A ​sivatag virága 1 csillagozás

Jenny Taylor: A sivatag virága

Kelly Campbell, az eddig mindig céltalan vándor ezúttal halálhírrel érkezik Dél-Utah egyik kisvárosába, Bison Citybe. Ám sem a fehérek, sem az őslakosok nem nézik jó szemmel, pedig ő volna a kapocs a két ellenséges nép között. Mit tesz Kelly, amikor elveszíti egyetlen és legjobb barátját? Amikor saját fajtája mérhetetlenül meggyalázza, és az életére tör? Vajon ki fog győzni a vad préri két uralkodó embercsoportja közül? És melyik oldalra áll majd Kelly Campbell? Legális banditák, hétköznapi cowboyok, halálos párbajok, korrupt igazságszolgáltatás… A közhiedelem szerint a vadnyugaton csupán egy törvény létezik: itt csak akkor maradsz életben, ha igazán erős vagy.

>!
Underground, Budapest, 2016
158 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631270136

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Diapanna19
Jenny Taylor: A sivatag virága

Pont ilyen lovas könyvet kerestem úgyhogy nagyon örülök hogy rátaláltam A Sivatag Virágára! Nagyon jól hozza a klasszikus vadnyugati hangulatot, a főszereplő tényleg nagyon szeretnivaló és lehet érte izgulni. Lovas könyvmolyoknak kötelező!


Népszerű idézetek

>!
Jenny_Taylor I

– Te is tudod, hogy nem minden fehér ember rossz. Azzal, ha megölöd őt, nem hozod vissza a testvéredet – mondta halkan. Ezután Kellyhez fordult. Ráncos, remegő kezei közé fogta a fiatal nő arcát. – Gyermekem – mondta szeretetteljesen. – Tudod-e, mily tisztséggel jár ez a toll, melyet viselsz?
– Tudom. Nahele tüntetett ki vele, amiért egyszer megvédtem a törzset néhány telepestől.
Tyee, aki időközben már hátat fordított, és elindult a sátor irányába, most e szavak hallatán megtorpant.
– Tyee, én ismertem az öcsédet – mondta Kelly együttérzően. – Nagyon jó barátom volt. Sőt! Apám helyett apám volt, mióta a szüleim meghaltak.
A törzsfőnököt enyhe bűntudat gyötörte. Megpróbálta visszafojtani könnyeit, és nem gondolni arra a gyűlöletre, amit a fehérek iránt érzett rég nem látott testvére megöléséért. Frusztráltan felsóhajtott, majd megfordult.
– Igazad van, Talulah – ismerte be halkan, majd Kellyre nézett, aki megértő pillantással mutatta ki részvétét.
Hosszú ideig csend vándorolt a társaság körül. Mindenki a törzsfőnök reakciójára várt.
– Nahele barátai a mi barátaink is. Rozene a vendégünk – mondta tompán Tyee. A törzs tagjai gyásztól fásultan fogadták vendégüket, de Tyee nem rótta volna meg őket érte, hisz neki fájt közülük a legjobban Nahele halála.

>!
Jenny_Taylor I

– Tudod – folytatta Sandra –, gondolkoztam azon, amit mondtál. Hogy legyenek álmaim. És azt hiszem, én megtaláltam az álmomat. Fel akarom fedezni a vad Mississippi-vidéket.
Kelly elismerően bólintott.
– Látod, mindenkinek vannak álmai.
– De segítened kell nekem. Azt hallottam, te sokat utaztál, és jól ismered az országot. Kérlek, mesélj! Segíts valóra váltani az álmom – esdekelt Sandra. – Bármit megadok cserébe.
– Segítek, ha te is segítesz nekem – válaszolta Kelly.
– Mit kell tennem? – kérdezte csillogó szemmel.

>!
Jenny_Taylor I

– Az emberek engem is ute-ként kezelnek, pedig vérszerint közülükvaló vagyok. És ez itt sincs másképp – legyintett a város irányába.
Az öreg törzsfőnök helyeslően bólintott.
– A sápadtarcúak kegyetlenek, bárhol éljenek is. Itteni vezetőjük egy gazdag férfi, Kenneth Maddox – magyarázta. – Egy utálatos ember. Már évek óta nem volt nagy háború a városlakók és a törzs között, ám ez a Kenneth a fegyverszünet ellen dolgozik. Először ideépítik a házaikat, majd lopják a vadlovakat, de a bölény is egyre kevesebb miattuk errefelé. És mindez még mindig nem volt elég nekik. Miután az utolsó bölénycsordát is elpusztították, elhatározták, hogy vasutat vagy mit akarnak építeni. A vezetőjük tárgyalni akart velünk, mivel a vasszörnyeteg terveik szerint pont keresztülhaladna a területünkön… A fehérek telhetetlensége egyszerűen felfoghatatlan.

>!
Jenny_Taylor I

Szürke arcok, meggyötört tekintetek, poros kalapok és piszkos kötények. Sok helyet bejártam már, sokféle emberrel találkoztam, de egy biztos: ezek az emberek valamiben különböznek a többiektől. A szemük visszatükrözi mindazt a komolyságot, melyet viselkedésükkel szentesítenek. Sehol egy mosolygó alak, sehol egy barátságos arc. Az élet mindenütt nehéz, de úgy tűnik, van valami, ami különösen megtanította Bison City lakosságát az állandó gondterhelt komolyságra. Láttam, ahogy néznek rám. Az nem egyszerű megvetés volt, hanem gyűlölet. Mindenki abbahagyta egy percre, amit eddig csinált, és csak engem nézett. Csak szuggeráltak, amíg el nem hagytam megbotránkozott tekintetük széles látószögét.

>!
Jenny_Taylor I

A musztáng idegesen horkantott egyet, s bár még kapálta olykor a földet, valamint vadul dobálta a fejét, mindezt már egy helyben tette. Most már nem is bakolt, csak Kellyre figyelt egy idő után, aki lassan tett egy lépést felé. Azt hitte, ez az oka annak, hogy a ló hirtelen újra megvadult, de tévedett. Egy kötél feszült a csődör nyakán, melynek vége Kenneth Maddox kezében volt. A férfi alig egy szempillantás alatt került oda lóháton, s dobta lasszóját a musztángra. A csődör makacsul küzdött a kötél ellen. Megpördült egy párszor, nyerített, továbbtiltakozott. Úgy tűnt, most vadabb, mint valaha. Egy másik férfi még egy kötelet dobott rá a másik irányból, s így már két erő ellen kellett küzdenie. Kelly gyűlölettel teli pillantása és Kenneth Maddox fennhéjázó, utálkozó tekintete összetalálkozott. Alig kétlépésnyire állt a férfi tűzvörös spanyol lovától, Kenneth pedig kifejezetten élvezte a pillanatot, hogy szabályosan letekinthet a magasból Campbellre.

>!
Jenny_Taylor I

– Ki az? – kérdezte egy bizonytalan, érezhetően nem angol anyanyelvű hang. Enola volt az. A szűk kamra végében kuporgott, kezében egy csöpögő gyertyával.
Kelly belépett, és ute-ul felelt:
– Én vagyok az, Rozene. Visszaviszlek a táborba.
Enola alig bírta visszafogni magát, annyira megörült a hírnek. Elfújta a gyertyát, és otthagyta a gyűrött ágyneműn, a földön. Ezután halkan Kelly után osont. Az épületből ugyanígy az ajtó alatt másztak ki, majd sietve keresztülvágtak az utcán. A városon kívül, a porta épülete mellett várta őket Sunburst.
– Hatalmas vihar készülődik, úgyhogy sietnünk kell – mondta Kelly, miközben felültette Enolát maga mögé, a lovon.
Egyre sűrűbben csepergett az eső. Ám Enola kedvét még az sem szegte, hogy meglehetősen kényelmetlen volt ilyen gyors galoppban egy felnyergelt ló második utasaként ekkora tomboló szél mellett átutazni a préri végeláthatatlan dombjain.
– Te fehérek között élsz. Köztük te csak Rozene vagy, vagy ők másképp hívnak téged? – kiabálta túl a szelet Enola.
– Az igazi nevem Kelly Campbell. Délen nekem is voltak ute barátaim, tőlük kaptam az indián nevemet.
Enola lelkesen bólintott, hogy megértette.
– De nekem jobban tetszik az, hogy „Kelly” – folytatta kisvártatva. – Nem baj, ha az angol neveden szólítalak?
– Csak nyugodtan – mosolyodott el.

>!
Jenny_Taylor I

– Nem mondhatom, hogy nincs igazad. Én sem tartom helyesnek, ami akkor történt. De én csak egy vagyok a bölcsek közül.
– És akkor az azt jelenti, hogy már nem is tehetsz semmit? – tette fel a legfontosabb kérdést, melyet aztán magának válaszolt meg: – Vagy csak nem akarsz tenni semmit. Megértem. Sokkal könnyebb ölbe tett kézzel ülni, és hagyni, hogy az őseink ostobaságai eluraljanak minket is – mondta keserűen. – Az nem elég, hogy rájössz, mi a rossz. Tenni is kell valamit azért, hogy ne folytassuk – mondta határozottan, majd azzal a lendülettel magára hagyta a bölcset.

>!
Jenny_Taylor I

Kenneth Maddox mereven kémlelte a vasútállomás elszenesedett maradványait, melyek már szinte a földdel egyenlőek voltak. Fekete köpenye vadul lobogott a füstillatú préri-szélben. Felhajtott gallérja félig eltakarta gyilkos tekintetét. Bal kezében aranyozott markolatú, fekete sétabotját tartotta, melynek hegyes végét dühében szinte belevájta a szikkadt földbe. A lakosság méltatlankodni kezdett. Legtöbben azt kérdezték, ki okozta a tüzet.

>!
Jenny_Taylor I

War Paint felszabadultan vágtatott fel a dombok közé Kellyvel a hátán. A szél vadul borzolta hosszú sörényét, a nap sugarai pedig megragyogtatták csillogó szőrét. Ahogy felértek a magaslatba, Kelly megállította a musztángot. A végeláthatatlan horizont homályos színkavalkáddá változott a naplementében. A kellemesen hűvös szél vadul süvített, szinte ritmikus iramban tépve a barnásszürke rét növényzetét. Kelly kísértést érzett rá, hogy visszanézzen, de a szabadság szelleme, mely War Paintet hajtotta, megszállta őt is. Szemébe húzta hát a kalapját, és megsarkantyúzta a lovat. Mindegy volt számára, hova, csak el onnan. Olyan gyorsan, amennyire csak lehetett. War Paint szálló lövedékként galoppozott a végtelenségbe. Kelly hozzáértő módon, a lehető legmagabiztosabban lovagolta meg a szélsebes musztángot. Ő és War Paint tökéletes összhangban voltak. Mindketten érezték, hogy onnantól kezdve már elválaszthatatlanok.

>!
Jenny_Taylor I

– Azt hiszem, köszönettel tartozom – ismerte el Kelly.
– Köszönettel? Ne feledje, hogy mostantól élete végéig rabszolga. Mellesleg, ha ostobaságot csinál, vagy szökni próbál, ugyanúgy kivégzik – nyugtázta Daniel elgondolkodva.
– Akkor most vonjam vissza?
– Igen – mosolyodott el végül.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gary Marshall: Az Ördögforrás kincse
Zane Grey: Végzet a prérin
Catherine Anderson: A lélek dala
Suzanne Elizabeth: Akit szeretned kell
Georgie Downy: Vágyak találkozása
Nora Roberts: A törvénytelen
Nora Roberts: A Nyugat dala
Victoria Morrow: Angyal a karjaimban
Cormac McCarthy: A síkság városai
Karl May: Winnetou