Amióta kezd a kamaszok-rákosok-lesznek óriási közhellyé válni a YA irodalomban, azóta a téma új úttörői vérgőzös indulattal hangoztatják, hogy ők aztán mennyire mások, mint az összes többi regény a műfajban. Ez a könyv is ezt teszi és kivételesen nem is hazudik, ettől függetlenül úgy érzem, nem feltétlenül jártam jól vele.
Ez a regény azt az utat választja, hogy könnyed és humoros formában beszél a témáról. A humor fő forrása pedig nem más mint a főszereplő, Greg, aki a legfurább, legkülöncebb (és egyben önzőbb és éretlenebb) főhős, akiről a műfajban olvastam, ez tény. Greg láthatatlan akar maradni a gimiben, és ezt úgy éri el, hogy nem kötelezi el magát semmi és senki mellett, kaméleonként sunyul érdeklődési és baráti körök között, mindenkivel langyos jó viszonyt fenntartva. Érdekes ötlet, de egy idő után borzasztóan idegesítővé válik a viselkedése, amivel ezt a státuszt próbálja fenntartani. Earl, a barátja is bolond, de legalább sokkal szimpatikusabban bolond. Rachellel kapcsolatban pedig jellemző, hogy az ő neve nincs is rajta a borítón… őt igazából nem nagyon ismerjük meg a történetben, mert senki sem veszi a fáradságot, hogy érdekelje a lány, és a főszereplő csak a könyv végén jön rá, hogy idióta volt, és ez összességében olyan szomorú.
Na de itt van a kutya elásva, csak a végén éreztem azt, hogy ez a történet szomorú, egyébként, épp azért mert Greg egy idióta volt, nem igazán tudtam érzelmileg invesztálódni. Ötletes volt a forma, és a vége azért megfogott, de nekem néha túl erőltetetten volt humoros, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.