Jó ​anyák iskolája 84% 226 csillagozás

”Nem fogok úgy tenni, mintha tökéletes anya lennék, de minden szülő hibázik.”

A Jó anyák iskolája egy elképesztően erős disztópia, amely az anyaság kritériumait veszi górcső alá. Miközben egy szürreális világot tár elénk, kifejezetten aktuális kérdéseket boncolgat arról, mi is kell ahhoz, hogy valaki elérje a jó anyaság mércéjét.

Frida élete gyökeresen megváltozik, amikor soknapnyi nehézség és álmatlan éjszaka után két és fél órára otthon hagyja gyermekét. Szerencsétlenségére az állam épp egy új eljárásrendet vezet be kísérleti jelleggel, hogy a rossz anyákat megnevelje. Hogy felügyeleti jogát megtarthassa, a bíróság döntésének értelmében Frida is bekerül a bentlakásos intézetbe, hogy az egy éves oktatás során megtanulhassa, hogyan is kell jól gondoskodni utódjáról. Frida mellett számos más anya sorsát is megismerhetjük a történetből, némelyek tényleg bántalmazták gyermeküket, ám szép számmal akadnak bent olyanok is, akiknek csak épp rosszul viselkedett a gyereke az oviban, netán hisztizős tartalmat posztolt a közösségi oldalán, vagy hagyta, hogy csemetéje egyedül játsszon kint a kertben. Miközben beteg módszerekkel spoiler igyekeznek belőlük jó anyát faragni, az olvasót teljesen elborzasztja a szemléletes írásmód és világ, amit Jessamine Chan teremt. Nagyon könnyű Fridával azonosulni, még akkor is, ha nincs gyerekünk, el sem tudom képzelni, mekkora sokk lehet ezt a regényt anyaként olvasni. Igencsak esélyes az év legfelkavaróbb olvasmánya díjra.

Egy rossz nap, mely Frida Liu egész hátralévő életét meghatározza. Csak egy kávéért szalad le azon a napon, csak egy dokumentumért a munkahelyére, de aztán végül két és fél órára hagyja magára 18 hónapos gyermekét, Harrietet. Mivel a szomszédai feljelentik, bíróságra kerül az ügye, ahol a döntés alapján egy évre, gyermekétől elszakítva egy anyákat megjavító intézetbe kell mennie.
Ebben a disztópiában egy magányos, sokszor lelkileg labilis nő küzdelmeit követhetjük nyomon, akinek egy kegyetlen és igazságtalan rendszerű programban kell bizonyítania szülői rátermettségét. Különféle feladatok és próbatételek során kell szembesülnie gyengeségeivel, reménytelennek tűnő helyzetekben kell erősnek és kitartónak maradnia. De vajon visszakaphatja egyetlen lányát, a szeme fényét?
Olvasás közben sokszor éreztem haragot, dühöt, számtalanszor kinyílt a bicska a zsebemben, ahogy a rossz anyák iskolájában bántak az anyákkal, akik különböző okok miatt kerültek az intézménybe. Elgondolkodtató kérdéseket, tabudöntögető témákat sorakoztatott fel a regény, és leborulok az írónő kreatív megoldásai előtt, de a történet végével nem tudok kibékülni. Túl sok kérdés maradt bennem az elolvasása után, vártam valami igazán extra csavart a kötet zárásaként.
Abszolút nem bántam meg, hogy erre a könyvre esett a választásom augusztusi közös könyvként.
Török Ábel műfordítóval bő egy órán keresztül beszélgettünk a kötetről a KönyVelem csatornámon:
https://www.youtube.com/live/zjwqJdZ6uvM…

Az elején érdekesen indult. Volt egy kis Szolgálólány meséje érzésem, mikor olvastam. Az iskolarendszer szürreális volt, bár egy két szituációs gyakorlat nem volt éppen elvetendő ötlet, ettől függetlenül a 80%-a kínzás volt az anyák számára. És nem szeretném őket sem feloldozni, jó párnak kemény bűne volt, amiért oda kerültek, mint ahogy a főszereplő is hanyag volt, amiért 18 hónapos lányát 2,5 órára egyedül hagyta… Viszont az egész sztori tele van ellentmondással; közös felügyelet van az apa és az anya között (pár nap itt, pár nap ott), de Frida mégsem tudja kipihenni magát abban a pár napban, amíg egyedül van, és amikor nála van, akkor meg nem bírja a strapát. A másik spoiler A harmadik spoiler És a számomra érthetetlen spoiler nonszensz, én semmi tanulságot nem tudtam leszűrni ebből a történetből.

„Rossz anya vagyok, de megtanulom, hogyan legyek jó.”

Előre le kell szögeznem, hogy nem vagyok édesanya. Egy kívülálló szemével tekintettem bele ebbe a legmélyebb misztériumról írt könyvbe. Helyenként nem értettem, vagy nem értettem vele egyet, de az teljesen világos, hogy ha a világ az anyák megítélésben errefelé halad, az úgy embertelen és helytelen, ahogy van.

Adott egy anya, akinek van egy rossz napja. Igazán rossz, és olyat tesz, amire nincs mentség. Gondolatai áthatók, érzései tiszták és fényesek, fájdalma átsüt a sorokon. Tudja pontosan, miért tette, amit tett, de szereti a kislányát, teljes szívével. A gyereket úgy ragadják el tőle, mint amikor valaki a ragtapaszt tépi le a bőrről, azt mondják nem fog fájni, gyors lesz. Gyorsak az igaz, de hogy nem fáj? Aztán kimondják rá az ítéletet: rossz anya. Egy évre egy speciális bentlakásos iskolába küldik, ahol majd megtanítják neki, hogyan legyen jó.

Simán, gördülékenyen, fájdalmasan érzékletesen indul. Arra gondoltam, igen, ez az, ez irodalom. Teltek a sorok, a mondatok olykor túl rövidek lettek, túl szorosan követték egymást. Megtört kicsit a varázs, nyúlt a rétes. Majd jött az utolsó száz oldal, és az olyan érzés volt, mint amikor a hullámvasúton a kocsid az égnek a hajt, majd iszonyú tempóban a mélybe zuhan. Még egy kicsit el is sírtam magam.

Erős, intenzív, felkavaró olvasmányélmény volt. Úgy képzelem, a jó anyák gyakran érzik, hogy rosszak, mert nem tökéletesek, mert nem felelnek meg a társadalmi elvárásoknak. Mert egyszerűen emberek, és néha hibáznak. Ez a regény érti a keservüket, az összes kételyüket, és válaszol azokra a kérdésekre is, amiket soha senki nem mer feltenni. Megsúghat egy titkot a bizonytalanoknak: minden rendben, jó anya vagy.

Az eredeti bejegyzés az alábbi linken érhető el:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2023/05/jess…

Én már kicsit régebben lettem anya, és akkor ez még nem volt annyira tematizálva, de úgy tudom, hogy a mostani anyák egyik problémája az ún. szaranyaság. Hogy úgy érzik, mindent tökéletesen kell csinálniuk, és ha ez nem sikerül, akkor jön az önostorozás, hogy milyen szaranya vagyok (amire persze az elvárt reakció, hogy dehogyis vagy te az, csak hát a túlzó elvárások.)
Talán ebből a nyomásból született ez a könyv. Hogy mi is lesz a szaranyákkal. Akik amúgy lehet, hogy tényleg szarok, például órákra magukra hagynak egy másfél évest, és szerintük akkor csak rossz napjuk volt, de amúgy szimpik.
A első rész kb. 100 oldalig rendkívül nyomasztó. Utána, amikor Frida bekerül a jó anyák iskolájába, már izgibb. Hiába, egy bentlakásos történet az bentlakásos történet. Legyen szó bár egy szadista átnevelőtáborról. Amitől ez a könyv nem áll messze.
Nem mondom, jól ír az írónő, vannak ötletei, meg tudja tölteni ezt a párszáz oldalt izgalmasan. De mint disztópia, számomra nem annyira működött. Annyira abszurd volt már, amit kitalált, hogy nem éreztem annak a veszélyét, hogy ez így valóban megtörténhetne. Így nem volt számomra olyan tétje, mint más hasonló könyveknek.

Nem is tudom hol kezdjem, remélem sikerül értelmesen megfogalmaznom a gondolataim. Ez egy jó könyv volt, amit én utáltam. Onnan tudom, hogy jó, mert már az első tíz oldal után felrobbant az agyam a gondolatoktól, rengeteg érzelmet ébresztett bennem, leginkább dühöt és egy időre le is kellett tennem, ezek után végig folyamatosan kavarogtak a gondolatok és teljes káosznak éreztem az egészet, tele volt ellentmondásokkal. Idegesített az összes szereplő, senkiben nem láttam meg a jót, de még a szándékát sem.
Nem tudom mennyire lett spoileres mennyire nem, igyekeztem nem az lenni, de valójában a fülszöveg szinte mindent elmond, a könyv pedig feltölti ezt érzelmekkel.

Chen fondorlatosan adagolta a szereplők múltját és a fontos információkat. Minden lényeges mozzanat vagy utalás egy-egy fél mondat vagy szó be volt ékelve valamilyen teljesen más témába. Mellékesen odavetette nekünk a legfontosabb gondolatokat, mint valami morzsákat, és ezeket szedegetve formálódott ki előttünk Frida és a többi szereplő személyisége és miértjei.

Egyszerűen nincs mentség arra, amiket elkövetnek a könyveben, talán csak a pillanatnyi elmebaj. Nincs mentség sok szülő „bűnére”, nincs mentség a rendszer, a szociális háló cselekedeteire, nincs mentség az „iskola”, az oktatók tetteire. A legtöbb rendszer, iskola uniformizál, nem veszi figyelembe, hogy minden gyerek más és más, minden ember személyisége különbözik. Rengeteg minden hat a gyerekek szociális-, érzelmi-, értelmi-, stb. fejlődésére, nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel megoldani a különféle nehézségeket, problémákat. Ez nagyon szépen visszaköszön a regényben.

Az író egy olyan embert taszít egyre mélyebbre és mélyebbre, spoiler

A könyv egy szörnyű és beteg világot ábrázol spoiler, ami nem is különbözik olyan sokban a miénktől. Sajnos már a környezetünkben is igaz, hogy olykor, akiknek segíteniük kellene nagyobb károkat okoznak a lélekben, mint amit meg kellene gyógyítani. Sajnos a gyerekek sokszor nincsenek biztonságban, sokan valóban nem valók szülőknek, és a környezet nem képes megfelelő megoldást nyújtani egyik fél számára sem. Nagyon sok olyan ember foglalkozik napjainkban is gyerekekkel, akiknek gőzük sincs hogyan kell kezelni őket. Ez a regény sem talált megoldást, te talán megmutatta, hogy melyik irány a rossz és merre nem szabad haladni.

Talán sikerült kiírnom magamból, amit a könyv ébresztett, de az biztos, hogy még sokáig a gondolataim között fog motoszkálni.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2023/05/jessamine-chan-…

„Jassemine Chan görbe tükröt állít az olvasó elé, csontig lehántva a húst, hogy a maga ijesztő és fájdalmas valóságában mutasson rá, mennyire nehéz a mai világban jó szülőnek lenni. Sajátos hangján megmutatja, hogy mennyire komplex ez a felelősségvállalás, hogy milyen mentális, testi és érzelmi jelenlét van minden egyes pillanatban. Frida története egy felkiáltás, amelyben azon anyák hangja tömörül, akik a saját életüknek és helyzeti körülményeiknek estek áldozatul, miközben ténylegesen próbáltak megfelelni és valóban anyai érzésekkel vannak eltelve. Akik megbotlottak, vétkeztek, elítéltettek. Akik a társadalom szerint rossz anyák, és meg kell tanulniuk, hogyan legyenek jók.”

Amióta újra aktívan olvasok, minden évben találok egy olyan disztópiát, amin aztán hosszú ideig kattog az agyam és nem tudom elengedni. Úgy néz ki, hogy idén ez a mű Jessamine Chantől a Jó anyák iskolája lesz. Még június elején olvastam a kötetet, de csak most ülepedett le annyira, hogy rendes értékelést tudjak róla írni. Az amerikai írónő debütálása több jelölést kapott, mint legjobb első regény; Barack Obama kedvenc könyveinek a listáján is helyet kapott. Nálunk a 21. Század Kiadó Kult könyvek sorozatában jelent meg, a tőlük megszokott minőségi kiadásban.

A talán nem is oly távoli jövő Amerikájában játszódó történetben Frida Liu egyedülálló anyukaként próbál boldogulni. Egy nap munkája miatt pár órára magára hagyja kislányát. Ezzel óriási hibát követ el, az állam szemében máris rossz szülőnek minősül és elveszik tőle gyermekét. Ahhoz, hogy ismét láthassa a kicsit, részt kell vennie egy újfajta rehabilitációs programban, melynek során megtanítják neki, hogyan legyen jó anya. Vajon képes lesz Frida bizonyítani?

Chan regénye többek között arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy mennyire nehéz manapság szülőnek, anyának lenni. Sokan úgy gondolják, ha egy nőnek gyermeke születik, akkor egy teljesen másik ember lesz belőle. Hatalmasat tévednek. A nő ugyanúgy szerelembe esik alkalomadtán, szeretne karriert, és a saját lábán megállni; igyekszik megfelelni a környezetének, mindezt egy akadályokkal telepakolt pályán lavírozva. Frida is pontosan ugyanilyen, de ezek mellett érezni, hogy mennyire szereti a lányát. Azonban ő sem egy gép vagy egy ősanya*, elérkezett egy olyan ponthoz, amikor besokallt, és olyat tett, aminek később súlyos következménye lett. Ő egyébként számomra egy igazi kétarcú karakter: sok résznél teljesen együtt tudok vele érezni, de a későbbiek során, ahogy egyre jobban megismertem a személyiségét, elgondolkoztam azon, nem biztos, hogy alkalmas szülőnek. Igen, már a kötet első 100 akárhány oldala után több kérdés felmerülhet az olvasóban. Mi a jó szülő ismérve? Mindenki alkalmas egy gyermek felnevelésére, vagy rendelkeznie kell az embernek bizonyos képességekkel hozzá? Kinek áll jogában eldönteni, hogy ki a jó szülő és ki nem? Egyáltalán van olyan személy, aki ezt megteheti? Izgalmas kérdések, amik érdekes párbeszédekhez vezethetnek.

Az SFF Vektor sci-fi zsűrizése kapcsán felmerült, mennyire nevezhető disztópiának a regény, megfelel-e a kritériumoknak. A magam részéről úgy gondolom, hogy abszolút helye van a listán. Azt aláírom, eléggé „jelen szaga" van a regénynek, viszont a benne leírtak túlmutatnak ezen. Kezdésnek vegyük a rehabilitáció során használt eszközt (erről direkt nem írok bővebben, ugyanis hatalmas spoiler lenne), tudtommal jelenleg még hasonló sincs a piacon, mint oktató eszköz. A másik indok, ami felmerült: totálisan képtelen, ami Chan fejéből kipattant. Ebben a kicsit túltolt „píszí" világban szerintem nem elképzelhetetlen, hogy idővel megalakuljanak a hasonló intézmények; apákra vonatkozólag szintén, ahogy a kötet oldalain megelevenedik. Nem mellesleg az írónő itt is elhelyez egy fricskát: a Jó apák iskolája közel sem olyan szigorú, mint a nőké. Ez pedig nem véletlen… Valahogy a férfiakkal szemben mindig elnézőbbek vagyunk, pedig szülőként ők sokkal nagyobb sebeket tudnak ejteni saját utódaikon, mint az édesanyák. Persze nem minden esetben…

Ahány ember, annyi vélemény lesz erről a könyvről, abban azonban biztos vagyok, hogy nem lehet mellette elmenni szó nélkül. Az írónő fontos kérdéseket jár körbe, mindezt érthetően, nem fellengzősen megfogalmazva, ami mindenképpen egy plusz pont. Jelen állás szerint számomra ez az idei év egyik legerősebb megjelenése, nem kérdés, hogy a maximális üstszámot kapja. Olvassátok, utána pedig számoljatok be, hogy nektek milyen élmény volt a könyv!

*ősanya: off

Blogbejegyzés: link

„Maga rossz anya, amiért vágyakozik.”

Azt hiszem, akkor igazán jó egy könyv, ha temérdek érzést, gondolatot vált ki belőlünk és legalább ugyanennyit hagy maga után útravalónak. Nos.Ez a könyv velem ezt tette. Már az első oldalaknál sokkolt.Kellett néhány nap, mire sikerült összerendeznem a gondolataimat.

Döbbenten szemléltem a lapokon kirajzolódó, disztópikus jövőképet napjaink népszerű köz(és magánéleti) trendjéről.
Frida egy rossz napjából kibontakozó eseménysor egy ma szerfelett divatos tendenciára reflektál, az anyai lét bírálása témakörében.Felnagyítva, néhol szatirikusan mutatja meg azt a cefetül szomorú jövőképet, amely az emberiségre vár, ha az egyén továbbra is önjelölt igazságosztó szerepében tetszeleg.

A számomra kissé katonásan fegyelmezett, kívülállóság érzetét keltő fogalmazási stílus eleinte kényelmetlen volt, aztán az események sodrásában végül megszoktam. Frida lelkiállapotának változásait olvasás közben magamban is felfedezni véltem, beleélve magam az olvasottakba. A szerző roppant élethűen kelti életre Frida karakterének fejlődésén keresztül az érzelmi kondicionálás lelki stációit. Az első sokk utáni kétségbeesés, majd a düh, a harag, a reményvesztett küzdelem, önostorozás végül a fájdalmas beletörődés pillanataiban lélekben osztoztam vele, annak ellenére, hogy több ponton nem tudtam azonosulni a történtekkel (Sosem hagytam egyedül a gyerekeimet pl.). Néha legszívesebben falhoz vágtam volna a könyvet. A könyvet, mely végül is elgondolkodtat, figyelmeztet és tanít. Mesél a szülői lét nehézségeiről, az anyai megfelelési kényszerről, lelki nyomásgyakorlásról, igazságtalanságról, kettős mércéről.

Édesanyaként olvasni irgalmatlanul nyomasztó volt. Ez a könyv még sokáig elkísér a gondolataimban. És azon kevés könyv egyike lett, melyen közben nem sírtam, viszont befejeztével percekig megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim.

A kérdései pedig továbbra is itt rezegnek bennem…

Milyen a jó anya?
Ki szabja a mértéket?
Milyen alapon általánosít?
Van-e joga kívülállóként, netán gyermektelenként ítélkezni?
De hát ugye tudjuk, a pálya széléről könnyű…

Atyaúristen !!!!
Jó, tudom, hogy ilyen nem történhet meg, mint ami a jó anyák iskolájában, de azért micsoda büntetés ez…
És ki talál ki ilyeneket?
Minden anya életében van olyan pillanat, amikor nem figyel eléggé, túl fáradt, stb… , és hálás, hogy következmények nélkül megúszta.
Nem volt ilyen szerencsés Frida, aki kínai bevándorlók gyermeke, kislányával kapcsolatban csak egyszer hibázott, súlyos árat fizetett érte.
Hosszú utazás közben olvastam, sokkolt , közben szünetet is kellett tartanom, mást olvastam, hogy kissé helyreálljon bennem mindaz, amit elrontott.
Egy kihívás kedvéért olvastam el, de meggondolom, hogy még egyszer vállalkozom-e ilyen könyvre.