Múzsa 67 csillagozás

Jessie Burton: Múzsa

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

London, 1967. A trinidadi Odelle állást kap az előkelő Skelton galériában. Egy nap felbukkan a varázslatos tehetségű spanyol festő, Isaac Robles egy addig ismeretlen korai műve, amit a galéria kiállításon akar bemutatni. Odelle-nek feltűnik, milyen különös hatást gyakorol a kép főnökére és pártfogójára, Marjorie Quickre, és a lányban gyanú ébred: miféle titkok rejlenek a festmény múltjában?

Spanyolország, 1930-as évek. Robles, a festő és a húga megismerkedik egy Londonból érkezett műkereskedővel és vonzó lányával, Olive-val. A kereskedőt elbűvöli Robles első képe, ám mielőtt felkarolhatná az ifjú tehetséget, kirobban a spanyol polgárháború…

Mi köti össze ezt a két eseményt, amelyet több mint harminc év választ el?

Jessie Burton regényében egy festmény sorsán keresztül ismét magával ragadó, érzelmekben gazdag történet tárul fel múlt és jelen kapcsolatáról, a szerelembe beleavatkozó politikáról és a tehetség valódi természetéről.

Eredeti mű: Jessie Burton: The Muse

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Libri, Budapest, 2017
494 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633108505 · Fordította: Farkas Krisztina

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Odelle Bastien · Marjorie Quick

Helyszínek népszerűség szerint

London


Kedvencelte 3

Most olvassa 9

Várólistára tette 97

Kívánságlistára tette 105

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Zsófi_és_Bea P
Jessie Burton: Múzsa

Jessie Burton jó úton halad afelé, hogy szépen lassan a „megbízható” szerzőim között tudja magát. A babaház úrnője című könyve egy különleges és erőteljes történet volt, ezért kíváncsian fogtam a kezembe a második magyarul megjelent könyvét is.

És ugyanazokat a szavakat tudom használni erre a könyvére is: különleges, erőteljes, néhol zavarba ejtő, és sokszor varázslatosan mélabús. Írjon még sok-sok könyvet, mert olvasni szeretném őket!

Bővebben: https://konyvutca.blogspot.hu/2018/01/jessie-burton-muzsa.html

>!
szadrienn P
Jessie Burton: Múzsa

Volt itt gyönyörű borító, hangulatos tájleírások, zsálya- és rozmaringföldek, menta illatú elfeledett kert Kate Mortont idéző méhzümmögéssel, és én mégis elégedetlen vagyok, mivel a szerző előző regénye, A babaház úrnője után egészen másra számítottam.
Hiányoltam az ott megismert eredetiséget, történelmi levegőt, a folyamatosan fenntartott feszültséget, a sötét, komor hangulatot. A karaktereket súlytalannak éreztem, a legtöbb fordulatot – talán az utolsó kivételével – előre kitalálhatónak. Mintha az ihlet nagy része ott maradt volna az előző könyv helyszínén, a 17. századi Amszterdamban.

6 hozzászólás
>!
Vicky3 P
Jessie Burton: Múzsa

Még nem olvastam Jessie Burtontől és őszintén, nem is éreztem késztetést, hogy valaha is olvassak. Valahogy sose fogtak meg a fülszövegei a könyveinek, vagy éppen az értékelések, amikbe beleszaladtam, egész egyszerűen hidegen hagyott az írónő munkássága. Éppen ezért elég váratlanul ért, mikor a könyvtárban megláttam a polcon a Múzsát és olyan elemi ösztönnel kapott el az „el kell olvasnom” érzés, hogy azonnal jött is velem haza.

– Hogyan képesek a napok órái és percei csapdába ejteni bennünket? Miért nem élhetjük azt az életet, amely mindig kartávolságon kívül van?

És talán ez a legjobb szó az egész olvasási élményemre. Csábítás. Ha valaki megkérdezné, hogy mi tetszett annyira ebben a könyvben, akkor nem tudnék rámutatni. Egyszerűen magával ragadott, az élettel teli, szinte lüktető, színekben gazdag írási stílus. Egészen mámorítóvá tette a nyelvezete az olvasást és szerintem nem is nagyon lehet máshogy olvasni ezt a regényt, mint egy kényelmes fotelbe bekucorodva egy finom tea kíséretében. Majdhogynem követeli a regény, hogy megadjuk a módját az olvasásnak, cserébe pedig teljesen feltöltődsz a végére. Két különböző évtizedben játszódó történelmi narrációt sző bele a történetbe az írónő, mely során megismerhetünk két a maguk módján különleges nőt és a kapcsolatukat az őket körülvevő világgal és a rájuk nehezedő társadalmi elvárásokkal. Ez a könyv igazán megmutatja milyen az, ha a környezetünk szép lassan megpróbál minket a megfelelő formára faragni, hogy beférjünk az előre legyártott kis dobozba, a többi mellé. Milyen az, ha nincs meg a szabadságunk, hogy teljes pompánkban kivirágozhassunk. Ezernyi apróbb vagy éppen jelentősebb mozzanata van a könyvnek, amihez a mindennapjaink kapcsolódhatnak, megannyi párbeszéd, vagy jelenet van, ami nagyon is ismerősnek tűnhet, hiába telt el azóta jó pár évtized. És ez néhol már-már zavarba ejtő tud lenni. Egészen különleges regény lett.

Nagyon szépen lavírozik az írónő az emberi jellemek, a társadalmi elvárások és a belénk nevelt normák között, megannyi felismerést és igazságot belecsempészve a történetbe. Ha valaki szereti a történelmi regényeket, ha szeretné megismerni milyen volt a nők helyzete a 30-as és a 60-as években és ezen keresztül rálátni az akkori társadalomra, mindezt gyönyörűen megírva, akkor nyugodt szívvel ajánlom ezt a regényt.

https://three-points-of-view.blogspot.hu/search/label/J…

>!
Belle_Maundrell
Jessie Burton: Múzsa

A babaház úrnője értékelésemben azt írtam, hogy bérelt helye lesz a könyvespolcomon az írónő következő könyvének. Hát az sajnos nincs neki, mert már karácsonykor is teltház volt, de nagyon nagy lelkesedéssel fogadtam a megjelenését.
Egyébként olyan gyönyörű a borító, hogy akkor is megveszem, ha az életben nem hallottam volna még Jessie Burtonről. Tudom, hogy nem ez a helyes hozzáállás, de egészen belezúgtam. A csodás borító egy újabb ok, amiért alig várhatom az írónő könyveit.
Szóval, elszakadva a vizuális örömöktől: imádom ezt a nőt. Olyan szépen ír, és olyan érdekesek a női karakterek, hogy kicsi szívem repes az örömtől. Ennél jobban csak akkor repesne, ha nem találtam volna ki a fordulatok 90%-át a fülszöveg alapján. Ezentúl nem olvasok fülszöveget. És sajnos a maradék is megfordult a fejemben olvasás közben, szóval nem állítanám, hogy sok meglepetés ért. Ettől függetlenül mégis élveztem, mert olyan hangulatos volt az egész. Legnagyobb meglepetésemre a 60-as években játszódó részek sokkal jobban tetszettek, mint a 30-as évekbeliek. Pedig általában pont fordítva szokott lenni, de Odelle egyszerű, önmegvalósítós története lekötött annyira, hogy még örültem is volna, ha csak ez a szál van, és csak az ő kutakodásán keresztül tudjuk meg, mi történt a múltban.
És ha már múlt: nem tudom, hogy sikerült így összeszedni a könyveket, de ebben az évben többet tudtam meg a huszadik századi spanyol történelemről, mint az elmúlt 21-ben összesen. Lassan kezdem unni. :P Talán azért nem voltam oda ezért a részért annyira, mert szinte minden szereplő idegesített. Isaac egyetlen pillanatig sem volt szimpatikus, Olive-ot nem tudtam megérteni spoiler, Teresa meg egyszerűen fura volt. Értem, hogy segíteni akart Olive-nak, csak szerintem kicsit furán tette. Meg volt abban valami hátborzongató, hogy mindenkiről tudott mindent, de hát erről ismerszik meg a jó háztartási alkalmazott. spoiler
Quick nagyon érdekes volt a sok titkával, és nagyon szerettem a kapcsolatát Odelle-lel. Tetszett, ahogy ösztönözte és terelgette, hogy ne pazarolja el a tehetségét. Meg a Lawrie-ról alkotott véleményével is egyetértettem. Egyáltalán nem voltam oda a szerelmi szálért spoiler; nagyon idegesített, amikor nem állt ki Odelle mellett, amikor a ronda rasszista népek megjegyzéseket tettek. Jó, lehet, hogy csak süket volt… de akkor is. :P
A befejezés nagyon ötletes, tetszett, hogy olyan hatást keltett, mintha tényleg valóságos lenne az egész, és Odelle negyven évvel később megírta volna a történetüket.
Az utószónak is örültem, jó volt kicsit jobban megismerni Jessie Burtont és a siker árnyoldalát. Mindenesetre remélem, hogy még jó sok könyvvel örvendezteti meg a világot, mert én biztos lelkesen fogok repülni a könyvesboltba.

2 hozzászólás
>!
Agatha
Jessie Burton: Múzsa

Töredelmesen bevallom: a borító fogott meg. Nemcsak a színek és minták kavalkádja, hanem a papír anyaga is, mintha kicsit viaszos lenne. És a történet elolvasását követően már jóval többet jelent a pisztoly, az írógép vagy az ecset is.
Nem igazán tudtam milyen lesz majd ez a regény, de a cimkéi eléggé korrektek.
A fülszöveg viszont sajna megint elvisz teljesen másfelé – az alapján inkább valamiféle romantikus kalandra számítanék egy festménnyel a középpontba, míg a valóságban inkább az emberi kapcsolatokat emelném ki az egészből: Quick és Odelle, Odelle és Lawrence, Olive és a szülei, Olive és Teresa, Olive és Isaac – mindenhol volt szeretet, rajongás, bizalmatlanság és némi gyűlölet olykor-olykor. Olyan nagyon igazi emberi érzések és reakciók, olyan nagyon igazi emberektől. A történetek háttereként pedig egyrészt a spanyol polgárháború kitörése még a 2. világháború előtt, a másrészt pedig az 1960-as évek vége Londonban, a feketék hol egyértelmű, hol visszafogott lenézését kiemelve.
Olyan 50 oldalanként váltott az írónő a két történetben, kellően fenntartva az érdeklődést, de óhatatlanul is a spanyol szál az irányító, és nekem a kedvesebb is, valahogy Odelle „énkeresése”, beilleszkedése Londonba nem igazán fogott meg. De kétségtelen, hogy érdekes ötlet volt egy karibi származású lányt tenni az egyik főszereplővé, aki a Brit Birodalomban egy nagyon művelt britté vált, de ezt pont az imádott Londonjában senki nem akarja elfogadni, és ő 6 év után kezdi igazán bevallani magának, hogy megrekedt.
Számomra briliáns volt a két történet összekötése, okosan adagolva kapunk meg egy-egy információt, míg végül a festmény – és vele együtt valamennyi titok – 30 évvel később napvilágra kerül.

>!
BorosTina
Jessie Burton: Múzsa

Eleinte nem tudtam hova tenni, de utána imádtam minden sorát!

>!
Millabell
Jessie Burton: Múzsa

Gyönyörűen megírt, magával ragadó történet, sokkal jobban tetszett mint A babaház úrnője. A történetet végig áthatja valami búskomor melankólia, egy percig sem vártam hogy ebből happy end lesz, de azt hiszem nem is ez volt a cél, engem így is lenyűgözött. Jessie Burton igazán nekem való szerző.
És még valami: nem szoktam elájulni a körítéstől, de most mind a borító, mind a fordítás maximálisan lenyűgözött.

>!
dedomoregis P
Jessie Burton: Múzsa

Nagyon sokrétű történet ez. Két idősíkon játszódik, 1936-ban Spanyolországban, épp a polgárháború kitörése előtt és a polgárháború kezdetén, egy család szempontjából, festménykereskedő osztrák zsidó apa, gazdag angol anya és lányuk, a festői tehetséggel megáldott Olive, akik megismernek egy spanyol testvérpárt, a forradalmár és festő Isaac-at és húgát, Teresát. Másrészt 1967-ben Angliában, ahol egy karibi származású fiatal fekete nő kap munkát egy galériában, felbukkan egy 30-as évekbeli Spanyolországból származó zseniális festmény, a regény leginkább a festő személyét övező rejtélyek körül forog.Nagyon jól ki van dolgozva a sok szereplő személyisége, helyzetük az akkori világban, a köztük lévő dinamika és feszültségek. Például nagyon jól megragadja, hogy a hatvanas években egy karibi fekete nő Londonban milyen nehézségekkel, mennyi hétköznapi rasszizmussal szembesült (egyébként a könyvet az író bibliográfiával zárja, amiből kiderül, hogy ő ezeket a részleteket nem csak kigondolta, hanem kutatómunkát végzett, ezért hiteles). Meg festményeket is olyan jól ír le, hogy szinte látom magam előtt, el tudom képzelni és tényleg zseniális képekről van szó (kár, hogy csak az írónő képzeletében léteznek). Közben pedig mindvégig töröm a fejem, hogy hogy kapcsolódnak össze a két idősík szereplői, hogy került az egyik pontból a másikba a festmény.
A legjobban az a rész tetszett, ahol Olive elmagyarázta, nőként miért nem adja a nevét a festményeihez.

>!
Joditti P
Jessie Burton: Múzsa

Elég döcögősen indult és a utána se volt olyan érzésem, hogy képtelenség letenni, de jó volt.
Nagyon jó leírások vannak a könyvben, így nem csak a tájleírások voltak fantasztikusak, hanem a festményről szóló részek is. A festmény a valóságban nem létezik, de ahogy leírta, olyan valóságos volt. Kate Morton ír szerintem hasonlóan.
A két idősík nagyon jó volt, nekem a spanyol rész kicsit jobban tetszett. Izgalmasabb volt, de nem feltétlenül a polgárháború miatt. Inkább a festmények körüli bonyadalmak kötöttek le jobban.
Az írónő első könyvét nagyon régóta halogatom, de ezek után minél előbb szeretném elolvasni.

>!
tizkicsikonyv P
Jessie Burton: Múzsa

Jessie Burton első könyve, A babaház úrnője nem kicsit rakta magasra a mércét, én pedig alig vártam, hogy végre kézbe vehessem az írónő második könyvét is, amellyel – most kicsit lelövöm a poént – azt kell mondjam, hogy beírta (haha) magát az abszolút kedvenc íróim közé.

Ugyanis A babaház úrnőjéhez hasonlóan a Múzsa is zseniális. Mégis egészen másképp az.

Jessie Burton a lehengerlő és elképesztően élvezetes stílusán, valamint a hihetetlenül erős női karaktereken kívül mást nem nagyon vitt át a Múzsába, és talán épp ettől lett ennyire szerethető: mert ismét valami egészen újszerűt alkotott, amely pillanatok alatt varázsolja el az embert.

Na de félreértés ne essék, Burton könyveit nem épp a könnyedség jellemzi. A súlyos témák nem hiányozhatnak, a környezet és a miliő pedig ezúttal is – amellett, hogy meglehetősen kegyetlen –, mégis egészen álomszerűen csodálatos. Az írói stílusnak hála annyira élénken látom magam előtt a történéseket és a környezetet, mintha én magam is ott lennék.

Bővebben: http://tizkicsikonyv.blogspot.hu/2017/06/iras-festeszet…


Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell

Nem számít, hogy mi az igazság; az lesz igaz, amit az emberek annak hisznek.

232. oldal

>!
Belle_Maundrell 

(…) én arra áhítoztam, hogy különc, magabiztos emberek tegyék érdekesebbé az életem; úgy gondoltam, megérdemlem az olyan embereket, akikkel csak regények lapjain találkozik az ember.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Odelle Bastien
>!
Belle_Maundrell

A gondolataim hirtelen óriásivá nőttek abban a parányi lakásban, mert senki nem volt körülöttem, aki meghallgatta és kezelhetővé tette volna őket, senki sem hízelgett nekem, és senki sem biztatott, senki sem tárta ölelésre a karját.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magány · Odelle Bastien
2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell

Nem mind érjük el azt a célt, amit megérdemelnénk.

(első mondat)

>!
Belle_Maundrell 

Van-e az embernek teste, ha senki sem érinti meg?

53. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Hogyan képesek a napok órái és percei csapdába ejteni bennünket? Miért nem élhetjük azt az életet, amely mindig kartávolságon kívül van?

131. oldal

>!
Belle_Maundrell

A gyász olyan, mint valami nagynyomású szerkezet. Ha nem figyel rá az ember, egy szép napon felrobban.

253. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyász
>!
Belle_Maundrell 

Nem akarom újrakezdeni, mert akkor el kellene veszítenem az emlékeimet is.

339. oldal

>!
tizkicsikonyv P

Mennyi hang terem egy nyári napon, ha az ember maga tökéletesen néma marad.

317. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Egyszerűen… olyan érzés, mintha lenne a fejemben egy hely, a tökéletesség csillogó fellegvára. És minden egyes vászonnal és vázlatfüzettel egyre közelebb araszolok hozzá, ahhoz a helyhez, ahol a festményeim jobban tükrözik, másképpen tükrözik azt a személyt, aki én vagyok. És egy nap repülni fogok.

130. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brigitte Riebe: A Sienai bűnös
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Lawrence Hill: Valaki ismeri a nevemet
Alice Hoffman: Galambok őrizői
Marina Fiorato: Kit
Alison Weir: Lady Jane
Anita Amirrezvani: A virágok vére
Colm Tóibín: Mária testamentuma
Toni Morrison: A kedves