Batman: ​Hosszú Halloween 93% 101 csillagozás

Soha nem voltam annyira oda a DC képregényekért – a gyerekkori becsípődésem miatt inkább a Marvel sztorik érdekelnek – így aztán az Eagelmoss DC-s sorozata nem nagyon csigázott fel, különösen, mivel jó néhány képregényt olvastam a kiadásra tervezettek közül korábban.
Volt persze néhány kötet, ami már-már elcsábított a vásárlásra, de a Hosszú Halloween lett az első, ahol nem álltam ellen.
És nagyon jól tettem!
A sztori ugyanis a maga epizodikus felépítésével spoiler spoiler épp kellően szikár volt ahhoz, hogy noir krimisen feszült legyen. Ráadásul, bár sorra tűnnek fel Batman emblematikus főellenfelei is, mégsem a velük, hanem a „hétköznapi” maffiózókkal való harc van a fókuszban. És ettől sokkal valószerűbb lett a képregény története, és komolyabb az események tétje.
A grafikai megvalósítás pedig tökéletesen kiszolgálta ezt a noir krimis stílust. Az elnagyolt és kissé sematizált, erősen a Sin City képregényeket idéző, kevés színnel, de határozott kontúrokkal dolgozó rajzok messze kifejezőbbek lettek, mint a mainstream képregények plasztikhősei.
A történet csavarjai pedig – bár Loeb egyéb munkáit ismerve voltak fenntartásaim – még nekem is okoztak kellemes meglepetéseket. spoiler

Szóval engem megvett ez a képregény annyira, hogy gyors egymásutánban megnéztem vagy 8 részt a Gotham-ből, aminek eléggé hasonló a hangulata.

Bitang jó ez a képregény!
Bár az elején meg kellett szoknom a rajzolását, a színekkel együtt nagyon passzolt a történethez off.
A története is nagyon földhözragadt. Ugyan feltűnnek a fejezetekben az ikonikus gonosztevők, mégis a maffiás vonal dominál, és minden ez alá lett rendelve. A vége pedig igazán meglepő fordulatokkal zárja a történetet.

A kötetek végén lévő rövid sztorikat a végére hagytam, mert egyszerűen off alig bírtam letenni.

Szívem szerint 4,25 csillagot kapna, mert a Lex Luthort egy hangyányit erősebbnek érzem, ugyanakkor kicsit bőkezűen bántam a csillagokkal pár korábbi kötetnél, és azoknál biztosan jobban tetszett a Hosszú Halloween. No mindegy, túllépek eme nagy problémán, és koncentrálok inkább arra, hogy végre megjelent ez a régóta várt képregény – és többségében be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.
Loebtől hamisítatlan, ugyanakkor nagyon torz noir történetet kaptam, mindvégig lebilincselően és izgalmasan, még ha picit talán túl is nyújtva (és olykor a kelleténél nagyobb narratív ugrásokkal). Talán nem is igazán a nagy rejtély ragad meg (az egy ideig egyértelműen nem kitalálható, utána pedig túlzottan is az, úgyhogy szinte már várja az ember a csavarokat a megoldásban), inkább Gotham hangulata, tele ezekkel a gonosz, kapzsi figurákkal, akiknek a többsége még csak nem is szuperbűnöző. Batman is mintha tehetetlen lenne: tizenrészen át nem jut előre a megoldásban, csupán reagálni tud arra, ahogy mások rángatják a szálakat – egyre egyértelműbb, hogy még ha el is tud érni részleges győzelmeket, ez a város alapjaiban rohadt.
Loeb nagyon ügyesen építi fel ezt a légkört, ráadásul remekül árnyalja a többi karaktert is: a gengsztereket épp úgy, mint Dentet és Gordont. Utóbbi kettős különösen jól működik (Nolan ihlete egészen magától értetődik), és meglepő módon még a maskarás ellenfelek sem nyomták agyon a cselekményt. Bár szerepeltetésüknek épp annyira tour guide jellege volt, mint mondjuk a Hushban, és kicsit talán oldalkitöltésnek kerültek bele, a hangulathoz jól hozzátették a magukét.
Tim Sale rajzaival először elég nehezen sikerült megbarátkozni, de aztán egyre inkább: meg kell szokni ezeket a nagyon stilizált, olykor egészen groteszk figurákat, az erős körvonalakkal meg a lényegre törő színezéssel, viszont tényleg tökéletesen illenek a stílushoz (különösen a gyilkosságok és a színekben még inkább redukált pillanatok tetszettek).
Úgy tűnik tehát, méltán emlegeti mindenki kultikusként és klasszikusként a Hosszú Halloweent – tényleg az egyik legerősebb Batman-sztori, amit valaha olvastam.

Elég jó krimi, elég jó történet, elég jó rajzokkal, de valahol mégsem állt teljesen össze. Ahogy telnek az évek, rájövök, hogy a szuperhősös képregények nem az én asztalom, nem érdekelnek eléggé az identitásproblémáik és hasonlóak, bár az tény, hogy a Hosszú Halloween kiemelkedő darab. Még úgy is, hogy nekem csak elég jó.

A képregény története remek, a Gotham lelkéért való harc egy újabb állomása az olasz maffiával és persze ikonikus gonoszokkal. Tetszett, ahogy felhasználja Jokert, Méregcsókot és a többieket, sikerült úgy beépíteni őket egy alapvetően nem szupergonoszokra épülő történetbe, hogy nem lóg ki a lóláb. Ugyanakkor azt éreztem, hogy itt nem arról van szó, hogy Batman vonzza a gazfickókat, mint légypapír a legyet, hanem maga a város. Gotham a kulcsszó és nem a Denevérember.

Az pedig egy külön réteget adott a történetnek, hogy a Nolan-féle trilógia is használt fel belőle. Érdekes megfigyelni, hogy mennyire más benne Kétarc: Harvey Dent nem a moralitás bukását testesíti meg, inkább csak egy emberi tragédia kulcsfigurája. Érdekes adaptációs gondolatok.

Mindenesetre élveztem a Hosszú Halloween izgalmas cselekményszövését, végig lekötött, a rajzok remekül adják vissza a noir életérzés. Szóval nem fanyalgok, tessék elolvasni!

Dobpergést kérek! Szerintem nem sokan fognak vitába szállni azzal, hogy ez a történet volt a sorozat eddigi legjobb (két) kötete. Bár klasszikusok is kerületek már leadásra a DC Comics Nagy Képregénygyűjteményben, mégis talán ez a legfontosabb mind közül. Hogy miért is? Mert Gotham egyik főgonoszának spoiler mutatja be a tragédiát nem nélkülőző eredetét, úgy, hogy hiába nem az első ('Tec 66. szám), és nem is a legutolsó (New52!) feldolgozása ez, mégis az, amelyiket mindig, minden Batman és DC rajongó kánonnak fog titulálni. Mert olyan sikeres adaptációkat ihletet meg, mint a Sötét Lovag Christopher Nolan rendezésében, az Arkham videójáték széria vagy most következő, 4. évada a Gotham TV sorozatnak, amely egyre inkább megtalálja a saját hangját és formálja újra Gotham világát valami egészen másra és különlegesre. Mert Jeph Loeb olyan szinten rajongója Batman világának, hogy megpróbálja Gotham alvilágának legjavát beépíteni, akár csak egy epizódszerep erejéig a történetbe, úgy, hogy nem érződik a kelleténél zsúfoltabbnak, mégis földhöz ragadt marad, és a maffia családok maradnak a leghangsúlyosabbak. Mert Tim Sale rajzai már pofátlanul egyszerűek, de apám, ezek a rajzok, ezekkel a színekkel mennyire illenek a történethez! És végül: mert rajongók 20 évvel a történet kiadása után is heves vitába tudnak szállni, hogy ki is volt valójában Ünnep? Tisztelt jövendőbeli Olvasó, Jeph Loeb és Tim Sale munkája, a Hosszú Halloween summa cum laudeval végezte a Gotham Universityt, ajánlatos Neked is egy próbát tenned vele.

Kis kitérő a magyar képregénypiacra: a Kingpin kiadó hatalmasat hibázott, hogy ennyi ideig szórakozott a történet kiadásával, mert jött egy másik kiadó, amelyik két kötetben, hagyományos méretben kihozta, talán az egyik legjobb itthon megjelent Batman (vagy akár mainstream szuperhős..) történetet, úgy, hogy a sorozatra jellemző fordítási bakik is távolabb maradtak szerencsére. Pedig a fogyással biztos nem lett volna gond. Amekkora szív van egy bizonyos falmászó történeteinek kiadásában, maradhatna a bőregérre is egy kevés..

Batman találkozása a Keresztapával noir-ponyva gúnyát húzva, amiből később inspirálódott a Sötét lovag trilógia, az Arkham játékok és a Gotham TV-sorozat, ilyen előélettel egy képregény egész egyszerűen nem lehet rossz, és most nincs de, meg mégis, meg dehogynemlehet, mert tényleg nem az, sőt.
A történet egy kifejezetten erős detektív történet (és detektív Batman » csihi-puhi Batman, úgyhogy nálam már nem kezdett rosszul), a szerkezet, melyben minden fejezet egy-egy ünnephez, minden ünnep pedig egy-egy újabb gyilkossághoz kapcsolódott nagyon ügyesen lett felépítve, mindig feltűnt egy újabb jól ismert gothami gonosztevő, akik ha mást nem csináltak, de legalább felkavarták az állóvizet azzal, hogy tévútra vezették a Denevérembert. Eközben pedig kapunk egy eszméletlen jól kitalált Harvey Dent/Kétarc eredettörténetet, ami végre nem merül ki pár képkockában, hanem mélységet ad a karakternek. (Ellenben a kötet végi aranykori kis szösszenettel, de azt meg senki sem azért olvassa, hogy komolyan vegye manapság.)
A grafikára a „gyönyörű” jelző nem a legtalálóbb, mivel elég groteszk, helyenként eltúlzott, kicsit szürreális beütésű, mégis ehhez a történethez ennél jobb párosítást elképzelni sem lehetne, rendkívül hangulatos és magával ragadó rajzokkal van tele mindkét kötet, Batman és a többi szereplő ábrázolása során is elemében kapja el a figurákat, nagyon jól megragadva és kihangsúlyozva a lényegi vonásaikat. Szerencsére egy jó noir krimihez illőn nem szemérmeskedik a gyilkossági jelenetek megjelenítésével sem, de nem esik át a céltalan erőszak-ábrázolásba.
Negatívumként egyedül talán azt tudnám kiemelni, hogy a végén Loeb nem érezte hol kell elengedni a történetet, a kelleténél több csavart akart beleszuszakolni, így egy kicsit azt az érzést hagyva az olvasóban, hogy végül is végig teljesen hülyére volt véve. Ez legyen a legnagyobb bajom, de tényleg.
Kiváló képregény, az a fajta, amit még olyan olvasónak is a kezébe adnék, akinek a műfajjal való utolsó találkozása a Garfield kockák volt a Metro újságban.
5 csillag, mert noir, mert detektív Batman és meg mert gyengém ez a fajta rajzstílus. Emellett meg még jó is volt.

Batman: Hosszú Halloween
Egy újabb, kultikus Batman képregény a 90-es évekből. A Hosszú Halloween a legnépszerűbb Batman címek között van, ezért egy kicsit féltem is tőle. A legnépszerűbbnek tarott A Sötét Lovag visszatér című képregény finoman szólva se nyerte el a tetszésemet. Ez viszont szerencsére annál jobban bejött. Egy igazi izgalmas, fordulatos és csavaros thriller és krimi lett belőle. Akár még átlag olvasóknak is erősen tudom ajánlani, nem csak képregény kedvelőknek. A krimi szál mellett a drámai vonal is rendkívül erős lett. A történet sokkal összetettebb volt, mint vártam. A Hosszú Halloweenból merített ihletet Christopher Nolan A Sötét Lovag című filmhez, de megtaláljuk a történet elemeit a Gotham tv-sorozatban is. Nos, A Sötét Lovag filmhez képest jóval összetettebb és bonyolultabb a képregény története. Jeph Loeb jól eltalálta Batman és Gotham világának hangulatát. A város a káosz szélén táncol. A maffiavezérek és a korrupt zsaruk ideje viszont Batman felbukkanásával szép lassan lejár. Viszont ezzel párhuzamosan felemelkedőben van a pszichopata jelmezes gonosztevők csillaga. Kvázi ők váltják fel szép lassan Gotham hagyományos alvilágát. Ebbe a korszakba nyerünk bepillantást. Egy különleges gyilkosságsorozat tárul az olvasó szeme elé. Egy önmagát Ünnepnek nevező gyilkos mindig valamilyen ünnepnapon öl meg valakit. Batman egyik legrejtélyesebb ügye rengeteg gyanúsítottal. Nagyon élveztem, ahogy szép lassan, mint egy Agatha Christie krimiben végigmegyünk a gyilkosságokon, összefüggéseket keresve. A történet másik központi alakja: Harvey Dent, akiről már tudjuk, hogy ki lesz. Harvey története nagyon tragikus és drámai lett. spoiler A végkifejlet kellően megdöbbentő és meghökkentő. Az egyik legjobb Batman sztori. Ötös.

Rengetegszer olvastam eredeti nyelven, fanfordításban és az egész DC Comics Nagy Képregénygyűjteményre emiatt a két kötet miatt fizettem elő. Emellett megvettem még az újságárusnál is, csakhogy legyen belőle tartalék példányom! Ebből azért látszik, hogy nem kicsit szeretem ezt a képregényt. Idáig azért nem is írtam hozzá értékelést, mert nem éreztem úgy, hogy ezt az érzést megfelelően szavakba tudnám önteni. Ami valószínűleg most sem fog sikerülni, de már illene írnom róla valamit.

A Long Halloween az Első Év folytatásának is tekinthető. Batman korai éveiben járunk, bár megjelentek már a torzszülöttek, Gotham-et mégis a szervezett bűnözés tartja a kezében. Batman hiába tesz meg minden tőle telhetőt, a nagyhalakat nem képes rács mögé juttatni. Legalábbis egyedül nem. James Gordon kapitánnyal és Harvey Dent kerületi főügyésszel közösen megesküdnek, hogy a szabályok betartása mellett, de mindent meg fognak tenni, hogy megbuktassák Carmine Falcone-t és vele együtt a hírhedt „római” birodalmat. Arra viszont nem számítottak, hogy feltűnik egy sorozatgyilkos a városban, aki ünnepnapokon a helyi maffia előkelő tagjait ritkítja. S mindenkit az a kérdés kezd el foglalkoztatni, hogy ki lehet a titokzatos „Ünnep”? off

Azt akartam írni, hogy ez egy detektívtörténet, de nem lehet így beskatulyázni, mert van itt krimi, dráma és thriller is, megspékelve a legjobb film-noir tulajdonságokkal. Jeph Loeb megírta a tökéletes Batman történetet! Minden olyan, mint amilyennek lennie kell; a karakterek, a cselekmény, a rejtély és a hangulat. Persze, az említett hangulatot Tim Sale sötét, kísérteties rajzai emelik a csúcsra. Egy „színesebb” rajzoló munkáival ez a képregény nem működne ilyen hibátlanul. Akárhányszor a kezembe veszem, ugyanolyan, vagy még jobb élmény olvasni, mint legelőször volt! Egyből magába szippant és most is azt vettem észre, hogy simán letudhatnám egyben az egészet, de szándékosan szüneteket tartottam a fejezetek között, ezzel is mélyítve az élményt. Annyira kifejező a képregény, hogy hallom, ahogy az eső kopog az ablakon, vagy ha az egyik szereplő tölt magának egy italt, a tűzijáték robbanását, háttérzajokat, stb. Kevés mű képes erre és ezért is olyan különleges a számomra. Egyszerűen zseniális!

Mindenkinek van olyan kedvenc könyve, ami kiemelkedik a többi közül és az összes felett áll. Nálam képregények között ez a Long Halloween! Mestermű, ami mindent tartalmaz, amiért az ilyenfajta képregényeket szeretni lehet!

Egy remekbeszabott noir történet, mely bemutatja Gotham alvilágának átalakulását. Gyilkosságok történnek ünnepnapokon, de a gyilkos kiléte ismeretlen.
Nagyon jó párbeszédek, monológok.
im Sale zaklatott képi világa is túlvilági képeket fest a sötét városról.Bemutatásra kerül Batman kapcsolati rendszere Jim Gordontól a Macskanőig, Jokertől a Madárijesztőig és közben mindenki a gyilkost keresi. Nem lehet letenni!

Jó hosszú, sok szálon mozgó és furmányos történet. Tetszett az ünnepi tematika és bár a rajzolás nem nyerte el a tetszésemet, mégis értékelem a képek hangulatát. Az is tetszett, hogy ilyen nagy, sokszor egész oldalt betöltő képkockákkal operál a kötet, emiatt is lett ilyen hosszú. Macskanőt még mindig nem bírom, de Kétarc eredettörténete nagyon pofásan volt beleszőve a történetbe. Jó kis kötet ez.