Szabadesés 22 csillagozás

Jessica Barry: Szabadesés

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor a vőlegénye magángépe lezuhan a Sziklás-hegységben, a hatóságok azt feltételezik, hogy a rajta utazó Allison Carpenter is odaveszett.
Maggie, Allison édesanyja azonban nem hajlandó elhinni, hogy a lánya meghalt. Hiszen egy anya ezt megérezné… Ő pedig ismeri Allisont – vagyis ismerte, két éve ugyanis egy szót sem váltottak egymással. Ám ez alatt az idő alatt a lány élete gyökeres fordulatot vett.
Mialatt valójában Allison az elemekkel harcolva igyekszik visszajutni a civilizációba, az anyja élete is veszélybe kerül. Maggie ugyanis egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a repülőgép-szerencsétlenség talán nem is baleset volt…
Egy anya és a lánya közti megszakíthatatlan kötelékről szól ez a fordulatos krimi, amelyben két elszánt és öntudatos nő harcol a túlélésért és a szeretteiért

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
General Press, Budapest, 2019
392 oldal · ISBN: 9789634523376 · Fordította: Abrudán Katalin
>!
General Press, Budapest, 2019
392 oldal · ISBN: 9789634523109 · Fordította: Abrudán Katalin

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Jessica Barry: Szabadesés

Mivel nem egyedi alkotásról van szó, ezért nagyon sok, az effajta krimikre különösen jellemző (kétségbeesések pszichodrámája), fordulatelemekkel találkozhattunk már az évek során. Ezért nem érhet minket meglepetés, amikor ezek néha már-már unalmassá teszik a történet menetét, ugyanis mindenki kisebb gondolkodás nélkül kitalálhatja, hogy mi is fog történni a szereplőkkel. Az a helyzet, hogy az ilyen „hajótörős” történeteknél nem szabad spórolni a karaktereken, különben az olvasó egyszer csak eléri azt az ingerküszöböt, amikor már egyáltalán nem érdekli, hogy a főszereplő túléli-e a „kalandot”. A végeredmény is ennek megfelelő: egy közepes, nem igazán maradandó krimi, ahol hiába érkezik oldalról oldalra szinte menetrendszerűen a feszültség, ezektől nem fogjuk az állunkat keresni.

CsakHencsi P>!
Jessica Barry: Szabadesés

Thriller két szemszögből, sablon sablon hátán, de elvan vele az ember.

Boritek70 P>!
Jessica Barry: Szabadesés

Nem olvasok túl sok krimit, és ez a vége felé erősen megemelkedett pulzusszámomból kiindulva jobb is :).
Jó kis pörgős történet, lezuhant kisrepülővel, meneküléssel, nyomozással, gyógyszergyári machinációkkal, szülő-gyerek viszony boncolgatásával… Jó filmalapanyag lenne.

Amál P>!
Jessica Barry: Szabadesés

Végre egy könyv, ami végig izgalmas és a végére is tartogat meglepetést.Felváltva meséli el a történetét Allison és az édesanyja, Maggie. A szálak a könyv végére találkoznak, de még ekkor is tesz bele az írónő egy csavart. Igaz, hogy egy krimi, de sokszor a könnyeim is kijöttek. Két nő, anya és lánya küzdelme, hogy újra egymásra találjanak. A sors megkínozza őket lelkileg és fizikailag is, de az egymás iránti szeretetüknek sikerül legyőzni a problémákat.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az izgalmas krimit!

Teszic>!
Jessica Barry: Szabadesés

Olvastatja magát, szerettem végig. Kellemes olvasmány, jó történet, nem túl sok, nem túl kevés. Szimpatikusak voltak a szereplők és a sztori is. Remélem, olvashatok még az írónőtől a későbbiekben.

Csokiskeksz>!
Jessica Barry: Szabadesés

Pont az én ízlésemnek megfelelő thrillerke.Már félek mostanában hasonlóba fogni, vagy túl beteges, vagy túl véres (vagy mindkettő).
Igaz pár csavart kitaláltam, de azért volt kis meglepi is. A hasonlatok kicsit soknak tűntek, túlmagyarázásnak hatottak. Összességében izgalmas volt.

Eva_Marinna_Toth>!
Jessica Barry: Szabadesés

Tetszett. Pörgős,izgis. Annak nem ajánlom,aki azért elvárja,hogy a történet „valószerű” legyen :)


Népszerű idézetek

Kókuszka>!

Otthonos érzés. Gondolom, ez a lényeg. Mindegy, hogy az ember milyen messzire megy el, ez mindig ott lesz, mélyen beleivódva a csontjaiba. Az otthon.

391. oldal

Kókuszka>!

Az én szememben mégis ugyanaz marad, aki volt, és mindig az lesz. Az a kisbaba, akit Charles és én hazahoztunk a kórházból. A lányunk, akiben egyesül mindaz a szeretet, amelyet mi ketten együtt valaha is adni tudtunk.

392. oldal

Boritek70 P>!

Az emberek két dologra használják a netet: vagy adatokat keresnek, mert tájékozódni akarnak, vagy panaszkodni vágynak.

Boritek70 P>!

Amikor az ember szép élményeket él meg, senki sem figyelmezteti rá, hogy milyen jó dolga van. És arra sem készít fel senki, hogy mit fogunk érezni, amikor a jó véget ér.

MSE71>!

Az ember természetesen szereti a felnőttet, akivé a gyereke vált, ugyanakkor tiszta szívből gyászolja azt, aki nem lett belőle.

Boritek70 P>!

Az egész világ ismeretlennek és rémisztőnek érződött, mint amikor egy zseblámpával bevilágítunk a hűtőszekrény alá, és meglátjuk, mennyi kosz gyűlt össze.

Boritek70 P>!

Owl's Creek háziasszonyai rendíthetetlenül hittek az egytálételek gyógyító hatalmában. Születés, betegség, családi tragédia, haláleset: mindig volt rá megfelelő ételrecept, ami biztosan segít.

Boritek70 P>!

Akkor ébredtem rá először, hogy az evés valamiféle verseny is lehet, és az, aki a legkevesebbet eszi, a győzelmével egyfajta hatalomhoz jut….. a hatalomról, a soványsággal járó hatalomról semmiképp sem akartam lemondani.


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Verity
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Sara Shepard: Tökéletes
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Stephen King: Állattemető