Hallgasd ​a holtak énekét! 67 csillagozás

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Jesmyn ​Ward az első női szerző, aki kétszer is elnyerte az Amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award); ezért a regényéért kapta meg másodszor. A könyvet ugyanakkor 2017 legjobbjának nevezte a Time, és hónapokig szerepelt a The New York Times sikerlistáján is – számtalan egyéb díj és elismerés mellett.

A Hallgasd a holtak énekét! nagyszabású családtörténet, az amerikai útiregény archetipikus hagyományainak, a kísértethistóriáknak és a katasztrófaregényeknek lenyűgöző, zavarbaejtő és sehová sem besorolható elegye, egy modern remekmű.
A tizenhárom éves Jojo igyekszik megérteni, mit jelent férfivá válni. A családjában van kitől és van miből tanulnia: ott van feketebőrű nagyapja, Pop, vagy fehérbőrű nagyapja, aki viszont egyáltalán nem fogadja el a fiút. És az apja, aki mostanában szabadul a börtönből… Amikor kiengedik, Jojo kábítószerfüggő anyjával odautazik. Találkozik egy másik tizenhárom éves kissráccal, egy halott fegyenc szellemével, aki magában hordozza az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
320 oldal · ISBN: 9786155759659 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759642 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 4


Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Ez maga az amerikai mélydél, hat lábbal a szegénységi küszöb alatt. A szegénységi küszöb – amúgy – fura dolog, mert azt hinnéd, a szegény az szegény: az határozza meg, hogy nincs pénze, ezért kilóg a sejhaja a gatyából. De ez így nem igaz. Mert ha szegény vagy, lehetsz közben fehér bőrű, és akkor az határoz meg, hogy van még nálad lentebb: szegény feketének lenni. Őt megvetheted, sőt, adott esetben akár le is lőheted, agyon is verheted (bár ez a hülye liberális demokrácia tiltja az ilyesmit, de ha van egy ex-seriff rokonod, akkor fű alatt le lehet zsírozni egy kis nosztalgikus lincselést) – nincstelenséged így máris sokkal elviselhetőbb.

Mondhatnánk amúgy egyszerű történetnek is: egy család nekivág (anya, anya barátnője, meg a gyerekek), hogy elmenjen apáért, aki most szabadult a börtönből három év után. Egyfajta road movie, miközben tűz a nap, vibrál a levegő, és a testnek az autó zárt terében szúrós szaga van. Nagyon jó – de úgy jó, hogy az ember az első pillanatban nem is tudja megragadni, mitől. Valahogy olyan feltűnésmentesen fantasztikus. Ward úgy tud szép és lágy lenni, hogy közben megmarad a szöveg ereje, ami kettéharapott borsszemként mar bele az emberbe időnként. Kettő, sőt: kettő plusz egy elbeszélővel dolgozik, mágikus szálakat, retrospektív vonalat visz a történetbe – ha jobban belegondolunk, a látszólagos egyszerűség, a visszafogott nyelv mögött azért sűrűn tobzódó próza feszül. És mégis, Ward olyan elegánsan interpretálja ezt, hogy az egész végtelenül természetesnek tűnik. Természetesnek, mintha csak a földből nőtt volna ki: a mélydél fekete, termékeny földjéből.

25 hozzászólás
>!
mate55
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Fájdalmas meditáció, egy a Mississippi-öböl partján élő kortárs afroamerikai („törött”) családról. Ettől a regénytől valamiféle letaglózó suhintást, egy akaratos kalapácsütést kaptam. Nem tagadom, azt akartam, hogy meggyőzzön az amerikai irodalom szépségéről, és hogy Yesmyn Ward begyalogoljon az életembe. Sikerült neki. A déli vidék szeretetének alázatos tisztelete, egy olyan regény, amit nem azért érdemes kézbe venni, mert kiváló olvasmány (persze azért is), hanem azért, mert a lélek többé válik általa, megnyílik, tökéletes kitárulkozással fordul az olvasó felé. Rendkívül különböző formanyelvű epizódok szinte észrevétlen összevarrása érződött. Reggel, mikor már maga a szemem nyitvatartása is komoly erőfeszítést kívánt, megállíthatatlanul dobálta vissza az elmém a képeket, a tetteket, a szereplők szavait, hogy a végén megértsem a legkisebb apróságokat is. Annyi szörnyűség, annyi csoda és annyi bánat, hogy még most is küzdök vele. Kezdettől fogva tudtam, hogy ez valami különleges lesz. Olyan, mintha a nagy irodalmi alkotások szellemisége lengné át Ward „világát”, mintha maga a teremtő ragadott volna tollat, hogy adjon nekünk olvasóknak néhány csodát, mert az kétségtelen, hogy a könyve olvasása után valami történik velünk.

>!
Niitaa P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2018/10/jesmyn-ward-hal…

"Hallgattam a holtak énekét. Hallottam síró, rikoltozó hangjukat, éreztem fájdalmukat. Rajtam is átfolytak az érzelmeik, s lassan úgy éreztem, maga alá is fognak temetni.
Jesmyn Ward könyve a maga nemében egyedülálló. Láthatatlan, szoros fonalakat fűzött a különálló témái köré, s képes volt őket egymással összefüggőként kezelni, még úgy is, hogy ennél különbözőbb problémák fel sem merülhettek volna. Minden témakörét érzékletesen kifejti, nem marad az olvasóban hiányérzet, miután letette a könyvet. A negatív diszkrimináció, a munkatáborok kegyetlensége, a drogok által előidézett pokol, a gyermeki nyitottság és a túlélés a történet fő mozgatórugói. Megismerhetünk egy családot, s rajtuk keresztül az egész világ legnagyobb démonjait.
Könnyelműen álltam neki az olvasásnak. Az előrevetített nehezebb témák ellenére úgy éreztem, csak plusz gondolatokkal fog felruházni, új nézőpontokat mutat a számomra, egy, már ezerszer körbejárt témára.
Ehelyett más emberként tettem le a könyvet.
A nyomás miatt, melyet az olvasóra fejt ki, nem ajánlanám mindenki számára. Elsősorban azok fogják kézbe, akik kellőképp erősek egy ilyen történethez, akik készenállnak olyan témák boncolgatására is, melyről nem beszél az ember bármikor. Sötét, szomorú, nyomasztó történet. De egyben gyönyörű is. Az üzenet, melyet hordoz, örök időkre az olvasó emlékezetbe vésődik."

4 hozzászólás
>!
Annamarie P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Olyan ez a könyv, mint egy céllövölde a búcsúban. A legértékesebb díjakat több pálcika tartja. Ha meg akarod szerezni a regény velejét, minden rudat szét kell lőnöd. Vajon mit veszel észre először? A gyerekek elhanyagolását, a szegénységet, a rasszizmust, a bántalmazást, a halálos betegség pókhálóként megtelepedő jelenlétét, a szerhasználatot, a fel nem dolgozott haláleseteket, a börtönélet nyomait? Semmi garancia nincs arra, hogyha már mindent végigtiloltál, nem bukkan fel egy újabb képedbe ordító kegyetlenség. Nem könnyű regény ez, egyszerűségében nagyot üt, láthatatlan pontosság jellemzi.

A cselekmény tulajdonképpen egy utazást foglal magába, amolyan road-regény, mely némiképp mellőzi a kalandokat, és a mérföldekkel csak a feszültség nő az olvasóban. A kábítószerfüggő Leonie tizenhárom éves fiával, Jojoval és karonülő kislányával Kayla-al, valamint Mistyvel, a barátnőjével útra kel, hogy a most szabaduló párja, és gyermekei apja, Michael elé menjen a hírhedt Parchman börtönbe. Már az odavezető út sem egyszerű. Leonie anyja haldoklik, és apja is azt szeretné, hogy lánya ne vigye el magával a gyerekeket. De a nő hajthatatlan. A regény látszólagos csúcspontja, amikor végre találkoznak Michael-el, aki kislányát még soha nem is látta, és fiát is csak három évvel ezelőtt. Bár irányban megfordul a történet, de a nehézségek, mint a végtelen Mississippi folyó csak áradnak tovább.
A történet visszatér az origóba, de a megtett hurok sokkal több, mint térbeli táv. Az ősök szellemei mindvégig ott koslatnak a főszereplők mellett, és van olyan, akinek ahhoz be sem kell tépnie, hogy észlelje őket. Egyikőjük az emlékeiben hordozza magában a kegyetlen múltat, másikuk halottlátó, és van, aki gyászát cipeli magával. A feldolgozatlan veszteség a közös bennük.
Bár a napjainkban játszódó cselekmény már emberöltőkre van a feketék szolgaságától, de a rasszizmus gyűlölete mindenhol árnyékot vet, és ez az árnyék gyakran túlélhetetlen. Magukban őrzik népük tragédiáját, mint temetetlen halottaikat. Ebben a kopár világban azonban helyet kap valami melegség is, ami forró csodaként izzik fel. Az egyik a nagyapa és a Jojo közti kapcsolatban lesz látható, a másik Jojo és Kayla közötti testvéri ragaszkodásban jelenik meg. Az örökké a fiú nyakán csimpaszkodó húg kettősét nem győzzük megunni, mert minden egyes felvillanó jelenet helyre billenti egy röpke ideig az olvasót.

Jesmyn Ward prózája egyszerű, mégis precíziósan megtervezett, mert már ötven oldal után is szomjazza az ember a folytatást, és a bőrünk alá égeti magát a sztorit. Képtelenség letenni a könyvet. Ehhez hozzájárul még a korábban említett állandóan meglévő feszültség is, ami szüntelen feloldás után kiált. A délvidék fájdalmának és az egyéni sorsok tragédiájának az elegye, megtűzdelve a kísértethistóriák őrületbe kergető nyomásával.
Nem egyszerű olvasni ezt a könyvet anyaként, gyermekvédelmi szakemberként, és nem utolsó sorban érző olvasóként. A kegyetlen elemeknek való kitettséget éreztem magamon, de mégis megéri az embernek kicsit beáldozni magát, mert a történetnek sikerül közelebb vinnie minket a megérthetetlen és felfoghatatlan emberi gonoszsághoz.

6 hozzászólás
>!
Bea_Könyvutca P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Jártatok már úgy, hogy végig rosszul éreztétek magatokat egy könyv olvasása közben? Mert annyira nehéz volt elviselni a történet eseményeit, átélni egy szereplő fájdalmát és végig azt érezni, hogy meg akarod menteni, ki akarod hozni a könyvből, mert nem történhet meg vele az, ami éppen történik, és nem szolgált rá erre a sorsra?

Ez a könyv tele van szomorúsággal és küzdelemmel, szeretettel és gyűlölettel, bánattal és talán reménnyel. Mindenki keresi a maga történetének a végét, miközben vér, verejték és könnyek kísérik. Mert mindenkinek megvan a maga története, a maga fájdalma.

Nagyon sok mindent összesűrített a könyvben a szerző. Szegénység, szeretet, bánat, rasszizmus, függőség, szellemvilág, brutalitás, igazságtalanság, élet és halál van jelen. Mindez egy 13 éves fiú szemén keresztül, aki egyszerre gondoskodik húgáról, próbálja feldolgozni nagymamája betegségét, aki amúgy egy gyógyító ember volt, súlyosbítva azokkal a dolgokkal, amit ő, Jojó örökségül kapott.

Végig átitatja a történetet a spiritualitás és a remény. Szép olvasmány, még akkor is, ha végig sajgott a szívem.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2018/12/jesmyn-ward-hallg…

>!
robinson P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Megrág, bedarál, beléd mászik. Akár a Bíborszín méltó párja lehet. Szívesen olvasnék még az írónőtől.
Emelem kalapom a kiadónak, nagyon kellenek az ilyen irodalmi csemegék. Köszönet érte! Mind a gyors megjelenésért, mind a nagyszerű fordításért.
https://gaboolvas.blogspot.com/2018/12/hallgasd-holtak-…

>!
smetalin
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Teljesen helytálló, hogy ez a könyv sehova sem besorolható és zavarba ejtő. Mindig nehezen olvasok a rasszizmusról, a rossz anyákról, hanyagolt gyerekekről akik testvérként ragaszkodnak egymáshoz. A sok rosszban ott vannak egymásnak és szerencsére ott vannak a nagyszülők is akik szeretettel halmozzák el őket, megtanítják nekik az életet. Nehéz írni a könyvről, nem is írok többet, olvassátok el.

>!
K_A_Hikari P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

„Az ember eljut egy pontig, amikor nem bír gondolkodni. Csak érez.”

Ha egy könyv meg tudja ülni az ember gyomrát, hatással lehet a hangulatára és egyszerre vált ki belőle utálatot és szeretet, akkor az a könyv szerintem tud valamit.
Nos, a Hallgasd a holtak énekét ilyen könyv.
Elolvastam, hogy aztán letegyem és aludjak rá egyet.
Aztán megigyam a reggeli kávémat.
Majd leültem a gép elé, hogy akkor értékelek, de nem sikerült.
Szóval hagytam még néhány órát ülepedni, mire ez az írás elkészült.
A mágikus realizmus és a déli gótikus valóság összeolvadása. Egyszerre kísérteties, szomorú, érdekes, reménnyel és hittel teli.
Ha újra fogom olvasni, az biztos, hogy nem most lesz. Nem való mindenkinek, nem lehet bármikor, bármilyen hangulatban elővenni. Ahhoz túlságosan nyomasztó.
Mégis megéri kézbe venni, mert több szempontból ütős könyv, aminek megvan a maga ideje és megvan az olvasója is.

Blogbejegyzés: https://irasaimtarhaza.blogspot.com/2019/07/jesmyn-ward…

>!
Belle_Maundrell 
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Fájdalmasan szép, gyönyörűen megírt könyv. Úgy érzem, sokkal többet kaptam ettől a történettől, mint amire számítottam. Nehéz témákat feszeget, amikről külön-külön se szívesen olvasok, mégis teljesen magával ragadott és befészkelte magát a lelkembe. A szereplők nem tökételetesek, mégis könnyű őket a szívünkbe zárni a hibáikkal együtt is. Le a kalappal Jesmyn Ward előtt ezért a lebilincselő, borzongató könyvért. Én is hallottam a holtak énekét.

>!
Vhrai P
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Jesmyn Ward rendkívül tehetséges író, de mégsem érzem ezen a regényen azt a mindent elsöprő egyediséget, amit sokan hangoztatnak. Tény, hogy ügyes húzás volt, ahogy a műfajokat vegyítette, de ha családregényként tekintek rá, nem mutat semmi újat a szegény, iskolázatlan rétegek sorsával kapcsolatban. A konfliktus, mint a családi titok mibenléte érthető ugyan, de nagy meglepetést az sem okoz. Érdekes, ahogy a kísértethistóriát faragott a szerző a történetből, de igazán ott is meglévő, a regényírásban már ezerszer felhasznált infókat alkalmaz, ebben sincs semmi kiemelkedő. Mindazonáltal érdemes kézbe venni, mert egy jól összerakott, élvezhető történet, ami fontos témákra irányítja rá a figyelmet.

https://libellum.blog.hu/9999/12/31/jesmyn_ward_hallgas…


Népszerű idézetek

>!
Bea_Könyvutca P

Dédapám azt mondta, mindenben van lélek. A fákban, a holdban, a napban, az állatokban. Azt mondta, a nap a legfontosabb, és nevet is adott neki: Aba. De szükség van mindre, az összes lélekre, hogy egyensúly legyen.

89. oldal

>!
gesztenye63 MP

Hadd menjek el úgy, hogy maradt még belőlem valami. Kérlek.

245. oldal

>!
Bea_Könyvutca P

Szeretem azt hinni, hogy tudom, mi a halál. Szeretem azt hinni, hogy olyasmi, amitől nem kell elfordítanom a tekintetemet.

9. oldal

>!
Bea_Könyvutca P

Nem bírok most anya lenni. Nem bírok lány lenni. Nem bírok emlékezni. Nem bírok látni. Nem bírok lélegezni.

306. oldal

>!
mate55

Az a félmosoly az élete titkaira célzott, mindarra, amit megtanult, mondott, látott és megélt, a szentekre és szellemekre, akikkel beszélt, amikor még túl fiatal voltam, hogy értsem az imáit.

42. oldal

>!
Bea_Könyvutca P

Egymás kezét fogjuk, és úgy teszünk, mintha felejtenénk.

307. oldal

>!
Annamarie P

Amikor mesél, olyan érzés, mintha a hangja egy kéz lenne, amivel felém nyúl, mintha a hátamat dörgölné, és én elhajolhatok minden elől, ami azt érezteti velem, hogy sose leszek olyan magas, mint papa, olyan magabiztos.

27. oldal

>!
Niitaa P

Néha a világ nem adja meg, amire szükséged van, akármilyen nagyon keresed. Néha megtagadja tőled.

123. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Mary Alice Monroe: Déli karácsony
Kathryn Stockett: A Segítség
Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete
Richard Wright: Feketék és Fehérek
Richard Wright: Meghajszolt vad
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Joe R. Lansdale: Veszett világ
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Marie Lu: The Young Elites – Az ifjú kiválasztottak