Közel ​a szakadékhoz (Danny-trilógia 2.) 96% 86 csillagozás

„Újra és újra ugyanazokat a történeket meséljük magunknak, amíg el nem felejtjük, hogy hazugságok…”

Ez egy olyan könyv, amit muszáj egyszerre elolvasni az embernek. Annyira megvisel, annyira feldühít, és annyira elborzaszt, hogyha szünetet tartasz, nem akarod majd folytatni.
Nekem kicsit több, mint öt órámba telt befejezni.
De soha nem fogom elfelejteni.
Azon kevés könyvek egyike, amelyik beférkőzik az ember bőre alá, a gondolatai közé és a befejezés után is sokáig kattog rajta.
Talán nem akarsz még ennek a történetnek a létezéséről sem tudni, mondván, elég sok rossz van a világban, mi az, hogy erről még olvass is? Önként.
Nem kell. Ha nem akarsz pszichés és fizikai erőszakról olvasni, tényleg messziről kerüld el ezt a könyvet.
Élhetsz nyugodtan vakon, legyintve, hogy ilyen itthon úgysem történik meg. Miért vagy ebben olyan biztos?
Biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet nem mindenkinek lesz ereje elolvasni. De aki úgy érzi, képes rá, semmiképp se hagyja ki.

Blogbejegyzés: https://irasaimtarhaza.blogspot.com/2019/12/jessica-koc…

Csak fekszem a hátamon és bámulom a plafont. Üresnek és kimerültnek érzem magam lelkileg. Kavarognak a gondolatok a fejemben, és szóhoz sem jutok. Bárcsak fikció lenne! Akkor talán könnyebben dolgoznám fel az olvasottakat. De nem.
Nehéz megfogalmaznom és leírnom, hogy pontosan mit érzek a könyv befejezése után. Rögtön az első oldalak ábrázolják, hogy mennyire feszült és komoly történetről van szó. Természetesen gondoltam, hogy a sorozat második része sem lesz könnyű olvasmány, de erre mégsem számítottam.
A könyv minden sorából árad a kilátástalanság és a reményvesztettség. Hol a kiút egy kisgyerek számára, akit mentálisan és fizikailag bántalmaznak? Nincs, aki megvédje, aki felismerné, hogy itt azonnal segítségre van szükség. Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy változás álljon be és ez az ártatlan és kedves fiú örökre olyan sérüléseket kapott minden értelemben, amikből felgyógyulni nem lehet. Leírhatatlan, hogy milyen dühös voltam és vagyok, ha csak rágondolok, hogy Dannynek így kellett felnőnie és örökre megbélyegezte az életét az az 5 év, amit a könyv leír. Egyetlen dolog segített számára a túlélésben, ami szinte sorsszerűen érkezett az életébe: a sport. Küzdősportokat kezdett el megtanulni, amik sokat alakítottak a személyiségén és erőt adtak neki a mindennapokhoz.
Bővebben: https://pandalanyolvas.blogspot.com/2020/02/jessica-koc…

Nehezen lehet értékelni egy ilyen könyvet. Előre leszögezem: a csillag nem a történetre szól, hanem az írónőnek. Nagyon odaütött a lelkemnek, Danny szenvedéseit olyan szinten átadta, tudta éreztetni, hogy majdnem feladtam az olvasást. Igen, először valahol a 30. oldalon akartam abbahagyni, de erőt vettem magamon, hisz én csak olvasom, az a kisfiú viszont átélte mindezt és mégis kitartott, küzdött és bátor volt. Már az első könyv után is elgondolkodtam sok mindenen és ez most sem volt másképp.
Mennyire bízhatunk abban amit látunk? Semennyire. A látszat soha ne tévesszen meg senkit. Danny is sokat szenvedett emiatt, senki nem figyelt rá jobban, nem látták a jeleket, vagy pontosabban nem akarták észrevenni. Számomra hihetetlen, hogy ez megtörténhetett, bár igaz, hogy nap, mint nap hallani hasonló szörnyetegekről, de mégis más ennyire részletesen olvasni, első kézből vett információk alapján megírva. A szülei nem érdemelték meg őt. Nagyon sajnáltam végig, és remélem, ott ahol van, már boldog.

Sokat hezitáltam, hogy elolvassam-e ezt a könyvet. Egyrészt mert a Közel a horizonthoz nagyon megviselte a lelkem, másrészt pedig tartottam tőle, hogy ez a 2. rész már ilyen “húzzunk le még egy bőrt a témáról” típusú könyv lesz. Egy kicsit sajnos így is éreztem.
Nem tetszett, hogy Danny szüleinek szemszögéből is vannak részek, egyszerűen nem érdemlik meg, hogy bárki is kíváncsi legyen rájuk. Ha ezzel az volt a cél, hogy – még ha minimálisan is – de szimpátiát váltsanak ki az olvasóból feléjük, jelentem nálam biztos nem sikerült. Egyszerűen nincs mentség arra amit tettek! Azt sem érdemelték meg, hogy a világra jöttek egyáltalán…
Ez a történet sem ülte meg kevésbé a gyomrom, mint az előző, ezt sem olvastam kisebb gombóccal a torkomban, habár sajnos már tudtam mire számítsak. Még mindig hihetetlenül dühít, elszomorít és elkeserít, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, megtörténnek valakivel.
Ismét elcsodálkoztam mennyire fájhat a szívem egy vadidegen emberért. Nem ért el nálam akkora hatást, mint az első rész, de úgy érzem most sem fogom tudni napokig kiverni Dannyt a fejemből…

Tegnap ügyesen beültettek a munkahelyemen telefonügyeletbe… ez gyakorlatilag azt jelenti hogy vagy 3 órán át tök egyedül ültem az irodába és néztem a telefont, hogy szólaljon már meg…. Nyilván nem nekiálltam a könyvnek, amit reggel találomra dobtam a táskámba. Majd örültem , hogy egyedül vagyok és senki nem látja, hogy hüppögök. A történet első kötete is nagyon közel került hozzám és ez is nagyon megszólított. Sajnáltam a kisfiút akit ilyen csúnyán csapdába dobott az élet.

Nem tudom, hogy mit írjak róla. Potyogtak a könnyeim olvasás közben, de egyszerűen képtelen voltam abbahagyni az olvasást. Tudni akartam Danny történetét, mert az első kötetben felkeltette a figyelmemet, hiszen egy eléggé érdekes karakter volt. Most már tudom, hogy min kellett keresztül mennie, és megszakadt érte a szívem.
A borító itt is szép lett, nekem nagyon bejön.

Nem a történet értékelem igazán, hanem azt aki ezt így megírta.
Darabokban az elmém és a lelkem. Ezt a könyvet nem lehet hosszan olvasni, egybe kell mert nem lehet bírni. Igaz történet és ez kikészít…..mégis muszáj rajta gondolkodni és ugyanakkor egy kaput becsukni magam mögött, mert végül sikerült neki, sikerült és ez a lényeg. De mennyi fájdalom árán ;-( Danny ♥

„Szabad leszel, Danny-mondta Dominique, és teljes meggyőződéssel hozzáfűzte:- Egy nap szabad leszel.”
Hiszem, hogy Danny szabad lett, mert megérdemelte.
Minden olvasó és mindenki aki Danny-hez hasonló helyzetben nőtt fel, hatalmas hálával tartozik Jessica Kochnak, hogy megírta Danny történetét. Mert ezeknek a dogoknak napvilágra kell kerülniük, nekünk pedig soha nem szabad becsuni a szemünket, elfordítani a fejünket, mert nem leszünk külömbek azoktól, akiket ebben a történetben mélységesen megvetünk.
Köszönöm Jessicának, hogy megismertette velem Dannyt. Soha nem felejtem el.
Megrázó, csontig ható történet, melyben az a legfájdalmasabb, hogy igaz.

„Újra és újra ugyanazokat a történeket meséljük magunknak, amíg el nem felejtjük, hogy hazugságok…"

Végtelenül sajnálom, hogy ez igaz történet. Hogy ilyenek a valóságban megtörténhetnek. Hogy néha még a saját szülők is elfordítják a fejüket, hogy ne legyen tudomásuk arról, mi történik odahaza…
Hónapokkal ezelőtt olvastam, de csak most távolodtam el a regénytől annyira, hogy írjak róla néhány gondolatot. Nagyon megviselt. spoiler

Ez olyan történet, ami úgy tanít, hogy darabokra tép. (Ne tévesszen meg titeket a szép borító, amely könnyed történetet ígér. Ez egyáltalán nem az.) Sok mindennel kapcsolatban ráébresztett, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem kis lelkierő kellett hozzá.
spoiler

Szívfacsaró, néhol kifejezetten gyomorforgató történet, amiben részletesen megismerjük Danny gyermekkorát. Az első rész után jópár kérdésem megválaszolatlanul maradt, ezek többségére választ kaptam és jobban meg is értettem, miért és hogyan lett az, aki felnőttként lett. Az erőszak minden formája elitélendő, azonban amikor családon belüli erőszakról olvasok, az mindig különösen megvisel és feldühít, hiszen az otthon mindenki számára biztonságot kéne hogy jelentsen, a családtagoknak pedig oltalmazniuk kéne szeretteiket ahelyett hogy testileg-lelkileg bántalmazzák őket. Megéri elolvasni? Igen! Fájni fog? Nagyon!