A ​festett madár 79 csillagozás

Jerzy Kosinski: A festett madár Jerzy Kosinski: A festett madár Jerzy Kosinski: A festett madár

Valahol Kelet-Európában 1939 őszén, a második világháború első heteiben egy kisfiút egy távoli falu rejtekébe küldenek a szülei. A nevelőanya hamarosan meghal, a sötét hajú, kreol bőrű fiú – akit a babonás hiedelmek között élő és a náciktól meg a szovjetektől egyaránt rettegő falusi emberek zsidónak vagy cigánynak néznek – az elkövetkező négy esztendőben faluról falura kóborolva az emberi kegyetlenség számtalan formájának lesz elszenvedője vagy tanúja. Kosinki hol nyers realizmussal, hol borzongató és a borzalmakat mintegy tagadó költői szépséggel írja le az egyre sorjázó bestiális kínzásokat, s ahogy a könyv egyre szürreálisabb módon tobzódik a kegyetlenségben, azt érezzük, ez a történet mitikus jelentőségűvé nő, olyan írói látomássá, amely – a XX. század és kiváltképp a második világháború tapasztalatainak birtokában – az ember lecsupaszított énjét kutatja a történelem tomboló embertelenségében.

Eredeti megjelenés éve: 1965

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2020
312 oldal · ISBN: 9789634794547 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Helikon, Budapest, 2020
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634794257 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Európa, Budapest, 2007
252 oldal · ISBN: 9789630782876 · Fordította: Gy. Horváth László

1 további kiadás


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 97

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

KATARYNA>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

„Úgy éreztem magam, mint az eltaposott hernyó, ahogy folyik szét a porban, egy teremtmény, aki ugyan nem árthat senkinek, mégis viszolygást és utálatot ébreszt.”

Van az a pont, amikor azt mondod, hogy elég! Leállok…
Én nem tettem. Olvastam, azt kaptam, amit ígért… még többet is. Brutalitást, szenvedést, megalázást, öldöklést, mindent.
Szörnyülködtem… akartam hogy jobbra forduljanak a dolgok. Talán egyszer egyszer majdnem el is sírtam magam a sok brutalitástól. Valamiért mégis hihetetlen volt, amit ez a gyerek átélt, és hogy 10-11 évesen így átszelleműlve élvezte egy „nő” spoiler

Miért adok rá 4 és fél csillagot?
Még magam sem értem. Csak annyit tudok, hogy szebb lenne a világ, csak egy ici picivel is, ha ez a történet… és számos másik hasonló könyv meg sem jelent volna.
De csak gondoljunk bele, nézzünk magunkba. Csak egy kicsit. Hihetetlen egy történet, égetni való, de….

Kérdezem én, az emberek nem ezt csinálják?
Uralkodnak és lealacsonyítanak. Ölnek és szenvedést mérnek felelőtlenül. Átkozódnak, hazudoznak és kínozzák egymást testileg lelkileg. Tisztelet a kivételnek.
Van értelme? Néha elgondolkozok… Isten talán egy egy embert állatnak teremtett. És még enyhén is fejeztem ki magamat…

Nincs feloldozás, nincs szilárd kiút az emberiség mocsaras világából – ha egyszer mocsárról beszélünk, abba csak belefulladni lehet, s menekülni belőle nem.
Jerzy Kosinski 1991-ben öngyilkos lett – halálos adag barbiturátszármazékot vett be alkohollal, majd a feje köré csavart egy nejlonszatyrot, melyet akkurátusan leragasztott a nyakánál, s végül befeküdt meghalni egy kád vízbe. Úgy tűnik, biztosra akart menni – talán tudta, mi mindent képes túlélni egy ember.

>!
Európa, Budapest, 2007
252 oldal · ISBN: 9789630782876 · Fordította: Gy. Horváth László
Chöpp P>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Kétszer olvastam. Elsőre kedvenccé lett, másodjára lekerült a piedesztálról. Hiába, öregszem. Nem bírom már a vég nélküli, céltalan kegyetlenkedést.

Nikymeria P>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Szürrealizmus ide vagy oda… A kevesebb néha több. Az üzenetet megértettem volna akkor is, ha Kosinski nem tömi tele ennyi borzalommal.

KBCsilla P>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Nekem, aki már lassan háborús bűnösnek érzem magam, olyan élvezettel olvasom a háborúkról szóló borzalmakat, ez most csalódást okozott.
Erőltetettnek, vontatottnak éreztem, és az az érdekes benne, hogy mégis olvastatta magát.
Más oldalról nézve kegyetlen, de csak annyira, mint az összes háborús történet, bár a kisfiú köré épített történetet meglehetősen hatásvadászatnak érzem, éreztem.
Nem kellett volna ennyire ráugrani a kegyetlenségre, az erőszakosan kiprovokált félelemérzetre, és akkor egy megrázóan megható történet jöhetett volna létre.

eme P>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Húúúú…. Nem is tudom. Durva is meg döbbenetes is, de én valahogy nem fedeztem fel benne azt a mitikus jelentőséget adó mélységet, amit talán kellett volna (legalábbis a fülszöveg ezt ígérte). Nekem ez nem a második világháború, és nem csak a regény posztmodern volta miatt. Ha a „festett madár” metafora talál is, végigvezetése a műben nem következetes. A kegyetlen, nyers, szadista jelenetek többségét öncélúnak érzem, sokaságuk valahogy elfedi a lényeget (ha van ilyen egyáltalán benne). A kevesebb néha több – hogy közhellyel éljek. A babonák, ősi rítusok egy ősközösségi/középkori fura világot vetítenek elénk, amely lehetne az elembertelenedő világ jelképe, de nem lesz az, pontosan a lexikonszerű, öncélú felsorolás miatt. Amennyiben a cél a főszereplő 6-7-12 éves gyerek tudatvilágán, nézőpontján keresztül megmutatni a kegyetlen valóságot, ez sem igazán sikerült. Az elbeszélői és a szereplői nézőpont annyira élesen elkülönül egymástól, hogy nagyon gyakran zavaró. Végig érzékelhető a szerző jelenléte a műben, ami a szereplői nézőpont által megcélzott hitelesítési szándékot minduntalan meghiúsítja. A lezárás hirtelen, a történet mintha befejezetlenül maradna. A gyerek hangjának visszatérése a regény végén mintha többletjelentést kellene hogy kapjon, ám a hang elveszítése és a némaság a regény során nem tűnik kiemelt fontosságúnak. Innen a fura érzés: miért is annyira lényeges regényzáró momentum ez? A kegyetlenség, elállatiasodás, ösztönlénnyé válás mellett, fölött, alatt van-e még valami? Lehetséges kiút, magyarázat, megoldás… Én semmit nem látok.
Az egész túl „amerikaias” nekem, sokkoló, hatásvadász kommersznek érzem. A stílus, a tálalás miatt „mélynek” tűnik a regény, valójában nem az, legalábbis számomra nem.

kolika>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Hú, hát nem könnyű erről a könyvről írni. Azt előre sejtettem, hogy nem leányálom ez a könyv, de hogy ennyire …! Nekem ez túl sok(k)! A könyvben jóformán csak negatív színben tűntek fel az emberek, s végül a elmesélő gyerek/átélő is hozzájuk hasonul, elállatiasodik.
Ezt az elállatiasodást, az állatokhoz hasonló viselkedésmódot sok-sok példa támasztja alá. A könyvtárból kikölcsönzött könyvem korábbi lelkes olvasója szorgalmasan aláhúzta ezeket a részeket, magyarázatokkal, jegyzetekkel ellátva. Így még hangsúlyosabbá, kiemeltebbé váltak (számomra, akarva-akaratlanul) ezek a részek.
Helyenként olyan érzésem volt, mintha a főszereplő egyfajta időutazás során a középkorba csöppent volna. A szemmelveréstől, rontástól félő embereket egyáltalán nem tartja vissza semmi, hogy hősünket szinte minden helyen verjék és különbnél különb kínzásoknak, megaláztatásoknak vessék alá. A szerző sok esetben gyomorforgató részletességgel, szinte visszatérő mozzanatként számol be erőszakról, bujálkodásról vagy kínzásról. Néhol egy kicsi tartott vissza, hogy végleg letegyem kezemből a könyvet.

utazó>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Nagyon megdöbbentett, többször megbántam, miért is kellett nekem megint ilyen szörnyűségekről, ráadásul gyerek sorsról olvasni.
Kicsit a kettő az egyben kávéhoz hasonlít: Van a csomagolás, keskeny és praktikus tasak – vagyis a 250 oldalban megjelent könyv.
Van a csomagoláson belül a kávé és az édesítő – vagyis a kisfiú vándorlásai faluról-falura, cifrábbnál cifrább karaktereket megismerve remek jó stílusban megírva. Ja és ha már a kávé hasonlat jutott eszembe: iszonyú keserű az utóíze, mégpedig a naturalista leírások miatt.

3 hozzászólás
SignorFormica>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Bevisz a brutalitás terébe. Nem esztétizálja. Sarokba szorítja az olvasót, mert csak így szembesülhet a borzalmakkal, amelyektől a szenvedő főszereplő nem menekülhetett. És az olvasó sem menekülhet. Vagy-vagy. Ez a legkevesebb: hogy átéljük az olvasás fájdalmát, a borzalmat. Itt nincs öncél, csak megmutatás. Mégis mit várhatnánk? Legalább ezt! Milyen lehetett átélni, ha már elolvasása is ennyire kínos? zavaró? bosszantó? A nyárspolgár nem szeret olyat olvasni, ami kizökkenti biztonságot nyújtó rutinjából. Nem kockáztat. Nem nyárspolgároknak való könyv. el kell tudni viselni.

stancili1>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

Hát, nem tudom… Nekem bádoggal bélelt gyomrom van, ha irodalomról van szó, evés közben Lautréamont-ot olvasok, ha kell, de ha azt veszem észre, hogy a szerző elkezd öncélúan tobzódni a borzalmak minél részletesebb leírásában, akkor valahogy elmegy a kedvem az egésztől. Oké, persze, háború, az ember állat lesz, meg iszonyú dolgok történnek, de egyrészt nem mindenki lesz állat és nem mindenhol történnek iszonyú dolgok, másrészt ha egy szerző a minél naturálisabb leírásokban tobzódik, akkor egy idő után a könyv paródiaszerűvé válik, a sokadik sokkoló leírás után az ember már csak legyint egyet. Három csillag így is jár, mert -kivált eleinte- tényleg megrázó, sokkoló, de a két mínusz a fentiek miatt levonandó.

7 hozzászólás
bagie P>!
Jerzy Kosinski: A festett madár

döbbenetes volt… valamiért letehetetlen…de ugyanakkor „céltalan”
nem felkavart, hanem felbosszantott
@giggs85 értékelésével /annak minden szavával egyetértek…


Népszerű idézetek

Chillingó>!

A könyvek óriási hatást tettek rám. Egyszerű nyomtatott oldalaikról éppoly valóságos világot lehetett előidézni, mint amelyiket érzékeivel ragad meg az ember. Azonkívül a könyvek világa, akárcsak a konzervhús, valahogy gazdagabb és ízesebb, mint a köznapi fajta.

KATARYNA>!

és isten tudja csak,
ki mindenható tényleg,
hogy emlősök ők is,
de másfajta lények.

Majakovszkij

KATARYNA>!

(…) sem eső, sem tűz, sem szél nem törölheti ki a bűn nyomát. Az igazság úgy függ a világ felett, mint valami óriási kalapács egy roppant marokban, melynek meg kell állnia kis időre, mielőtt rettenetes erővel lesújt (…)

97. oldal

KATARYNA>!

Az se számít, ha néma vagy; az emberek különben sem értik egymást. Összecsapnak vagy hízelegnek, ölelkeznek vagy egymásra taposnak, de önmagát ismeri csak mind.

249. oldal

Mandula8>!

Ezeket hallgatva eszembe jutott az a vadnyúl, amit Makar fogott egyszer csapdával. Szép nagy állat volt. Szinte érezte benne az ember a vágyat a szabadság, a hatalmas ugrások, játékos bukfencek, gyors futások után. Tombolt a ketrecben, topogott, a falba verte a fejét. Néhány nap múlva Makar, akit bosszantott az izgágasága, rádobott egy nehéz vitorlavásznat. A nyúl küszködött és dühöngött, de végül feladta. Olyan szelíd lett, hogy a tenyeremből evett. Egyik nap Makar berúgott, és nyitva felejtette a ketrec ajtaját. A nyúl kiugrott, és elindult a rét felé. Azt hittem, egyetlen hatalmas szökkenéssel beleveti magát a magas fűbe, és sose látjuk többé. De ő, mintha csak a szabadságot ízlelgetné, leült, és a fülét hegyezte. A távoli mezőkről és erdőkből hangok szálltak, melyeket csak ő hallott és értett, szagok és illatok úsztak, melyeket csak ő érezhetett. Az övé volt mindez; maga mögött hagyta a kalickát.
Azután egyszerre elváltozott. A meredt fülek leliffentek, a nyúl összeesett, kisebb lett. Ugrott egyet, bajusza mozgott, de nem iramodott neki. Hangosat füttyentettem, hátra észre tér, hátha felfogja, hogy szabad. Megfordult, és nehézkesen, mint aki hirtelen megöregedett és magába roskadt, elindult a ketrec felé. Egyszer még megállt, felegyenesedett, fülét hátracsapta, aztán elment az őt bámuló nyulak mellett, és beugrott a ketrecébe. Rácsuktam az ajtót, ámbár fölöslegesen. Most már magában hordta a ketrecét; lebéklyózta agyát és szívét, megbénította izmait. A szabadság, mely a többi levert és álmatag nyúltól megkülönböztette, úgy szállt el belőle, mint a szél hordta illat a porló, száraz lóheréből.

242-243. oldal

zsofigirl>!

Hát megéri ez az aljas, kegyetlen világ, hogy uralkodjanak rajta?

101. oldal

1 hozzászólás
LNB>!

A kellemetlen emlékek dacára volt valami nagyon vonzó ebben a sínek közt fekvésben, miközben vonat siklott az ember feje felett. A mozdony és az utolsó kocsi elhaladása közti pillanatokban olyan tisztának éreztem az életet, akár a gondosan megszűrt tejet. Az alatt a rövid idő alatt, míg vagonok zúgtak fölöttem, nem számított semmi, csak az az egyszerű tény, hogy élek. Elfelejtettem mindent: az árvaházat, a némaságomat, Gavrilát, a Kukát. Ennek az élménynek a mélyén az épen maradás végtelen örömére leltem.
Mikor a vonat elment, minden ízemben remegve tápászkodtam fel, és nagyobb elégedettséggel néztem körül, mint amikor a legvadabbul álltam bosszút valamelyik ellenségemen.

LNB>!

Az oktató letérdelt imádkozni, én elnézően mosolyogtam. Meglett ember, városban nevelkedett, mégis úgy viselkedik, mint egy buta paraszt, nem tud belenyugodni, hogy egyedül van a világban és senkitől se várhat segítséget. Mindenki egyedül van, és minél előbb rájön az ember, hogy (mások) nem létfontosságúak, annál jobb. Az se számít, ha néma vagy; az emberek különben se értik egymást. Összecsapnak vagy hízelegnek, ölelkeznek vagy egymásra taposnak, de önmagát ismeri csak mind. Érzelmeik, emlékeik, érzékeik éppúgy elválasztják őket, ahogy a vastag nádak a folyó sodrát az iszapos parttól. Akár a hegycsúcsok körülöttünk, nézünk egymásra, völgyekkel elválasztva, túl magasan, hogy észrevétlen maradjunk, túl alacsonyan, hogy a mennyekig érjünk.

KATARYNA>!

Eddig apró rovar voltam, akit bárki eltaposhat. Mostantól a szerény rovar megközelíthetetlen bika lesz.

137. oldal

Chillingó>!

Az ember sok ösvény közül választhatott, sok kisebb és nagyobb út vezetett élete országán át. Volt, amelyik zsákutcának bizonyult, mások mocsárba torkolltak, veszedelmes csapdákban végződtek.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált
Schalom Asch: Mottke, a tolvaj
Isaac Bashevis Singer: A Sátán Gorajban / A rabszolga
Schalom Asch: Motke, a tolvaj
Diane Ackerman: Menedék
Jim Shepard: Áron könyve
Władysław Szpilman: A zongorista
Kristin Hannah: Fülemüle
Bogdan Wojdowski: A holtaknak vetett kenyér
Art Spiegelman: A teljes Maus