Tudom, ​hol vagy! (Hívószám 1-800 1.) 89% 249 csillagozás

Meg Cabot jelenti számomra Thomas Brenzina mellett a gyerekkort, és most nem túlzok.
Az ő regényein (is) tanultam meg olvasni illetve szerettem meg ezt a tevékenységet.
Újra gyereknek akartam érezni magam, ezért lapoztam fel újra a Hívószám 1-800 sorozat első részét.
És igen, értettem, miért szerettem kb. 8-9 évesen ennyire: a betűméret viszonylag nagy, és szinte rögtön eljutunk a cselekmény kibontakozásához. Igaz, nekem az most már kicsit unalmasnak hatott, de mégis olvastatta magát, elvégre alig három óra alatt befejeztem a könyvet.
Cabot igazi jó ifjúsági irónő, nem okoz fejtörést, csak olvassa és olvassa az ember aztán vége is.
Azt hiszem ez a szerző egyik ismertetőjegye.
Gondolkodóba estem azt illetően, hogyha nem lesz ilyrn hosszú a várólistám, folytatom a sorozatot, elvégre még ma fejjel is azt mondom, hogy nem rossz.

Kicsit berágtam most erre a könyvre, mert valami borzalmas Jess stílusa és következetlensége. Minden megvan benne, ami miatt kedvelhetném, hiszen egy fiús, verekedős, tökös, zene- és motormániás csajszi, de egyszerűen zavart a logikátlansága. Néhányszor bevertem volna neki egyet-egyet. Robbal úgy vagyok, hogy ő is a jól kitalált rosszfiús sémát hozza: motorja van, idősebb a lánynál, büntiben ül, és ott van az a titokzatos próbaidő szál is, de mégsem jött át. Kinőttem volna a klasszikus könyves rosszfiúk iránti imádatomból? Dehogy… csak Rob műanyag nekem. (Egyelőre?)
Az alapötlete a műnek bejön, érdekes a kormány felbukkanása és a gyerekek körüli bonyodalom is. Ha választanom kéne, akkor egyértelműen Rosemary, Mr. Goodhart és Jess apja lennének a kedvenceim a könyvből – abszolút feldobták a sztorit, akárcsak Jess bátyjai. A mellékszereplők lényegesen szerethetőbbek és jobban kitaláltak, mint a főszereplők!

A történet egész jó volt, sőt kifejezetten élveztem volna, ha nem lett volna enyhén összecsapva a sok szökdösés.

Nem tudom, hogy 2003 táján vajon hogyan viseltettem volna a fordítás iránt. Vajon tetszett volna a 14 éves önmagamnak? Annak a leánynak, aki akkortájt már Tóth Tamás Boldizsár Harry Potter és F. Nagy Piroska igényes Darren Shan fordítását, illetve Vavyan Fable könyveit falta?!

Mindenesetre elavultnak és égőnek érzem a könyv nyelvezetét, itt-ott magát a sztorit is. Nem hiszem, hogy ne élhetnék Villámlány nélkül, de érdekel a folytatás. Sajnos a fordítás rengeteget levont az amúgy sem nívós könyv értékéből. (A fordítás horror, arról a blogban a bővebben részben lehet olvasni.)

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/06/meg-cabot-v…

2018:
A Jinx és az Egy igazi amerikai lány újraolvasása csalódás volt, így kicsit félve kezdtem neki ennek, mert régen ez is jónak tűnt.
De ezúttal nem csalódtam. Sok helyen bele lehetne kötni (például hogy Jess az elején egy pillanatra sem kérdőjelezi meg, hogy nem csak fura álmai vannak), az anyját is nagyon ellenszenvesnek tartom, de lényegében egy könnyed, gyors olvasmány.

A fordítást szerintem fel lehetne frissíteni (tudom, tudom, esélytelen) – nagyon sok kifejezés van, ami ma már – bár szerintem még 2003-ban is… – furán hangzik. („Kinyitottam a tévét.”, „Miattam” felőlem helyett, vagy kedvencem, a „garden party”.)

Nem emlékeztem rá, hogy ilyen rövid ez a könyv, de attól még nagyon szórakoztató. Kicsit zavaró a sok régi szleng, viszont Jessica kedvelhető, és tinikoromban Rob is a szívem csücske volt. A történet nagyon egyedi, szerettem a sorozatot is, bár ott teljesen más a sztori menete.

Rettentően jól szórakoztam!
A nyelvezetét tekintve nagyon gyorsan lehet olvasni. Ami jó, mert ha ennél lassabb folyású lenne a cselekmény, akkor több időm lett volna mérgelődni azokon a dolgokon, amik nem tetszettek.
Tulajdonképpen leginkább egy valami volt, ami nem tetszett és ami miatt a félcsillag levonást alkalmaztam. A mellékszereplők. Nagyon furcsa azt írnom egy értékelésben, főleg egy ilyen tiniregényhez, hogy körülbelül egyedül a főszereplőt bírtam (na jó, emellett még volt egy-két ember pl. Jess papája). Általában mindig inkább a főhős(nők) azokat, akiket jobban kritizálunk/zok és nagyobb utálatot kapnak. Na itt ilyen nem volt. Egy nagyon tökös, jófej, vicces csajt kaptunk, akinek imádtam a poénjait, és elég jó narrátornak tartottam. Imádtam, hogy bár elég sokat gondolt a leendő pasijára (mármint a feszültebb helyzetekben is az volt a fontos, hogy tetszett-e neki, vagy nem), mégis szerintem jobban kezelte a dolgokat, nem tűnt nyávogónak, mint a legtöbb.
Emellett viszont a legjobb barátnőjét, és az anyját(!!!) nagyon megtudtam volna tépni, hogy mi azzzzisten? De most komolyan. Senkinek nem kívánnám egyiket sem ezek közül.
A cselekmény, az ötlet, a kalandos vezetés – és megint csak – a poénok viszont nagyon ott voltak. Az is felüdülés volt, hogy az egész képessége kiderült pikk-pakk, és nem volt tipikus klisés titkolózás. Bár sokat még nem tudtunk meg róla.
Az utolsó sorok pedig semmi jót nem ígérnek… Úgyhogy kíváncsian ugrok neki majd a következő résznek!
El nem tudom képzelni, amúgy ez hogy maradhatott ki a több Meg Cabot könyv mellett. :D

Nem mellesleg egy kicsit zavaró, hogy Meg Cabot neve alatt futnak a könyvek, miközben Jenny Carroll van a borítón, mert ezzel próbáltam rákeresni… és persze tudjuk, hogy ő kicsoda, de na. Kicsit megkavart.

Már a Holtsáv olvasása óta bírtam az ilyen típusú történeteket. Igaz, hogy ez az ifjúsági verzió, és néha kicsit túl ifjúsági, de azért még én is élveztem. Pont kellő arányban képviseltette magát a humor, a kaland, az izgalom. Nem kell nagyon komolyan venni, és akkor igazán szórakoztató. El fogom olvasni a többi részt is. Hátha én is megszeretem a motorozást :).

Meg Cabot könyvei közül a Neveletlen hercegnő sorozatot és az Egy igazi amerikai lányt nagyon csíptem. A Hívószám sorozat kimaradt. Nem bánom. Na jó, talán 14 évesen tetszett volna, de most már nagyon nem. Érdekes volt az alapötlet, erre ment a 2.5 csillag, de a kivitelezés gyengére sikeredett. Ez a Jess gyerekesen gondolkodik, megszökik mindenhonnan, nincs egy logikus döntése. Ezen kívül végig irritáltak az olvasó felé történő „Látják? Ugye most már megértik?”… stb. kiszólások. A célközönség a tizenéves korosztály, nem értem a magázódás okát.

Ez az év kicsit az újraolvasási láz jegyében telik, és kamaszkorom kedvenc könyvsorozatát is újraveszem most. Nagyon szeretem a Hívószám 1-800-at, pedig anno a sorozatcím, meg a borítók is elriasztottak (A Mediátort olvastam nagy buzgón, mikor a Meg Cabotos könyvek között ráakadtam erre is). Örülök, hogy végül kapott egy esélyt.

Amit tudni kell: kicsit hasonlít a Mediátorhoz, Jess és Suzy mindketten vagány csajok, de ez a hasonlóság sosem zavart, mert minden másban meg van a különbség: más sztori, más romantikus szál (Rob itt kicsit még fura volt, de majd később ♥), más családi háttér, nagyon más mellékszereplők.
Jess képessége – belecsap a villám és álmában látja, hol vannak az eltűnt emberek, főleg gyerekek – kicsit rémisztő, de nagyon ötletes is, és már itt, az első kötetben is szerepelt mindkét oldala a dolognak.

A Mediátornál is sajnáltam, de itt is, hogy rövidek a könyvek, 200 oldal egyszerűen nem elég, kérem a következőt!

Leginkább egy próba volt ez a könyv, hogy vajon még él-e bennem az a 13 éves lány aki régen nagyon szerette ezt a könyvet.
Él még.
Hiába, hogy tizenéveseknek szól én még most is (jóval idősebben) imádtam.
Most pedig el is rohanok a folytatásokért a könyvtárba. :D

Újra egy Cabot-féle vagány, amerikai csaj, és egy fordulatos történet.
Bár egyelőre A mediátor sorozat jobban tetszik, de még van egy-két rész ebből is, úgyhogy majd a végén kiderül…