Libby Strout Amerika legdagibb tinije. Édesanyja hirtelen halála után kezdett el hízni a négy fal között. Most mégis ki kíván merészkedni az emberek közé, suliba járni, hogy kipróbáljon minden, az élet kínálta lehetőséget. Jack Masselinnek van egy titka: nem ismeri fel az arcokat. Igyekszik a menő srác látszatát kelteni, egészen addig, amíg nem találkozik Libby-vel. Ők ketten belekeverednek egy kegyetlen gimnazista játékba, aminek közös büntetés lerovása és lelki tanácsadás a következménye. A két fiatal először haragszik egymásra, majd minél több időt töltenek együtt, annál kevésbé érzik egyedül magukat. Fokozatosan elmélyülő szerelmük egész világukat megváltoztatja.
Veled teljes a világ 203 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2016
Tagok ajánlása: 14 éves kortól
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Jack Masselin · Libby Strout · Bailey Bishop · Rachel Mendes
Kedvencelte 17
Most olvassa 6
Várólistára tette 183
Kívánságlistára tette 191
Kölcsönkérné 5
Kiemelt értékelések
Jennifer Niven most is bátran nyúlt nehéz témákhoz, elsősorban a kövérséget és az iskolai bántalmazást tartottam húzós témának, akkor is, ha ezekkel jó pár ismert szerző foglalkozik manapság, mint ahogy a szeretett családtag elvesztésével is. Utóbbinál érezhetően a saját érzéseit vitte a regénybe, csodás gondolatokkal és végtelen beleéléssel. A történetet váltott szemszöggel olvashatjuk, aminek én mindig örülök, és Jack fejében lenni igazán érdekes volt, mert az ő betegsége nagyon ritka, nehezen éltem volna bele magam, ha nem ő beszél róla. Amúgy fel nem foghatom, hogyan tudott ezzel együtt élni több mint 10 éven át. Hogy nem vették észre a saját szülei, hogy valami baj van vele? Miért nem mondta el? Ezért nem zárták volna diliházba.
Elég ránézni a szerzőre, egy gyönyörű, csinos nő. Joggal gondolja az olvasó, mit tud ő a kövérségről? Nem éppen az érzésekre, a frusztráltságra gondolok, bár az is nagyon fura volt, hogy a lila bikinis jelenetet mennyire a központba helyezte, mintha egy hőstett lett volna Libby-nek kitörni a komfortzónájából. (Mondjuk az is volt.) Inkább azt nem értettem, hogy gondolja, hogy Libby belefér ugyanabba a bőrbe, amibe 296 kilósan? A bőr nem húzódik vissza, akármilyen fiatal, itt műtétre is sort kellene keríteni a valóságban. Most 160 kiló, fut, átugrik a kerítésen, hát eléggé hihetetlen. Szerintem Jennifer túl nagy számokkal játszott, engem ez zavart, bár a lényegen nem változtat.
Mindenesetre örülök, hogy ebben a regényben a szerző a fenti témákat még megspékelte a bőrszín változatosságával, a társadalmi elvárások problémájával, sőt mellékszereplő szinten még a szexuális identitás szabadságát is megjelenítette.
Nagyon ajánlom a regényt, én egy ültő helyemben olvastam ki pár óra alatt, nem tudtam letenni, míg meg nem tudtam a végét. Jennifernél ugyanis nem árt az óvatosság!
Bővebben: http://www.kellylupiolvas.com/2017/12/jennifer-niven-ve…
A „Veled minden hely ragyogó” után Jennifer Niven ezúttal is nagyon jó érzékkel nyúlt tinédzser témákhoz: önbizalomhiány, iskolai bántalmazás, súlyproblémák, társas kapcsolatok. Ezúttal megspékelve egy különleges betegséggel, a prozopagnóziával (arcvakság). Engem teljesen magával sodort a történet, valahol mindkét főszereplővel tudtam azonosulni. Feltolultak bennem fiatalkorom egyéni problémái, élethelyzetei. Elgondolkodtatott, mélyre vitt, és feloldott bennem jópár feszültséget. Számomra tipikusan olyan történet, amit minden középiskolással elolvastatnék. Nagyon tetszett és örülök, hogy a polcomon tudhatom ezt a könyvet. Remélem hamarosan új történettel örvendeztet meg majd bennünket a szerző.
Jennifer Nivenben a Veled minden hely ragyogó után sem csalódtam, ismét nagyot alkotott. Valahogy mindig eléri azt a hatást nálam, hogy mindenképpen be akarjam fejezni a könyveit és a lehető legjobban átérezzem a szereplőit, még akkor is, ha azok alapvetően nincsenek a „kedvenc szinten". Én továbbra is azt mondom, hogy mind a két könyvét, tehát a Veled teljes a világ – ot is el kellene olvasnia a fiataloknak. Akkor talán mélyebben is elgondolkodnánk azon ki miért olyan amilyen és kétszer is meggondolnánk, hogyan bánjunk egymással.
Az olvasás alatt egyszerűen nem tudtam elhinni, Jacknek milyen nehéz lehet az élete a prozopagnóziával. Ahogy haladtam a sorokkal az én agyam is abba a helyzetbe került, amiben csak a rémálmaimban szokott, azaz teljesen elképzeltem, ahogy egy tömegben állok, de csak homályos foltokat látok, hangokat hallok, de nem ismerem fel az emberek arcát.
Libby részét pedig mindig hitetlenséggel és dühvel olvastam. Soha nem értettem meg, hogyan lehet valakit pl. a testsúlyáért bántani. Valamiért képtelen vagyok felfogni, hogy ez egyes embereknek hogyan okozhat örömet.
Nem is tudom miért, de nekem itt a főszereplőink nem lettek nagy kedvencek, pont úgy, ahogy Theodore Finch sem a Veled minden hely ragyogó – ban, de a történetet mégis nagyon szerettem.
Érdekes és egyszerre mindennapi és nem mindennapi témát dolgoz fel a könyv, amely számomra hatalmas pozitívumot jelentett. Egyáltalán nem volt átlagos, sokkal inkább különleges. Bár megvoltak a maga hibái és furcsaságai spoiler, de ennek ellenére is szórakoztató volt. Két kamasz életének alakulása, mondhatni kinyílnak a világ felé. Nem volt rossz.
„Ami pedig a többieket illeti: IGENIS VALAMENNYIEN KELLETEK VALAKINEK! Akármekkorák vagytok: kicsik vagy nagyok, magasak agy alacsonyak, szépek vagy csúnyák, barátkozók vagy zárkózottak. Ne hagyjátok, hogy bárki az ellenkezőjét bizonygassa nektek! Akár még magatoknak se higgyétek ezt el! Főleg magatoknak ne!”
Nagyon nehéz egy olyan könyvről értékelést írni ami nem hatott meg különösebben. Se nem tetszett, se nem szerettem.
Elment, jó volt, de ott volt az a kis hiányérzet is.
Jennifer Niven, mint ahogy azt megszokhattuk megint egy nagyon komoly témát dolgoz fel.
Most a dagiságról van szó.
Nem egy olyan téma, amiről egyesek azt gondolják, hogy beszélni kell. De szerintem meg pont, hogy az. A gyerekkori túlsúly elég gyakori, és emiatt a gyerekkori cikizések is elég gyakran ott vannak egy-egy gyerek életében.
Szóval ez egy nagyon fontos téma, amit az író szerintem nagyon jól átad.
Nagyon tetszett az a folyamat, amíg Libby újra meg mert nyílni. Újra elérte, hogy képes legyen iskolába menni, bátorságot szerzett ehhez.
Csodáltam azt a bátorságot, ami benne van. Nagyon jó volt látni hogy áll ellent az osztálytársai piszkálásának, a csúfolódásoknak.
És Jack szemszögén keresztül hogyan ismerjük meg az egész lényét.
És hogyan ismerjük meg Jacket. Az ő esete sem könnyű. Én már az első pillanatba le akartam volna újra ugrani a háztetőről, hogy vissza"csináljam" az agyam normálissá. Tuti nem bírnám.
Ebben a könyvben a jellemfejlődés volt a kedvencem. És, hogy az élet lényege, hogy igazán megismerjük a másikat. Mert akkor meg is tudjuk szeretni. Tökmindegy, hogy éppen falatnyi lila bikiniben parádézik, sovány, vagy akár vékony. Nem azért szeretjük, hanem a lelkéért.
Azt hiszem mindenki találni fog egy kis darabot magából ebben a könyvben. Én is megtaláltam magam benne, de én soha nem bíztam annyira önmagamban, és nem voltam annyira erős, és elszánt mint Libby.
Szívesen a kezébe nyomnám a kamaszok kezébe ezt a könyvet elolvasásra, és borzaszó kíváncsi lennék lenne-e számukra valami tanulság, leszűrnének-e valamit a történt kapcsán. Érdekelne, szerintük volt-e mondanivalója Libby történetének.
Nekem mindig sokkoló az ilyen mértékű kiközösítésről, megbélyegzésről olvasni. Sokkoló, hogy ezek a fiatalok képesek ilyen mértékű gonoszságra, csak azért mert például valaki kövér. Sokkoló, hogy egy normális, szimpatikus srác, csak azért viselkedik fölényeskedő seggfej módjára, mert fél hogy mit szólnak iskolatársai a betegségéhez. Hogy kikerül a menő, laza csávó szerepkörből, és átkerül a beteg lúzerek csoportjába.
Persze, ez egy nagyon leegyszerűsített értelmezés a részemről, ettől sokkal komplexebb a könyv aminek a vége igazi HEA.
Igazán jó volt olvasni ezt a könyvet, bár voltak valóban fájdalmas részek benne. Az is igaz, hogy szerző előző könyve nagyobb hatással volt rám, ám ez sem hagyott hidegen, sőt! Jennifer jó témákat talál meg, és remekül megírja őket. Ez sem volt kivétel.
„Ha mindenki, ahelyett, hogy rajtam köszörüli a nyelvét, mondjuk kedves próbálna lenni, vagy egyénivé válni, fejlődni, mennyivel jobb hely lenne akkor a világ!”
Csak azért kapja meg a négy csillagot, mert egy nagyon fontos problémára próbálja felhívni a figyelmet, ami pedig nem a kövérség, hanem az iskolai bántások sokasága. És hogy mennyi fiatal, legyen bár jó külseje, ahogy Libby is megjegyzi, lélekben ugyanúgy sérült, üres, összetört – és éppen ezért másokat. Vagy, ahogy Jack, azért bánt, hogy ne őt bántsák. A történetben én is Jack vonalát tartottam érdekesnek, mivel ráadásul egy érdekes betegséghez társult. Itt-ott beleszagolt egy kis LMBT vonal is, szerencsére nem lett kibontva (Rachel, valamint a retikül sztori miatt, ami még persze nem feltétlen az…)
Ami zavart a történetben: egyrészt a könyv végi megvilágosodás, ahogy Jack rögzíti Libby arcát… szerintem is hülyeség, hogy az anyjára nem emlékszik, de egy pár hete megismert lányéra meg igen…
Ami zavart még: kár, hogy nem bontotta ki jobban az iskolában lévő egyéb, bántott személyek történetét… a fiú, aki külön eszik (nem emlékszem a nevére, valami R betűs), aztán Iris, aki betegségek!!! miatt beteg, az ő sorsa szerintem sokkal reálisabb lett volna a történetben, mint egy olyan lányé, aki valljuk be – szinte halálra zabálta magát.
Ami nagyon-nagyon nem tetszett a történetben: Libby. Vagyis Libby kövérsége. De nem úgy, ahogy ez hangzik. Hanem az, hogy a történet elején kiderül, hogy 296 kilóból leadott 136-ot… Tehát jelenleg 160 kiló, ha jól tudok számolni. Aztán később kiderül (no meg az életkorából adódóan is logikus), hogy elég alacsony, mintegy 165 centiméter. Na, akkor most ezt képzeljétek magatok elé. Megvan? Okés, akkor most ez a lány „molett”? (mert sokszor ezt a szót használják rá!) Nem. Ez a lány dagadt. Igen, akármilyen csúnya szó, ez a lány iszonyatosan dagadt. És ami zavaró: ne mondjátok nekem, hogy egy ilyen lány, ekkora testsúllyal fut, kerítést mászik, táncban emelgeti a lábát! Ennek a lánynak valószínűleg akkora combjai vannak, hogy kacsázva kell járnia, ha nem akarja, hogy kisebesedjen belül! Vagy ha nem a combjára, akkor a hasára ment rá az egész… Szóval az biztos, hogy ahhoz meglehetősen elhízott, hogy egy fiatal, jó erőben lévő, sportos fiút majdnem beérjen futásban (most mondanám, hogy hacsak nem a tarahumarák törzséből jött… :-D)… Meg hogy ki-be pattan az autóba és egyéb dolgok (még a ruhavásárlást megértem, Amerikában (is) elég sok a kövér ember és a nagy méretek biztos elég magas számozásig megtalálhatóak). Szóval nem a kövérségével volt igazán bajom, hanem az egész reális elképzelésével. Ezért is éreztem azt, hogy Iris figurája (aki azért mégsem volt annyira kövér) sokkal jobb példa lett volna, vagy egy „normális”, akár 90-100 kilós kövér lány (nem tudom, miért kellett „túlzásba” esni). Ráadásul ugye ott van a „belső számít” felvetés, és igen, a belső számít, de azért – főleg egy tinilánynál – legyenek határok, mert egy 160 kilós testnek bizony igenis nagy egészségügyi kockázatai vannak… szív, csontok – hiszen még növésben van – és egyebek, így valahol megértem azt a könyvben, amikor arról volt szó, hogy támadták az édesapját, miért nem segített – igen, egy 13 éves gyerek, aki 295 kilóra hízik, valahonnan kell, hogy kaját kapjon! Szülőként azért lennie kell felelősségnek is ilyen téren, nem fontos megvenni a gyereknek az újabb krémeseket és jégkrémeket és cukorkákat!
Egyébiránt a mondanivaló nagyon szép és hasznos, az iskolai bántalmazás többször kellene, hogy téma legyen, valamint a másik elfogadása is, úgyhogy remélem, lesz még ilyen könyv és minél több fiatal olvassa el és kicsit átgondolja a saját iskolai helyzetét, hogy mit tehet meg másokért és hogyan segíthetne. Ha többen gondolnák át és változtatnának, a „kiskirályok” is gyorsabban eltűnnének.
…aki kicsi lélekben, nehezen tűri a nagy méreteket."
Nagyon tetszett a könyv.
Nem lepett meg most sem, hogy egy középiskola mennyire magában foglalhatja a pokol bugyrait, de azért sajnáltam Libbyt. Viszont ő is bebizonyította, hogy nem minden az, hogy hány kiló az ember, persze fontos, hogy egészséges legyél, de már az sem rossz, ha egyáltalán jól tudod magad érezni a bőrödben.
Számomra még Jack is nagyon érdekessé és szórakoztatóvá tette ezt a könyvet, egyrészt a betegségével, mert én még sose hallottam eféléről is most is csak próbáltam magam beleképzelni a bőrébe, hogy milyen pokoli éveket tudhatott a háta mögött, viszont a szíve hatalmas. És ez nagyon tetszett, hogy ilyen törődő volt a testvérei, a családja felé és Libby felé is.
Örültem annak, hogy a vége úgy alakult, ahogy.
Lehet, hogy az én olvasókámmal van a baj, de mostanában egyre több tiniregénynél érzem úgy, hogy nagyon jó a téma, de teljesen tönkreteszi a feldolgozása. Itt is egészen kecsegtetően indul, hiszen ki ne lenne kíváncsi A legdagibb tinire? Aztán nyilván kiderül, hogy ez nem annyira az, főleg a táncmánia… természetesen úgy van tálalva, hogy minden gond nélkül elhiszem azt az éles váltást, amikor az otthonról ki sem mozduló, zárkózott tini szinte átmenet nélkül kiáll egy tornateremnyi diák elé táncikálni. Hát nem, nálam kibicsaklott az egész regény ezeken.
Népszerű idézetek
Ami pedig a többieket illeti: IGENIS VALAMENNYIEN KELLETEK VALAKINEK!
Akármekkorák vagytok: kicsik vagy nagyok, magasak agy alacsonyak, szépek vagy csúnyák, barátkozók vagy zárkózottak. Ne hagyjátok, hogy bárki az ellenkezőjét bizonygassa nektek! Akár még magatoknak se higgyétek ezt el!
Főleg magatoknak ne!
309. oldal
– Nem harcolhatunk mások helyett, akármennyire is szeretnénk.
69. oldal
-Te nagyon okos nő vagy!
-Az vagyok. Nem is képzeled, mennyire!
174. oldal (Maxim, 2017.)
Nem erre születtél! Nem is tudsz szürke és jelentéktelen lenni! Tök idegen tőled!
268. oldal (Maxim, 2017)
– Fura, nem? Dacára annak, hogy alapjávan véve egyedül vagyunk itt belül – ver a mellkasára –, könnyen elveszíthetjük önmagunkat.
311. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol 93% ·
Összehasonlítás - Francesca Zappia: Csak kitaláltalak? 90% ·
Összehasonlítás - Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén 92% ·
Összehasonlítás - Julie Buxbaum: Hogy folytassam? 89% ·
Összehasonlítás - Kasie West: A távolság relatív 88% ·
Összehasonlítás - John Green: Teknősök végtelen sora 85% ·
Összehasonlítás - John Green: Csillagainkban a hiba 89% ·
Összehasonlítás - Tillie Cole: Ezer csók 87% ·
Összehasonlítás - Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek 86% ·
Összehasonlítás - Nicola Yoon: Minden, minden 86% ·
Összehasonlítás