Nyugtalan ​vizek (Lélegezz velem! 2.) 16 csillagozás

Jessica Park: Nyugtalan vizek

Vihar készülődik, és a viharok fölkavarják a vizeket.

Blythe McGuire egy tragédia utáni lelki betegségéből kilábalva megtanulja, miként engedje el a múltat, és fogadja tárt karokkal a jövőt. Azt a jövőt, ami immár elválaszthatatlan a Shepherd testvérektől.

Közte és Chris között eget-földet rengető szerelem szövődik, ami messzire űz minden szívfájdalmat.

Sabinnel mély barátság köti össze, ami – mindkettőjüket meglepve – alaposan felkavarja az életüket. Ezt a barátságot teszi most próbára a fiú máig kísértő szörnyű múltja. Mert a megsebzett lélek irgalmatlanul sajog tovább.

Így most Sabin merül víz alá, ő kapkod levegő után, és félő, hogy az érzelmi zűrzavar mindhármukat olyan sötét örvénybe taszítja, ahonnét nem menekülhetnek. Bár Blythe megjárta a maga poklát, Sabin megmentése sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a lány eleinte hitte. Bizalmas, szeretetteli kapcsolatuk segíthet, de úgy tűnik, minden eddiginél nehezebb feladat rávennie Sabint, hogy elfogadja a támogatását.

Eredeti mű: Jessica Park: Restless Waters

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
296 oldal · ISBN: 9789634573654 · Fordította: Komáromy Rudolf

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Chris Shepherd · Sabin Shepherd · Blythe McGuire


Kedvencelte 1

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 69


Kiemelt értékelések

>!
turanett P
Jessica Park: Nyugtalan vizek

Kicsit sajnálom, hogy nem Sabin szemszögéből olvashattam a történetet. Rá nagyon kíváncsi voltam. Nem igazán értem ezt a fejleményt. De így sem volt rossz. Ismételtem kaptam egy érzelmi hullámvasutat. A írónő fantasztikusan ír,nagyon szeretem a stílusát. Külön plusz pont, hogy volt utalás egy előző könyvére. Tetszett az a jelenete a karácsonyfával. Megint derültek ki dolgok a múltról. Nem túl szép dolgok. De volt egy fantasztikus dolog is, spoiler ez a szösszenet nagyon megható volt. Szóval ez a rész is tetszett, és a dalok sem voltak semmik. :)

>!
Szil78
Jessica Park: Nyugtalan vizek

Annyira nagyon vártam már, hogy megjelenjen ez a könyv. Az első rész nagyon megfogott, és Sabin egészen a szívemhez nőtt az őrültségével, a féktelenségével és a sérült de mégis csodálatos lelkével együtt. Vártam, hogy elolvashassam az ő történetét. Így mondanom sem kell, hogy kissé csalódtam, hogy ez a könyv spoiler.
Az előző résszel ellentétben itt sokszor idegesített Blythe viselkedése, időnként rettenetesen irritáló volt nekem. Annyira egyértelmű volt, hogy mit is képzel Sabin, hogy mit gondol, mit is érez iránta, mint ahogy az is, hogy ez csak a fejében létezik, nem valós érzelem. Chris nekem most itt kicsit már túl sok volt ahhoz, hogy igaz legyen.
Az egész történet kicsit túl sok volt közben mégis kevés, hiszen nem arról olvashattam a legtöbbet amiről igazán tudni akartam. Nagy csalódás volt ez így.

>!
Fruzsiv
Jessica Park: Nyugtalan vizek

Szerelem, barátság, megbocsátás, sors, múlt fájdalmai, magány …

Jessica Park ismét egy nagyszerű, megrázó könyvet hozott létre, szerelmi szálal megfűszerezve.

Ahogy az első részben, itt is a múlt feldolgozásán van a legnagyobb hangsúly. Illetve főleg ebben a részben még a fiú – lány barátságon is.

Itt leginkább Sabinről van szó. Mivel ez az ő története. Bár, itt is Blythe szemszögéből olvashatjuk a könyvet, de én ezt nem is bánom. Ha az első részben annyira nem is kedvelted meg Sabint, akkor itt megfogod. Legalábbis én még jobban megszerettem. Hozzá tenném, már az előző részben kedvencem lett.
De a többi szereplőről se feletkezzünk meg. Hozta mindenki az előző részből megszokott formáját. Egytől egyig nagyon szerethető karakterek. Az egész családot nagyon-nagyon szeretem. De a leginkább kiemelkedők nekem, az Sabin és Chris.

Plusz pont ebben a könyvben, az a rész amikor felelevenítette bennem a Szeretni bolondulásigot. spoiler Azokat a sorokat végig vigyorogtam.

Ami a legjobban átjön nekem ebben a sorozatban, az az, hogy a múltunk elől nem lehet elmenekülni, és nem is kell, hanem meg kell tanulnunk vele együtt élni.

Teljes szívvel tudom ajánlani, főleg a megrázó könyvek rajongóinak. Én egyszerűen imádom kívűlről, belülről.

>!
dynamail
Jessica Park: Nyugtalan vizek

Valahogy most ez a könyv sem talált el. Pedig itt végig vibrált a feszültség. Túl sok volt a múlt árnya… Szegény Sabin végig szenvedte az egészet, de a végén Chris megmondta a frankót. Ez mindenképp mosolyt csalt az arcomra:-)

>!
BBetti86 
Jessica Park: Nyugtalan vizek

Az előző kötet után ezt vártam jobban, engem jobban érdekeltek a mellékszereplők, mint a főszereplő páros egymásra találása. Ebben viszont olyan furcsa helyzet volt, hogy pillanatok alatt elvesztett a könyv.
Elvileg Sabin története kellene hogy legyen, mégis Blythe a főszereplő, és még a fiú szenvedései is az ő nézőpontján keresztül vannak elmesélve. Ki nem állhattam, hogy felváltva kell olvasnom, hogyan aggódik a lány a család miatt, és mennyire egymásra vannak kattanva Chrisszel. Bár azt tudtam értékelni, hogy legalább egy mű konfliktust nem erőltetett bele Park, hogy inogtassa ezt a kapcsolatot. Chris és Blythe szilárdan egymás mellett vannak.
Szinte az egész kötetet feleslegesnek éreztem. Az első rész utolsó fejezetének a kifejtése ez, hogy az ott felvázolt úton ki hogyan tud haladni. Már ott van, hogy Sabin elvonóra megy. Hogy Estelle és James nincsenek most együtt, de a lány terápiára jár, szeretik egymást, vissza fognak találni egymáshoz. Mindez már ott van, itt csak el lett mesélve párszáz oldallal több terjedelemben.
Nekem nagy csalódás, hogy megmaradt Blythe a főszereplőnek. Sokkal érdekesebb lett volna, ha kiemelik valamelyik testvért, és Blythe csak mellékszereplő lesz.
Aki keseregni akar, meg sokat emészteni az érzelmeket, ellesz ezzel a résszel is, de én többre értékeltem volna több cselekményt, és más elbeszélőt.


Népszerű idézetek

>!
Fruzsiv

– (…) Akár egész hátralévő életedben érezheted ezt a fájdalmat, és ez rendben van. Egyszer majd elviselhetővé válik, de az is rendben van, ha ez nem ma következik be. Az ember eltervezi a gyógyulást. Abból kell kiindulni, hogy el fogsz jutni odáig. Ezért küzdünk. Nap mint nap megküzdünk a gyógyulásért.

228. oldal, 19. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Chris Shepherd
>!
Fruzsiv

– Átfutunk a fájdalmon, mi?
– Át. Átfutunk a fájdalmon. Az beválik.

254. oldal, 22. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Blythe McGuire · Sabin Shepherd
>!
Fruzsiv

MEGINT A RÉGI NÓTA. NEM A MÁZLISTA VAGYOK,
AKI KELL NEKED.
MEGINT A RÉGI NÓTA, KEDVESEM.
MEGINT A RÉGI NÓTA, NEM A MÁZLISTA,
AKI KELL NEKED.
MEGINT A RÉGI NÓTA, KEDVESEM.

>!
Fruzsiv

MINDENESTÜL FOGSZ SZERETNI,
VAGY SEHOGY SEM FOGSZ SZERETNI.
NEM LESZEK
NÉHÁNY HANG A KEDVENC DALODBAN.

>!
Fruzsiv

HALLOD A SZAVAMAT? NAGYON HANGOS.
NEVEZZ GYÁVÁNAK, HA AKARSZ, NEM VESZEM ZOKON.
ÉRZED A SZÍVDOBBANÁSOMAT? DIDERGEK.
NEVEZZ GYÁVÁNAK, HA AKARSZ, NEM VESZEM ZOKON.

>!
Fruzsiv

– Megcsináljuk, igaz?
(…)
– Meg, Blythe, együtt jól kitolunk a szívfájdalommal.

18. oldal, 1. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Blythe McGuire · Chris Shepherd
>!
Fruzsiv

Igenis van élet a pokoljárás után. Van lélegzés, van élet és mélységes szerelem a pokol után.

61. oldal, 4. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Blythe McGuire
>!
Fruzsiv

– (…) Gyere velem! – Megfogom Chris kezét, és elnevetem magam, mert különös képet vág, amikor a karácsonyfához vezetem. – Lefekszünk a fa alá, és fölnézünk az ágak között.
– Mondd, hogy csak hülyéskedsz!
– Nem. Ez romantikus – erősködöm. – Egy könyvben olvastam. Szeretném kipróbálni.
– Ahogy akarod. Ez a te napod.
Követi a példámat, lefekszünk a padlóra, azután hátralökjük magunkat, be a fenyőágak, masnik és fényfüzérek alá.
– Na és most? – kérdezi.
– Rajtunk múlik. Talán a jövőn merengünk. Vagy a múlton. Vagy a jelenen. A közelgő új éven. Nem tudom. – Egy kicsit elgondolkodom. Kiderül, hogy nem is rossz ötlet ez. Fölbámulok a fényekre, minden egyes tűlevelet érzékelek, és beszívom az illatot. – Esetleg csak itt fekszünk és lélegzünk.

126-127. oldal, 9. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Blythe McGuire · Chris Shepherd
>!
Fruzsiv

– (…) a közeledben minden pontból nyugodtabb, elégedettebb vagyok, egyszerűen jobban érzem magam.

205. oldal, 17. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Sabin Shepherd

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
M. G. Brown: Bimbózó Rózsaszirmok
Lakatos Levente: A hatalom szabályai
Tomcsik Nóra: Az elveszett ifjúság
Calia Read: Elborulva
Ruby Saw: Az igazi
Tammara Webber: Easy – Egyszeregy
Krencz Nóra – Robin O'Wrightly: Menedék