Afrikai ​akác 93 csillagozás

Jennifer McVeigh: Afrikai akác Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Frances ​Irvine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát. A kétségbeesett lány végül úgy dönt, férjhez megy, s követi a férfit Dél-Afrikába. A hajóúton azonban megismerkedik a rendkívül vonzó, ambiciózus William Westbrookkal, s szenvedélyes viszonyba bonyolódik vele.
Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak.
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?

„Az elsőkönyves McVeighnek sikerül teljességgel valósághű és érzékletes képet… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Alexandra, Pécs, 2014
352 oldal · ISBN: 9789633574614 · Fordította: Belia Anna

Kedvencelte 14

Most olvassa 6

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 53


Kiemelt értékelések

>!
szilvamag_
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

A regényt (többek között) egy fiatal orvos naplója ihlette, aki a dél-afrikai gyémántbányákban kitört himlőjárvány nyilvánosságra hozataláért harcolt. McVeigh erre a történetre alapozta a regény díszletét, melyben Frances útkeresése zajlik.
Amikor a kezembe vettem a könyvet, még nem is sejtettem, hogy az idei év egyik legszórakoztatóbb és legjobb könyvével lesz majd dolgom. Pedig de! Imádtam ezt a regényt és természetesen kedvenc lett. :)
Bővebben: http://goo.gl/U8YEGy

12 hozzászólás
>!
Amilgade
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Szóval…
Mondtam már, hogy elég nehezen viselem a nagyon, de nagyon naiv lányokról szóló történeteket?? A főszereplő Frances olyan buta és naiv, hogy már festeni kell. Lehet, hogy én olvastam rosszkor ezt a regényt, de alig bírtam átrágni magam rajta. Csak azért olvastam tovább, mert érdekelt a bányászat, Dél-Afrika, a négerek sorsa. Mert kérem szépen egyébként gyönyörű tájleírásokat kaptam, és a lányon kívül mindegyik szereplő szimpatikus volt.
Mint már említettem Afrika vad tájain járhattam a szereplőkkel, sokszor odaképzeltem magam én is. A gyarmatosítók brutalitásáról már néhány könyvet olvastam, de még mindig megdöbbent, és sajnálattal tölt el. Azoknak a kemény embereknek állít emléket ez a regény, akik megpróbáltak szembeszállni a kizsákmányolókkal, haszonlesőkkel.

2 hozzászólás
>!
Véda MP
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Még hogy Scarlett O'Hara! Abban a nőben legalább működött az életösztön és nem egy színtelen-szagtalan báb volt. Aki az Elfújta a szelet nem szerette a főhősnő miatt, az el ne olvassa ezt a könyvet, mert Frances kb. egy milliószor idegesítőbb karakter Scarlettnél!
Az eleje a regények egy rémálom, követhetetlen kusza fonalakból kell kitalálni a cselekmények egymásba folyását, nem mellesleg dögunalmas is. Az Afrikáról szóló részek és a természet leírások értek valamit az egész nyűglődésben.

>!
Galagonya33
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Annyira utálom, amikor számomra nagy formátumú műhöz hasonlítanak egy középszerű könyvet, márpedig nekem az Elfújta a szél az! Ez meg sem közelíti.
Frances, a főhősnő, olyan hideg személyiséggel bír sokáig, mint a jégcsap, olyan mint egy baba, totálisan fogalmatlan ösztönlény, ugyanígy Edwin, aki olyan távolságtartó, hogy nem ért el hozzám. Szenvedély annyi volt bennük, mint egy tál hideg zacskós rizsben.
Az utolsó oldalakig ez az érzés kísért, aztán valahogy előkapartak némi érzelmet, de az már nem sokat segített.
Néhol olyan terjengősen romantikus, hogy fáj. Az ilyen megfogalmazástól pl. „Nagyon világos szeme van, gondolta, majdnem szürkének látszik az udvara néző ablak zöld üvegét már langyosító hajnal fényében.” ráz a hideg.
Nekem nagy csalódás volt.

2 hozzászólás
>!
KönyvMoly_1989
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Tetszett. Olvasmányos, érdekes regény két igen eltérő személyiségű ember kapcsolatáról, Afrikáról, a járványokról, szeretetről, elfogadásról és a változásra képesség művészetéről.
Az egy csillag levonás azért jár, mert majdnem végig egy nagy kedvencem, a „Színes fátyol” kockái peregtek le a szemem előtt olvasás közben… És az imént említett mű sokkalta kifejezőbb alkotás, mint ez, bár erről is sok dicsérő szót tudok ejteni. :)
Ajánlom. :)

>!
tgorsy
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

A történet vége tudható, ami miatt mégis érdeme elolvasni, az McVeigh könnyűkezűsége. Nem könnyedén ír, hanem könnyen. Úgy folynak klaviatúrájából a szavak, mint hűs patak az árnyas fák alatt.

>!
Miestas
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Az a fura helyzet állt elő olvasás közben, hogy nem a főhős Frances miatt éreztem rokonszenvet, hanem Edwin Matthews doktor a férje iránt. Romantika ide vagy oda elképzeltem, ha a központi figura Edwin vajon milyen a történetet lehetett volna regénybe foglalni?
Nagyon érdekes volt a gyémántbányászat, az ehhez kapcsolódó társadalmi problémák taglalása, nekem ezek a részek sokkal jobban tetszettek, mint Frances próbálkozásai a két férfi irányába. Az első harmad nem is igazán fogott meg, nem volt túl érdekes, nem volt túl izgalmas, de ezt pótolta a könyv többi része. Amikor Kimberly-be költözik Edwin és Frances olyan élethű a város nyomorának, nyüzsgésének, a szegénységnek a bemutatása, hogy álmomban is visszetértek az olvasás közbeni általam elképzelt utcák.
Persze aki csak a címlapon található ajánló miatt venné meg a könyvet miszerint az Elfújta a szélhez hasonlítható ne vegye meg. Scarlett sokkal , de sokkal karakteresebb, erősebb, önzőbb és szenvedélyesebb, persze ez semmit nem von le Frances érdemeiből.

ui: nem szeretem , ha egy szerzőt másvalakihez hasonlítanak, szerintem mindenki egyszeri és megismételhetetlen!

>!
Virágszépe
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Jennifer McVeigh igazi mesemondó, nagyon ügyesen adagolja a romantikát és a realizmust.
Árvaságra jutott úrilány, hosszú hajóút, szenvedély, ezzel szemben a gyémántbányászat kegyetlen világa, a pénz utáni hajsza, szerencselovagok vadászterülete. Sajnos a szereplők nekem nem voltak rokonszenvesek, nem tudtam aggódni értük, pedig arra szükség van, hogy valakivel azonosulni tudjak, vagy szeressem, izguljak érte. A főszereplő, Frances annyira vak és ostoba, hogy az már bűn. Összességében igazán érdekes történet, szép mondatok, gondolatok, leírások. Szívesen olvastam. (A végeredmény: nincs tökéletes férfi. :) )

>!
Spepa
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Engem először a helyszín fogott meg: amikor kamasz voltam, rengeteg könyvet olvastam Wilbur Smith-től, amelyek Dél-Afrikában, Transvaalban, Natalban, Fokföldön játszódtak. Örültem, hogy visszatérhetek ide, olyan jólesően ismerős volt a terep. Viszont kissé elbizonytalanodtam a folytatást illetően, amikor úgy tűnt, hogy ez a könyv csupán egy újrahasznosított A színes fátyol lesz, csak most nem Kínában szenved szegény orvosfeleség, hanem Afrikában. spoiler De adtam neki még egy esélyt, mert az ismerős történet ellenére valami megfogott benne. És milyen jól tettem!

Azt hiszem az igazán jó könyvek egyik fokmérője, ha éjszaka nem hagy aludni. Amikor már leragad a szemed, de mégse akarod lerakni a könyvet, azután végre átesel a holtponton, aminek jelen esetben még örülsz is, mert tovább olvashatsz. Velem ez most egymást követő három éjjel is megesett, úgyhogy valamit nagyon eltalált az írónő. Bekúszott a bőröm alá. Olyan plasztikusan volt megfogalmazva, hogy a bőrömön éreztem a szavannai tűző nap sugarait, az orromban a Kimberley nyomortelep mocskát, a fülemben zúgott a gyémántbányák fülsüketítő zaja. A kiszolgáltatottság, a végtelen unalom, a pofonok és a kilátástalanság, mindent átéreztem. Milyen hatással van egy vad vidék a semmittevő, semmihez nem értő angol rózsaszálra, hogyan kerül egyik kétségbeejtő helyzetből a másikba, hogyan érti meg ennek a sajátos világnak a működését, illetve a környezetében élők viselkedését, tetteit és elveit. Nagyon szerettem olvasni és szerencsére a második felére a fent említett Maugham könyvhöz képest csavart néhányat McVeigh a történeten. Kicsit hirtelen lett lezárva, úgy olvastam volna még tovább.

>!
Hörcsibald
Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Nem egy Elfújta a szél, de nagyon izgalmas, fordulatos regény. Kellőképpen nyomasztó és brutális ahhoz, hogy ne legyen nyálas. A romantikus rész egészen összetett, a szereplőknek vannak rossz és jó tulajdonságaik, meg lehet érteni indítékaikat, vonzalmukat, cselekedeteiket. A három főszereplő közül mindegyik a saját szűrőjén keresztül szemléli a dolgokat, nem helyezkedve bele a másik helyzetébe, ebben mind hibáznak, ugyanakkor mindnek van szimpatikus vonása is. A női főszereplő engem gyakorlatilag az elejétől a végéig taszított, de az írónőnek sikerült elérnie, hogy egy kicsit vele is azonosulni tudjak. Szóval jó kis könyv, talán úgy lehetne összefoglalni, hogy semmi nem az, aminek látszik. Csak azért vettem le fél csillagot, mert azért nem életem könyve, de a maga műfajában (romantikus kalandregény?) teljesen rendben van.


Népszerű idézetek

>!
SunnySister

Egy könyv lapjairól másolni teljesen különbözött a természet utáni festéstől. Olyan volt, mintha az ember önmagát csiklandozná – a megfelelő helyen birizgálja magát az ember, mégsem tud tőle nevetni.

>!
kate101

Egy aloéfa, itt tegezfának is nevezik, magas törzse feketéllett a gyérülő fényben, úgy állt magában a szavannán, mint valami köpenyes alak, aki a házat őrzi. Szárazságban megcsonkítják önmagukat, mondta Edwin, összehúzzák az ágaikat, míg le nem száradnak, és le nem esnek. A nedvességet üreges törzsük mélyére raktározzák, úgy várják az esőt.

322. oldal

>!
Virágszépe

A halál annyira bizalmas dolog.

225. oldal (Alexandra, 2014)


Hasonló könyvek címkék alapján

David Herbert Lawrence: Szerelmes asszonyok
Anthony Capella: A kávék költője
Jules Verne: A tizenöt éves kapitány
Alexandre Dumas: A fekete tulipán
Ethel Lilian Voynich: Vihar Itália felett
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame
Lesley Pearse: A múlt nyomában
Daphne du Maurier: A francia kalóz szeretője
Diana Gabaldon: Az idegen
Orczy Emma: A Vörös Pimpernel