Levendulák ​földjén 2 csillagozás

Dans le Pays de la Lavande
Jenny Taylor: Levendulák földjén

Nicole ​Jeanette az érettségi után hátrahagyja Massachusetts államot és családját, hogy Franciaországba, Provence-ba költözzön rég nem látott nagynénjéhez. Nicki nagynénje, Fanette Forgeron, egy idilli versenyistállót vezet nem messze egy Bélévois nevű festői kisvárostól, ahol szinte teljesen megállt az idő.

Nicki hamar megszokja új életét; a hirtelen jött szabadságot, a nyugalmas látképet, és szinte azonnal új barátokra is talál. Miközben lovával keményen edz a versenyekre, szabadidejét pedig a rokonaival vagy épp a bársonyos levendulamezőkön tölti, egyre több mindent tud meg a látszólag békés kisvárosról és annak furcsa lakóiról. Talán mégsem lehet minden tökéletes egy olyan gyönyörű vidéken, mint Provence?

A meghitt táj, a végeláthatatlan mezők, az árnyékos erdők, a sziklás magaslatok, a kéklő tenger és a kis település szűk utcái, sőt még maga a Forgeron család is, valójában nem kevés titkot őriz. Ahogy Nicki, az unokatestvére, Liz és barátja, Olivier, ártatlan… (tovább)

>!
Underground, Budapest, 2017
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631295252

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Diapanna19
Jenny Taylor: Levendulák földjén

Jenny Taylor: Levendulák földjén Dans le Pays de la Lavande

Hasonló stílusú mint azok a jó kis pony club-os könyvek, amiket imádtam. Tetszik, hogy gyönyörű helyen játszódik, és hogy tele van lovakkal. Nem gondoltam, hogy ilyen fordulatos lesz, de a vége felé haladva egyre gyorsabban faltam a fejezeteket. Nagyon jó kis sztori, mindenkinek csak ajánlani tudom!


Népszerű idézetek

>!
Jenny_Taylor I

Leszálltam Argenterie-ról, és ledobtam a cipőmet. Mezítláb sétálgattam tovább a lila virágtengerben, nyomomban a lovammal. Valahol a közepén járhattunk a mezőnek, amikor nem messze egy régi ház romjaitól megálltam, és megszedtem a csokorra valót. Argenterie érdeklődve figyelte minden mozdulatomat. Megszaglászta a kezem, majd belefújt a hajamba.
– Mi a helyzet, kisherceg? – suttogtam. Elengedtem a kötőféket, és hátráltam egy lépést.
Argenterie feszülten figyelt. Kiléptem oldalra, ő pedig tekintetével és feje lendítésével követett. Visszasasszéztam jobbra, ő pedig szintén abba az irányba szökkent. Felszegte a fejét, és játékosan bólogatni kezdett.
– Gyere – csaptam össze a tenyerem, majd hátat fordítottam, és futni kezdtem a végtelen dombok felé. Argenterie felhorkantott, és utánam eredt. Egyre gyorsabban futottam, s ahogy a szél feltámadt, a levendulaültetvény hajladozni kezdett, a hajam pedig egyre kócosabban lobogott utánam. De nem érdekelt.
Felszabadultan és mérhetetlenül boldogan rogytam össze az ültetvényen, amikor kifáradtam a céltalan rohangászásban. Argenterie is megtorpant. Megkerült, majd lehajolt hozzám a földre. Puha orrát az arcomnak nyomta, majd elkezdte rágcsálni a hajamat.
– Ne egyél meg, hé! – nevettem, miközben a földön fekve próbáltam visszatartani a lovam fejét. Feltápászkodtam, és folytattam a játékot. Felé léptem, és felemeltem a kezem, mint aki meg akarja ijeszteni. – Búú!
Argenterie ugrott egyet, majd peckesen ismét megkerült. Látszott rajta, mennyire élvezi. Én is megfordultam, s mikor utunk kereszteződött, a magasba lendítettem a kezem, ő pedig boldogan felágaskodott.
Mikor mellső patái földet értek, közelebb léptem, ő pedig egyenesen az arcomba fúrta kíváncsi, szeretnivaló tekintetét. Megigazgattam az összekócolódott üstökét, majd átöleltem a nyakát. Éreztem, ahogy ő is megölel, fejét ragaszkodóan a hátamra szorítva.
Hittem, hogy az ilyen pillanatokért érdemes igazán élni.

Jenny Taylor: Levendulák földjén Dans le Pays de la Lavande

>!
Jenny_Taylor I

A lovak már bent álltak az indítókapukban. Láttam, ahogy Fanette reményekkel telve, és egyben idegesen összekulcsolja az ujjait.
A csengő megszólalt, a kapuk pedig kivágódtak a ficánkoló telivérek előtt. A hármas számú Milkyway és a hetes Napoléonunk azonnal az élre tört.
Quentin Chevalier mindössze egy szektorral arrébb ült tőlünk, a páholyban, és annak ellenére, hogy Marie Antoinette majdnem az utolsó helyen kullogott a mezőnyben, hálálnyugodtan bámulta a futamot, klasszikus öregúrként támaszkodva a botjára.
Ahogy a mezőny elhagyta az ezer métert jelző táblát, Milkyway kissé lemaradt, ahogy Napoléon is. Éden Paris és Foudre haladtak leghátul. Marie Antoinette azonban, mintha puskából lőtték volna ki, úgy tört az élre hirtelen.
Míg Lizzie és Kerman darabokra szaggatták a chipses zacskót, addig Fanette a kezeit tördelve kísérte figyelemmel a szoros versenyt. A lovak mostanra már az ezerháromszázas tábla felé robogtak, a közvetítő pedig egyre jobban hadart.

Jenny Taylor: Levendulák földjén Dans le Pays de la Lavande

>!
Jenny_Taylor I

– Hallottam, hogy Marie Antoinette elesett a versenyen – vallotta halkan. Szemével még egy ideig az erdő fáinak lombkoronáját bámulta, majd rám nézett. – Gondolom, ez csak még inkább megerősítette anyát abban, hogy sohase engedje meg a gyerekeinek, hogy zsokévá váljanak.
Felsóhajtottam. Lizzie-nek igaza volt. És mondhattam volna bármit, az nem segített volna rajta.
– Hagyjuk – zárta a témát olyan hirtelen, amilyen váratlanul nyitotta. Visszatette a párnát maga mögé, és hanyatt feküdt a heverőn. – Tudod, nem hibáztatnálak, ha egy szép napon azt mondanád, eleged van, ezért összepakolsz, és visszarepülsz Amerikába.
– Ezt miért mondod?
A kezét a feje alá tette, és úgy bámulta tovább a lugast.
– Mert én a helyedben már rég idegbajt kaptam volna magunktól. Ebben a családban mindenkinek van valami hülyesége. Nem érzem magunkat normálisnak, és ez kezd kicsit zavarni…
– Még hogy nem vagytok normálisak! – mondtam hitetlenül. – Teljesen normális, hogy vannak gondok. Minden családban vannak problémák.
– Jó, de nem ilyenek. A suliban mindenki azt hiszi, én vagyok az undok csodagyerek, aki Provence egyik legszebb csücskéből jött, és aki mindent megkaphat, amit csak akar, meg lovai vannak és bla bla bla… Tudod, hogy van ez.
– Tudom – nevettem. – De megnyugtatlak, teljesen normálisak vagytok.
– Nem, ez nem igaz – felelte teljes meggyőződéssel, és ismét felült. – Itt senki sem normális. Ha nem tudnám, hogy hülyeség, azt mondanám, a járvány óta mindenki megkergült, és a betegség maradék, mutálódott parazitái emésztik az itt élők agyát.
– Mi? Te teljesen hülye vagy! – törtem ki röhögésben.
Lizzie egyetértően bólintott.
– Látod? Én mondtam. Még nem késő, Nicki! Minél hamarabb le kell lépned, mielőtt még te is becsavarodsz – mondta komoly ábrázattal, mintha csak egy drámai pillanatát adta volna elő valamelyik híres filmnek.
– Jaj, te! – vágtam hozzá a párnát, mire ő is nevetni kezdett. Mikor végre lehiggadtunk, megkomolyodva így folytattam: – Nem, azt hiszem, soha nem megyek vissza Massachusettsbe. Most már ez az otthonom, és eszem ágában sincs itt hagyni titeket. Itt vagy te, Fanette, Kerman és Argenterie is. Mit csinálnék nélkületek? Én szeretnék ennek a családnak a részesévé válni, még ha nem is megy mindig minden simán. Lehet, hogy itt sem minden tökéletes, de szerintem keresve sem találhattam volna ennél jobb helyet a világon.

Jenny Taylor: Levendulák földjén Dans le Pays de la Lavande


Hasonló könyvek címkék alapján

Elizabeth Adler: Találkozzunk Provence-ban!
Belinda Alexandra: Vadlevendula
Marcel Pagnol: Dombok vize I.
Marcel Pagnol: Dombok vize II.
Peter Mayle: Bor, mámor, Provence
Peter Mayle: Bon appétit!
Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou
Carol Drinkwater: Boldogság és Provence
Elizabeth Bard: Piknik Provence-ban
Nina George: Levendulaszoba