Mentsük ​meg a Piciny Csodák Pékségét (Piciny Csodák Péksége 4.) 89% 51 csillagozás

”Bármi lehet katasztrófa (…). De akkor is. Megpróbáljuk.”

A Mentsük meg a Piciny Csodák Pékségét egy kiváló példa arra, hogy néha akkor is érdemes folytatni egy sorozatot, ha annak előző részei kifulladtak. Az új rész új lendületet vesz, úgy, hogy közben visszatér az első hangulatához. Ezúttal azonban nem Polly-é a főszerep, ráadásul komoly téma köré szerveződik a regény: az elhúzódó gyászról és a szorongásról szól.

Az új főszereplő, Marisa most költözik Mount Polbearne-be, gyásszal és agorafóbiával küzd. Azt hiszi, a faluban végre nyugodtan elbújhat, ám szomszédja, a zajos orosz zongorista tesz róla, hogy ne teljenek csendesen a napjai. Természetesen Polly-t sem kell teljesen nélkülöznünk a negyedik részben sem. Úgy tűnik, péksége, szerető férje, két gyermeke és természetesen mindenki kedvence, a lunda társaságában teljesen révbe ért. Ám a Piciny Csodák Péksége spoiler miatt bajba kerül, mindenki összefog, így Marisa sem bújhat meg a csigaházában. A romantika spoiler és a chick-lit kedvelői mellett szívből ajánlom ezt a regényt szorongásos zavarral küzdőknek és gyászolóknak is, bármilyen pszichológiai kiadvánnyal felveheti a versenyt, miközben megmutatja, Marisa hogyan küzd meg saját, őt szinte teljesen eltemető érzéseivel.

Most is nagyon jól elképzelhető volt milyen szeretetben, békességben, egymást segítve szervezték meg életüket a kis szigeten. A gyerekek is adtak elfoglaltságot a felnőtteknek és az újonnan érkezett betelepülők is megtalálták lassan miben tudnak segítségükre lenni az itt élőknek. Nagyon kedves romantikus regény, amelyből ezelőtt már 3 rész kiadása megtörtént. Ez egy meglepetés volt számomra, mert már trilógiaként is megáálta a helyét.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2022/11/jenny-colgan-me…

Jenny Colgan Piciny Csodák Péksége sorozata közel áll hozzám. Két évvel ezelőtt, körülbelül ilyentájt olvastam az első három részt és meg kell mondjam, Pollyék belopták magukat a szívembe. Az egész történetnek van egy különleges atmoszférája, amit a finomabbnál finomabb gasztronómiai leírások, amely hatására összefut a nyál az ember szájában, csak még inkább fokoznak. A negyedik, egyben utolsó kötet így nem volt kérdéses, hogy a karácsonyi időszakra hangolódva sorra fog kerülni. Számomra segít megteremteni a kívánt hangulatot – annak ellenére is, hogy nem kapcsolódik a téma az ünnepekhez –, mivel a történet pont olyan szívet melengető, amire ilyenkor éhezem.
Véleményem szerint a cím kissé félrevezető, ugyanis a központi szereplő immáron nem Polly, hanem egy teljesen új karakter, Marisa. Bár a regényben valóban feltűnik a pékség és tényleg szüksége van nem kevés segítségre, ez mégiscsak egy teljesen háttérbe húzódó, apró szál marad, amelynek létjoga vitathatatlan, de nem elegendő ahhoz, hogy címszereplővé váljon. Ez számomra nem vont le az élvezeti értékéből, de ettől függetlenül igencsak szemet szúró apropó. Ennek oka lehet az is, hogy a szerző alapvetően ezt a kötetet nem tervezte megírni, hanem inkább a helyzet szülte, a hatások, melyek a világjárvány alatt érték az embereket. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a könyvben semmilyen formában nincs ez jelen, csupán közvetett módon, egy mentális betegség által hívják csak életre magát a bezártság és a magány érzését.
Szóval Marisa különleges karakter. A nagypapája elvesztése után érzett gyász egyszerűen gúzsba kötötte és gyökeres negatív változást idézett elő a személyiségében. Ezen alapfelállás miatt már mély együttérzést tanúsítottam az irányába. Nemrégiben én is elvesztettem az életem egyik meghatározó szereplőjét; a könyv eleje így egy kicsit fel is tépte a még oly friss sebeket, de nem engedtem magamnak egy lélegzetvételnyi időt sem, hanem haladtam tovább, így ahelyett, hogy eluralkodtak volna rajtam a saját érzéseim, inkább a történet valódi részére tudtam fókuszálni. Mondjuk ez nem volt annyira megterhelő feladat, mivel a szerző írásstílusa megmásíthatatlanul egyedi. A fogalmazásmód viszi előre a történetet, a kedves, finom humorral feltöltött lapok igazi csemegének hatnak, s ha ehhez hozzávesszük a szeretett karakterek felbukkanása iránt érzett örömöt, valamint az új szereplők által generált vidám helyzeteket, máris egy édes és élvezetes chick lit regényt tartunk a kezünkben. De visszatérve Marisához… az olasz virtus sokat dob a személyiségén, főleg, mert ez szolgáltatja a regény gasztronómiai részét is. A szerző általa egy komolyabb témát ragadott magához, mint eddig bármikor, s el kell ismerni, hogy nagyon jól használta az általa biztosított lehetőségeket a megfelelő korlátok között tartva azt. Jó volt látni, hogy a gyógyulás előrehaladtával egyenesen arányosan nő az elkészített ételek minősége és bonyolultsági foka. Míg a korábbi részekben a finomabbnál finomabb péksütik illata kísérte a történetet, itt a fűszerek és különleges hozzávalók lengték körbe az oldalakat. Ha lehet így mondani: ez a könyv a megszokott édes és puha ízek helyett egy karakteresebb ízvilágot öltött magára. Természetesen a felsoroltatott ételek által gerjesztett hangulatot a történet is alátámasztja. Eleinte csak egyszerű dolgok kerülnek terítékre, majd egyre gazdagabb ételek jelennek meg, ahogy Melisa elkezd nyitni a környezetében lévők irányába.
A romantikus szál elég rendhagyó, nem is éreztem igazán a kémiát a karakterek között. Alekszej érdekes férfi, nem az a tipikus álompasi, akit a szerzők életre szoktak hívni, de hiszem, hogy pont emiatt lett annyira jól megformálva. S hiába tudom, hogy orosz, lelki szemeim előtt végig Jason Momoa testesítette meg. Marisa kevésbé volt számomra tudatban megfogható, hozzá nem rendeltem ennyire éles kontúrral rendelkező arcot, de ettől még nem lett kevésbé szerethető, csak számomra ő tipikusan egy olyan ember, aki nemhogy kitűnne a tömegből, hanem az elnyelné.
A további kellemes melegséget pedig Polly és kis családja szolgáltatta. Úgy szeretem őket, mindig felüdüléssel tölt el az a kis idő, amíg bepillantást nyerhetek az életükbe. Az ikrek és Neil igazi kis energiabombák. Huckle továbbra is az a kedves óriás, akit korábban megismertünk, a pékség pedig még így is, hogy bajban van, egy csodálatos hely. Öröm volt közéjük visszatérni egy kis időre.
Szóval nekem ez a könyv nagyon tetszett. Szeretem a sztorit, a karaktereket és az atmoszférát egyaránt. Úgy vélem, javított a sorozat közmegítélésén ez a rész, hisz a harmadik kötetben felsorakoztatott drámák után kellett valami, ami kicsit visszahúzza és az eredeti hangulatot idézi – még akkor is, ha nem a már megismert karakterek kerülnek középpontba.

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, bár a 3.résznél már fogyott a lendület, így félve kezdtem ebbe, nem voltak nagy reményeim. Kellemesen csalódtam! Ezúttal is az újrakezdés kerül a középpontba, hogy küzd meg valaki a gyásszal, egy kis szorongással megspékelve. Mivel a szorongás számomra sem ismeretlen, így azt kell mondjam nagyon hitelesen mutatta be az írónő, és kicsit még terápiás jellege is volt a könyvnek, abszolút jó értelemben!
Mount Polbearne még mindig klassz helyszín, találkozunk a megszokott és szeretett karakterekkel, de Marisa és Alekszej frissességet hoznak a megszokott környezetbe.

Marisa, Alekszej, a két új szereplő. Azonnal megkedveltem őket, ahogy már korábban a sziget többi lakóját. Szívmelengető olvasni, ahogy Marisa-Polly, Marisa-Alekszej segítik egymást, ahogy formálja őket az ismeretség, ahogy segíti őket saját problémáik, élethelyzeteik feloldásában. A sziget lakóinak összetartása több jelenetben is kiemelkedően megmutatkozik, ezeket meghatottan és velük izgulva olvastam.
Emellett végig ott a gyerekzsivaj, Pollyék ikrei, imádnivaló rosszcsontok, főleg, míg nem nekem kell kordában tartani őket. :)
Áthatja a könyvet a sütés-főzés szeretete és annak gyógyító és közösség építő ereje. Szinte érezni az illatokat. Mount Polbearne életébe belopakodnak az olasz ízek.

Féltem, hogy ez a könyv kényszerből íródott, hogy jobb lezárást kapjon Polly és családja élete, de semmi ilyesmit nem éreztem olvasás közben. Kedves és szerethető történet lett ez a 4.rész, még úgy is, hogy Polly és a hozzá köthető karakterek csak másodhegedűsök voltak a sztoriban.

Itt most egy mentális gondokkal küzdő lányra, és az ő új ismerősei, és életének nem éppen egyszerű szakaszára koncentrálhatunk. Én nagyon drukkoltam Marissának, hogy kijöjjön a pánikbetegségből, depresszióból, és feldolgozza a gyászát, majd újra megtalálja önmagát, és helyét a világban.

Azoknak, akik szerették az eddigi Jenny Colgan könyveket, és akiknek hiányzott Mount Polbearne összetartó közössége, Pollyval, a családjával, és barátaival és persze a lundájával, az olvassa el bátran a negyedik részt is! Az írónő még mindig kedvesen, viccesen és de közben kellő komolysággal áll olyan témákhoz, mint a mentális betegségek, a gyász és a gyász feldolgozás és teszi mindezt úgy, hogy a megszokott régi szereplők mellé újakat is írt a történetbe.

Bővebben itt írtam a könyvről:
http://www.zakkantolvas.hu/2022/09/jenny-colgan-mentsuk…

Nem teljesen kapcsolódik az első három könyvhöz, bár a címe és majd egy ponton a tartalma is újra a Piciny Csodák Péksége megmentéséről szól.
Tulajdonképpen egy lányról szól, Marisaról, aki nagyapja halála után mély depresszióba kerül. Szorongásai lesznek, nem akar kijönni a szobájából – mely egy közös albérlet kicsike zuga. Nem akar emberekkel találkozni és beszélni, teljesen visszavonul, pánikrohamai vannak.
Ekkor a bérlőtársa fogja magát, és egyszerűen kiteszi a közös albérletből, de egy lehetőséget adva Marisa kezébe.
Mount Polbearne-be küldi, ahol a rokonának kiadó garzonlakásai vannak.
Épp egyszerre kerül kiadásra két ingatlan is, egymás mellett, a sárga lesz Marisáé, a kék színű pedig egy zongoratanáré.
Ez sem segít Marisán, pedig a zene terápiaként szokott szolgálni. Még jobban bezárkózik.
Nagyon nehezen indul meg a gyógyulás útján, hiába van online pszichológusa. Skype-n elkezdi felvenni az Olaszországban élő nagymamával – akivel nem túl jó a viszonya – a kapcsolatot. Az idős nagyi életvidám szemlélete, finom olasz receptjei kezdik Marisába újra visszahozni az életet és a hitet.
És ki a szomszéd? Miért nem hat Marisára a zene, mint terápia?
Gyász, szorongás, egy hatalmas vihar, újabb haláleset, egy furcsa születésnapi parti, és újra a szokásos hétköznapok Mount Polbearne-be.

Abszolút cuki, és igazából szívesen olvasnék még erről a kis csoda közösségről!

Ez a történet Marisa-ról szólt és az agorafóbiájáról, a pékség igazából csak egy egészen kicsi mellékszerepet játszott, így a cím eléggé félrevezető volt számomra. Nem volt rossz a sztori, de nem nevezném klasszikus habos-babos, romantikus történetnek. Nem éreztem szikrát a főszereplők között, nem nyűgözött le Alekszej sem. Úgyhogy kicsit csalódás volt ez a rész.
Ami tetszett, az az online jelenlét volt, a bekapcsolva hagyott laptopokkal, mert tényleg közelebb hozta Olaszországot és a nagyit Marisa számára. Ez pedig közelebb vitte a gyógyuláshoz és a családi-baráti kapcsolatai javításához.
Polli, Huckle, az ikrek és a lunda továbbra is garancia a jó hangulatra, most is megnevettettek! A világítótorony pedig nekem is a szívem csücske, kit érdekel, hogy egy vagyon fenntartani és felfűteni… :)

Sokan írtak már erről a regényről és biztosan sokan veszik kézbe a sorozat folytatásaként. Engem kicsit megijesztett,hogy az elején nem éreztem az eredeti sorozat 3 kötetének hangulatát, de aztán megérkezett:)
A helyszín, a kedves közösség még mindig magával ragadó, de ebben a részben mégis a zenéről szóló részek voltak a kedvenceim. „Ez D. Két barát között lakik, látod?…D kényelemben van és biztonságban jó barátai között. Ők Cisz és Disz. Mind boldog. Puha ágy. ” Hát nem aranyos?
Ha az előző részek a sütéshez csináltak kedvet, ez lehet,hogy a zené(lés)hez (is) fog!