Gyerekkori ​agresszió 5 csillagozás

Az erőszakos viselkedés kezelése
Jesper Juul: Gyerekkori agresszió

„A ​konstruktív agresszió olyan, mint a szexualitás és a szerelem. Az élethez mindháromra szükségünkvan: ezek adnak tartalmat kapcsolatainknak, hozzájárulnak az emberi lét mélyebb megértéséhez,és jobb életminőséget biztosítanak.”

Azok a felnőttek, akik munkájuk során gyerekekkel foglalkoznak, nem tudják függetleníteni magukat attól a hatástól, amit az agresszió tabusítása okoz. Jesper Juul könyve ezt a tabut igyekszik megdönteni. Arra keresi a választ, hogy miért diszkrimináljuk azokat, akik erőszakos fellépésükkel sok bánatot, gondot és álmatlan éjszakát okoznak nekünk. Felnőttként megtanultunk úgy beszélni és viselkedni, hogy még a látszatát is elkerüljük az agresszivitásnak. De ez akkor nem más, mint kedvességnek és tisztességnek álcázott erőszak. Pedig éppen az erőszak ilyen megnyilvánulása sérti leginkább a gyerekek integritását. A szerző kristálytiszta logikával és számos jól átélhető példával mutatja be, hogyan érthetjük meg gyermekeink agresszív… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Móra családi iránytű Móra

>!
Móra, Budapest, 2015
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634150145 · Fordította: Fáy Tamás

Most olvassa 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

imma P>!
Jesper Juul: Gyerekkori agresszió

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

Miután elolvasod, rájössz, hogy az, hogy néha játékból meg akar harapni a gyereked (vagy meg is harap), az nem tartozik az agresszió témakörébe, és ez a könyv egyáltalán nem egy ilyen fejlődési szakaszról szól.
Hanem az agresszió tabusításáról. Hogy aki verekszik, az rossz, sőt, bűnös, és a kutyát se érdekli, hogy így próbál kifejezni valamit, mert máshogy még nem megy neki.
Igazából egy átlagos ember sosem jut el odáig, hogy minden érzelmét higgadtan átgondolja, és kristálytisztán tárja a nagyérdemű elé. Arról is ír ez a könyv, hogy ezt fel lehet vállalni a gyerekek előtt, és utána bocsánatot lehet kérni, nem kell úgy viselkedni, mintha mi tökéletesek lennénk. Meg hogy a szép szavakba bújtatott agresszió is agresszió, és nem kellene büszkének lennünk rá, hogy ugyanezt nem ordítozva tesszük.
Szóval én érdemesnek tartom elolvasni, mert általánosságban is érdekes téma, nem csak a gyerekek vonatkozásában. Csak sokáig nem igazán tudtam rá koncentrálni, gyakran elkalandozott a figyelmem. Valamelyikünk nem volt elég összeszedett.

1 hozzászólás
Morn>!
Jesper Juul: Gyerekkori agresszió

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

Elolvastam, lapozgattam, de nehéz volt megértenem, hogy miért is kellett ez? Olyan röviden össze lehetett volna foglalni az egészet. Viszont pozitív a szerkesztése, érthető, követhető (bár néhol ismétlős) és nagyon jó, hogy ezt a témát felhozza.
Az agresszió tabusítása ma is nagyon aktuális. Rögtön rárakjuk egy gyerekre a címkét, ha megüti az egyik társát az oviban, mert az elveszi tőle a kisautóját. Ha problémája van otthon anyuval, apuval, a tesóval, vagy esetleg az óvónővel nem kompatibilis (miért is gondoljuk azt, hogy az óvónő személyisége minden gyerekhez illeni fog?), emiatt többször viselkedhet rosszul, de egyből azt mondjuk, hogy ő egy rossz gyerek, agresszív gyerek, neki segítség kell. Hajjaj.
Jó, hogy van ez a könyv és beszél erről a témáról. Néhány dologban viszont kevés, hiszen nem minden esetben oldhatóak meg ilyen egyszerűen a szituációk és nem minden esetben áll hétköznapi dolog az agresszív viselkedés hátterében.

>!
Móra, Budapest, 2015
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634150145 · Fordította: Fáy Tamás
berlin>!
Jesper Juul: Gyerekkori agresszió

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

Engem nem győzött meg, de az ilyen típusú könyvekkel mindig ez a bajom.


Népszerű idézetek

imma P>!

Ha a szülők kapcsolata válságba kerül, és emiatt hangos szóval kísért konfliktushelyzetek alakulnak ki, akkor mindkét testvér megtalálja az együttműködés módját. Az elsőszülött gyerek többnyire visszafogottan viselkedik, megpróbál alkalmazkodni, és igyekszik távol maradni a „csatatértől”, nehogy további bajt okozzon. A fiatalabbik gyermek viszont rosszaságával fog kitűnni, és mindenáron magára akarja vonni a figyelmet, hogy a szülők közötti konfliktust ilyen módon csökkentse.

66. oldal

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

imma P>!

Az agresszív viselkedés akkor aktiválódik, amikor egy fontos kapcsolatunkban megakad az interakció természetes folyamata, és már nem érezzük azt, hogy értékesek vagyunk a társunk számára.

64. oldal

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

imma P>!

(a gyűlölet nem a szeretet ellentéte, hanem annak az egyik funkciója!)

65. oldal

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

imma P>!

Miért leszünk agresszívak, ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk értékesek azok számára, akiket szeretünk (legyen szó gyerekekről, páciensekről stb.)? Miért nem úgy reagálunk, ahogyan az ilyenkor elvárható lenne, azaz miért nem leszünk szomorúak?
Gyakran előfordul, hogy a dühkitörést követően szomorúság lesz úrrá rajtunk. Valamiért mégis úgy érezzük, hogy erődemonstrációt kell tartanunk, mielőtt megmutatnánk sérülékeny oldalunkat.

65. oldal

Jesper Juul: Gyerekkori agresszió Az erőszakos viselkedés kezelése

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
Vekerdy Tamás: Jól szeretni
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Kádár Annamária: Mesepszichológia
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az agresszióval?
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Kim John Payne: Melegszívű fegyelmezés
Patty Wipfler – Tosha Schore: Hallgasd meg!