Ivanovics Zamjatyin író, hajómérnök és zseni. Felteszi ezeket a kérdéseket, lefest egy szép új világot (aztán 15 évvel később egy angol olvassa a könyvét és megteremti a magáét, majd megint 15 évvel később jön egy másik angol, az is olvassa a könyvét, felvizezi a méjnsztrímnek és a világörökség részévé válik az 1984-gyel), belehelyez egy számot (embert, csak ebben a világban már mindenki szám, nincs szükség olyan megkülönböztetésre, mint a névadás), és felnyitja a szemét. Lelke lesz neki.

Megtudja, milyen tökéletlennek, esendőnek, de emberinek lenni. Érezni, szeretni, küzdeni azért, hogy ezt megtehesd. (Küzdeni, és bízva bízni!). Letépni az almát a tudás fájáról (zseniális, ahogyan az egész könyv rímel Ádám és Éva történetére, ahogyan azt az egyik szereplő még meg is fogalmazza), elhagyni a biztonságos, de nulla szabadsági fokkal bíró paradicsomot azért, hogy tudjunk, lássunk, újat, mást tapasztaljunk. A tökéletlenséget, meg az érzéseket választani. Szeretni, dühösnek lenni, harcolni, elbukni…

Embernek lenni.

7 hozzászólás
>!
pat P
Jevgenyij Zamjatyin: Mi

A könyv legnagyobb erőssége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
A könyv legnagyobb gyengesége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
Nagyon, nagyon rossz olvasni. De nagyon jó könyv. Azt hittem, nem lehet duvább vége, mint az 1984-nek. De lehet.


Népszerű idézetek

>!
csend_zenésze

– Ki tudja… Az ember olyan, akár egy regény, az utolsó oldalig nem tudni, hogyan végződik. Különben nem lenne érdemes olvasni…

151. oldal (28. bejegyzés)

>!
Frank_Spielmann I

…a nevetés a legszörnyűbb fegyver: a nevetéssel bármit meg lehet gyilkolni – még a gyilkosságot is.

35. bejegyzés

>!
Noro MP

– Állítólag kitaláltak valami műtétet: kioperálják a fantáziát.

15. bejegyzés

>!
Sli SP

Mi közötök hozzá… ha nem akarom, hogy helyettem mások akarjanak… ha én magam akarok akarni… ha a lehetetlent akarom…

194. oldal, 35. bejegyzés (Európa, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: akarat
>!
rekanna

Mindenkinek meg kell bolondulnia, lehetőleg minél előbb!

162. oldal

>!
Blissenobiarella

A szabadság és a bűn ugyanolyan szervesen kapcsolódik egymáshoz, mint… mint az aero mozgása és sebessége: az aero sebessége=0, s nem mozog; az ember szabadsága=0, s nem követ el bűnt. Ez világos. Az egyetlen eszköz, hogy az embert megszabadítsuk a bűntől, ha megfosztjuk…szabadságától.

7. bejegyzés

>!
lisovikha

-Tehát szereted. Félsz, mert erősebb nálad, gyűlölöd, mert félsz, szereted mert nem tudod uralmad alá gyűrni. Mert hiszen csak azt lehet szeretni, amit képtelen vagy meghódítani.

>!
DoktorGonzo 

Az állam (a humanitás) megtiltotta, hogy az egyedeket megöljék, nem tiltakozott viszont, hogy milliók kerüljenek félhalott állapotba. Megölni valakit, vagyis az összemberi éveket 50-nel csökkenteni bűn, az emberi életek összességét 50 millió évvel csökkenteni nem bűn. Hát nem komikus? Nálunk ezt a matematikai-morális feladványt akármelyik tízesztendős szám fél perc alatt megoldja; ők viszont képtelenek voltak rá az összes Kantjukkal együtt (mert egyikőjüknek sem jutott eszébe, hogy a tudományra alapozza az etikai rendszerét, vagyis a kivonásra, összeadásra, osztásra és szorzásra).
És az nem abszurd dolog, hogy az állam (képes volt államnak nevezni magát!) minden ellenőrzés nélkül hagyta a szexuális életet? Bárki, bármikor s ahányszor akart… Teljesen tudománytalanul, akár az állatok. S akár az állatok, vakon szülték a gyerekeket. Hát nem nevetséges: ismerték a kertészetet, a baromfitenyésztést, a halgazdálkodást (pontos adataink vannak róla, hogy ezt ismerték), s képtelen voltak eljutni e logikai lépcsőfok utolsó fokig: a gyermektenyésztésig. Képtelenek voltak eljutni a mi Anyasági és Apasági Normánkig.

17. oldal - 3. bejegyzés, vázlat: Zakó. Fal. Rend-tábla.

4 hozzászólás
>!
Noro MP

– Ha az emberi ostobaságot ugyanúgy évszázadokon át dédelgették és nevelték volna, mint a bölcsességet, lehet, hogy rendkívül értékes dolog lett volna belőle.

23. bejegyzés

>!
Blissenobiarella

Sok hihetetlen dolgot volt módom olvasni és hallani azokról az időkről, amikor az emberek még szabad, vagyis szervezetlen és vad állapotban éltek. Ám számomra a leghihetetlenebb mindig az volt: hogyan engedhette meg az akkori, igaz, még csak kezdetleges államhatalom, hogy az embereket ne irányítsa semmiféle Rend-Tábla, hogy kötelező séták, az étkezés idejének pontos szabályozása nélkül éljenek, akkor keljenek fel, és akkor feküdjenek le, amikor kedvük szottyan rá: egyes történészek még azt is állítják, hogy akkoriban az utcákon állandóan égtek a lámpák, egész éjjel közlekedtek és járkáltak.

3. bejegyzés


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Musil: Törless iskolaévei
Andrej Belij: Keresztrefeszítés
Ivan Jefremov: A borotva éle
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A kárhozott város
Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Fritz Lang: Az éjféli vándor
Gustav Meyrink: Gólem
Gustav Meyrink: A zöldarcú kísértet
Ignac Koprivec: Ház a domboldalon
Déry Tibor: A kéthangú kiáltás